Elhalasztották a Starliner nevű új amerikai űrhajó indítását, a start újabb időpontját december 20-ra tervezik - közölte pénteken a United Launch Alliance (a Lockheed és a Boeing vegyesvállalata).
Nem számít rágalmazásnak a Los Angelesi-i esküdszék szerint a "pedofil fickó" kifejezés, amivel Elon Musk Twitteren illette a brit származásű Vernon Unsworth barlangkutatót.
A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságát hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke Washingtonban, az amerikai magyarok legnagyobb ernyőszervezetének díszvacsoráján pénteken.
A külügyminisztériumi és a kongresszusi látogatással kapcsolatban a politikus azt emelte ki, hogy Magyarország támogatja az amerikai kezdeményezésű "globális Magnyitszkij-törvényt".
Rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt, szaporodnak a "halálzónák" - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) friss jelentése, amely a témában az eddigi legátfogóbb kutatás eredménye.
A valaha látott egyik legszörnyűbb bűntényként könyvelte el a helyi főügyész azt az Egyesült Államokbeli oklahomai ügyet, mely során egy házaspár, pontosabban a 25 éves Gerrad Coddington valamint felesége, a 29 éves Christina Nelson-Coddington többször is megerőszakolták kétéves gyermeküket.
"Nagyon jelentős" kísérletet hajtott végre Észak-Korea az ország északi részén fekvő Szohe rakétakísérleti telepen - jelentette vasárnap a KCNA állami hírügynökség.
Irán jövőre igyekszik csökkenteni az ország függését az olajból származó bevételektől, hogy ezzel is enyhítse az amerikai szankciók következményeit - jelentette be Haszan Róháni iráni elnök vasárnap az ország parlamentjében, ahol bemutatta a jövő évi költségvetési tervezetet.
Hat személyt vettek őrizetbe Szlovákiában a hét emberéletet követelő tragikus eperjesi (Presov) gázrobbanással kapcsolatban - közölte a szlovák rendőrség.
Bocsánat kért az a német művészeti akciócsoport, ami a berlini parlament épülete előtt állítólag holokauszt áldozatok maradványait tartalmazó installációt állított ki- adta hírűl a Daily Mail.
A kiskorúakkal való szexuális kapcsolattal vádolt Jeffrey Epstein, az állítólagos kerítő Ghislaine Maxwell és a kegyvesztett filmmogul, Harvey Weintsein mosolyog Beatrix hercegnő Windsor kastélyban rendezett partiján. A születésnapi bulit András herceg szervezte, ő hívta össze a társaságot is – írja a The Sum című brit bulvárlap információi alapján
Ahogy 2016-ban Donald Trump sikeres üzletemberként szállt be az elnökválasztási versenybe, most a demokrata mezőny is „kitermelte” a maga milliárdos jelöltjét. Igaz, Michael Bloomberg nem a politikán kívülről érkezik: háromszor volt New York polgármestere. Elnöki ambícióit vagyonára támaszkodva tervezi célba juttatni. A Hetek cikke.
Egymás szolgálata és az irgalmasság jelentőségéről beszélt Ferenc pápa advent második vasárnapján, amely december 8-án egybeesik a szeplőtelen fogantatás ünnepével.