2017. július 7. péntek

júl. 7
10:26
Brutális: agyonverte mostohagyerekét, mert elhagyta a cipőjét (Blikk)
Agyon verte párja öt éves kisfiát a mostoha apa, amiért a gyerek elhagyta a cipőjét.
júl. 7
10:28
Ebből baj lesz: atomerőművet támadtak meg a hackerek - tudják, ki lehet a megbízó (Blikk)
Amerika - Az amerikai belbiztonsági minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az Egyesült Államok több szövetségi államban számítógépes támadásokat észlelt erőművek, köztük atomerőművek ellen - jelentette az amerikai sajtó csütörtökön a The New York Times című lap birtokába jutott dokumentumok alapján készített részletes tudósításokban.
júl. 7
10:39
Borzalmas, minden kezelésnek ellenálló betegség söpörhet végig a világon (ATV)
Új, minden kezelésnek ellenálló gonorrheakórokozók megjelenésére figyelmeztetett az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) pénteken.
júl. 7
11:03
Rendőrök őrzik a fertőző betegeket a székelyudvarhelyi kórházban (ATV)
Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán a szokatlanul nagy számú kanyarógyanús eset miatt, az egészségügyi intézmény körül pedig helyi rendőrök járőröznek, hogy ne szökjenek meg a betegek - közölte pénteken a Maszol.ro hírportál.
júl. 7
11:18
Fertőzésveszély - a kanyarógyanús betegek nem hagyhatják el a kórházat, rendőrök őrzik őket (Blikk)
Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán.
júl. 7
11:20
Horrorház: brutális módon lemészárolta gyerekeit és férjét az asszony (Blikk)
Vérfürdőt csinált otthonukból az édesanya Georgiában. Az asszony lemészárolta családját.
júl. 7
11:21
Rendőrök szállták meg a kórházat a kanyarósok miatt (Infostart)
Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán a szokatlanul nagy számú kanyarógyanús eset miatt, az egészségügyi intézmény körül pedig helyi rendőrök járőröznek, hogy ne szökjenek meg a betegek - közölte pénteken a Maszol.ro hírportál.
júl. 7
11:21
Egyre durvább a tüntetés Hamburgban: 159 rendőr megsérült (ATV)
Tovább folytatódtak a zavargások a németországi Hamburgban pénteken, a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén. Sajtóértesülés szerint a helyi rendőrség sürgős erősítést kért más tartományoktól, elismerve, hogy alábecsülte a Húszak találkozója ellen szervezett megmozdulások veszélyességét. Sajtóhírek szerint már 159 rendőr sérült meg.
júl. 7
11:22
Döbbenet: fájt a csípője - ezt találta orvosa a világháborús veterán testében - videó (Blikk)
Kazahsztán - Feldagadt csípővel érkezett a veteránkórházba a 92 éves Baltabay Kaziev, akiről kiderült: a második világháborúban találta el őt egy puskagolyó.
júl. 7
11:39
Videó: Embereken gázoltak át a többmázsás bikák (ATV)
Az idei első pamplonai bikafuttatáson az állatok három embert ökleltek fel, akiket sérüléseik miatt kórházba szállítottak - közölte a spanyol Vöröskereszt pénteken.
júl. 7
11:45
Volt CIA-igazgató: Kína az egyetlen ütőkártya (Infostart)
Továbbra is Kína az egyetlen ütőkártya az észak-koreai nukleáris válság megoldására, hiába sürgetnek többen erőteljesebb fellépést a phenjani rezsimmel szemben annak első interkontinentális ballisztikus rakétatesztje után - hangsúlyozta James Woolsey, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) régebbi igazgatója.
júl. 7
11:45
Elon Musk megépíti a világ legnagyobb lítiumionos akkumulátorát (444.hu)
A dél-ausztráliai akkumulátor megújuló forrásokból előállított energiát tárol majd.
júl. 7
11:57
102 éves a világ legidősebb aktív jazz-zenésze (ATV)
„Szerdán újra jövök” – így búcsúzik minden hétfői koncertje után a 102 éves jazz-muzsikus.
júl. 7
12:12
Terrorkészültség Londonban: újra lecsaphat ma az Iszlám Állam a szakértők szerint (Blikk)
Már 12 éve annak, hogy négy merénylő bombákat helyezett a londoni metróba pár nappal azután, hogy kihirdették, az angol főváros rendezheti a 2012-es olimpiát. A terrorszakértők félnek a babonás dzsihadistáktól, hogy megünneplik 7/7 emlékét.
júl. 7
12:15
Trump az arcát próbálja menteni a Putyin-találkozó során (Infostart)
Milyen lesz a személyes benyomás? Ez a nagy kérdés Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök első személyes találkozója előtt. A két vezető a hamburgi G20-as csúcs margóján folytat megbeszélést. Bár korábban összejátszással vádolták meg őket, Trump most már nyíltan is bírálja Moszkvát és egyre inkább kiáll NATO-szövetségesei mellett.
júl. 7
12:51
3 év börtönre ítélték a lúgosító diéta atyját (444.hu)
Meghalt egy mellrákos nő, akit intravénásan beadott szódabikarbóna-oldattal kezelt.
júl. 7
12:57
Mindennek van határa, jókedvükben még a norvégok sem adóznak (444.hu)
Az ellenzék háborgott az adócsökkentésen, erre bevezették az önkéntes adót, ha akarnak, fizessenek többet a baloldaliak. Nem nagyon akartak.
júl. 7
13:03
Csatatérré változott a G20 helyszíne (HírTV)
Ma találkozik először Donald Trump és Vlagyimir Putyin. A szélsőbaloldali demonstrálók a rendőrökkel is összecsaptak, 76 egyenruhás meg is sérült.
júl. 7
13:06
Gyerekmunka Magyarországon (Kripto Akadémia)
LMP: több száz 18 éven aluli közmunkás van, ez tűrhetetlen!
júl. 7
13:08
Így mutatták be a vizes vb formaruháit (Kripto Akadémia)
Mintha madame Tussaud egyik panoptikumában fotóznának a sajtósok.
júl. 7
13:10
Baleset az M0-son - Nagytéténynél torlódik (Kripto Akadémia)
Az M1 autópálya felé vezető oldalon ütközött össze két autó.
júl. 7
13:24
Hódít az újabb őrület: orrba kell szívni, de nem drog - mutatjuk, mi az (Blikk)
Hódít a porformájú csokoládé Amerikában, amit ugyanúgy az orrodba szívhat fel, mint bármelyik poralapú drogot.
júl. 7
14:00
Elfajult a bikafuttatás: embereket ökleltek fel a többmázsás állatok - videó (Blikk)
Pamplona - Az idei első pamplonai bikafuttatáson az állatok három embert ökleltek fel.
júl. 7
14:03
Izrael kiakadt, amiért az UNESCO palesztin világörökségi helyszínné nyilvánította Hebront (444.hu)
Hebron Ciszjordániában van, palesztin területen, de a zsidók számára is szent város.
júl. 7
14:09
Megtámadták Putyin szállodáját - videók a pusztításról (Infostart)
Heves tüntetések közepette elkezdődött péntek délelőtt a németországi Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója.
júl. 7
14:15
Méreginjekcióval végeztek ki egy magyar férfit (Infostart)
Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban, Virginia államban a magyar származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek halálra - jelentette a CBS amerikai hírtelevízió.
júl. 7
14:18
Meglepő dolog derült ki a megcsalásról - az idősebbeket érdekelheti (Blikk)
A Családi Tanulmányok Intézete új tanulmánya szerint 55 év felett sokkal többen csalják meg párjukat, mint a fiatalok.
júl. 7
14:39
Trump és Putyin: itt az első kézfogás (Infostart)
A hamburgi G20-csúcson találkozott először egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
júl. 7
15:15
Így fogott kezet egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin - videó (ATV)
Donald Trump végre kezet rázhatott Vlagyimir Putyinnal Hamburgban, igaz ez még nem az amerikai közéletet lázban tartó négyszemközti találkozó részeként történt meg. A két elnök a G20-as csúcstalálkozó megnyitóján találkoztak egymással, ilyenkor a világ vezetői pezsgővel köszöntik egymást és kötetlen csevegésbe elegyednek. Ez történt most is. A kuli
júl. 7
15:39
Kiszabadult a börtönből Putyin legnagyobb ellenfele (ATV)
Kiszabadult a börtönből Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus - tudatta pénteken Navalnij szóvivője.
júl. 7
15:51
Megvannak a vizes vb "szerbjei" (Kripto Akadémia)
A szerb férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya bejelentette a keret tagjait.
júl. 7
15:51
Időzített bomba ketyeg Kelet-Európában (ATV)
Bármikor súlyosbodhat a kelet-ukrajnai helyzet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának helyettes vezetője szerint, a szervezet különmegbízottja pedig aggasztónak nevezte, hogy Kijev és az oroszbarát keleti rész gazdaságilag és közigazgatásilag teljesen szétszakadt egymástól.
júl. 7
15:53
Ingadozó szerbek (Kripto Akadémia)
Oroszországhoz kulturális és történelmi kapocs fűzi Szerbiát.
júl. 7
16:33
Elkészült a világ leghosszabb tengerhídja (444.hu)
55 kilométer hosszú, Hongkongot, Makaót és Kína déli tartományát, Kuangtungot köti össze. A híd főszerkezete 29,6 kilométeres, egy része 6,7 kilométer hosszan föld alatti alagútban fut. A mérnöki próbák megvoltak, a forgalomnak viszont csak hónapok múlva adják át. (MTI)
júl. 7
16:45
Sokkoló fénykép Merkel és Trump találkozásáról: mi történhetett Hamburgban? (Infostart)
Angela Merkel a kezei közé temeti az arcát? Netán tüsszent?
júl. 7
16:51
"Eladtak minket az arab bandának" - Izrael felháborodott az UNESCO döntésén (ATV)
Reuven Rivlin izraeli államfő, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezeténél (UNESCO) akkreditált izraeli nagykövet és több izraeli miniszter is felháborodásának adott hangot pénteken amiatt, hogy az UNESCO Világörökségi Bizottsága palesztin kérésre "védett övezetté" nyilvánította a Ciszjordániában lévő Hebron óvárosát mint "kivételes
júl. 7
16:57
G20 - Trump és Putyin is elégedett (Kripto Akadémia)
Kedvezően értékelték első megbeszélésüket.
júl. 7
16:57
Trump és Putyin kedvezően értékelte első megbeszélésüket (ATV)
Donald Trump amerikai elnök hangsúlyozottan felvetette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás kérdését a több mint két órán át tartó megbeszélésükön - közölte péntek este Hamburgban az amerikai külügyminiszter.
júl. 7
16:57
A szankciók ellenére is megérkeztek a Siemens turbinái a Krímre (444.hu)
Három turbinát szállítottak az oroszok megszállta félszigetre az európai tiltás ellenére. Senki se hajlandó beszélni arról, hogy hogyan kerülhettek oda.
júl. 7
17:18
70 éve kutatja a világ Roswell titkát (Blikk)
Hetven éve rejtélyes objektum zuhant le Új-Mexikó államban, ám a mai napig nem tisztázott, mi is volt az valójában.
júl. 7
17:27
Erről tárgyalt Trump és Putyin Hamburgban (Infostart)
Trump és Putyin kedvezően értékelte első megbeszélésüket.
júl. 7
17:51
Megtörtént ez is, Trump és Putyin személyesen tárgyalnak a G20-csúcson (444.hu)
Trump nem volt hajlandó reagálni a kérdésekre, hogy vajon felveti-e az oroszok választási beavatkozásának ügyét a tárgyalásokon.
júl. 7
18:03
Trump és Putyin megállapodtak (HírTV)
A globalizációellenes tüntetők közben a rendőrökkel csaptak össze, több mint 160-an sérültek meg.
júl. 7
18:03
Végső búcsút vettek Fónay Jenőtől (Kripto Akadémia)
A kimondott halálos ítélet egész életére kihatott, mégsem vált soha reményvesztetté.
júl. 7
18:03
A Tesla babérjaira tör a Volkswagen (ATV)
A megfizethető árú elektromos autók területén a piacvezető szerep megszerzését tűzte ki célul magának a Volkswagen.
júl. 7
18:03
Mike Pence az Egyesült Államok alelnöke, neki aztán senki se mondhatja meg, hogy mit fogdosson (444.hu)
Pence a NASA-nál fogdosott össze egy kritikus űrrepülési eszközt, amire még rá is ragasztották a figyelmeztetést, hogy "ne érj hozzá".
júl. 7
18:05
Elítélték "Kisbandiékat" (Kripto Akadémia)
A bűnszervezet összesen több mint 355 millió forint kárt okozott.
júl. 7
18:07
Tömeges ételmérgezés történt Óbudán (Kripto Akadémia)
Pont került a botrányos ügy végére a bíróság mai ítéletével.
júl. 7
18:09
Újabb uniós mentőcsomag érkezik Görögországba (ATV)
Jóváhagyta a görög mentőcsomag következő, 8,5 milliárd eurós részletét pénteken az euróövezeti állandó mentőalap (ESM), miután a közös valutát használó uniós tagállamok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben megállapodásra jutottak az ügyben.
júl. 7
18:12
Történelmi kézfogás: így zajlott a nagyhatalmak vezetőinek első találkozója (Blikk)
Hamburg, Németország - Mindent elárul az orosz és az amerikai elnökről a két nagyhatalom vezetőjének kézfogása. És akkor a dominanciát sugalló tekintetekről még nem is beszéltünk.

Keresés