Áldatlan állapotok uralkodnak a görög szigeteki menekültszállásokon. A 2 ezer férőhelyesre tervezett leszboszi Moria táborban már csaknem 18 ezren zsúfolódtak össze.
Átadták szerdán Strasbourgban a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat. Az Európai Parlament az idén Ilham Tohtinak ítélte oda a kitüntetést, amelyet a Kínában évekkel ezelőtt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt ujgur kisebbségjogi aktivista helyett lánya, Dzsoher Ilham vett át
A megbuktatott bolíviai elnök szerdán felkérte Ferenc pápát, hogy szervezzen küldöttséget, amely más európai szervezetekkel és intézményekkel közösen felügyelné a már beharangozott választásokat a dél-amerikai országban.
Súlyos hiányosságokra és a diákok jólétét fenyegető gyakorlatokra derített fényt a bécsi Állami Operaház balettiskolájában zajló állítólagos visszaélések kivizsgálására létrehozott testület.
Akár Hernán Cortés, az azték birodalmat megdöntő spanyol konkvisztádor hajóihoz is tartozhatott az a két 500 éves vas hajóhorgony, amelyet Villa Rica egykori spanyol kolónia közelében találtak Mexikóban a tenger fenekén – jelentette be a Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (Inah).
Megkezdődött az amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonásával kapcsolatos vita szerdán a képviselőházban. Felszólalt többek között Jim McGovern és Tom Cole, valamint Nancy Pelosi, és először nyilatkozott a témában Mike Pence alelnök.
Letartóztatási parancsot adott ki szerdán Evo Morales lemondatott bolíviai elnökkel szemben lázadásra való felbujtás, terrorizmus és terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt a latin-amerikai ország ügyészsége.
A berlini karácsonyi vásáron történt iszlamista terrortámadás után még mindig sok a tisztázatlan részlet az ügyben, és a kormány nem segíti a szövetségi parlament vizsgálóbizottságának munkáját.
A fajok és élőhelyeik sokszínűségének Ausztriában tapasztalható drámai mértékű a csökkenése miatt biodiverzitás-vészhelyzetet hirdettek osztrák kutatók.
Szerdán reggel indították útnak három évre tervezett küldetésére az Európai Űrügynökség (Esa) exobolygók, vagyis a Naprendszeren kívüli planéták tanulmányozására kifejlesztett űrtávcsövét.
A megfigyelő rendszer lehetőséget ad a kormánynak, hogy beazonosítsanak bűnözőket, vagy káros online tartalmakat, de arról is információt gyűjthetnek, hogy kik nem támogatják a kommunista pártot, vagy épp vesznek részt a hongkongi ellenállásban.
A horvát kormány szerdai ülésén döntött a magyar SZÉP kártyához hasonló, úgynevezett Cro kártya január 1-jei bevezetéséről, amelynek célja, hogy a szezonon kívül felélessze a belföldi turizmus - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben októberben havi összevetésben – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből.
Ismét benyújtotta a román parlamentben a Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét az a két magyar képviselő, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) parlamenti frakciójában politizál, de a Magyar Polgári Párt (Mpp) színeiben nyert mandátumot.
Három hónappal a szlovákiai választások előtt továbbra is a parlamenti küszöb alatt van a magyarokat képviselő két politikai tömörülés, a kormánykoalíciós Most-Híd és a parlamenten kívüli, közelmúltban alakult Magyar Közösségi Összefogás.
Tizenhárom munkást mentettek ki élve egy kínai szénbányából, nyolcvan órával azután, hogy a betörő víz elzárta az útjukat a külvilág felé – írja az MTI a kínai hatóságokra hivatkozva.
– Kevés ideje lesz az Egyesült Királyságnak átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kötni az Európai Unióval, ha Boris Johnson brit miniszterelnök törvénybe foglalja, hogy csak 2020 végéig tarthat a kilépés utáni átmeneti időszak.
Heves politikai vitát követően, ám mégis ellenszavazat nélkül szavazta meg a román törvényhozás, hogy jövő évtől a duplájára emelkedjen a családi juttatás.
Egy brit gyerekorvos elbocsájtása előtt áll, miután állítólag tévesen rákkal diagnosztizált három gyereket is, hogy a családjaikkal kifizettesse a kezelésüket.
Lima városában két fiatal szenvedett halálos áramütést vasárnap hajnalban a helyi McDonald's-ban. Haláluk és az országban uralkodó uralkodó szörnyű munkakörülmények miatt tüntetések kezdődtek.
Elsöprő többséggel, 581 szavazattal fogadta el az Európai Parlament azt az állásfoglalást, mely a máltai miniszterelnök, Joseph Muscat máltai miniszterelnök mihamarabbi távozását szorgalmazza - írja a pestisracok.hu.
Az amerikai képviselőház megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.
Hatalommal való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják az amerikai elnök, ezért most alkotmányos felelősségre vonási eljárás indul ellene. Ő azt vallja, semmi rosszat nem tett.
Az amerikai képviselőház megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.
Hosszú előkészület után a képviselőház elé került a Donald Trump (73) elmozdítását célzó javaslat, amely akár az amerikai elnök megbuktatásához is vezethet.
Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.
Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, írja az MTI.
Bírálói szerint a jogszabály ellenkezik az ország világi alkotmányában rögzített értékekkel azáltal, hogy a vallást az állampolgárság feltételéül szabja.