A 82 éves Paul Günter Emmrich egy nagyon kedves ember, aki egész életében hitt a jóban. A sors fintora, hogy a jóhiszeműsége az, ami a vesztét okozta. A súlyos betegségben szenvedő idős nyugdíjast egy csaló migráns juttatta csődbe.
Több lövést leadott egy férfi kedden az Egyesült Államokban, Los Angelesben a kínai főkonzulátus épületére, majd az autójában maga ellen fordította saját fegyverét - tudatta a helyi rendőrség.
Az Egyesült Államok két közvetítőt küld az Arab(Perzsa)-öböl térségébe, hogy segítsen a Katar körüli válság megoldásában - jelentette be kedden Rex Tillerson amerikai külügyminiszter.
Száz év óta először újra van bibliaolvasó kör az elnök hivatalában, több miniszter és a CIA igazgatója is rendszeres látogatója a hetente tartott felolvasásoknak.
Az FBI egykori ügynöke azt álltja, hogy az al-Kaida nevű terrorszervezet korábbi vezetőjének, Oszama bin Ladennek a legkisebb fia bosszút esküdött édesapja megöléséért. Hamza bin Ladent az év eleje óta a legkeresettebb terroristák között tartják számon Amerikában.
A venezuelai ellenzék szerda helyett csütörtökön, az alkotmányozó nemzetgyűlés 545 tagja beiktatásának napján tartja tüntetését Caracasban - jelentette be kedd este Freddy Guevara ellenzéki képviselő a Twitteren.
Az olasz hatóságok megkezdik a Földközi-tengeri embermentés új magatartási kódexét elutasító nem kormányzati szervezetek (NGO) szigorú ellenőrzését, egyúttal tevékenységük korlátozását – jelentette kedden a Corriere della Sera című olasz napilap.
Véget vetne a washingtoni Fehér Házban uralkodó kaotikus állapotoknak Donald Trump, aki stábjának egy újabb fontos tagjától vált meg: Anthony Scaramucci tíz napot sem töltött a kommunikációs igazgatói pozícióban.
Az esküdtszék bizonyítottnak látta, hogy a divatblogger és újdonsült férje alaptalan vádjaikkal szándékosan próbálták tönkretenni az esküvői fotós üzletét.
Három-három fogságba esett fegyveresét cserélte ki szerdán a Hezbollah libanoni síita szervezet és az an-Núszra Front nevű szíriai szélsőséges fegyveres csoport, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető - jelentették be Bejrútban.
A rendőrséget hívták segítségül egy repülőgép utasai Kanadában, miután egy nem tervezett köztes landoláskor hosszú órákat töltöttek a fedélzeten víz, élelem és légkondicionálás nélkül az ottawai repülőtéren.
Az Európai Unióból való távozásra szavazó tíz brit polgárból hatnak az a véleménye, hogy akkori is megéri távozni e tömbből, ha az az Egyesült Királyság gazdaságára nézve súlyos károkat okoz, ismerteti a
Öngyilkos merénylő támadt egy amerikai katonai gépjárműoszlopra szerdán Afganisztán déli részén, Kandahár tartományban. Egyelőre nem tudni, hányan sebesültek meg - közölték a helyi hatóságok.
A szeptember 24-i parlamenti választásokra készülő, Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió csak az év első felében 1,9 millió eurónyi támogatást kapott privát adományozóktól. Merkel támogatói között a legmódosabb németek mellett autóipari óriások és internetszolgáltatók is szerepelnek.
Csaknem ötmillió új számítógépes vírus került ki az internetre az idei első fél évben, ami 60 százalékos növekedést jelent az előző év első feléhez képest - közölte a G Data szerdán az MTI-vel.
Az olasz parti őrség Lampedusa vizein feltartóztatta és a sziget kikötőjébe kísérte a berlini központú Jugend Rettet nem kormányzati szervezet (NGO) földközi-tengeri mentőhajóját kedden, miután a csoport nem írta alá a római kormány magatartási kódexét.
Vizsgálatot indítottak a héten az amerikai szövetségi hatóságok egy védett szürke bálna leölése ügyében; az állattal az őslakosok végeztek azután, hogy a falujukhoz közeli folyóba tévedt.
Felnyitottak egy 1878-es évjáratú Macallan whiskyt a svájci St. Moritzban egy átutazóban lévő kínai vendég kedvéért, aki 9999 svájci frankot (2,6 millió forint) fizetett azért, hogy megkóstolhassa a James Bond kedvenc márkájaként ismert italt - jelentette a 20minuten.ch svájci hírportál.
Felnyitottak egy 1878-es évjáratú Macallan whiskyt a svájci St. Moritzban egy átutazóban lévő kínai vendég kedvéért, aki 9999 svájci frankot (2,6 millió forint) fizetett azért, hogy megkóstolhassa a James Bond kedvenc márkájaként ismert italt - jelentette a 20minuten.ch svájci hírportál.
Németországban a történelmi múlt évtizedeken át óvatos tartózkodásra intett a polgárok származását illetően. Miután azonban a hatvanas években tömegesen érkeztek olasz, görög, spanyol, török, valamint az akkor még jugoszlávnak nevezett munkavállalók a gazdasági csoda országába, idővel elszaporodtak a vegyes házasságok is, úgyhogy manapság a magukat
Hamis kutatási eredményeket tartalmazó tanulmányokat publikált éveken keresztül a Japán egyik vezető felsőoktatási intézményének számító Tokiói Egyetem két kutatója - jelentette be kedden az intézmény.