Nagy-Britannia legfiatalabb transznemű gyermeke három éves kora óta tudja, hogy rossz testbe született, ezért már 12 évesen döntő lépésre szánta el magát.
A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó európai uniós tanácsi meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás, amelynek keddi ülése folyamán bebizonyosodott, hogy bizonyos érdekcsoportok meg akarják osztani a tagállamok közötti egységet - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.
Egy San Diegóba tartó teherautó belsejében találtak rá egy 11 főből álló kínai migráns csoportra: a bevándorlók a kamionban lévő bútorokban, mosógépekben és ládákban bújtak meg.
Felháborítónak nevezte Tytti Tuppurainen, finn európai ügyekért felelős miniszter, hogy Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő folyamatosan kommentálta a közösségi médiában a magyar jogállamiság védelmében indított hetes cikk szerinti eljárásban tartott zárt tárgyalást.
Felfüggesztették valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését az Egyesült Államokban – jelentette be kedden este az amerikai védelmi minisztérium.
A Pentagon vezetői annak hatására hozták meg a döntést, hogy a floridai Pensacola haditengerészeti támaszpontján a továbbképzési programban részt vevő egyik fiatal szaúdi pilóta - a Szaúdi Királyi Légierő tagja - pénteken egy legálisan vásárolt lőfegyverrel lelőtt három embert és többeket súlyosan megsebesített, mielőtt a biztonságiak agyonlőtték.
A múlt pénteki eperjesi gázrobbanás felelőseiként meggyanúsított három személyt vizsgálati fogságba helyezik Szlovákiában. Az eperjesi járásbíróság határozatát mindhárman megfellebbezték. A rendőrnyomozó általános veszélyeztetés ügyében indított eljárást velük szemben.
Belgrád - Rálőttek Miodrag Daka Davidovic montenegrói ellenzéki üzletemberre Belgrádban kedden késő este, a férfi a kézfején sebesült meg, és kórházba szállították; az elkövető elmenekült.
Határozatlan időre lezárták a liverpooli John Lennon repülőteret miután egy magánrepülő lefutott a leszállópályáról szerdán reggel. Több járatot is töröltek.
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségnek szavazott bizalmat a pozsonyi parlament védelmi bizottsága Robert Fico korábbi miniszterelnök, a Smer kormánypárt vezetőjének ügyében indított büntetőeljárásban. A Smer képviselői kiálltak a vezetőjük mellett, aki ellen extrémizmus ügyében indult eljárás.
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, a találkozón szóba került a választásokba való beavatkozás is. Trump figyelmeztette Lavrovot, hogy Moszkva ne avatkozzon bele az amerikia elnökválasztásokba.
A tizennyolc éve tartó afganisztáni háború az Egyesült Államok történetének leghosszabb fegyveres konfliktusa, amelyben több mint kétezer amerikai és mintegy 1200 szövetséges katona esett el, a költségek meghaladták a 2000 milliárd dollárt. És évek óta félrevezetik az amerikai közvéleményt.
A múlt héten beígérték, most leszállították. Amerikai demokratapárti politikusok bemutattak két vádpontot Donald Trump elnök ellen. Trump így az amerikai történelem harmadik elnöke lehet, akit vádeljárás alá vonnak.
A “Soros-féle univerzumhoz tartozó emberek” és szervezetek abban érdekeltek, hogy ez egy véget nem érő folyamat legyen, “kipécéztek minket” - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az M1-en, összefüggésbe hozva mindezt a migrációval. Őt a tegnapi brüsszeli twitterezéses “tudósítása” miatt bírálják, 74 üzenetet küldött a
„Lehet-e népirtásra irányuló szándéka egy olyan kormánynak, amely aktívan nyomoz, büntetőeljárást indít katonák és tisztek ellen, akiket bűncselekmények elkövetésével vádolnak, és meg is bünteti őket?” - tette fel a kérdést Hágában.
Szenegálban a kilátástalanság és a munkanélküliség egyre többeket sarkall arra, hogy akár életük kockáztatásával is útra keljenek Európa felé, ami számukra az Ígéret földjével egyenlő. Helyszíni riport.
Az Eu közel 150 millió eurós támogatást nyújt Észak-Afrikának az embercsempészet felszámolására, a kiszolgáltatottak védelmére és a helyi közösségek igényeinek kielégítésére - közölte az Európai Bizottság szerdán.