Hogy kerül egy kisebb moszkványi orosz Sunny Isles Beachre? Mit keresnek az orosz titkosszolgálat volt tagjai a floridai ingatlanpiacon? És hogyan húz mindebből hasznot Donald Trump?
A hamburgi G20-csúcson megállapodtak szombaton egy közös nyilatkozat vázlatában, csak a klímaváltozásra vonatkozó részt illetően nincs egyetértés - közölték európai uniós tisztségviselők, hozzátéve, hogy szerintük ebben a témában is lesz megállapodás már ezen a napon.
Egy éve még úgy tűnt, az Európai Unió van válságban a Brexit miatt, mára azonban Nagy-Britannia került válságba, és az unió korábban nem látott egységet mutat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bruxinfo főszerkesztője, Gyévai Zoltán.
Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok "nagyon-nagyon gyorsan" kétoldalú kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával a brit EU-tagság megszűnése után. Trump kijelentette azt is, hogy eleget tesz a nagy-britanniai látogatásra szóló meghívásának.
Péntek este is folytatódtak a németországi Hamburg több negyedében a G20 csoport csúcstalálkozója elleni erőszakos tüntetések, az összecsapásokban csaknem 200 rendőr sebesült meg.
A német sajtó a hatóságokat - élükön Angela Merkel kancellárt - teszi felelőssé a G20-as csúcstalálkozót övező hamburgi zavargások okozta és az ország hírnevét romboló káoszért - írta szombati lapszemléjében az AFP hírügynökség.
Megjelent első bírósági meghallgatásán az az édesanya, akit azzal vádolnak, hogy kiirtotta majdnem az egész családját. Amit ekkor tett, csak tetézte az emberek megrökönyödését.
Újabb medvetámadás okozott személyi sérüléseket Székelyföldön. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke a román kormánytól kérte az azonnali közbelépés engedélyezését.
Hamburg belvárosában szombaton kora délután megindult a kikötővárosban ülésező G20-csúcsértekezlet elleni nagy felvonulás, amelyen mintegy 20 ezren vesznek részt.
Újabb medvetámadás okozott személyi sérüléseket Székelyföldön. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke a román kormánytól kérte az azonnali közbelépés engedélyezését.
Megjelent első bírósági meghallgatásán az az édesanya, akit azzal vádolnak, hogy kiirtotta majdnem az egész családját. Amit ekkor tett, csak tetézte az emberek megrökönyödését.
Egyetértésre jutottak a G20-csoport hamburgi csúcsértekezletének résztvevői szombaton egy kompromisszumos zárónyilatkozat elfogadásában, amelyben kinyilvánítják, hogy folytatják a küzdelmet a protekcionizmus és a tisztességtelen kereskedelmi üzelmek ellen, visszafordíthatatlannak tekintik és támogatják a párizsi klímaegyezmény zökkenőmentes megvaló
Theresa May brit miniszterelnök nem hajlandó egyoldalúan garantálni a szigetországban élő uniós állampolgárok jogait - idézi a Bloomberget a portfolio.hu. Állítólag David Davis Brexit-ügyi főtárgyaló próbálja meggyőzni a kormányfőt, hogy tegyen gesztust az EU-nak, ő azonban köti az ebet a karóhoz.
A francia államfő bejelentette szombaton, hogy két évvel a párizsi klímaegyezmény aláírása után december 12-re újabb csúcstalálkozót hív össze az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében.
Órákon belül visszafoglalják Moszul városát az Iszlám Államtól – jelentette be az iraki állami televízió. A kormányhadsereg vezetői azt mondták: katonáik minden méterért orvlövészekkel és öngyilkos merénylőkkel küzdenek az óvárosban. A civilek máris ünnepelni kezdtek. További részletek a videóban.
Oroszország nem fog beavatkozni a szeptemberben esedékes németországi választásokba - szögezte le Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Hamburgban, a G20-csúcs végén tartott sajtóértekezleten, hozzátéve, hogy Moszkva és Berlin között "jók a kapcsolatok".
Molossia nem mindennapi település: „mikronemzet” 33 lakossal, és ebbe a csekély populációba már a kutyák is beleszámítanak. A település egyetlen cicáját azonban nem tartják a népesség részének, mert ahogy a helyiek elnöke tartja: a macska az irritáció folyamatos forrása.