2017. augusztus 1. kedd

aug. 1
16:09
Verseny indult az ügynökségekért (USAracing)
Tegnap járt le a határideje azon pályázatok beadásának, amelyekben az Európai Unió 27 tagállamának városai két, Londont a brexit miatt elhagyni kénytelen európai ügynökség – a gyógyszerészeti (EMA) és a bankfelügyeleti (EBA) – új székhelyének az elhelyezéséért folyamodhatnak. A pályázatokat szeptember 30-ig bírálják el, a döntést pedig novemberben
aug. 1
16:15
Magyarország kivonja magát két fontos európai ügyből (Infostart)
Tizenkilenc európai város pályázik a Nagy-Britanniából távozó Európai Gyógyszerügynökség (EMA), nyolcan pedig az Európai Bankhatóság (EBA) befogadására. Bár a miniszterelnök korábban jelezte, Budapest végül nem nyújtott be pályázatot egyik ügynökségre sem.
aug. 1
16:15
Szorul a hurok Trump körül (HírTV)
Ő diktálta fiának azt a közleményt, amelyben orosz kapcsolatait magyarázta.
aug. 1
16:21
9 milliárd dollárt buknak rajta, de inkább nem építenek tovább két félkész atomreaktort az Egyesült Államokban (444.hu)
Ezektől a reaktoroktól várták az amerikai atomreneszánszt, de elszálltak a költségek és amúgy is, más energiaforrások jóval olcsóbbak lettek.
aug. 1
16:33
Felbukkant a veszélyes fertőzés a magyar határ közelében (Infostart)
Megjelent az afrikai sertéspestis Romániában, a fertőzőgócot a magyar-román határ közelében levő Szatmárnémeti város szélén fedezték fel a hatóságok egy háztáji gazdaságban - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság.
aug. 1
16:33
Beteg elme: elrabolta a barátja 5 hónapos lányát, majd a szemétbe dobta a kicsit (Blikk)
Anglia - 11 év börtönre ítéltek egy nőt, aki elrabolta, majd a szemétbe dobta a barátja 5 hónapos gyermekét.
aug. 1
16:33
Lövöldözés egy moszkvai bíróságon (HírTV)
Öt támadót semlegesítettek a rendőrök, az épületet kiürítették.
aug. 1
16:33
Elrabolta, majd a szemétbe dobta barátja 5 hónapos gyerekét (ATV)
11 év börtönre ítéltek egy nőt, aki elrabolta, majd a szemétbe dobta a barátja 5 hónapos gyermekét.
aug. 1
16:35
Újabb részletek a moszkvai lövöldözésről: a hírhedt bűnbanda tagjai miatt tört ki a káosz a bíróságon (Blikk)
Őreiktől kíséreltek meg fegyvert szerezni és megszökni egy közép-ázsiai eredetű bűnszervezet törvényszék elé kísért tagjai kedden a Moszkva megyei bíróságon, az incidens során a biztonsági erők a banda három tagját lelőtték, két bűnözőt pedig súlyosan megsebesítettek és elfogtak.
aug. 1
16:45
Átadták a világ leghosszabb gyalogos-függőhídját (HírTV)
Az 500 méteres svájci építmény két alpesi túraútvonalat köt össze, a legmagasabb pontja 85 méterre van a földtől.
aug. 1
16:45
18,6 millió külföldi él Németországban (ATV)
Tovább nőtt tavaly Németországban az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya, 2016-ban 22,5 százalék tartozott ebbe a kategóriába a szövetségi statisztikai hivatal kedden közzétett adatai szerint.
aug. 1
16:45
A német lakosság 22,5 százaléka migrációs háttérrel rendelkezik (USAracing)
Tovább nőtt tavaly Németországban az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya, 2016-ban 22,5 százalék tartozott ebbe a kategóriába a szövetségi statisztikai hivatal kedden közzétett adatai szerint.
aug. 1
16:51
A Pentagon felfegyverezné Ukrajnát (444.hu)
Moszkva már jelezte, hogy ez nem jó ötlet.
aug. 1
16:57
Elképesztő: 100 millió éves dinoszaurusz-lábnyomokat találtak Kínában (ATV)
Százmillió éves dinoszaurusz-lábnyomokra bukkantak helyi paleontológusok a délkelet-kínai Csöcsiang tartományban.
aug. 1
17:00
Lázadás Gulácson - Elzárták a romák egyetlen közkútját (Kripto Akadémia)
A vízmű csőtörésre hivatkozott, ám ennek nyomát sem látták az ott élők.
aug. 1
17:03
A törvények betartására figyelmeztette Róma a külföldi civilszervezeteket (USAracing)
Törvényen kívülinek nevezte a Földközi-tengeri embermentést szabályozó magatartási kódexet elutasító nem kormányzati szervezeteket (NGO) Marco Minniti olasz belügyminiszter egy keddi interjúban, hangsúlyozva, hogy ezeknek az NGO-knak számolniuk kell a következményekkel.
aug. 1
17:09
Végleg bezárják Spanyolország legrégebbi atomerőművét (444.hu)
Az erőmű újranyitása ellen gazdasági és politikai indokok is szóltak a kormány szerint.
aug. 1
17:15
A migráció ellen katonai felszereléseket vittek a németek (Infostart)
A német védelmi miniszter Berlin támogatásáról biztosította az afrikai Niger vezetőit a Líbia felé irányuló migrációs hullám feltartóztatásában. Ursula von der Leyen katonai felszerelésekkel érkezett és tárgyalásain hangsúlyozta, hogy Németország együtt akar működni a térség gazdasági fejlesztésében is.
aug. 1
17:15
Rövid karrierje volt Trump sajtósának (HírTV)
10 nap után kirúgták, mert bírálta Trump tanácsadóját és korábbi kabinetfőnökét.
aug. 1
17:33
Már bontják is a vizes vb óriás ugrótornyát (Kripto Akadémia)
Gyorsan elrepült az a pár nap, amíg haszna volt a 3,1 milliárdba kerülő építménynek.
aug. 1
17:45
Szentségtörés lenne? Kiborultak a hívők a kihívó menyasszonyon - börtönbe is kerülhet - fotó (Blikk)
Oroszország - Egy ígéretes fotósorozat miatt kerülhet a rácsok mögé a neves modell.
aug. 1
17:57
Trump maga diktálhatta le fia félrevezető nyilatkozatát az orosz találkozóról (444.hu)
A Washington Post információi szerint Trump jogászai tanácsai ellenére mondta tollba a szöveget.
aug. 1
18:09
Több tízezer indiai földműves lehetett öngyilkos a klímaváltozás miatt (ATV)
Az elmúlt három évtizedben több mint 59 ezer indiai földműves öngyilkossága írható a klímaváltozás számlájára egy új amerikai kutatás szerint, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy kormányzati segítség nélkül a felmelegedéssel tovább nőhet az életüknek önkezükkel véget vetők száma a dél-ázsiai országban.
aug. 1
18:15
Orosz vadászgépeket fogtak be NATO-gépek Észtország közelében (444.hu)
Spanyol és finn vadászgépek kísérték ki a Mig-31-eseket.
aug. 1
18:27
Karácsonyi vásár nyílt Londonban, 147 nappal az ünnep előtt (ATV)
Londonban, legalábbis a brit főváros egyik legelőkelőbb nagyáruházában már beköszöntöttek az ünnepek, a Selfridges Oxford Street-i üzletében ugyanis megnyílt a karácsonyi vásár.
aug. 1
18:27
Fokozódik a turizmus ellenes erőszak Barcelonában (444.hu)
A baloldali nacionalista párt ifjúsági tagozata egy turistabusz után kölcsönbicikliket rongált meg.
aug. 1
18:39
Rémes baleset: beszorult egy mosógépbe egy 7 éves fiú - videó (Blikk)
Ukrajna - Nagyon rosszul végződött a bújócska egy 7 éves fiú számára, aki beleragadt egy mosógépbe.
aug. 1
18:39
Firenzében és Nápolyban 49 fokot mértek (444.hu)
Még egy hétig biztos tart a pusztító hőség.
aug. 1
18:41
Majdnem kidobták a papnövendékeket a walesi kocsmából, mert azt hitték, hogy beöltözött legénybúcsúzók (444.hu)
Ilyesmi persze a Kazinczy utcában sosem fordulhatna elő.
aug. 1
18:45
Titkos alkut köt Brüsszel és Pozsony? (Infostart)
Titkos egyezség van kialakulóban Brüsszel és Pozsony között – állítja a Politico Jean-Claude Juncker és Robert Fico találkozója után. Szlovákia cáfol.
aug. 1
18:57
"Vegyszerrel teli, büdös, ihatatlan" - Évek óta nem mernek csapvizet inni Kiskunlacházán (Blikk)
Ijesztő jelentést közölt a magyar ivóvízről az Amerikai Járványügyi Hivatal, amelyben az USA hatósága nem javasolja fogyasztásra hazánk csapvizét. A hivatal szerint az EU mérései arra utalnak, hogy csak forralva iható a magyarországi vezetékes víz, még a jeget is aggályosnak ítélik meg.
aug. 1
18:59
Nem hiszi el: miközben mi itthon a 40 fokban izzadunk, Londonban kitört a karácsony (Blikk)
Londonban, legalábbis a brit főváros egyik legelőkelőbb nagyáruházában már beköszöntöttek az ünnepek, a Selfridges Oxford Street-i üzletében ugyanis megnyílt a karácsonyi vásár.
aug. 1
19:15
Burkát viselő nőknek nézték az üres buszüléseket a norvég szélsőjobbosok (444.hu)
Egy újságíró tréfából töltötte fel a képet, de megdöbbent, milyen sokan komolyan vették.
aug. 1
19:33
Sokan életüket vesztették egy afganisztáni pokolgépes merényletben (ATV)
Legalább 20 ember életét vesztette egy pokolgépes merényletben az északnyugat-afganisztáni Herát városának egyik síita mecsetjében - jelentette kedden az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió és egy afgán egészségügyi tisztségviselő.
aug. 1
19:45
Mélyen a zsebébe nyúlt a NOB (HírTV)
A NOB közel kétmilliárd dollárral támogatja a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia megrendezését.
aug. 1
19:51
1652 üresen álló londoni elitingatlan tulajdonosának neve szivárgott ki (444.hu)
A lakhatási válsággal küzdő városban egyre nagyobb feszültségeket okoz, hogy rengeteg a befektetési vagy pénzmosási célból megvásárolt, üresen álló ingatlan.
aug. 1
19:57
Pokolgép robbant egy síita mecsetben Afganisztánban (444.hu)
A terrortámadásban legalább 20 ember meghalt. Feltehetően az Iszlám Állam helyi ága gyilkolt.
aug. 1
20:03
Kegyetlen: Öt vonat ment át a fiatal lány holttestén, mielőtt megtalálták (ATV)
Öt vonat ment át egy tinédzser lány testén, mielőtt megtalálták volna a maradványait.
aug. 1
20:15
Kína megnyitotta első külföldi katonai bázisát (444.hu)
Az évek óta egyre fokozódó afrikai terjeszkedés egy új állomása a Dzsibutiban megnyitott bázis.
aug. 1
20:18
Már kérdezni sem szabad kötvényekről (Kripto Akadémia)
Rogán minisztériuma jó ideje nem ad érdemi választ.
aug. 1
20:27
Egyszerre két olimpia is házigazdára talált (ATV)
Los Angeles rendezi a 2028-as olimpiát – erről állapodott meg az amerikai város és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a 2024-es játékokat Párizsnak ítélik oda. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság történetében nem lenne példa nélküli, hogy egyszerre két házigazdát jelentsenek be, igaz, ilyen eddig csupán egyszer fordult el
aug. 1
20:27
J. K. Rowling is felült a liberális álhíreknek (USAracing)
A világ legnépszerűbb írója teljesen oktalanul támadta meg Donald Trumpot. Nem siette el a bocsánatkérést, de végül nem is lógta el.
aug. 1
20:33
Orosz hackerek támadták meg a dunaszerdahelyi termálfürdőt (444.hu)
De csak rövid időre tudtak betörni a fürdő rendszerébe.
aug. 1
20:39
Koldulás miatt kitoloncolnak egy nőt Dániából (ATV)
Egy dán bíróság kedden "erőszakos koldulás" miatt 20 napos börtönbüntetésre ítélt egy 63 éves román állampolgárságú nőt, akit az ítélet értelmében börtönbüntetésének letöltését követően kitoloncolnak Dániából - jelentette kedden a Ritzau dán hírügynökség.
aug. 1
20:45
Brutális pokolgépes merénylet: 20 ember meghalt a támadásban (Blikk)
Legalább 20 ember életét vesztette egy pokolgépes merényletben az északnyugat-afganisztáni Herát városának egyik síita mecsetjében - jelentette kedden az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió és egy afgán egészségügyi tisztségviselő.
aug. 1
20:51
Indul a zuglói pláza építése (Kripto Akadémia)
2020-ban nyílna meg a bevásárlóközpont.
aug. 1
20:53
Bejelentették, ki az új fellépő a Szigeten (Kripto Akadémia)
Két világsztár is a múlt héten mondta le a fesztivált.
aug. 1
20:57
"Kis Pompejit" fedeztek fel a francia régészek (ATV)
A páratlan jó állapotban megőrződött épületmaradványok, hatalmas mozaikdíszítések miatt kis Pompejinek nevezték el régészek azt a római kori térséget, amelyre a délkelet-franciaországi Vienne városánál bukkantak.
aug. 1
21:03
Imádnivaló: pillanatok alatt az internet sztárja lett a beteg kisfiúból - ennek a videónak a hatására (Blikk)
Texas- Egy imádnivaló 9 éves kisfiú lett az internet legújabb kedvence.
aug. 1
21:03
Felfüggesztett börtönre ítélték a korábbi görög főstatisztikust (444.hu)
Azzal vádolták, hogy meghamisított költségvetési hiányt diktált be az EU-nak és az IMF-nek, ezzel taszítva adósságválságba az országot.

Keresés