2021. március 17. szerda

márc. 17
0:06
Jó hírt kaptak a takarékoskodók: a járvány alatt is megéri félretenni a nyugdíjas évekre (Bank360 blog)
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank az önkéntes nyugdíjpénztárak hozameredményeit. Jó hír a tagoknak, hogy az éves reálhozam a járvány ellenére is meghaladta az infláció mértékét, köszönhetően az utolsó negyedév nagy hajrájának. Összefoglaltuk a fontosabb eredményeket.
márc. 17
0:06
Idén is több mint 80 pozícióban várja a frissdiplomások jelentkezését a Mol (SzakmaPortál)
Elindult a jelentkezési időszak a Mol-csoport frissdiplomás programjára, a Growww-ra, a pályakezdő fiataloknak több mint 80 pozíciót kínálnak műszaki, üzleti, informatikai, társadalom- és természettudományi területeken. A Mol keddi közleménye szerint a programba a legfeljebb egyéves munkatapasztalattal rendelkezők jelentkezhetnek, akár a budapesti
márc. 17
0:06
Magyarországra jön a világ egyik legnagyobb online divatáruháza (Növekedés)
A Zalando online életmód- és divatáruház még az idén piacra lép Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovákiában és Szlovéniában, Magyarországon és Romániában pedig jövőre, ezáltal a társaság már 25 országban lesz jelen - közölte a vállalat.
márc. 17
0:12
Az EU több milliárd eurót oszt szét munkahelyvédelmi célra (ProfitLine)
Az Európai Bizottság kedden úgy határozott, hogy további 9 milliárd eurós kötvénycsomagot bocsát ki a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (Sure) finanszírozására.
márc. 17
0:36
Romlottak az amerikai építőipar kilátásai (ProfitLine)
Az amerikai lakásépítő cégek borúlátóbbak voltak márciusban, mint egy hónappal korábban.
márc. 17
1:06
Vonattal evakuálják a Covid-19 betegeket Olaszországban (ProfitLine)
A zsúfolásig telt kórházak és térségek evakuálását szolgálja az a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek szállítására alkalmas vonat, amelyet az olasz vasutak műszaki igazgatóságának vezetője kedden mutatott be az MTI tudósítójának.
márc. 17
1:36
Intelligens edge, avagy intelligens peremhálózat: a telekommunikáció és technológia együttműködésének új növekedési lehetősége (ProfitLine)
A technológiai és a telekommunikációs vállalatok növekedésének egyik hajtómotorja az intelligens edge fejlődése lehet - állapítja meg a Deloitte legfrissebb tanulmánya. A TMT iparág jövőjével foglalkozó elemzés szerint a peremhálózati megoldások következő szintje, az intelligens „változat” új lehetőséget teremt a technológiai és kommunikációs válla
márc. 17
2:06
Mit tehet egy dolgozó, ha a gyermekének iskolája bezár? - Jogi segítség (ProfitLine)
Ha az iskolák zárva tartását elrendelik, sok munkavállaló fog a munkáltatójához azzal a kéréssel fordulni, hogy biztosítson számára lehetőséget gyermeke felügyeletére. Milyen lehetőségei vannak a szülőknek az iskolák bezárása esetén? Cikkünkben a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértőinek véleményét olvashatják.
márc. 17
2:36
Nagyon belehúzott az építőipar, többéves rekord született a megrendeléseknél (ProfitLine)
Két számjegyű növekedést ért el idén januárban az építőipar, ami részben a korábban megkötött megrendeléseknek, valamint a bázishatásnak köszönhető. Az egyéb építményekre kötött új szerződések volumene hatalmas mértékben, több mint 300 százalékkal nőtt.
márc. 17
3:06
Jó évet zártak a nyugdíjpénztárak (ProfitLine)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak 4,13 százalékos nettó hozamot értek el 2020-ban, a tagok hosszútávú, infláció feletti reálhozama 2-4 százalékos sávban alakul - közölte a Magyar nemzeti Bank (MNB) kedden.
márc. 17
3:36
Bioüzemanyagot termel a Mol (ProfitLine)
Bioüzemanyag-termelést indított el a százhalombattai Dunai Finomítóban a Mol, az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
márc. 17
4:06
A koronavírus járvány miatti szigorítások sem akasztották meg a lakáshitelek igénylését (ProfitLine)
Március 8-tól a kormány újabb szigorításokat léptetett életbe a járvány megfékezése érdekében: kevesebb bolt van nyitva, a szolgáltatások egy részét nem lehet igénybe venni, ismét elindult a digitális oktatás, aki pedig megteheti, otthonról dolgozik. A Bankmonitor.hu szakértői összegyűjtötték, hogy a szolgáltatások jelenlegi korlátozása milyen hatá
márc. 17
4:12
Hogyan termelhet energiát az alblakunk? (Alternatív Energia)
Innovatív ötlet az energiatermelő ablak, amelyet egyfajta napelemes réteggel vonnak be.
márc. 17
4:36
Új korszak kezdődött a Covid-19 tesztek világában (ProfitLine)
A lakosság és a vállalatok is keresik az egyszerű mintavétellel járó, a tesztelési szolgáltatásoknál kedvezőbb árfekvésű Covid-tesztelés lehetőségeit. Az utóbbi hónapokban sorra jelennek meg a nyál-, köpet, széklet-, orrüreg- vagy akár levegőfújással és az ételekben is használható tesztek. A látványos eredmények ellenére nagyon kell vigyázni. Nyál-
márc. 17
4:36
Rendkívül erős önmetsző menetes betétek norelem kínálatában (New Technology)
norelem önmetsző termékeket tartalmazó átfogó kínálatában megjelentek a nagy teljesítményű, robusztus és erős menetes betétek is. A szabványos gépelemek globális éllovasának számító norelem stabil, szakadás-, rezgés- és kopásálló önmetsző menetes betétei sokféle alkalmazáshoz ideálisak, úgy mint fémek és műanyagok megmunkálásától kezdve az iparcikk
márc. 17
4:42
Exatlon Hungary: eddig nem látott kalandok tarkították az ötvenhetedik versenynapot (Márkamonitor)
A Jutalom Játék napján mesebeli élményben részesülhetett a nyertes csapat, eddig nem látott kalandok tarkították az ötvenhetedik versenynapot.   ÖSSZEFOGLALÓ: Erőt próbáló csatában győztek a Kihívók, lelki krízis a Bajnokoknál https://tv2play.hu/exatlon/erot_probalo_csataban_gyoztek_a_kihivok_lelki_krizis_a_bajnokoknal ADÁSBÓL KIMARADT: Somhegyi Kr
márc. 17
5:06
A hazai autóflottákon is múlik, hogy fenntarthatóvá válik-e Európa (ProfitLine)
A céges-autóflották felelnek a teljes közúti károsanyag-kibocsátás feléért Európában – mutat rá az EY és az Eurelectric 16 iparágból 600 flottát elemző közös kutatása. A vállalatoknak el kell kötelezniük magukat az elektromos meghajtás mellett, hogy a kontinens képes legyen teljesíteni fenntarthatósági céljait.
márc. 17
5:12
Jó hír annak, aki kevés pénzből telepítene napelemet még az idén (Tiszta Jövő)
Kamatmentes hitel áll rendelkezésre Pest megyében, valamint Otthonfelújítási támogatási program országosan, ha most telepítene napelemes rendszert.
márc. 17
5:12
Ipsos: 50% felett az oltási hajlandóság Magyarországon (Márkamonitor)
Tizenkét hónapja jelent meg hazánkban a koronavírus, tizenkét hónapja méri a járvány lakosság életére gyakorolt hatását az Ipsos. Az elmúlt hónapban jelentősen enyhült a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanság Magyarországon, nőtt az oltást támogatók aránya, de ezzel párhuzamosan az oltást ellenzők tábora is. Nők körében jelentősen magasabb az oltot
márc. 17
5:12
Mit tanulhat a logisztika a Forma 1-től? (okosipar.hu)
A bid menedzsment szoftver úgy működik, mint a Forma-1-es csapatfőnök: a beáramló adatok alapján hoz stratégiai döntéseket, állítja az Inbound Logisticsnek írt cikkében a Client Solutions logisztikai igazgatója. Jonathan Evans rámutat: azért érdemes a Forma-1-hez hasonlítani a bid menedzsmentet, mert vitán felül ez a leginkább adatvezérelt sportág.
márc. 17
5:21
Százmilliókat vontak ki a győri fociklubból fél év alatt (Menedzsment Fórum)
Egyenesbe jött a cég gazdálkozdása, rengeteg pénzt vesz ki a tulajdonos a focicsapat mögött álló vállalatból.
márc. 17
5:21
Személyi jövedelemadó: fontos tudnivalók mindenkinek (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az idei évben több mint 5,4 millió embernek készítette el az szja-bevallási tervezetét – de mi az, amire figyelnie kell az adózóknak?
márc. 17
5:36
Kellemetlenkedik az időjárás (Agroinform)
A következő napokban folytatódik a változékony, hűvös, szeles idő.
márc. 17
5:42
Ma nyit az egyik legnagyobb Online Állásbörze - mutatjuk kiket keresnek (KKV Magazin)
Közel 1000 állás és több, mint 700 foglalható interjú időpont várja az álláskeresőket az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, p
márc. 17
5:42
Exkluzív interjú Marosvölgyi Dórával, az EIT Jumpstarter mentorával (New Technology)
Lapunk nemrég beszámolt a 2020-as EIT Jumpstarter programjáról. Ennek apropóján exkluzív lehetőséget kaptunk, amely keretében Marosvölgyi Dórával, az EIT Jumpstarter mentorával és EIT Health InnoStars projektmenedzserével beszélgettünk a verseny múltjáról, elmúlt év kihívásairól, személyes kedvenceiről és a 2021-es versenyről!  Az EIT elképesztő mú
márc. 17
5:42
Használt sütőolaj, állati zsiradék – így készül a biodízel (Agrárágazat)
Nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, most már a gyártási folyamatban dolgozzák fel együtt a fosszilis származékokkal.
márc. 17
5:42
Pontosítások egy támogatási rendeletben (Mezőhír)
Érintett: dohány-szerkezetátalakítási és karácsonyfa-ültetvények átmeneti támogatása.
márc. 17
5:42
A tengeri fuvarozás fuvardíjemelkedésére adott válasz (Transpack)
A világjárvány okozta konténerhiány jelentősen növelte a tengeri fuvarozás díját. A problémára megfelelő alternatívát kínál a kevésbé válságérzékeny Lcl-szolgáltatás.
márc. 17
5:48
Mekkora gazdasági károkat okoznak az újabb lezárások? (Növekedés)
Mennyire lassíthatja le a kilábalás sebességét a koronavírus-járvány harmadik hulláma? Az új korlátozó intézkedések árnyékában hogyan teljesíthet a magyar gazdaság idén és jövőre? Többek között erről kérdeztük a Takarékbank és a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető elemzőit.
márc. 17
5:48
A Maschio Gaspardo gondoskodik növényeiről (GépMax)
Maschio Gaspardo a növényvédelemben.
márc. 17
6:06
Napokon belül bitcoinnal kapcsolatos bejelentést tehet több amerikai vállalat (Kripto Akadémia)
Ősszel mutattuk be nektek a Stone Ridge Capital és az általuk létrehozott NYDIG történetét. Ez utóbbi jelenleg az USA egyik legnagyobb intézményes bitcoin vásárlást lehetővé tevő befektetési alapja, aminek a további növekedését egy múlt héten végrehajtott, 200 millió dolláros tőkeinjekció…
márc. 17
6:06
Magas inflációra számít a román jegybank (ProfitLine)
A Román Nemzeti Bank 3,4 százalékos inflációra számít 2021 végére a korábban prognosztizált 2,5 százalékkal szemben - közölte kedden a román jegybank, amely közzétette a negyedéves inflációs jelentését.
márc. 17
6:12
Érettségire készülve: így élik meg a digitális oktatást a végzősök (Márkamonitor)
A történelem érettségire való felkészülésben állnak a legrosszabbul, de a matematikától tartanak a leginkább az érettségire készülő végzős diákok. A többségnek az élő magyarázat hiányzik leginkább az online oktatás alatt, és meglepő módon a megkérdezettek jelentős része semmit nem tartana meg a jelenlegi internetes tanulásból, miután visszatérünk a
márc. 17
6:12
5 tipp, hogy egyszerűbben menjen a lakásfelújítás (Bank360 blog)
Akár hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást is igényelhetnek a gyermeket nevelő szülők saját ingatlan felújítására, ha okosan terveznek. De hogyan érdemes belevágni? Mit érdemes végiggondolni a felújítás előtt és hogyan érdemes gazdálkodni? Cikkünkben sorvezetőt adunk a felújításhoz, hogy minél gördülékenyebben menjenek a munkálatok és
márc. 17
6:12
A technológia-alapú biztonság jövőjén dolgozik az NKE és a Vodafone (okosipar.hu)
Konzorciumi partnerként fogja segíteni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratóriumát a Vodafone Magyarország. A szervezeti egység olyan területeken folytat kutatást és fejlesztést, mint az intézményeket, a településeket és a határvédelmet érintő, technológia-alapú biztonsági kérdések, valamint a kiberbiztonság és az
márc. 17
6:12
A lombtrágya, aminek minden gazdaságban helye van (Agrárágazat)
A növényvédő szerek is jobb hatásfokkal működnek, erősebb a növény Vulcan lombtrágyával.
márc. 17
6:18
Végül a Cardano is bekerült a Coinbase kínálatába (Kripto Akadémia)
Sokan már évek óta vártak rá, a Coinbase pedig végül az esti órákban jelentette be, hogy felveszi kínálatába a Cardano-t. A kereskedés csütörtökön, magyar idő szerint 17:00 órától fogja kezdetét venni. A legnagyobb amerikai váltó támogatását pozitív hírként fogadta a…
márc. 17
6:27
Macron és Draghi is biztatónak tartja a híreket az AstraZenecáról (Menedzsment Fórum)
Biztatónak nevezte Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz kormányfő az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalását, amely szerint határozottan meg van győződve az AstraZeneca/Oxford Covid-19 elleni védőoltás előnyeiről. Litvánia is felfüggesztette kedden a vakcina alkalmazását.
márc. 17
6:27
AstraZeneca: Macron és Draghi kész gyorsan újraindítani az oltást, Litvánia közben felfüggesztette azt (Privátbankár)
Biztatónak nevezte Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz kormányfő az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalását, amely szerint határozottan meg van győződve az AstraZeneca/Oxford Covid-19 elleni védőoltás előnyeiről. Litvánia is felfüggesztette kedden a vakcina alkalmazását.
márc. 17
6:36
Magyarország euróban kibocsátott nemzetközi államkötvényeivel bővül a BÉT Xbond kötvénypiaca (ProfitLine)
A mai nappal az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Zrt. (ÁKK Zrt.) szervezésében Magyarország által külföldön, euróban kibocsátott összes államkötvénye bevezetésre kerül a BÉT Xbond kötvénypiacra. A kötvények bevezetése jelentős mérföldkő az ÁKK Zrt. és a BÉT közötti, hosszú évek óta aktív, a hazai tőke- és kötvénypiac f
márc. 17
6:36
Hurráoptimizmus vagy földbe állás: mi vár idén a magyar munkaerőpiacra? (Portfolio)
Egymásnak gyökeresen ellentmondó híradások, jövendölések röppennek fel az utóbbi hónapokban a munkaerőpiacról: egyesek hurráoptimizmussal bíznak a gyors fellendülésben, mások apokaliptikus próféciákat mormolnak a munkaerőigényt és a fizetések változását illetően. Mindegyik igaz, és az ellenkezőjük is.
márc. 17
6:36
Megkezdődött a bioüzemanyagok előállítása a Dunai Finomítóban (New Technology)
Bioüzemanyag-termelést indított el a százhalombattai Dunai Finomítóban a Mol, az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot – közölte a vállalat kedden az MTI-vel. A Mol-csoport bioüzemanyag-felhasználóként az elmúlt évben több mint
márc. 17
6:42
Már most a pénzéhez juthat, ha van visszaigényelhető adója (Azenpenzem)
Már elérhetőek elektronikusan a NAV által elkészített szja-bevallási tervezetek az adóhatóság honlapján. Akinek visszaigényelhető adója van, annak érdemes minél előbb jóváhagynia, hogy 30 nap múlva megkapja az összeget. A bevallási határidő változatlanul május 20. Akinek nincs ügyfélkapuja, még április 15-ig kérheti a tervezet postázását.
márc. 17
6:48
Jól indult a vetési időszak Nyugat-Európában (Agrofórum)
A tavaszi gabonavetés nagy lendülettel kezdődött el Nyugat-Európában, különösen Franciaország és Németország legnagyobb termelőinél. A tavalyi szokatlanul magas szinthez képest várhatóan csökken a bevetett terület nagysága. Franciaországban a tavaszi árpa várható területének 90 százalékát vetették be március 8-ig, jóval megelőzve az egy évvel koráb
márc. 17
6:54
Jön a robotrecepciós!? - A profik nem erre fogadnak! (Portfolio)
Ha innovációról van szó, sokszor azt gondoljuk, hogy ez csak a technológiákban jelenhet meg, például a mesterséges intelligencia továbbfejlesztésével, vagy a robotok minél szélesebb körű alkalmazásával. Pedig ez egyáltalán nincs így, és egy idő után rá kell jönnünk, hogy az igazi innováció és fejlődés a valós emberek fejlesztését jelenti, ami azért
márc. 17
7:00
Két fronton támadják a Magyarországnak is sok kárt okozó adóelkerülő cégeket (G7)
Nemcsak az adóparadicsomokkal, hanem a multik és az adótanácsadók trükkjeivel is leszámolna az ENSZ bizottsága. A javaslatok egy részét az EU is magáévá teszi.
márc. 17
7:06
Felmérés az érettségiről: két tantárgytól tartanak igazán (ProfitLine)
A történelem érettségire való felkészülésben állnak a legrosszabbul, de a matematikától tartanak a leginkább az érettségire készülő végzős diákok. A többségnek az élő magyarázat hiányzik leginkább az online oktatás alatt, és meglepő módon a megkérdezettek jelentős része semmit nem tartana meg a jelenlegi internetes tanulásból, miután visszatérünk a
márc. 17
7:06
A vártnál kevesebb kukoricát vettek a kínaiak (Agrofórum)
Amerikában pluszok, Európában mínuszok jellemezék az agrártermékek kereskedését kedden, de mindkét helyen akadt kivétel. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 0,2 százalékkal drágult, miközben a repce árjegyzése jelentősen, 3,6 százalékkal zuhant. Európában a malmi búza, a takarmánybúza és a repce kurzus is
márc. 17
7:12
Intimitás a karanténban – egy szexuálterapeuta túlélőtippjei a koronavírus idején (Márkamonitor)
Nem csak a mentális egészségünkre, de szexuális rutinjainkra és az ismerkedésre is jelentős hatással van a járvány. Nincsenek lopott percek az ágyban, amíg a gyerekek haza nem érnek a suliból, lőttek az esti randiknak, és nehezebben találunk énidőt, amit magunkra fordíthatunk. Íme Csörgits Kinga szexuálterapeuta túlélőtippjei a feltöltődésre és a v
márc. 17
7:12
Kis és közepes szériák automatizálása a leghatékonyabb módon (okosipar.hu)
Az automatizálás akadályokba ütközhet bizonyos esetekben. A kicsi és közepes szériákat gyártó cégek számára kihívást jelenthet a hatékonyságot növelő cégek gépek beépítése. A jelenlegi trendek alapján a vállalkozásoknak – a produktivitás megőrzése érdekében – az automatizáció jelentős eredményeket hozhat. Az egyműszakos szerszámgép-kiszolgálási fel

Keresés