2011. augusztus 15. hétfő

aug. 15
13:09
Brit zavargások - A londoni polgármester határozott fellépést sürget (Kripto Akadémia)
Boris Johnson londoni polgármester szerint az elmúlt hét zavargásainak tanulsága egyértelmű: kemény rendőri fellépésre van szükség, emellett reményt és útmutatást kell nyújtani a fiataloknak.
aug. 15
13:45
A Der Spiegel a magyar belpolitikáról, a Wall Street Journal a devizahitelekről (Kripto Akadémia)
Terjedelmes elemzést közölt a magyar belpolitikáról hétfőn megjelent, friss számában a Der Spiegel, míg a The Wall Street Journal a lakáshitelesek megsegítését célzó, három évre szóló kormányzati tervvel foglalkozott.

2011. augusztus 16. kedd

aug. 16
5:21
Szexügy miatt került kínos helyzetbe a CDU (Kripto Akadémia)
Fontos nagyágyúját, az egyik legtehetségesebbnek tartott politikusát vesztette el a német kereszténydemokrata CDU: kilenc hónappal a Schleswig-Holstein-i tartományi választás előtt lemondott a 40 éves Christian von Boetticher tartományi vezető, mert viszonya volt egy 16 éves lánnyal.
aug. 16
5:39
Öngólt rúgott a Palesztin Hatóság (Kripto Akadémia)
Lehangolhatta az összeesküvés-elméletek kedvelőit az a napokban nyilvánosságra került jelentés, miszerint a Palesztin Hatóság vizsgálóbizottsága Mohamed Dahlant, a Fatah egyik volt vezető politikusát vádolta meg Jasszer Arafat megmérgezésével. Az arab világban mindmáig magától értetődő alapigazságnak számított, hogy Arafat haláláért Izrael a felelős.
aug. 16
5:41
Sokan bírálják az olasz megszorításokat (Kripto Akadémia)
Bár Angela Merkel kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök hétvégén dicsérettel illették az új olasz megszorító csomagot, amelyre vasárnap adta áldását Giorgio Napolitano elnök, az üzleti élet szereplői már nem ennyire lelkesek. A szakszervezetek pedig sztrájkokkal fenyegetnek.
aug. 16
5:57
Busztúrára indult Obama (Kripto Akadémia)
Nyári vakációja előtt három napos autóbuszkörutat iktatott be programjába Barack Obama. Az amerikai elnök arról akar tájékozódni, hogy a gazdasági válság hogyan érinti a vállalkozásokat, helyi közösségeket, s érezhetők-e már a fellendülés jelei - mondta Josh Earnest szóvivő.
aug. 16
5:59
Súlyosbodott Haitin a kolerajárvány (Kripto Akadémia)
Már több mint hatezer halálos áldozatot szedett a kolera Haitin, tette közzé az egészségügyi minisztérium Port au-Prince-ben. A vasárnap kiadott hivatalos összesítés szerint július 31-ig 5968 ember halt meg, s naponta tíz embert visz el a kór.
aug. 16
6:01
Forrongás és bosszú (Kripto Akadémia)
Bombamerénylet sorozat rázta meg tegnap Irakot. Ismeretlen tettesek tizenöt iraki városban robbantottak. Ideiglenes adatok szerint a halálos áldozatok száma 66, a sebesülteké 633. Kairóban összecsaptak a Mubarak mellett és ellene tüntetők. A volt elnök tárgyalását szeptember 5-re halasztották.
aug. 16
6:33
Izraeli megtorlás a rakétatámadásra (Infostart)
Izrael légicsapásokat hajtott végre kedd hajnalban a Gázai övezetben, megtorlásul egy palesztin rakétatámadásra. Az izraeli támadásokban megsebesült hat palesztin, és közülük egy később belehalt sérülésébe.
aug. 16
6:51
Kadhafi erői Scud rakétával támadtak (Infostart)
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető erői a fél éve tartó felkelés kezdete óta először Scud rakétával támadtak, de a rakéta a sivatagban csapódott be, és senkinek nem okozott sérülést - közölte neve elhallgatását kérő amerikai védelmi tisztségviselő.
aug. 16
7:27
A NAÜ szerint szükség van az atomenergiára (Infostart)
A fukusimai katasztrófa utáni első hónapokban, több országban az atomenergia használatának felfüggesztésén gondolkoztak, eközben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szerint a baleset ellenére emelkedik majd az atomenergia-termelés.
aug. 16
7:27
Új, munkahelyteremtő gazdasági tervet ígért szeptemberre Obama (Kripto Akadémia)
Új, munkahelyteremtő és a deficit csökkentését szolgáló gazdasági terv előterjesztését ígérte hétfőn este az iowai Decorahban Barack Obama amerikai elnök, aki aznap reggel háromnapos, három államot érintő, autóbuszos kampánykörútra indult.
aug. 16
9:51
Az év legvéresebb támadássorozata Irakban (Infostart)
Irakban eddig összesen 67-en vesztették életüket, és több mint 300-an megsebesültek, amikor mintegy 15 városban összehangoltan robbantak pokolgépek.
aug. 16
12:33
Az RMDSZ-nek meg kellene neveznie jelöltjét az egészségügyi miniszteri posztra (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) napokon belül meg kellene neveznie saját jelöltjét a Cseke Attila lemondása nyomán megüresedett egészségügyi miniszteri posztra, máskülönben Emil Boc kormányfő másfél hónapos időszakra ügyvivő minisztert nevezhet ki a tárca élére - olvasható a keddi romániai híradásokban.
aug. 16
13:27
Kitart álláspontja mellett a cölibátus megszüntetését szorgalmazó osztrák pap (Kripto Akadémia)
Kitart álláspontja mellett a cölibátus eltörlését és más reformokat szorgalmazó osztrák papi kezdeményezés vezetője annak ellenére is, hogy Christoph Schönborn bécsi érsek az egyházból való kizárását helyezte kilátásba.
aug. 16
13:45
Nemi zaklatásra panaszkodnak az izraeli hadsereg meleg és leszbikus katonái (Kripto Akadémia)
Az izraeli fegyveres erők meleg és leszbikus katonáinak több mint 40 százalékát érte nemi zaklatás katonai szolgálata alatt - állapította meg az Izraeli Meleg Ifjúság nevű szervezet nemrég végzett vizsgálata, amely 364, jelenleg is a fegyveres erőknél szolgáló vagy tavaly leszerelt meleg és leszbikus fiatal megkérdezésével készült.
aug. 16
13:47
A Twitter irányítja a lengyel választási kampányt egy varsói hetilap szerint (Kripto Akadémia)
A lengyelországi választási kampány első tapasztalatai azt jelzik, hogy a Twitter közösségi oldal fogja "megnyerni" az októberi parlamenti választásokat - írta legújabb számában az Uwazam Rze című hetilap.
aug. 16
14:03
Újabb helyen ömlik olaj Skóciánál a tengerbe (Kripto Akadémia)
Újabb helyen sérült meg a Shell egyik fúrótornyának vezetéke az Északi-tengeren, így már két helyen ömlik olaj a tengerbe Skócia mellett.
aug. 16
15:15
Schmitt Pál a Kolozsvári Magyar Napok vendége lesz (Kripto Akadémia)
A Kolozsvári Magyar Napok vendégeként a kincses városba látogat a hétvégén Schmitt Pál köztársasági elnök - írták kedden a romániai magyar hírközlő eszközök Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul bejelentésére hivatkozva.
aug. 16
15:51
Óriási olaj- és gázlelőhelyet találtak norvég felségvizeken (Infostart)
Az elmúlt évtizedek legnagyobb olaj- és gázlelőhelyét fedezték fel az Északi-tenger és a Barents-tenger norvég felségvizein.
aug. 16
17:39
Nehéz lesz felszámolni a bandákat Angliában (Infostart)
Az amerikai típusú bandák kialakulásával magyarázza az InfoRádió Londonban élő munkatársa a több napon át tartó zavargások kialakulását. Szvetnik Endre szerint a problémát mélyíti a brit oktatási rendszer válsága, a szociális kiadások megkurtítása és a politikai iránti bizalom megcsappanása. Így szerinte nagyon nehéz lesz ezt a jelenséget felszámolni.
aug. 16
19:45
Panetta: Kadhafi napjai meg vannak számlálva (Infostart)
Moammer Kadhafi fegyveres erői meggyengültek, a líbiai vezető napjai meg vannak számlálva - jelentette ki kedden Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.
aug. 16
21:15
Egér miatt nem tudott felszállni egy Airbus Stockholmban (Infostart)
Egy egér miatt kellett törölni kedden a Stockholm-Chicago járatot, mert az Airbus A330-as fedélzetén felfedezett rágcsálót a gépen elhelyezett számos csapda ellenére sem sikerült elfogni - közölte a SAS légitársaság.

2011. augusztus 17. szerda

aug. 17
5:21
Izrael engedményt vár (Kripto Akadémia)
Demokratikus országok nem indítanak háborút más országok ellen, ezért Izrael reméli, hogy az "arab tavasz" demokráciát teremt a világ e tájékán is - mondta tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Daniel Ajalon.
aug. 17
5:39
Timosenko van nagyobb bajban? (Kripto Akadémia)
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott tegnap a hivatali visszaéléssel vádolt Julija Timosenko ukrán exminiszterelnök pere. A narancsos forradalom egykori vezéralakja már több mint egy hete előzetesben van, s a körülményeket elnézve aligha kerül gyorsan szabadlábra. Az ügyében eljáró bíróság rendre elutasítja az erre vonatkozó kérelmeket.
aug. 17
5:41
Megelőzésképpen tartóztatták le Hazarét (Kripto Akadémia)
Határozatlan idejű éhségsztrájkra készült Anna Hazare indiai aktivista, amikor a hatóságok "megelőzésképpen" közel ezerháromszáz társával együtt letartóztatták.
aug. 17
5:43
Menekülnek a palesztinok a szír hadsereg elől (Kripto Akadémia)
Tegnap folytatódott a szír rezsim seregének ostroma a tengerparti város, Latakia ellen. A Szíriai Forradalmi Koordinációs Szövetség (SRCU) szerint a negyedik napja tartó támadássorozat során 35 ember vesztette életét.
aug. 17
5:57
Újabb hadgyakorlat miatt fenyegetőzik Phenjan (Kripto Akadémia)
Elkezdődtek tegnap reggel, Dél-Koreában a Freedom Guardian elnevezésű, közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok. Ezt évente szervezik és szokványos védelmi gyakorlatnak nevezik a szervezők, Phenján azonban minden évben tiltakozik ellene. Az idei amerikai-dél-koreai hadgyakorlat tíz napig tart, és több tízezer katona részvételével zajlik.
aug. 17
5:59
Kétszáz tonna olaj ömlött a vízbe (Kripto Akadémia)
Olajszivárgást észleltek a skóciai Gannet Alpha fúrótoronynál - jelentette be a Shell a múlt pénteken. Szombaton már arról tájékoztattak, hogy az olajtársaság ura a helyzetnek. Tegnapra azonban újabb sérülés történt a fúrótoronynál, az olaj tovább szivárog a tengerbe. A Greenpeace szerint a Shell késve jelentette be a szivárgás tényét.
aug. 17
6:01
Magánzárkában maradhat a norvég merénylő (Kripto Akadémia)
A norvég rendőrség azt kérvényezte tegnap a bíróságtól, hogy pénteken hosszabbítsák meg a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik magánzárkában való elzárását négy héttel.
aug. 17
6:03
Fiatalok szökőárja (Kripto Akadémia)
Tegnap esti szentmisével kezdődött meg a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó Madridban. XVI. Benedek pápa csütörtökön érkezik az esemény helyszínére, ám kellemetlen pillanatokat is átélhet.
aug. 17
6:51
Obama magányos terrorista támadásától tart (Infostart)
Nem egy nagyobb terrortámadástól, hanem inkább egy "magányos farkas" terrorista akciójától kell tartani a szeptember 11-i terrortámadások 10. évfordulóján - vélekedett Barack Obama amerikai elnök a CNN hírcsatornának adott interjújában.
aug. 17
7:09
Izraeli katonák lelőttek egy palesztint a Gázai övezet határán (Infostart)
Izraeli katonák lelőttek egy 22 éves palesztin férfit a Gázai övezet határán, miközben közelített az övezetet Izraeltől elválasztó kerítéshez - közölték palesztin egészségügyi források és szemtanúk.
aug. 17
7:27
Obama: leginkább egy magányos terrorista támadásától kell tartani 9/11 évfordulóján (Kripto Akadémia)
Nem egy nagyobb terrorista támadástól, hanem inkább egy "magányos farkas" terrorista akciójától kell tartani a szeptember 11-i terrortámadások 10. évfordulóján - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök kedden este a CNN hírcsatornának adott interjújában.
aug. 17
11:03
Egynapos országos sztrájk a legnagyobb lengyel vasúttársaságnál (Kripto Akadémia)
Kedd éjféltől 24 órás általános sztrájkot tartanak a legnagyobb lengyel vasúttársaság, a Przewozy Regionalne (PR - Regionális Vasutak) munkavállalói, súlyos gondokat okozva annak a több mint 300 ezer utasnak, akik közül sokan a társaság szerelvényein járnak naponta munkába.
aug. 17
11:57
Gyújtogatási hullám Berlinben (Kripto Akadémia)
Rejtélyes autógyújtogatási hullám tartja félelemben Berlin előkelőnek számító kerületeinek lakóit.
aug. 17
13:45
8000 méteres hamufelhő a kamcsatkai Sivelucs vulkán felett (Kripto Akadémia)
A hosszabb ideje aktív kamcsatkai Sivelucs vulkán az elmúlt hónap legnagyobb hamuoszlopát lövellte ki magából: az oszlop magassága eléri a 7800 métert.
aug. 17
14:21
Kadhafi Dél-Afrikában akarja kezeltetni magát (Infostart)
Dél-Afrikába utazna a lázadók által mind jobban szorongatott Moammer el-Kadhafi líbiai vezető - írta az as-Sark al-Auszat című arab napilap szerdán.
aug. 17
15:15
Irán kész tárgyalni atomprogramjáról, de nyomásnak nem enged (Kripto Akadémia)
Irán kész tárgyalni a nukleáris kérdésről, de nyomásnak nem enged - jelentette ki szerdán Moszkvában Ali Akbár Szálehi iráni külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tartott találkozót követően újságírók előtt.
aug. 17
19:09
Az ENSZ kivonja alkalmazottai egy részét Szíriából (Infostart)
Az ENSZ 25 alkalmazottját és azok családtagjait kivonja Szíriából a biztonsággal kapcsolatos egyre súlyosabb aggodalmak miatt - jelentette be szerdán Farhan Hak ENSZ-szóvivő New Yorkban.
aug. 17
19:45
Meghosszabbították Ivo Sanader előzetes letartóztatását (Infostart)
Egy zágrábi bíróság szerdán meghosszabbította Ivo Sanader volt horvát kormányfő előzetes letartóztatását.
aug. 17
20:39
A brit kormányfő egyetért a szigorú ítéletekkel (Infostart)
David Cameron brit miniszterelnök egyetért a bíróságok által a múlt heti angliai zavargások vádlottaira kiszabott szigorú ítéletekkel.
aug. 17
21:15
Egy középiskola elleni bombatámadást akadályoztak meg Floridában (Infostart)
Őrizetbe vették egy floridai középiskola kirúgott diákját, aki a lefoglalt tervek és tárgyi bizonyítékok szerint tanulók és tanárok tömeges legyilkolására készült - közölte szerdán a tampai rendőrség.
aug. 17
21:33
Súlyos kompbaleset Horvátországban (Infostart)
Több fürdőző is megsérült szerda este a horvátországi Jablanacban, amikor a partnak futott a menetrend szerint Rab-szigetre közlekedő komp, de magyar sérültekről egyelőre nincs információ.
aug. 17
21:51
Breiviknek volt egy másik pokolgépe is (Infostart)
A norvégiai kettős merénylet tettese, Anders Behring Breivik elkészített egy második pokolgépet is, amely nagyobb volt, mint amelyet Oslo belvárosában felrobbantott - közölte szerdán este az NRK norvég köztelevízió.

2011. augusztus 18. csütörtök

aug. 18
5:21
Megkezdték a kampányt a francia szocialisták (Kripto Akadémia)
A francia szocialista elnökjelöltek számára rövid volt az idei nyár. Mindegyikük lázasan készül a két hónap múlva megrendezendő előválasztásra, melyen eldől, melyikük indulhat jövő tavasszal egyebek mellett Nicolas Sarkozy elnök és a jobboldali radikális Nemzeti Front elnökasszonya, Marine Le Pen ellen.
aug. 18
5:39
Félreértés lökte a szakadékba a bankóriást (Kripto Akadémia)
Csekély hiányzott a francia Société Générale-nak ahhoz, hogy uniós banktársai eltemessék. Az angol Daily Mail vasárnapi kiadása azt a szenzációs hírt közölte róla címoldalán, hogy órák kérdése és csődbe megy.
aug. 18
5:57
Méregdrága autókat gyújtanak fel Berlinben (Kripto Akadémia)
Szerdára virradó éjjel ismeretlen tettesek egyedül Charlottenburg kerületében 14 autót gyújtottak fel, előző éjjel pedig a kerület Westend negyedében 11-t.
aug. 18
5:59
Reaktort indítanak újra Japánban (Kripto Akadémia)
A fukusimai katasztrófa óta először engedélyezték Japánban egy leállított atomreaktor újraindítását. Tegnap óta teljes gőzzel termel a hokkaidói Tomari atomerőmű hármas blokkja. Fukusimában viszont csúszik a januárra ígért hidegleállás. A hatóságok több milliárd jent szereztek vissza a cunami által szétszórt széfek begyűjtésével.
aug. 18
6:01
Négy év börtönt kaptak facebook-os oldalakért (Kripto Akadémia)
Egyre több bírálat éri az angliai zavargások után hozott egyes ítéleteket, amelyeket aránytalanul súlyosnak tartanak. Egy chesteri bíróság négy év börtönre ítélt például két fiatalt, akik a Facebook közösségi oldal felhasználásával lázadásra buzdítottak a múlt heti zavargások idején.

Keresés