Egy transznemű tinédzser kárpótlást követel volt iskolájától, amiért az ott dolgozók figyelmen kívül hagyták a kívánságát, hogy hadd öltözködjön fiúként és leminősítették érzéseit puszta "időszakos hóbortnak".
Donald Trump csütörtöki nyilvános beszéde a varsói Krasinski téren külpolitikai programbeszéd lesz, az amerikai elnök első jelentős programjellegű és politikai fellépése Európában - tájékoztatott szerdán Krzysztof Szczerski, a lengyel államfő kabinetfőnöke és külügyi államtitkára.
Valaha szeretett uralkodónk volt, most csak kölcsönkaptuk - persze, csak a viaszból készített mását. Erzsébet magyar királyné, becenevén Sisi viaszszobrát állították ki a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében. A viaszszobrot a Madame Tussauds múzeum bécsi panoptikumából kölcsönözték.
A maláj légitársaság 2014 nyarán lelőtt, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének ügyét holland jog szerint, holland bíróság fogja tárgyalni - jelentette be Bert Koenders holland külügyminiszter szerdán.
Nem is kell tudni pontosan, mit is és hogyan csinál egy tűznyelő, elég maga a szó, hogy sejtse az ember, veszélyes mutatványról van szó. Egy férfit egy oroszországi fesztiválon videóra is vettek, miközben produkciója elég rosszul sült el.
A jelenlegi menekültszámok nem indokolják a tiroli határellenőrzést - idézte a Kurier című osztrák lap szerdán a tiroli rendőrség vezetőjét, aki szerint ugyanakkor figyelemre méltó az Olaszországba érkezők száma. Az osztrák védelmi, belügyi és külügyi tárcavezető kiállt a határvédelem mellett.
A rendőrök és a tűzoltók kedd délután fél négy körül érkeztek a szlovák közszolgálati tévé pozsonyi épülethez, amit először evakuáltak, majd átkutattak minden helyiséget, de végül bombát nem találtak. Most rémhírterjesztés miatt nyomoznak a bejelentő ellen. (Paraméter.sk)
Brüsszel - Dzsihadista szimpatizáns nőket illegális fegyvertartás vádjával vettek őrizetbe Brüsszelben. A hatóságok több fegyvert is lefoglaltak, a nők kihallgatása jelenleg is zajlik.
A legfejlettebb ipari államokat, valamint az élen járó feltörekvő országokat tömörítő G20 pénteken kezdődő hamburgi csúcsértekezlete előtt a német rendőrség máris szinte példátlan biztonsági intézkedéseket léptetett életbe az Elba menti városban. A szélsőbaloldali csoportok és anarchista szervezetek már napokkal ezelőtt jelezték, hogy nagyszabású t
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke párhuzamot vont napjaink migrációs helyzete és az 1956-os magyar menekülthullám között az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elmondott szerdai felszólalásában.
Székelyföldi gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők vonultak szerdán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium épülete elé, hogy a hatóságok sürgős közbelépését követeljék a térségükben mindennapossá vált medvetámadások megfékezése érdekében.
Olaszország új intézkedésekkel akarja szabályozni a Földközi-tengeren át ismét megindult migránsok mentését. Eszerint a vitatott módon fellépő és a partmenti vizekben tevékenykedő civilszervezeteket az olasz és a líbiai parti őrség irányítása alá vonnák.
Kiárusítják Donald Trump Atlantic Cityben lévő egykori neves kaszinó- és szállodakomplexumát, a Taj Mahal Casino Resortot, a rajongók mindent megvásárolhatnak, ami az épületben mozgatható, mielőtt egy új kaszinót és hotelt alakítanak ki benne.
A világ űrügynökségei egyetlen céllal küldtek számtalan műholdat, szondát és marsjárót a vörös bolygóhoz, hogy kiderítsék, létezik-e ott bármilyen élet.
A 2015-ös rendkívüli év után 2016-ban is erőteljes migrációs nyomás nehezedett az Európai Unió külső határaira – állapítja meg a tavalyi menekültügyi helyzetről készült éves jelentésében az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal.
Három év börtönre ítélte szerdán egy bázeli bíróság azt a svájci férfit, aki 10 500 darabos madártollgyűjteményre tett szert legális gyűjtés mellett három ország természettudományi múzeumainak hosszú éveken át tartó szisztematikus fosztogatásából.