Bob Hawke néhia ausztrál miniszterelnök lánya állítása szerint a 80-as években többször is megerőszakolta őt édesapja egyik munkatársa, viszont apja a saját politikai karriere érdekében inkább eltitkolta az ügyet – írja az atv.
Abban az országban, ahol a népesség jelentős hányada éhezik, meglehetősen szokatlan dologgal rukkolt elő az országot 2012 óta irányító diktátor, Kim Dzsong Un – számolt be róla a Ruptly.
Bombafenyegetést kapott e-mailen számos közintézmény Oroszország-szerte, a fenyegetett objektumok között van a szentpétervári Ermitázs és a pulkovói repülőtér is.
Kivéve a Metallica és egy brazil rockzenekar. Őket nyugodtan hallgathatjuk. A brazil zenekar basszerosa kínosnak tartja, hogy „egy eszelős” így emlegette őket.
A kibontakozó amerikai kampány eddigi talán legnagyobb meglepetése Kamala Harris múlt heti visszalépése a demokrata jelöltek versenyétől. Talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy bár a demokrata előválasztás már eddig is zajosra sikeredett, de egyetlen jelölt indulását sem kísérték olyan várakozások, mint a kalifornaiai szenátorét. Hogy aztán a k
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végrehajtó bizottsága egyhangú döntést hozott hétfőn, mivel bizonyítottnak látta, hogy a moszkvai laborban hamis bizonyítékokat iktattak, illetve pozitív eredményeket semmisítettek meg, amelyek segítségével leleplezhetőek lettek volna a csalások.
A színész, aki ma ünnepli születésnapját, olyan legendás filmekkel lopta be magát a mozilátogatók szívébe, mint a Spartacus, a Vikingek, A dicsőség ösvényei, a Némó kapitány vagy A nap szerelmese.
A helyi rendőrség közlése szerint legalább 10 fő még biztosan a szigeten van, őket igyekeznek minél előbb kimenteni. A mentési munkálatokat jelenleg az Északi-szigetről irányítják.
Dzsakarta – Letartóztattak vadorzás vádjával öt embert Indonéziában, miután egy védett szumátrai tigris bundájára, valamint egy üvegben négy tigrismagzatra bukkantak.
Hatástalanítás közben felrobbant hétfőn egy házilag készített, földbe rejtett pokolgép a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Sirnak tartomány Idil körzetében, Sariköy falu külterületén, a török biztonsági erők két tagja meghalt, további hét tagja pedig megsebesült – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Dante Mantovani, a brazik Nemzeti Kulturális Alap frissen kinevezett igazgatója szerint "a rockzene drogokhoz, a drogok szexhez, a szex abortuszhoz vezet".
Három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn Jean-Luc Mélenchont, a francia radikális baloldali Lázadó Franciaország párt vezetőjét hatósági személy elleni erőszak és garázdaság miatt.
A két legnagyobb párt, a jobboldali Likud és a centrista Kék-fehér megállapodása nyomán március másodikán rendezhetik egy éven belül a harmadik rendkívüli parlamenti választást Izraelben, ha szerda éjfélig senkinek nem sikerül kormányt alakítania - jelentette a helyi média hétfőn.
Korábban Magyarország ellenállásán bukott meg a tervezet, a mostani tárgyalás szerint viszont fél év múlva már utazási korlátozással és bankszámla-befagyasztással is sújthatja az EU a gazembereket.
Nehéznek bizonyulhat az Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti áruforgalom ellenőrzési feltételeinek megteremtése a jövő év végi határidőre - áll egy belső kormányzati dokumentumban, amely hétfőn szivárgott ki a brit sajtóhoz.
Nem szólhat az orosz himnusz a 2020-as tokiói olimpián sem. „Egyetlen ember sem volt, aki mellénk állt volna vagy ne értett volna egyet” – mondta az Orosz Doppingellenes Ügynökség vezetője.
Megkezdődött hétfőn az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága előtti újabb meghallgatás, amelyen a demokraták úgy vélekedtek, hogy Donald Trump amerikai elnök megszegte a hivatali esküjét, míg a republikánusok annak adtak hangot, hogy a demokraták a rendszert akarják felforgatni.