Biztosította a Moszkvától tartó balti államok vezetőit Mike Pence amerikai alelnök arról, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a washingtoni NATO-szerződés kollektív védelmet garantáló 5. cikkelye mellett.
Hősként ünneplik hazájában azt az ukrán pilótát, aki összetört szélvédővel, vakon letett egy Airbus repülőgépet múlt hét csütörtökön, az isztambuli jégvihar után. A gépen 127 ember utazott.
Nicola Zingaretti, Lazio régió kormányzója bejelentette, hogy „Rómában a víz elfogyott”. Olaszországban idén nyáron hatalmas a szárazság, főleg az ország középső és déli részén.
Az Egyesült Államok oroszországi diplomáciai képviseletének utolsó gépjárművei is elhagyták helyi idő szerint kedd délig a moszkvai Szerebrjanij Bor (Ezüst Fenyves) zöldövezetben található nagykövetségi üdülőt - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.
A kormányzó brit Konzervatív Párt képviselői felszólították Canterbury érsekét, hogy ne ártsa bele magát a szigetország európai uniós tagságának várható megszűnéséről szóló ügyekbe, a miniszterelnöki hivatal pedig visszautasította Justin Welby arról szóló kijelentéseit, hogy vajmi kevés esély van időben lezárni a kilépési tárgyalásokat.
A rendkívüli meleg miatt nyolc ember meghalt, és legalább 5315 ember került hőgutával kórházba a múlt héten Japánban - közölte kedden a helyi katasztrófavédelem feladatait is ellátó tűzoltóság.
A venezuelai titkosszolgálat (Sebin) kedd hajnalban ismeretlen helyre szállította az eddig házi őrizetben lévő Leopoldo López és Antonio Ledezma ellenzéki vezetőket - közölték a családtagok.
Egy spanyol banki alkalmazott 25 éven át "csapolta" a pénzintézet egyik orosz állampolgárságú ügyfelének számláját, amelyről összesen 1,3 millió eurót (396 millió forint) lopott el.
Vlagyimir Putyin orosz elnök még vasárnap közölte: az Egyesült Államoknak szeptemberig 755 fővel kell csökkentenie az oroszországi diplomáciai képviseletein – Moszkvában, illetve három vidéki főkonzulátuson – dolgozók létszámát.
Hatalmas megdöbbenés lett úrrá az orvosokon, amikor kiderült, hogy egy magzat hasában hordja ki nem fejlett ikertestvérét. A 7 centis ikertesó végtagjai és agya fejlődött ki, amik testvére gyomra mögött húzódtak meg. Ez a 200. ilyen „magzat a magzatban” ikerterhesség, amit a világban feljegyeztek.
Szaúd-Arábia Kanadából szerzi be fegyvereinek jó részét. A kanadai törvények szerint nem adhatnának el fegyvert olyan országba, ahol a lakosság ellen fordítják azokat.
A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 486 állítólagos résztvevőjét állították bíróság elé kedden Ankara Sincan nevű külvárosában - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Az osztrák külügyi és integrációs minisztérium muszlim fiatalok szélsőségessé válásáról mutatott be egy tanulmányt kedden, amely elsődlegesen azt vizsgálta, hogy milyen szerepe van a vallásnak az iszlamista radikalizálódásban.
"Csak rá akartunk ijeszteni" - mondta a bíróság előtt az a két fehér férfi, akik Dél-Afrikában egy fekete férfit kényszerítettek egy koporsóba, majd azzal fenyegetőztek, hogy kígyót dobnak mellé, és leöntötik benzinnel, hogy élve felgyújtsák.
Az amerikai Daily Caller honlapján olyan cikk jelent meg, amely az amerikai „antifasiszta” mozgalmak egyik fő szponzorát, Sorost veszi célba azzal, hogy jobb lenne, ha az igazi fasisztát saját magában keresné a nagy amerikai fasisztahiányban.
Belgrád - A Vaskapu-szoros sűrű és erős védőhálója megvédi a két vízerőművet a roncsoktól és a szeméttől, ám a hálón fennakadnak a Dunába fulladtak holtteste is, őket azonosítás után hazaszállítják, azokat viszont, akikért nem jelentkeznek a hozzátartozók, névtelen sírokba temetik.
Megjelent az afrikai sertéspestis Romániában, a fertőzőgócot a magyar-román határ közelében levő Szatmárnémeti város szélén fedezték fel a hatóságok egy háztáji gazdaságban – közölte kedden a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság.
Peter Pilz az osztrák közélet nagy öregje, a nyugati szomszéd zöldjeinek egyik alapító atyja. Ő léptette be a pártba Alexander Van der Bellent, a zöldek egykori elnökét, jelenlegi államfőt. Most pedig könnyen lehet, hogy ő lesz az, aki a jelentéktelenségbe taszítja az ökopártot: miután a párt nem szavazta őt meg a választási lista 4. helyére, kilép