2019. szeptember 25. szerda

szept. 25
7:54
Róháni: A bizalom helyreállítása előfeltétele bármiféle találkozónak Trumppal (HírTV)
Emmanuel Macron francia elnöknek a két fél közös tárgyalóasztalhoz ültetésére irányuló diplomáciai erőfeszítései kedd estig nem jártak sikerrel.
szept. 25
8:00
Szijjártó Péter: Az amerikai beruházók igazolják, hogy a magyar gazdaság sikeres (USAracing)
A legkeresettebb befektetési célpontok között az ország a járműiparban a negyedik, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó beruházások tekintetében pedig a kilencedik helyet foglalja el.
szept. 25
8:06
Az EU-intézmények megállapodtak Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezéséről (ATV)
Formális megállapodás született az Európai Unió társjogalkotó intézményei között kedden a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezéséről, így bár a végső jóváhagyás még hátra van, már biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló szervezet első vezetője.
szept. 25
8:18
Szijjártó: a magyar gazdaság dimenzióváltása sikeres (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az amerikai beruházókkal folytatott tárgyalásai alapján egyértelműen beigazolódott, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása megtörtént.
szept. 25
8:39
Durva kirohanást intézett mikroblogján az amerikai elnök (Infostart)
Zaklatásról, boszorkányüldözéses szemétről írt Donald Trump a Twitteren az elnök alkotmányos elmozdítását célzó eljárás tervére reagálva.
szept. 25
9:15
Eddig 40 ezer magyar igényelt tartózkodási engedélyt az Egyesült Királyságban (Kripto Akadémia)
A legtöbb kérelmet a lengyelek, a románok és az olaszok nyújtották be.
szept. 25
9:30
Belebukott a zaklatási vádakba Plácido Domingo (ATV)
Plácido Domingo operaénekes bejelentette távozását a New York-i Metropolitan operaházból (Met) - jelentette kedden az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
szept. 25
9:33
Brutális hadihajót mutatott be Kína (Infostart)
Kína legelső, saját fejlesztésű partra szállító hadihajóját mutatták be szerdán Sanghajban - írta a China Daily helyi pártlap a haditengerészet közlésére hivatkozva.
szept. 25
9:36
Összeomlás fenyegeti a Mont Blanc egyik olaszországi gleccserét (HírTV)
A Planpincieux gleccseren figyelmeztetnek lavinaveszélyre, amely a Grandes Jorasses-csúcs keleti lejtőjén helyezkedik el.
szept. 25
9:39
Valami gyanús lett a víz alatti lánykérés közben meghalt férfi testvérének (SzMo)
„Valami történhetett vele azon kívül, hogy elfogyott a levegője” - mondta a nő.
szept. 25
9:42
Szakértő: politikai átrendeződés is várható a brit kormányban (ATV)
Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense azt valószínűsíti, hogy rövidesen politikai átrendeződés következik be a brit kormányon belül.
szept. 25
9:48
Nagykoalícióról tárgyalnak Izraelben (Kripto Akadémia)
Reuven Rivlin államelnök kérésére nagykoalíciós tárgyalások kezdődtek Izraelben a két legnagyobb párt, a Beni Ganz vezette centrista Kék-fehér és a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likud között.
szept. 25
10:12
Greta Thunberg lett az alternatív Nobel-díj egyik kitüntetettje (ATV)
Greta Thunberg svéd klímaaktivista lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja - közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Alapítvány.
szept. 25
10:21
Brit atom (Kripto Akadémia)
A londoni legfelsőbb bíróság ledobta az atombombát a Downing Street 10. öntörvényű lakójára, Boris Johnsonra. A taláros testület egyhangúan döntött úgy, hogy törvénytelen volt a parlament öt hétig tartó felfüggesztése. Ez azt is jelenti, hogy a bírók szerint a brit kormányfő félrevezette a királynőt, amikor rávette a parlament átmeneti bezárására.
szept. 25
10:42
Varsó zokon vette Macron szavait (USAracing)
A lengyel elnök „sajnálattal hallotta” a francia államfő környezetvédelemmel kapcsolatos szavait, amelyek szerinte a közös megoldások helyett erőszakos viselkedésre sarkallnak.
szept. 25
10:45
Alternatív Nobel-díjat kapott a tizenéves svéd klímaaktivista (Infostart)
Greta Thunberg azért nyerte el a kitüntetést, mert aktivizmusával "inspirálja és felerősíti a klímaváltozás miatti fellépésre irányuló politikai követeléseket".
szept. 25
10:48
Ma folytathatja ülésszakját a brit parlament (HírTV)
A testület megítélése szerint a parlamenti ülés felfüggesztése alkotmányossági hatásai miatt bírósági úton elbírálható.
szept. 25
10:50
Az Iszlám Állam katonái Európa felé tartanak (HírTV)
Az ISIS mintegy tucatnyi korábbi katonáját azonosították a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba vezető migrációs útvonalon.
szept. 25
11:27
Szijjártó: a víz kulcsszerepet játszik a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában (Infostart)
A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb biztonsági fenyegetést a világra - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakának vízgazdálkodással foglalkozó kísérőrendezvényén.
szept. 25
11:27
Az UEFA 50 ezer fát ajándékoz Budapestnek az Európa-bajnokságra (Kripto Akadémia)
Mind a 12 rendező város megkapja az erdőnyi ajándékot.
szept. 25
11:39
Greta Thunberget alternatív Nobel-díjjal tüntették ki (SzMo)
Az indoklás szerint inspirálja és felerősíti a klímaváltozás miatti fellépést, és az erre irányuló politikai követeléseket.
szept. 25
11:48
Nem maradnak külföldön a magyarok (USAracing)
Miközben nem lehet interneten újabb utazásokat foglalni a Ne­ckermann magyarországi irodájánál, a Thomas Cook brit utazásszervező vállalat leánycégének vezetője nyugtatja a kedélyeket.
szept. 25
11:50
Szijjártó Péter: Magyarország kiemelten kezeli a vízdiplomáciát (USAracing)
A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb fenyegetést a világra – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
szept. 25
12:06
Elindították Trump ellen az alkotmányos vádeljárást, most mi lesz? (444.hu)
Először is össze kell rakni a vádiratot. Ha azt az illetékes bizottság elfogadja, a képviselőház egyszerű többséggel vádat emelhet, amit aztán a republikánus többségű szenátus bírálhat el. A folyamatnak nincs időkorlátja.
szept. 25
12:21
Brutális mennyiségű jég szakadhat le egy gleccserről Olaszországban (SzMo)
250 ezer köbméter. Az olasz hatóságok lezárták az utakat és kiürítették a környékbeli ingatlanokat a Mont Blanc hegyvonulathoz tartozó Planpincieux gleccser közelében.
szept. 25
12:33
Behódolt a Facebook: a politikusok következmények nélkül hazudhatnak (Kripto Akadémia)
Akkor sem szedik le a politikusok posztjait, ha azok sértik a közösségi oldal tartalmi szabályait.
szept. 25
12:36
Áradások és tornádók az Egyesült Államokban, trópusi vihar a Karib-térségben (HírTV)
Arizónát áradások, Wisconsint és Minnesotát pedig tornádók sújtják. A Karib-térségen eközben a Karen vihar vonul végig.
szept. 25
12:36
Az olasz kormány enyhítene Salvini bevándorlási törvénycsomagján (USAracing)
A migránsbarát kabinet el akarja törölni azt a rendelkezést, hogy a hatósági tiltásokat megszegő hajókat automatikusan le kell foglalni és üzemeltetőire pénzbírságot kell kivetni.
szept. 25
12:51
Itt a bejelentés: csőd és új tervek a Thomas Cook osztrák, lengyel és német cégénél (Infostart)
Ez azonban nem jelentené a cégek végét, mert azok önálló működésre terveznek átállni.
szept. 25
13:00
Gyümölcsöző üzletet alapoztak Gréta Thunbergre (HírTV)
Apáti Bence a Magyar Nemzet főmunkatársának írása.
szept. 25
13:06
Greta Thunberg lett az alternatív Nobel-díj egyik kitüntetettje (ATV)
Greta Thunberg svéd klímaaktivista lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja - közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Alapítvány.
szept. 25
13:18
Újból összeült a brit parlament, Johnson hivatalos programját megszakítva érkezett vissza Londonba (ATV)
Ismét összeült szerdán a brit parlament, miután a legfelsőbb bíróság előző nap ismertetett végzésében törvénysértőnek és semmisnek mondta ki a parlamenti ülésszak lezárásáról hozott kormányzati döntést.
szept. 25
13:30
Thomas Cook-csőd: A Neckermann csődje miatt több mint 3 ezer lengyel turista rekedt külföldön (HírTV)
A cég felfüggesztette a turisztikai szolgáltatások lengyelországi eladását, és leállította a tervezett utazásokat.
szept. 25
13:30
ENSZ-klímacsúcs (USAracing)
Ez az alacsonyabb partokon élő majdnem 700 millió ember életét befolyásolja. A jelentés alapján 2100-ra egyes szigetek valószínűleg lakhatatlanokká válnak.
szept. 25
13:33
Máris összeült a brit parlament (Infostart)
Ismét összeült szerdán a brit parlament, miután a legfelsőbb bíróság előző nap ismertetett végzésében törvénysértőnek és semmisnek mondta ki a parlamenti ülésszak lezárásáról hozott kormányzati döntést.
szept. 25
13:42
Hidvéghi: Magyarország bebizonyította, hogy meg lehet állítani az illegális bevándorlást (HírTV)
Az európai közös felelősségvállalásnak az egyik legfontosabb eleme a külső határok védelme.
szept. 25
13:48
Több mint 3000 lengyel turista rekedt külföldön a Neckermann csődje miatt (ATV)
A Thomas Cook lengyelországi leányvállalata, a Neckermann Lengyelország csődje miatt több mint 3 ezer utasa rekedt külföldön, hazautaztatásukról az illetékes szervek gondoskodnak.
szept. 25
13:54
Újra összeült a brit parlament, az ellenzék Boris Johnson fejét követeli (444.hu)
Nagy hangulat van megint.
szept. 25
14:12
Megnyílt a világ legnagyobb, tengeri csillagnak álcázott reptéri terminálja (Kripto Akadémia)
A Zaha Hadid tervezte pekingi épület formájának megfelelően csillagászati összegeket emésztett fel.
szept. 25
14:15
Elindul az impeachment Donald Trump ellen az ukrán segélyügy miatt (SzMo)
Trump szerint boszorkányüldözésről van szó. Ám az összes republikánus szenátor arra szavazott, hogy át kell adni a kongresszusnak annak a bejelentőnek a panaszát, ami az egész ügyet elindította.
szept. 25
14:17
Greta Thunberget alternatív Nobel-díjjal tüntették ki (SzMo)
Az indoklás szerint inspirálja és felerősíti a klímaváltozás miatti fellépést, és az erre irányuló politikai követeléseket.
szept. 25
14:19
Brutális mennyiségű jég szakadhat le egy gleccserről Olaszországban (SzMo)
250 ezer köbméter. Az olasz hatóságok lezárták az utakat és kiürítették a környékbeli ingatlanokat a Mont Blanc hegyvonulathoz tartozó Planpincieux gleccser közelében.
szept. 25
14:30
Eljárás a hazaárulás zászlaja alatt: mi vár Trumpra? (Infostart)
Az amerikai képviselőház demokrata elnöke bejelentette, hogy megvizsgálja, indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást (impeachment) Donald Trump elnök ellen. Az ügy előzménye, hogy Donald Trump július 25-én felhívta az ukrán elnököt, és állítólag Joe Biden egykori alelnökről és fiáról beszélt Volodimir Zelenszkijjel.
szept. 25
14:42
Szijjártó Péter: Magyarország kiemelten kezeli a vízdiplomáciát (HírTV)
A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb biztonsági fenyegetést a világra.
szept. 25
14:45
Greta Thunberg alternatív Nobel-díjat kapott (Kripto Akadémia)
A svéd klímaaktivista, Greta Thunberg lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja – közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Award Alapítvány.
szept. 25
14:47
Saját testőre leplezhette le Strachét (Kripto Akadémia)
Újabb botrány robbant ki az Osztrák Szabadságpártnál
szept. 25
15:24
Szijjártó: Migrációs hullámokat gerjeszt az Ensz hamis jogértelmezése (HírTV)
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a világszervezetben "elkeseredett, átpolitizált vita zajlik arról, hogy mi tartozik az alapvető emberi jogok közé".
szept. 25
15:24
Megrázó videón a szennyvízben élelem után kutató teknős (SzMo)
Boracay szigetét még saját elnöke is pöcegödörnek tartja. Most újabb szomorú felvétel került elő a vizek állapotáról.
szept. 25
15:36
Kommerszant: Putyin rakétatelepítési moratóriumot javasolt a Nato-országok vezetőinek (HírTV)
Putyin ismételten a példa követésére szólította fel az Egyesült Államokat és szövetségeseit a NATO keretein belül.
szept. 25
15:38
Németország meghosszabbítja az ellenőrzést Ausztriával közös határszakaszán (HírTV)
November 11-től újabb hat hónapra meghosszabbítja a migrációs válság miatt 2015-ben ideiglenesen visszaállított ellenőrzést.

Keresés