A szlovén főváros egyetlen BMW márkakereskedésének átvételével beléphet az ország autó kiskereskedelmi piacára az AutoWallis a tranzakció sikeres zárása esetén, így tovább erősíti jelenlétét a közép-kelet-európai régióban. A ljubljanai, egyben legnagyobb szlovén BMW autókereskedés 2006 óta működik, és a BMW-k értékesítése, szervizelése mellett MINI
Nem csökken az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban, sőt új járványgóc alakulhat ki az észak-dalmáciai Zárában (Zadar) egy teniszverseny miatt – írta a helyi sajtó.
1990. június 22-én végleg nyugdíjba küldték a hidegháború egyik ikonikus helyszínét Berlinben. Itt néztek egymással szembe a szovjet és az amerikai tankok, de a berlini fal 136 hivatalos áldozata közül az egyik legismertebb is itt vívta haláltusáját.
Mintegy száz nap elteltével először a hétvégén nem történt a koronavírus-járványhoz köthető haláleset Hollandiában – írta hétfőn a helyi sajtó. A holland kórházakban Covid-19 betegséggel kezeltek száma kevesebb, mint 300. Intenzív ápolásban 57 ember részesül a járványhoz köthető betegség miatt, ez az a szám negyedére csökkent a járvány csúcspontján
A spanyol ügyészség hétfőn bejelentette, hogy adócsalás vádjával büntetőeljárást kezdeményez Carlo Ancelotti, a Real Madrid korábbi vezetőedzője ellen.
Júniusban a vártnál kedvezőbben alakult, emelkedett kissé a fogyasztói hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) felmérése szerint.
Szülés közben fellépő szövődmények következtében életét vesztette Bobana Momcilovic Velickovic világbajnok szerb sportlövő, a női légpisztoly idei Európa-bajnoka.
A második világháború óta szembejött legnagyobb feladat megoldására kell vállalkoznia az unió szuperállamának soros elnökként - mutat rá Kiss J. László egyetemi tanár.
Hazaárulás címén hétévi, szigorított rendszerű börtöntelepen eltöltendő szabadságvesztésre ítélte Roman Kovaljovot, a Központi Gépipari Tudományos Kutatóintézet (CNIImas) Hőcsere- és Aerodinamika Központjának vezetőjét kedden a Moszkva megyei bíróság.
Július 15-től fokozatosan nyit újra az Európa egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító párizsi Disneyland, amely márciusban 15-én zárt be a koronavírus-járvány miatt - jelentette be hétfőn a szórakoztatópark.
Oroszország védelmi képessége és biztonsága biztosított – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz hadsereg főtemplománál, hétfőn a Moszkvához közeli Kubinkában lévő Patriot parkban.
Csaknem két hónappal elhalasztották a 2021-es Golden Globe-gálát, amelyet január első vasárnapja helyett február 28-án, az ugyancsak elhalasztott Oscar-gála eredetileg tervezett időpontjában tartanak meg - közölte hétfőn a díjat odaítélő szervezet, a Hollywoodban dolgozó külföldi tudósítók egyesülete, a HFPA.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke aggodalmát fejezte ki a hongkongi nemzetbiztonsági törvény miatt a Kína elnökével HsziCsin-pinggel és miniszterelnökével, Li Ko-csianggal tartott hétfői videokonferencia során.
Világszerte meghaladta 9 milliót az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma, Brazíliában és Indiában erőteljesen terjed a járvány, az Egyesült Államokban, Kínában és a Covid-19 által erőteljesen sújtott országokban újabb gócokat észlelnek. A SARS-CoV-2 nevű vírus okozta betegség szövődményeiben a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerin
Újabb hangfelvételeket hozott nyilvánosságra Andrij Derkacs Moszkva-barát ukrán parlamenti képviselő hétfőn, amelyeken állítólag Petro Porosenko ukrán exállamfő és Joe Biden volt amerikai alelnök, az amerikai demokraták várható elnökjelöltje beszélgetnek egymással – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség a Glavred hírportál közléseire hivatkozva.
Körülbelül egy év küzdelem után feladata Joel Schumacher teste a rákkal való küzdelmet. A filmrendező 80 évesen halt meg New York Cityben, számolt be a 444 a Variety nyomán.