Magyarország is csatlakozott a WHO kezdeményezéséhez, amelynek célja a krónikus hepatitiszvírus teljes felszámolása 2030-ra. Ehhez a fertőzöttek szervezett felderítésére, majd a kiszűrt betegek azonnali kezelésére van szükség – mondta Werling Klára, a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének (VIMOR) vezetője a hepatitisz világnapon.
A Libero olasz jobboldali napilap szerint az MSF (Orvosok Határok Nélkül) – az egyik olyan NGO, amelyik szállítja az illegális bevándorlókat az olasz partokhoz – olaszországi szervezete tavaly több mint 56 millió euró adományból – forintban ez több mint 17 milliárd(!
Egészségileg alkalmas rá, ezért le kell tölteni négyéves szabadságvesztését a 96 éves Oskar Gröningnek, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrének, akit magyar zsidók százezreinek legyilkolásában ítéltek bűnrészesnek - közölte a hannoveri ügyészség szerdán médiahírek szerint.
Fülöp herceg halálhírét keltette szerdán internetes felületén a The Daily Telegraph című brit lap, noha az Egyesült Királyság uralkodójának, II. Erzsébetnek a 96 esztendős férje csak visszavonul.
Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvénycsomagot, de ezt követően jelezte, hogy azt jelentős mértékben "elhibázottnak" tartja, és alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz majd.
A brit különleges alakulat, a SAS régóta keresi a megoldást arra, hogy bevetések során, miképpen nyújtható a harcos fejének az eddiginél sokkal jobb védelem.
Hertfordshire - Kristy Weston (29) egy új trendet szeretet volna kipróbálni: az unikornis hajat. De nem egy fodrászt kért meg arra, hogy segítsen neki elkészíteni a frizurát, hanem vásárolt egy doboz hajfestéket és megpróbálta otthon kiszőkíteni a haja egy részét - az eredmény: égési sérülések és borzalmas fájdalom.
Washington - Donald Trump ma aláírta azt a törvénycsomagot, amely gazdasági szankciókat irányít Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen - ezt az információt pedig a Fehér Ház is megerősítette.
Katar mégsem vásárol részvényeket az American Airlines amerikai légitársaságban - jelentette a The Wall Street Journal szerdán a katari légitársaság közleményére hivatkozva.
Öngyilkos merénylő támadt egy amerikai katonai gépjárműoszlopra szerdán Afganisztán déli részén, Kandahár tartományban. Jeff Davis, az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője később bejelentette, hogy a merényletben két amerikai katona életét vesztette.
Legalább egy millió fővel manipulálták a venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon a szavazói résztvételt - jelentette be szerdán a dél-amerikai ország választási eljárásában 2004 óta közreműködő Smartmatic nevű számítástechnikai cég londoni sajtótájékoztatóján.
Idén minden eddiginél korábbra, éppen mára került a túlfogyasztás világnapja Ez dióhéjban annyit jelent, hogy az emberiség természeti erőforrások iránti igénye és károsanyag-kibocsátása idén most lépi át azt a szintet, amit a Föld egy éven belül még újra tud termelni. Innentől kezdve pedig a tartalékainkat éljük fel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvénycsomagot, az Európai Unió viszont bejelentette, hogy kész megtorolni a büntetőintézkedéseket, amennyiben azok az európai gazdasági érdekeknek is ártanak.
A terroristák különböző akcióinak megelőzésére – a mesterséges intelligencia és a hálózatkutatás módszereit felhasználva – nyolc ország tizenhat szervezetének együttműködésével jött létre a RED-Alert nevű kezdeményezés. A hároméves projektben magyar hálózatkutatók is részt vesznek.