2021. március 17. szerda

márc. 17
17:24
KTK: Most vakcinát várunk Brüsszeltől, nem útlevelet (ATV)
Az európai uniós vakcinaútlevelet a tagállamok állítják ki, így minden beoltott magyar állampolgár meg fogja kapni, mindegy milyen, Magyarországon engedélyezett vakcinával oltották be. Ezt a készülő szabályozás lehetővé teszi. Brüsszeltől azonban most nem útlevelet várunk, hanem vakcinát - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az M
márc. 17
17:30
Sokak szerint hiba volt lazítani korlátozásokon Németországban, a szakértő a karácsonyinál is durvább tetőzést jósol (ATV)
Hiba volt lazítani Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat Szászország tartomány miniszterelnöke szerint, aki egy szerdán ismertetett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a politikai döntéshozóknak jobban meg kell fogadniuk a tudomány ajánlásait.
márc. 17
17:48
Matteo Salvini válaszolt a civil szervezetek nemzetközi felhívására (Demokrata)
A migráció „túl sok sötét oldalának” tisztázását sürgette a jobboldali Liga párt vezetője Matteo Salvini.
márc. 17
17:54
Emmanuel Macron szavára akár azonnal le is zárhatják Párizst (Infostart)
Párizs polgármestere továbbra is „antihumánusnak” tartana egy zárlatot, de a francia elnökön nő a nyomás más oldalról. Szerda este rendkívüli ülést tartanak a francia parlament két házának vezetői.
márc. 17
18:06
A Pussy Riot tagjai határozatlan idejű házi őrizetbe kerültek, amiért Navalnijt támogatják (444.hu)
A Pussy Riot Másájának csütörtökön lesz a meghallgatása. Január óta nem hagyhatta el lakását, az internetet sem használhatja.
márc. 17
18:30
Az egész országra kiterjesztik a szigorításokat a lengyeleknél (ATV)
A koronavírus-járvány gyorsuló terjedése miatt egész Lengyelországra kiterjesztik az eddig csak egyes régiókban érvényes szigorításokat, amelyek máricus 20-től április 9-ig lesznek érvényesek - jelentette be szerdán Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.
márc. 17
18:54
Megnyílt az út a keleti vakcinák uniós elfogadása előtt (Demokrata)
A tagállamok saját hatáskörben a keleti oltóanyagokat is elfogadhatják.
márc. 17
19:12
Koronavírus: rekordot döntött a kórházban kezeltek száma Bulgáriában (ATV)
Rekordot döntött Bulgáriában a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezelt betegek száma, amely az elmúlt 24 órában 4,5 százalékkal 7600-ra nőtt - derül ki az egészségügyi minisztérium által szerdán ismertetett adatokból.
márc. 17
19:36
Biden: adóemelésre számíthatnak a magas jövedelműek (Demokrata)
A Biden-kabinet tervezett adóemeléséről közölt elemző cikket a Bloomberg hírügynökség.
márc. 17
19:48
Meghaladta a 25 milliót a beadott első oltásdózisok száma Nagy-Britanniában (Demokrata)
A teljes felnőtt brit lakosság csaknem fele már részesült a koronavírus elleni oltásból.
márc. 17
20:00
Olaszország készen áll folytatni az AstraZenecával való oltást (ATV)
Éjszakai vakcinázással igyekeznek behozni a kiesést az olaszországi oltóállomásokon, melyek készen állnak az AstraZeneca ismételt használatára - közölték az egészségügyi hatóságok szerdán.
márc. 17
20:18
Biden bejelentette: adóemelésre számíthatnak a magas jövedeleműek (ATV)
Adóemelést jelentett be az amerikai elnök szerdán azok számára, akik többet keresnek évi 400 ezer dollárnál. Joe Biden az ABC News adásában úgy fogalmazott: az érintettek "kisebb vagy jelentősebb" adóemelésre számíthatnak.
márc. 17
20:18
Europol: embercsempészeket fogtak el Németországban (Demokrata)
Azt vállalták, hogy Törökországból Németországba szállítják az illegális bevándorlókat.
márc. 17
20:24
Meghaladta a 25 milliót a beadott első oltásdózisok száma Nagy-Britanniában (ATV)
Meghaladta a 25 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában - jelentette be szerdán Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
márc. 17
20:54
A tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek is kaphatnak oltást Romániában (ATV)
Romániában valamennyi lakos, köztük az országban jogszerűen tartózkodó külföldiek is, jogosultak a koronavírus elleni ingyenes vakcinára, amelyre az oltási stratégiában meghatározott elsőbbségi elvek betartásával kérhetnek előjegyzést - erősítette meg az MTI-nek szerdán az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).
márc. 17
20:54
Jöhet az uniós oltási igazolvány, de csak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákat kapóknak jár majd automatikusan minden előnye (444.hu)
A jelenleg nem engedélyezett kínai és orosz vakcinák esetében az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy beengedjék-e az oltottakat.
márc. 17
20:56
„Hús-vér emberekre volt ez hatással, hús-vér emberekből lettek propagandisták” (444.hu)
Jessikka Aro finn újságírónő az elsők közt, már 2014-ben elkezdte feltárni az orosz trollok és dezinformációs hadműveletek működését. Aztán maga is ezek áldozata lett. Most magyarul is megjelent az erről szóló könyve.
márc. 17
21:00
Meghaladta a 25 milliót a beadott első oltások száma Nagy-Britanniában (SzMo)
Eddig a teljes felnőtt brit lakosság csaknem fele már részesült a koronavírus elleni oltásból.
márc. 17
21:48
Hazarendelték a washingtoni orosz nagykövetet, miután Biden gyilkosnak nevezte Putyint (ATV)
Az amerikai elnök az ABC-nek nyilatkozva kilátásba helyezte, hogy Putyin "meg fog fizetni" a 2020-as amerikai elnökválasztásba történt állítólagos orosz beavatkozásért.
márc. 17
22:00
A korlátozások feloldásának összehangolására szólított fel az Európai Bizottság (ATV)
Az Európai Bizottság felszólította a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki összehangolt megközelítést arra vonatkozóan, hogyan fogják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozásokat fokozatosan feloldani, amikor ezt a járványügyi helyzet lehetővé teszi - közölte az uniós bizottság szerdán.
márc. 17
22:18
Newsmax: A Columbia Egyetem diplomaosztójának szegregációja (HírTV)
„Véleményem szerint mindenkinek egyszer kellene lediplomáznia, társaival együtt.” - jegyezte meg Greg Kelly, a Newsmax műsorvezetője.

Keresés