2017. július 10. hétfő

júl. 10
12:03
V4 - Szijjártó rendkívüli felértékelődésre számít (Kripto Akadémia)
Nem véletlenül hívják ezt a térséget Európa növekedési motorjának.
júl. 10
12:15
Nem voltak felkészülve a hamburgi rendőrök (HírTV)
Hiába voltak húszezren.
júl. 10
12:15
Katar kártérítést követel (USAracing)
Katar várhatóan jogi úton fog kártérítést követelni az ellene bojkottot hirdető négy országtól, mivel üzletmenete súlyosan károsodott az elmúlt hetekben, mondta Ali al-Marri, Katar főügyésze.
júl. 10
12:45
Legyen óvatos, a legtöbb gyerek veszélyben van (ATV)
A Microsoft nemzetközi felmérése azt állapította meg, hogy minden második gyerek veszélynek van kitéve az interneten.
júl. 10
13:27
Több ezren a srebrenicai békemenetben (USAracing)
Idén is több ezren vesznek részt a srebrenicai békemenetben, amely szombaton indult a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból és várhatóan ma estére érkezik meg Srebrenicába, ahol holnap a huszonkét évvel ezelőtti mészárlásról emlékeznek meg.
júl. 10
13:33
Mi lesz Irakkal Moszul felszabadítása után? (Infostart)
Bagdadban az emberek az utcán ünnepelték, hogy az iraki vezetésű erők gyakorlatilag visszafoglalták az északi Moszul városát az Iszlám Államtól. Közben a még a városban maradt dzsihadisták a Tigris folyóba ugrálva próbáltak elmenekülni. Al-Abadi iraki miniszterelnök a helyszínre érkezett, hogy bejelentse a győzelmet. Szvetnik Endre összefoglalója.
júl. 10
13:39
Hátra arcot fújt Bukarest (USAracing)
Máris visszakozott a román kormány azokkal a tervezett adópolitikai változtatásokkal kapcsolatban, amelyek negatívan érintették volna a multinacionális cégeket. Újra hallatta a hangját az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is.
júl. 10
13:51
Ilyen látványosan dőlt bele egy lakóház a folyóba Tibetben (444.hu)
Senki sem halt meg, mert sejtették, mi következik, és kiürítették az épületet.
júl. 10
14:00
Brutális rablótámadás Párizsban - 20 turistát támadtak meg (Blikk)
Kiraboltak mintegy húsz, a hotelük előtt várakozó turistát álarcosok a párizsi Roissy repülőtér közelében - közölték hétfőn rendőrségi források.
júl. 10
14:15
Egy floridai nő, akit azért vittek be, mert a gyerekét fél órára a tűző napon álló kocsiban hagyta, a rendőrautóban arra panaszkodott, hogy túl meleg van (444.hu)
A nap legfloridaibb híre.
júl. 10
14:18
Feltárul a mocskos múlt: itt az első videó a II. világháborús szexrabszolgákról (Blikk)
Dél-Korea kiadta azt a néhány másodperces filmet, melyet az úgynevezett „kényelmes nők”-ről készítettek az amerikai csapatok Kínában, a második világháború idején.
júl. 10
14:27
Álarcosok támadtak rá a párizsi repülőtér közelében várakozó turistákra (ATV)
Kiraboltak mintegy húsz, a hotelük előtt várakozó turistát álarcosok a párizsi Roissy repülőtér közelében - közölték hétfőn rendőrségi források.
júl. 10
14:54
Megtámadták a hajóját: Hitler urániumát felhasználva bombázhatták Hirosimát az amerikaiak (Blikk)
Carter Hydrick új könyvében állítja, hogy Hitler feldúsított urániumot szállító hajóját az amerikaiak lefoglalták és később a készletből készültek a Hirosimát leromboló bombák.
júl. 10
14:56
Gyorsétterem menedzsere lett a frissen szabadult a pedofil (Blikk)
Anglia - Épp, hogy szabadult, máris az egyik legnépszerűbb gyorsétteremben kezdett dolgozni a fiatal pedofil, mégpedig nem is akármilyen pozícióban.
júl. 10
14:57
Bagdadé lett Moszul (USAracing)
A kormányerők győzelmet arattak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fölött Moszulban – jelentette be vasárnap a helyszínen Haider al-Abádi iraki miniszterelnök, aki egyben a hadsereg főparancsnokaként gratulált a hősies harcosoknak, illetve az iraki népnek a nagy győzelemhez a kormányfő hivatalának közleménye szerint.
júl. 10
14:58
Hoppá - őrület, hogy ez most derül ki: magyar ember találta fel a hot-dogot (Blikk)
Pár titok, amit biztosan nem tudott a hot-dogról:
júl. 10
15:09
Válasz a NYT-nak: Moszkva nem tud a rejtélyes ügyvédről (Infostart)
És nem ígérték meg az USA-val való kiberbiztonsági együttműködést.
júl. 10
15:33
Trump mentőövet dobott Maynek (Infostart)
Theresa May miniszterelnök a hamburgi G20-as találkozóról visszatérve megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a Brexit-folyamat fölött legújabban gyülekező felhők oszladoznak. Szombaton ugyanis 50 perces négyszemközti megbeszélést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel, aki biztosította őt arról, hogy a Amerika a Brexit után a lehető leggyorsabba
júl. 10
15:48
Újabb merénylet: autóval hajtott a katonák közé, majd késsel támadt rájuk - fotók (Blikk)
Újabb gázolásos és késeléses támadás történt Ciszjordániában, egy izraeli katona megsebesült, a palesztin merénylőt az izraeli biztonságiak lelőtték - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
júl. 10
15:51
Donald Trump visszatáncolt egy kulcsfontosságú kérdésben (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök republikánus párti bírálatok hatására visszatáncolt vasárnap attól az amerikai-orosz kiberbiztonsági együttműködéstől, amelyben Vlagyimir Putyin orosz államfővel állapodott meg két nappal korábban a G20-as országcsoport hamburgi csúcsértekezletén.
júl. 10
15:51
Újabb gázolás és késelés történt Ciszjordániában (ATV)
Újabb gázolásos és késeléses támadás történt Ciszjordániában, egy izraeli katona megsebesült, a palesztin merénylőt az izraeli biztonságiak lelőtték - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
júl. 10
16:06
Elragadták a nyaraló anyukát: brutális, mit tett vele a titokzatos támadó (Blikk)
Törökország - Anne (45) két hetet töltött Marmarison családjával, de a nyaralás hátborzongató véget ért.
júl. 10
16:15
Ennyi volt! Kína megelőzte Amerikát (ATV)
Kína a megújuló forrásokból előállított energia termelésében 2016-ban megelőzte az Egyesült Államokat a BP olajtársaság hétfőn kiadott legfrissebb Statistical Review of World Energy tanulmánya szerint.
júl. 10
16:24
Döbbenetes: már a nő derekáig ér a fején lévő tumor - videó 18+ (Blikk)
Kína - Egy idős nő 3 éves kora óta él együtt az arcára nőtt hatalmas tumorral.
júl. 10
16:42
Kemény szavak: Trump sose bízna meg Putyinban - mi lesz a megállapodással? (Blikk)
Hamburg - Donald Trump amerikai elnök republikánus párti bírálatok hatására visszatáncolt vasárnap attól az amerikai-orosz kiberbiztonsági együttműködéstől, amelyben Vlagyimir Putyin orosz államfővel állapodott meg két nappal korábban a G20-as országcsoport hamburgi csúcsértekezletén.
júl. 10
16:57
Friss hírek a szörnyű londoni tűzvészről (Infostart)
A Scotland Yard hétfői tájékoztatója szerint 255 túlélője lehet a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban kitört múlt havi tűzvésznek.
júl. 10
17:03
Kiderült, hogy a bevándorlás miatt mennyivel nőtt az EU lakossága (Infostart)
Magyarországon meredeken csökken a népességszám, bár a helyzet nem nálunk a legrosszabb.
júl. 10
17:15
George S. a román kormánypárt lejáratásán is munkálkodik (USAracing)
Liviu Dragneának, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének meggyőződése, hogy a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és a PSD-t.
júl. 10
17:27
Az olaszoknak tele a hócipőjük a migránsmentéssel (HírTV)
Az unió határainak védelmét és az embercsempészet felszámolását sürgetik a visegrádi országok külügyminiszterei, valamint Ausztria is.
júl. 10
17:36
Káosz a New York-i reptéren: nem hiszi el, kik vették be a leszállópályát - fotó (Blikk)
Nagy káoszt okoztak a New York-i John F. Kennedy (JFK) repülőtéren a fészkükhöz igyekvő, párosodó ékszerteknősök.
júl. 10
17:38
Dúl a háború: Trump súlyos váddal illette az FBI volt vezérét (Blikk)
Az amerikai elnök azzal vádolja az FBI volt vezérét, hogy bizalmas információt tárt föl a média előtt.
júl. 10
17:45
Álarcosok raboltak ki turistákat Párizsban (Infostart)
A Roissy repülőtér közelében történt az eset, amely nem az első ilyen támadás a francia fővárosban.
júl. 10
17:51
Így fesztiválozott barátaival Harry herceg (képek) (ATV)
A képek a hercegről egy londoni zenei fesztiválon készültek. Az utóbbi időben nem nagyon lehetett ilyesmit látni tőle, most azonban kiszúrták a British Summertime Festival-on, ahova barátnője nélkül, barátaival látogatott el.
júl. 10
17:54
Kegyetlen megleptés: savval locsolták arcon a piros lámpánál a szülinapos lányt (Blikk)
London - A fiatal lány élete örökre megváltozott.
júl. 10
17:56
Elképesztő szerencse: milliókat nyert a lány kaparós sorsjeggyel - ráadásul kétszer (Blikk)
Fortuna nagyon kedvelheti azt a kaliforniai tinédzsert, aki egy hét alatt kétszer is hatalmas összeget nyert egy kaparós sorsjeggyel.
júl. 10
17:57
Durván megugrott az Izraelbe látogató turisták száma (ATV)
Jelentősen emelkedett júniusban az Izraelbe látogató turisták száma - közölte hétfőn az izraeli idegenforgalmi minisztérium.
júl. 10
17:57
Oroszországban melegpropagandára hivatkozva betiltották a Rudolf Nurejevről szóló előadást, mert abban meztelenül táncolnak (444.hu)
A XX. század legnagyobb balettművésze elhagyta Moszkvát, ismerten meleg volt. Egy meztelen képe is látható lett volna a színpadon.
júl. 10
18:09
Soros Györgytől fél a román kormánypárt elnöke (Infostart)
Liviu Dragneának, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének meggyőződése, hogy a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és a PSD-t.
júl. 10
18:15
Ukrajna egyelőre nem akar NATO-tag lenni (ATV)
Ukrajna a reformokra összpontosít, és egyelőre nem kéri felvételét a NATO-ba - mondta Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn Kijevben, ahol találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is.
júl. 10
19:21
Atomerőművek bezárására készülnek a franciák (HírTV)
A párizsi vezetés minden negyedik reaktort leállítaná.
júl. 10
19:27
Többen meghaltak egy gránáttámadásban Burundiban (ATV)
Legalább nyolc ember életét vesztette az elmúlt hónapok egyik legvéresebb, kézigránáttal elkövetett támadásában Burundiban - közölte hétfőn Pierre Nkurikiye rendőrségi szóvivő.
júl. 10
19:51
Tornádók sújtják Bécset, több repülőjáratot töröltek (videó) (ATV)
Fagyigombóc méretű jégesővel érkezett a zivatar Bécs környékére, ami egy 8-10 percig tartó tornádót is produkált. hirdetés
júl. 10
20:03
Brüsszelbe ért a terrorellenes muszlimok menete (HírTV)
A vallási vezetők a múlt szombaton indultak el, Párizs és Berlin után a belga fővárosban emlékeztek a tavaly márciusi terrortámadás ottani áldozataira.
júl. 10
20:03
Bejelentette csapatai győzelmét az iraki kormányfő Moszulban (USAracing)
Hivatalosan is győzelmet hirdetett hétfőn az Iszlám Állam terrorszervezett felett Haider al-Abádi iraki kormányfő az állami televízióban közvetített beszédében.
júl. 10
20:27
Özönvízszerű eső zúdult Párizsra (HírTV)
Metrómegállókat öntött el az özönvízszerű esőzés vasárnap este Párizsban.
júl. 10
20:27
Hivatalos: Visszafoglalták Moszult az Iszlám Államtól (ATV)
Hivatalosan is győzelmet hirdetett hétfőn az Iszlám Állam terrorszervezett felett Haider al-Abádi iraki kormányfő az állami televízióban közvetített beszédében.
júl. 10
20:39
Ukrajna bevezeti határain a biometrikus ellenőrzést (ATV)
Ukrajna azt tervezi, hogy jövőre bevezeti a határát átlépő külföldiek biometrikus ellenőrzését - jelentette be Petro Porosenko államfő hétfőn a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) ülésén.
júl. 10
20:45
Másfél millióval nőtt az EU népessége a bevándorlás miatt (HírTV)
Természetes népességgyarapodás gyakorlatilag nem volt.
júl. 10
20:51
Beszakadt egy híd Székelyföldön, a Marosba zuhant egy teherautó (ATV)
Beszakadt hétfőn egy aszfaltot szállító teherautó alatt a székelyföldi Gyergyóújfalu alszegi Maros-hídja - írta a Székelyhon portál. A jármű a Gyergyóújfaluban még csak patak méretű Marosba zuhant, a sofőrnek nem esett bántódása.
júl. 10
20:54
Vizeletvizsgálat miatt számíthat brutális büntetésre a légitársaság (Blikk)
Spanyolország - Az Iberia spanyol légitársaság 25 ezer euró pénzbüntetést kapott, amiért szerződtetés előtt vizeletvizsgálatra kötelezte az stewardess-jelölteket, hogy kiderüljön, állapotosak-e - írta a spanyol sajtó hétfőn.

Keresés