Egy összehangolt pénzmosás elleni akcióban 31 állam rendőrsége 228 személyt tartóztatott le, 3833 úgynevezett pénzöszvért és 386 beszervezőt azonosított, közölte az Europol szerdán kiadott és az AFP hírügynökség által idézett közleményében.
A magyar igazságügyminiszter interjút adott a Weltnek, és ebben azt mondja: Európában két politikus képes jövőt felvázolni Európa számára, az egyik Orbán Viktor. Az interjúból kiderül, a másik Macron francia elnök Varga Judit szerint.
A NATO és Ukrajna közeledését blokkoló vétóját Magyarország akkor oldja fel, ha a kárpátaljai magyarok visszakapják az ukrán nyelvtörvény előtt őket megillető jogaikat - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának szerdán a londoni NATO-csúcson.
Futótűzként terjed a közösségi médiában egy alig fél perces videó, amelyen az amerikai elnökről beszéltek a NATO-tagállamok vezetői. A kanadai közszolgálati tévé által közzétett felvételeken Justin Trudeau kanadai kormányfő tesz megjegyzéseket Donald Trumpra.
A NATO először mondta ki, hogy a délről érkező tömeges migráció biztonsági kihívást jelent, és a szövetségnek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel - mondta miniszterelnök a szerdai londoni NATO-csúcs után.
Bulgária szándékosan akadályozza saját területén a Török Áramlat gázvezeték Európa felé tartó folytatásának építését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután szerdán Szocsiban fogadta szerb hivatali partnerét, Aleksandar Vucicot.
A csúcsértekezlet brit házigazdája hangsúlyozta, amíg a "szövetség tagjai támogatják egymást, senki nem remélheti, hogy le tudja őket győzni, így senki nem is indít háborút".
Mindkét tagjelölt országgal, Albániával és Észak-Macedóniával is meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat még a Zágrábban, jövő májusban tervezett EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt - jelentette ki Várhelyi Olivér, a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztos Brüsszelben, az Európai Parlament külügyi bizottságának ülésén szerdán
Belebukott a postások sztrájkjába és lemondott a finn miniszterelnök. Antti Rinne lába alatt akkor lett forró a talaj, amikor egy fontos koalíciós partnere megvonta tőle a támogatást. Az utódlás fő esélyese most két, 40 évnél fiatalabb politikus.
Nem olyan egyszerű elfogadni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek azt a javaslatát, amely a szárazföldi állomásoztatású közepes hatótávolságú nukleáris rakéták európai telepítésének moratóriumára vonatkozik - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a NATO Londonban tartott vezetői találkozójának végén tartott sajtótájékoztatók egyikén.
Mindkét tagjelölt országgal, Albániával és Észak-Macedóniával is meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat még a Zágrábban, jövő májusban tervezett EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt - jelentette ki Várhelyi Olivér, a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztos Brüsszelben, az Európai Parlament külügyi bizottságának ülésén szerdán
Emanuele Castrucci szerint igaz, hogy Hitler nem volt szent, de csak az európai civilizációt védte. Óriási botrány lett az olasz filozófiaprofesszor antiszemita, rasszista tweetjeiből. Az egyetemi szenátus büntetőfeljelentést tett ellene, ügyében belső vizsgálat indul.
A polgárőr 2012-ben agyonlőtte a fegyvertelen fekete tinédzsert, majd felmentették. Aztán 250 ezer dollárért árverezte el a gyilkos fegyvert. Most azért perli az áldozat családját, mert depressziós lett.
Játékos tanulás, szabat kezet kapó tanárok, ingyen menza és iskolabusz - csak néhány dolog, ami miatt a szülők is támogatják mind az óvoda-, mind az iskolarendszert, aminek meg is van az eredménye.
Tizenöt orosz kém használta támaszpontként a francia Alpok településeit egész Európa területén végrehajtott különböző műveletekhez - állította a Le Monde című francia napilap.
A Fülöp-szigeteken pusztító, Kammuri névre keresztelt tájfun miatt közel fél millió ember kényszerült elhagyni az otthonát, és legkevesebb 17 halottja van az ítéletidőnek – számol be a helyi rendőrség és katasztrófavédelem közlései alapján a 24.hu.
Kétnapos londoni csúcsértekezleten vesznek részt a NATO-tagállamok vezetői a NATO megalakulásának 70. évfordulója alkalmából. A találkozón így részt vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
Fogadás a királyi rezidencián, két- és többoldalú találkozók, fogadások és hasonló protokollrendezvények övezik a NATO megalakulásának 70. évfordulójára szervezett csúcstalálkozót, amelyen az észak-atlanti szövetség államainak legfőbb vezetői vesznek részt.
Egy eddig az országban még soha nem látott vírussal fertőzött beteget diagnosztizáltak brit orvosok - tájékoztatta a lakosságot a PHE (Public Health England)
Houston - Az 1989-es rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából körutat tesz az Egyesült Államokban Németh Zsolt (56), az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke. Először Clevelandben, majd Texas állam legfontosabb városában, Houstonban járt, ahonnan szerdán telefonon tájékoztatta az MTI-t.
Támadásba lendül az iPhone-ok ellen Roberto Escobar (72). A férfi neve nem véletlenül csenghet ismerősen, ugyanis az egykori hírhedt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar (†44) testvére, aki kettéhajtható mobiltelefonokkal akar betörni a világpiacra. Ráadásul be is pereli az Apple-t.
Kutyák helyett alpakákkal őriztetik a pulykákat egy berkshire-i farmon. Bár a bohókás kinézetű, puha szőrű állatokat senki nem sorolná a vérmes állatok közé, egy tíz példányból álló csapat három éve sikeresen őriz 24 ezer karácsonyi pulykát.
Az Egyesült Államok rövidesen újraindítja a béketárgyalásokat három hónapos szünetet követően az afganisztáni kormány megdöntésén fáradozó radikális iszlamista tálibokkal - közölte szerdán az amerikai külügyminisztérium.
Iránról és más, Izrael biztonságával összefüggő kérdésekről tárgyalt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu ügyvezető izraeli miniszterelnök szerda este Lisszabonban.
Szombaton lesz a Pearl Harbor elleni támadás emléknapja. 1941. december 7-én támadták meg ugyanis a japánok a támaszpontot, lemészárolva több mint 2400 amerikai katonát.
Donald Trump elnök cselekedetei elérték azt a szintet, hogy indokolt ellene megindítani az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) - mondta az amerikai képviselőház illetékes bizottságainak szerdai meghallgatásán a demokraták által meghívott három jogi szakértő, míg a republikánus törvényhozók által választott jogász ezt nem tartotta