2017. július 20. csütörtök

júl. 20
16:39
Keményen beleszállt Sorosba Izrael washingtoni nagykövetsége (ATV)
Izrael washingtoni nagykövetségének szóvivője azzal vádolta meg Soros Györgyöt a The New York Times című amerikai napilapban, hogy folyamatos ellenszenvet táplál Izraellel szemben.
júl. 20
16:45
Deutsch: kibővül és a külhoni magyar közösségeket is érinti a Digitális Jólét Program (USAracing)
Kibővül a Digitális Jólét Program, a kormány által elfogadott határozat értelmében januártól az internethasználat áfája 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik, s a Digitális Jólét Alapcsomag bevezetésével 2018 végéig Magyarország minden településén kiépülhet az ingyenes wifi-szolgáltatás – közölte Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos csütörtökön.
júl. 20
16:51
Szijjártó Péter: az Európai Bizottság hajtóvadászatot indított (USAracing)
Az Európai Bizottság „hajtóvadászatot indított” néhány olyan közép-európai országgal szemben, amelyek őszintén és világosan beszélnek az európai kihívásokról és képesek voltak hatékony válaszokat adni azokra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.
júl. 20
16:57
Novák Katalin kihirdette a Magyar Fiatalokért Díj pályamű győzteseit (USAracing)
Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán a Magyar Fiatalokért Díj pályaművének győztese – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik csütörtöki tusnádfürdői rendezvényén.
júl. 20
17:00
Übercuki motoros kutyák zúznak Mairselle-ben - haláli fotó (Blikk)
Marseille-ből kaptunk olvasónktól egy übercuki fotót, egy zabálnivaló kutyapárról.
júl. 20
17:09
Hihetetlen újítással rukkolt elő a Google (ATV)
A Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) készített panorámafelvételekkel bővült szerdán a Google térképszolgáltatásának utcanézeti alkalmazása, a Street View, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy saját maguk fedezzék fel az űrállomás mind a 15 modulját, és megismerjék az asztronauták mindennapjait.
júl. 20
17:15
Berlin keményebb fellépést ígér Ankarával szemben (USAracing)
Irányváltást ígért Németország Törökországgal folytatott viszonyában Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtökön Berlinben, mert, mint fogalmazott, az ankarai vezetés hátat fordít az európai értékeknek. Angela Merkel kancellár támogatásáról biztosította minisztere törekvéseit. Ankara számára elfogadhatatlan a Berlin által tervezett irányváltás
júl. 20
17:18
Halálos autóbaleset Németországban - három magyar vesztette életét (Blikk)
A hátsó ülésen utazó fiatalok azonnal életüket vesztették. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
júl. 20
17:27
Megszavazták Lengyelországban a sokat vitatott törvényt (ATV)
Megszavazta csütörtökön a lengyel parlament alsóháza (szejm) a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sürgős találkozót javasolt Andrzej Duda lengyel elnökkel
júl. 20
17:27
Áder János: a klímaváltozás erősíti a migrációs nyomást (USAracing)
A klímaváltozás társadalmi, politikai, egészségügyi kockázatait veszi sorra az IPPS három évvel ezelőtti jelentése, amely szerint az áradások és az aszályok gyakoribbá válnak, a társadalmi konfliktusok erősödnek, és ennek következtében erősödik a migráció – hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök csütörtökön az Egyesült Államokban, a ví
júl. 20
17:39
Áder János kibővítené klímaegyezményt, el is mondta, hogyan (Infostart)
A globális vízválság mára fenyegető valósággá vált - jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, a vízzel és természeti katasztrófák csökkentésével foglalkozó magas szintű ENSZ-ülésen.
júl. 20
17:39
Robottaxival kísérletezik a Continental (ATV)
A német autóipari alkatrész és berendezés beszállító konszern, a Continental önvezető robottaxi technológia kifejlesztésén dolgozik.
júl. 20
17:45
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sürgős találkozót javasolt a lengyel elnökkel (444.hu)
Tusk sürgős találkozót javasolt Andrzej Duda lengyel elnökkel – ahogy fogalmazott – a „hazájukban” kialakult politikai válság megvitatására, és figyelmeztetett: közös feladatuk megakadályozni, hogy Lengyelország Európa perifériájára szoruljon. Szerinte a varsói kormány által elfogadott igazságügyi törvénymódosítások visszalépést jelentenek és ellen
júl. 20
18:03
Nyaralások: Egyiptom és Tunézia ismét feljövőben (Infostart)
A szlovákiai turisták már kevésbé félnek a terrorfenyegetettségtől, mint a téli hónapokban. Törökország, Egyiptom, és Tunézia idén is ott szerepel az üdülni vágyók térképén. A hazai idegenforgalom fellendítésére pedig magyar mintára északi szomszédunknál is bevezethetik az üdülési csekket. De vajon melyek a legnépszerűbb célpontok a Szlovákiába lát
júl. 20
18:03
Putyin együtt pezsgőzött Ljudmila Alekszejeva emberi jogi aktivistával, aki folyamatosan bírálja a rendőrállamot építő orosz elnököt (444.hu)
A nézeteltéréseket félretették (például azt, hogy 82 éves korában őrizetbe vették egy Putyin-ellenes tüntetésen), hiszen a Moszkvai Helsinki Csoport alapító elnöke 90 éves lett.
júl. 20
18:09
Felszámolják a darknet egyik nagy illegális bazárját (Infostart)
Az amerikai igazságügyi tárca csütörtökön bejelentette, hogy felszámolja az AlphaBay nevű internetes kereskedelmi portált, mert a darkneten - az internetnek speciális technológia révén névtelenséget biztosító, a bűnözők által szívesen használt részében - működő "bazár" több ezer kábítószer-kereskedőnek lehetőséget nyújtott drogok értékesítéséhez.
júl. 20
18:09
NATO-főparancsnok: Maradnak a békefenntartók Koszovóban (ATV)
A KFOR, vagyis a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő mindaddig Koszovóban marad, ameddig szükség lesz rá - jelentette ki Curtis Scaparrotti, a NATO európai haderejének főparancsnoka a Tanjug szerb hírügynökségnek adott interjújában, amelyet a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) nagy terjedelemben ismertetett a honlap
júl. 20
18:12
Agydaganat támadta meg Obama egykori kihívóját (Blikk)
John McCain (80) arizonai republikánus szenátornál agresszív agydaganatot állapítottak meg.
júl. 20
18:21
Lecsaptak az iszlamisták: Tőrbe csalták a szíriai kormányerőket (ATV)
A szíriai kormányerők és a velük szövetséges milíciák legalább 28 tagja vesztette életét a szíriai fővároshoz, a délnyugati Damaszkuszhoz közeli támadásban, amelyet a Dzsejs al-Iszlam nevű iszlamista csoport követett el - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
júl. 20
18:30
Ő lesz Trump szeme Magyarországon (Blikk)
Wess Mitchell, a Center For Euro­pean Policy Analysis (CEPA) nevű tanácsadó szervezet vezetője fogja felügyelni többek közt a magyar ügyeket is Donald Trump kormányában.
júl. 20
18:39
Zöld utat kapott az első hyperloop pálya építése Amerikában (Infostart)
Egy lépéssel közelebb került Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója az első vákuumcsatornás mágnesvonat (hyperloop) pálya kiépítéséhez.
júl. 20
19:09
Ankara számára elfogadhatatlan a berlini irányváltás (USAracing)
Ankara számára elfogadhatatlan, hogy Berlin egyebek mellett felülvizsgálná a törökországi beruházásokhoz nyújtott állami garanciavállalások ügyét – nyilatkozott Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő csütörtökön Ankarában az államfői palotában tartott sajtótájékoztatóján.
júl. 20
19:21
Változás jöhet a magyar-amerikai kapcsolatokon (Infostart)
Javíthat a magyar-amerikai kapcsolatokon, hogy Wess Mitchell lett az Egyesült Államok kormányának európai ügyekért felelős államtitkára - mondta az InfoRádiónak az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense.
júl. 20
19:24
Ennél undorítóbbat nem is adhatott volna szülinapos lányának Ivanka Trump - fotó (Blikk)
Ön mit adna a gyerekének hatodik születésnapjára? Csak nem virslit pillecukorral?!
júl. 20
19:27
Durva: Büntetőtáborra ítéltek egy ellenzéki aktivistát Oroszországban (ATV)
Egy moszkvai bíróság csütörtökön két és fél év büntetőtáborra ítélt egy orosz ellenzéki aktivistát, aki a Kreml-kritikus Alekszej Navalnij politikus által szervezett március végi tiltakozásokon téglával megdobott egy rendőrt - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
júl. 20
19:33
Fokozódik a helyzet Lengyelországban, Donald Tusk szerint válság van (Infostart)
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sürgős találkozót javasolt Andrzej Duda lengyel elnökkel csütörtökön - mint fogalmazott - a "hazájukban" kialakult politikai válság megvitatására.
júl. 20
19:45
Mogherini: a délkelet-európai országok európai integrációja prioritás az EU számára (USAracing)
A délkelet-európai országok európai integrációja prioritás az Európai Unió számára, Horvátországnak pedig kulcsfontosságú szerepe van a folyamatban – jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Zágrábban.
júl. 20
19:57
Felszámoltak egy internetes kereskedelmi portált (ATV)
Az amerikai igazságügyi tárca csütörtökön bejelentette, hogy felszámolja az AlphaBay nevű internetes kereskedelmi portált, mert a darkneten - az internetnek speciális technológia révén névtelenséget biztosító, a bűnözők által szívesen használt részében - működő "bazár" több ezer kábítószer-kereskedőnek lehetőséget nyújtott drogok értékesítéséhez.
júl. 20
20:21
Irán most nyeri meg az iraki–iráni háborút (HírTV)
Az iraki káoszból Irán stratégiai győzelmet kovácsolhat a New York Times elemzője szerint.
júl. 20
20:57
9 ukrán katona halt meg egy nap alatt a kelet-ukrajnai fronton (444.hu)
Pedig elvileg tűzszünet van.
júl. 20
21:09
Madame Tussaud panoptikum: Nem rontották el Beyoncé figuráját (ATV)
Visszautasította csütörtökön a londoni Madame Tussaud panoptikum a bírálatokat arról, hogy elrontották Beyoncé új viaszfiguráját.
júl. 20
21:30
Meghamisította a zsaru a heroinos bizonyítékokat, az egészet felvette a testkamerája, így lebukott (Blikk)
Hatalmas balhé keveredett abból, hogy egy baltimore-i rendőrjárőr 3 tagját bizonyítékhamisitáson érték.
júl. 20
21:57
Elismerte Beata Szydlo, hogy a bíróságok rosszul teljesítenek (Infostart)
"A bíróságok rosszul működnek, az ország jobbításukat igényli, mi csak a lengyel emberek óhajának akarunk megfelelni, akik jól és igazságosan működő bíróságokat akarnak" - hangsúlyozta csütörtök este Beata Szydlo lengyel miniszterelnök a televízióban a néphez intézett üzenetében.
júl. 20
22:33
Szabadon engedték O. J. Simpsont (HírTV)
A nevadai bíróság kilenc év börtön után fogadta el a kegyelmi kérvényét.
júl. 20
22:51
Moszkva: törvényellenes cselekedetre ösztönöz a hágai döntés (USAracing)
A törvényellenes cselekedeteket ösztönzi a hágai választottbírósági döntés, amelynek értelmében Oroszországnak kártérítést kell fizetnie a 2013-ban Murmanszkban feltartóztatott, holland zászló alatt közlekedő Greenpeace-hajó miatt – jelentette ki Artyom Kozsin, az orosz külügyminisztérium egyik szóvivője.
júl. 20
23:33
Szydlo: Lengyelország a bíróságok jobbítását igényli (USAracing)
„A bíróságok rosszul működnek, az ország a jobbításukat igényli, mi csak a lengyel emberek óhajának akarunk megfelelni, akik jól és igazságosan működő bíróságokat akarnak” – hangsúlyozta csütörtök este Beata Szydlo lengyel miniszterelnök a televízióban a néphez intézett üzenetében.

2017. július 21. péntek

júl. 21
5:27
Jegybanki hitel Matolcsy párjának (Kripto Akadémia)
Vajda Zita a milliós fizetést mellett az egyik legmenőbb környéken egy lakást is köszönhet az MNB-nek.
júl. 21
5:29
Ingyenes beszélő kamera látássérülteknek (Kripto Akadémia)
A Seeing AI nevű szoftver megkönnyítheti a vakok mindennapjait.
júl. 21
5:31
Kötelező lehet újratelepíteni a kiirtott erdőket (Kripto Akadémia)
Határozottabb fellépést sürget az erdőirtás ellen az Európai Parlament.
júl. 21
5:33
A Volvo nem tud mit kezdeni a kengurukkal (Kripto Akadémia)
Az erszényesek alaposan félre tudják vezetni az autó programját.
júl. 21
5:35
Nő a bérnyomás (Kripto Akadémia)
A mostani bértöbblet nem jelent még meg a fogyasztási vagy az inflációs adatokban.
júl. 21
5:37
Kiszáll az állam a Gránit Bankból (Kripto Akadémia)
júl. 21
5:39
Dollármilliárdok a vegyiparba a Moltól (Kripto Akadémia)
A cég szerződést kötött a német Evonikkal és Thyssenkruppal.
júl. 21
5:41
Már otthonról is lehet bankszámlát nyitni (Kripto Akadémia)
A távoli azonosításra csak biztonságos, auditált elektronikus csatornát használhatnak a pénzintézetek.
júl. 21
6:09
Kiengedik O.J. Simpsont a börtönből (ATV)
Október elején kiengedik a börtönből O.J. Simpsont. Az amerikaifutball egykori csillaga, filmsztár csoportos fegyveres rablásért és testi sértésért került rácsok mögé, 2008-ban több mint harminc év szabadságvesztésre ítélték.
júl. 21
6:33
Újabb hitelt kaphat Görögország (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa elviekben 1,6 milliárd eurós (1,8 milliárd dolláros) készenléti hitelt hagyott jóvá csütörtökön a pénzügyi világválság által súlyosan érintett Görögországnak, csatlakozva az európai intézmények által nyújtott támogatásokhoz.
júl. 21
6:39
Tűzharc Mexikóvárosban: többen meghaltak (ATV)
A hadsereg megölt egy bandavezért és hét másik fegyverest Mexikóváros déli részén egy összecsapásban.
júl. 21
6:57
Két világ harca dúl (USAracing)
Utolsó utáni támadásba lendült az ellenzék a chávezista rezsim ellen Venezuelában. Az ország teljesen kettészakadt: az elnök ragaszkodik hatalmához, az ellenzék pedig saját kormány alakítását tervezi.
júl. 21
7:06
Nem fogja elhinni: boszorkány parancsára hozta vissza áldozatát egy krokodil - videó (Blikk)
Berau, Indonézia - Sokkoló videó látott napvilágot, melyen egy krokodil látható, amint egy holttestet hoz vissza a partra.
júl. 21
7:33
Merkelék odacsapnak a törököknek (HírTV)
Felülvizsgálják a beruházási hiteleket, a Törökországba utazó németeket pedig fokozott óvatosságra intik.

Keresés