2021. március 6. szombat

márc. 6
0:18
Minden állami tisztségtől eltiltja az ukrán-magyar kettős állampolgárokat az ukrán elnök (444.hu)
Volodimir Zelenszkij rendelete szerint listázni fogják a kettős állampolgárokat, akik még önkormányzati tisztséget sem tölthetnek majd be.
márc. 6
0:22
Irakba utazott Ferenc pápa (444.hu)
Katolikus egyházfő még sosem járt Irakban. Ferenc pápa évek óta tervezte az utat, de előbb a háború, aztán a járvány miatt kellett halasztani.
márc. 6
6:12
Csak írásos indoklással lehet Angliából külföldre utazni (Demokrata)
A rendelkezés az Angliában élő külföldi állampolgárokra is vonatkozik.
márc. 6
6:24
Kanadában engedélyezték a Johnson & Johnson oltóanyagát (Demokrata)
Az országban eddig 885 165 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 22 173-an hunytak el a kórban.
márc. 6
6:26
Olaszországban tavaly haltak meg a legtöbben a világháború óta (Demokrata)
A járvány sokkal több halálos áldozatot szedhetett, mint azt hivatalosan elismerték.
márc. 6
6:30
Ursula von der Leyennel egyeztetett telefonon Joe Biden (Demokrata)
Megállapodtak abban, hogy együttműködnek a közös kihívásokat jelentő ügyekben is.
márc. 6
6:36
A szlovák vezetésben nézeteltérések vannak a járványkezelésről (Demokrata)
A kormányon belüli viták miatt felmerült az előrehozott választások kiírása is.
márc. 6
6:38
A lengyelek több mint 90 százaléka vallja magát katolikusnak (Demokrata)
Aggasztó, hogy az utóbbi, majdnem harminc évben felével csökkent a vallásosság a fiatalok körében.
márc. 6
7:00
Az olasz ügyészség bűnrészességgel vádol menekülteket segítő szervezeteket (444.hu)
Több mint húsz embert vádolnak azzal, hogy összejátszottak az embercsempészekkel. Az Orvosok Határok Nélkül és a Save The Children munkatársai szerint ők nem csináltak semmi rosszat, csupán életeket mentettek.
márc. 6
7:12
Lemondott a paraguayi egészségügyi miniszter, mert a túl sok fertőzött miatt összeomlás szélére került az ellátórendszer (444.hu)
Tüntetők az elnök lemondását is követelték, a rendőrség könnygázzal oszlatta fel a tömeget.
márc. 6
7:30
Tombol a brit mutáns: 88-90 százalékban ez okozza az új fertőzéseket (ATV)
A harmadik hullám elszabadulása miatt hétfőtől radikális korlátozásokat vezet be a kormány. Előrejelzések szerint a fertőzések száma a következő hetekben inkább drasztikusan, sem, mint enyhén fog nőni. A Heti Napló riportja.
márc. 6
7:48
Ne legyen többé a kurva a nő szinonimája, kérik a legnagyobb olasz szótár szerkesztőit (444.hu)
A levelet politikusok és az olasz jegybank alelnöke is aláírta. A Treccani szótár szerkesztői korábban megvédték a szinonima szerepeltetését.
márc. 6
8:18
A CSU elnöke szerint távoznia kell a Fidesznek a Néppártból (444.hu)
A bajorok sokáig Orbán legfontosabb európai szövetségesei között voltak, de ennek vége lehet: Markus Söder szerint a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata értékektől.
márc. 6
8:20
Az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével találkozott Ferenc pápa (444.hu)
A pápa négynapos, történelmi jelentőségű látogatásra érkezett az országba.
márc. 6
9:24
Lemondott a paraguayi egészségügyi miniszter (ATV)
Lemondott tisztségéről pénteken a paraguayi egészségügyi miniszter azt követően, hogy az igazolt koronavírus-fertőzöttek számának megugrása az összeomlás szélére sodorta az ellátórendszert.
márc. 6
9:24
Markus Söder megszüntetné a Fidesz EPP-tagságát (Demokrata)
A bajor CSU elnöke szerint a Fidesz „végképp búcsút mondott„ a néppártnak.
márc. 6
9:36
Kormányzati tanácsadó: több mint 82 millió oltást adtak be eddig az Egyesült Államokban (ATV)
Összesen több mint 82 millió koronavírus elleni oltást adtak be eddig az Egyesült Államokban, többet, mint a világ bármely országában - jelentette be pénteken az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának rangidős tanácsadója a Fehér Ház COVID-19 csoportjának sajtótájékoztatóján.
márc. 6
10:06
Elhalasztották Izraelben a palesztin vendégmunkások oltási kampányát (ATV)
Elhalasztották Izraelben az országba bejáró vagy a ciszjordániai telepeken dolgozó, munkavállalási engedéllyel rendelkező palesztin vendégmunkások oltási kampányát - derült ki az izraeli hadsereg pénteki közleményéből.
márc. 6
10:18
Gyújtogatás, lövöldözés és több ezres tüntetés a kormány járványkezelése miatt Paraguayban (SzMo)
Ezrek tüntetnek Paraguay utcáin, lemondott az egészségügyi miniszter.
márc. 6
10:42
A migránsmentő NGO-k segítették az embercsempészeket (HírTV)
Az ügyészség szerint a mentőcsapatok már közvetlenül a csempészcsónakokról vették át a migránsokat, és a csónakokat visszaadták, hogy azokat újra használhassák.
márc. 6
10:48
Már csak az ágyak 14 százaléka szabad a cseh intenzív osztályokon (HírTV)
Túlzsúfolt kórházai miatt kért segítséget Csehország.
márc. 6
10:50
Brüsszel most már támogatja az orosz és kínai vakcina beszerzést (HírTV)
Brüsszel korábban élesen bírálta Magyarországot, amiért orosz és kínai vakcinát is rendelt.
márc. 6
10:54
Ismét rendőrök oszlatják a puccs ellen tüntetőket Mianmarban (444.hu)
Országszerte folytatódtak a tüntetések. A polgári engedetlenségi mozgalom közben megbénította a bankszektort, az államigazgatást és az egészségügyet.
márc. 6
11:00
6 és fél métert tett meg első útján a Marson a Perseverance (SzMo)
Azt a karját is sikeresen kinyújtotta, amellyel majd a Mars klímájáról gyűjt információkat.
márc. 6
11:06
Történelmi találkozáson van túl Ferenc pápa (Infostart)
A 90 éves Ali asz-Szisztáni nagyajatollahhal egy órán át beszélgetett - zárt ajtók mögött.
márc. 6
11:18
Szerbia is szigorít (Blikk)
Újabb korlátozásokat vezettek be Szerbiában szombattól, az új rendelkezések értelmében szombat 12 óra és hétfő reggel 6 óra között kizárólag az élelmiszerüzletek, a benzinkutak és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva, a középiskolák pedig hétfőtől áttérnek az online oktatásra.
márc. 6
11:24
Fejlemény a Néppárt és a Fidesz viszonyában német vonalon (Infostart)
Markus Söder pártelnök bajor tartományi kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lapnak kifejtette, hogy a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével "végképp búcsút mondott az EPP-nek".
márc. 6
11:36
„A hitelességünk forog kockán” – kidobná a Néppártból a Fideszt a bajor CSU elnöke (SzMo)
Markus Söder szerint a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével „végképp búcsút mondott az EPP-nek”, és a pártcsalád „kereszténydemokrata értékeinek és alapvetéseinek”.
márc. 6
12:18
A CSU elnöke szerint távoznia kell a Fidesznek a Néppártból (ATV)
A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának megszüntetését javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy szombaton ismertetett nyilatkozatában.
márc. 6
12:20
Újabb korlátozásokat vezettek be Szerbiában (ATV)
Újabb korlátozásokat vezettek be Szerbiában szombattól, az új rendelkezések értelmében szombat 12 óra és hétfő reggel 6 óra között kizárólag az élelmiszerüzletek, a benzinkutak és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva, a középiskolák pedig hétfőtől áttérnek az online oktatásra.
márc. 6
13:00
Növekvő az aggodalom a COVID-utóhatások miatt (Infostart)
Növekvő számú olyan esetről számol be a brit sajtó, amelyeknél Covidból látszólag kigyógyult betegek hónapokkal később is visszatérő súlyos tünetektől szenvednek.
márc. 6
13:18
A Fidesz Epp-tagságának megszüntetését javasolja a bajor Csu elnöke (Blikk)
A Fidesz európai néppárti (EPP) tagságának megszüntetését javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy szombaton ismertetett nyilatkozatában.
márc. 6
13:42
Az olasz jobbközép pártok egyetértenek a Fidesz lépésével (HírTV)
Giorgia Meloni az Olasz Testvérek párt elnöke és Matteo Salvini, a Liga vezetője is szolidaritásáról biztosította a magyar kormánypártot.
márc. 6
13:42
Születésnapját ünnepelte a Bitcoin - szárnyal a virtuális arany (ATV)
A Bitcoin nemrég ünnepelte 12. születésnapját. Az évfordulót újabb árfolyamcsúcsokkal ünneplő kriptovaluta árfolyama átlépte az 50 ezer dollárt. A pénzügyi szakmát is megosztó Bitcoint rövid története során már többször temették, de eddig minden összeomlás után talpraállt, jelenleg egy bitcoin körülbelül egy kilogramm arany értékével egyenértékű. A
márc. 6
13:44
Két órán át tartották őrizetben a Hír TV svédországi tudósítóját (HírTV)
Bugnyár Zoltán az uppsalai rendőrség székházának közeléből akart tudósítani a szerdai, 7 ember megsebesülésével járó késelésről, amikor két rendőr felszólítás helyett azonnal a kihallgatószobába vitte.
márc. 6
13:48
Szlovákia nem küldi vissza a Szputnyikot (HírTV)
Az oltóanyag Szlovákiában fog életeket menteni - szögezte le a miniszterelnök közösségi oldalán.
márc. 6
14:12
Ciprus kinyitja a kaput a brit turisták előtt – egy feltétellel (Infostart)
Addig is, amíg eldől, hogy lesz-e EU-szintű utazási oltási igazolás, Ciprus Izrael után Nagy-Britanniával is kétoldalú megállapodást kötött minden beoltott brit turista fogadásáról.
márc. 6
14:12
Gulyás Gergely: a néppárti tagság már csak technikai kérdés (Demokrata)
A Fidesz továbbra is kereszténydemokrata, konzervatív értékeket képvisel – mondta a miniszter.
márc. 6
14:18
Szlovákiai koronavírusos betegeket szállítanak Németországba (ATV)
Az első repülőgép szombaton száll le – közölte a korkep.sk.
márc. 6
14:42
Szlávik: a brit variáns súlyosságát tekintve 10-15 százalékkal agresszívebb, mint a korábbi koronavírus-törzsek (ATV)
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint mérföldkő, hogy ezen a hétvégén elérheti az egymilliót a beoltott emberek száma Magyarországon, ami már "nagyon komoly átoltottságot jelent".
márc. 6
14:54
Súlyos a koronavírus-helyzet: Kárpátalját vörös zónába sorolták (ATV)
Ukrajnában ismét sok, több mint kilencezer új koronavírusos beteget regisztráltak egy nap alatt, Kárpátalját pedig a legsúlyosabb helyzetű, "vörös" zónába sorolta a kormány válságstábja szombati rendkívüli ülésén.
márc. 6
15:12
A gyülekezési tilalom ellenére is több százan tüntettek Bangkokban (444.hu)
Vezetőik szabadon bocsátását követelték.
márc. 6
16:00
Amerikából szerezne be AstraZeneca-vakcinát az EU (Demokrata)
A bizottság bízik abban, hogy lehetséges az együttműködés az Egyesült Államokkal.
márc. 6
16:06
Orosz és szíriai harci gépek bombáztak le egy olajfinomítót, négyen meghaltak (444.hu)
Az olajfinomító Szíria északi részén van, de török ellenőrzés alatt.
márc. 6
16:12
A Dalai Láma is megkapta az oltást (HírTV)
A tibeti vezető az AstraZeneca által fejlesztett és Indiában gyártott vakcinát kapta meg.
márc. 6
16:48
Financial Times: Amerikából szerezne be AstraZeneca-vakcinát az EU (ATV)
Több millió adag AstraZeneca-oltóanyag exportjának engedélyezését kéri az amerikai kormánytól az Európai Bizottság, ezzel is igyekezve áthidalni azokat az ellátási fennakadásokat, amelyek hátráltatják a koronavírus elleni oltási kampányt az Európai Unióban - írta szombaton a Financial Times.
márc. 6
17:00
Washingtonnál kilincsel az EU AstraZeneca-oltásért (Infostart)
Az európai gyártókapacitással van a gond, ezért fordul az unió az amerikaihoz.
márc. 6
17:24
BBC: Illegális kereskedők eladják az őslakosok esőerdőit a Facebookon (SzMo)
Van, amelyik eladásra kínált parcella akkora, mint ezer futballpálya. A Facebook mossa kezeit, szerintük a vevők és az eladók a felelősek az illegális üzletekért.
márc. 6
17:30
„Mindig a kedvesség és a jóakarat megtestesítője volt” – Meghan Markle barátnői és kollégái a palota ellen fordultak (SzMo)
A hercegnét a palota támadásaira reagálva a barátai okos, vicces, és nagyon jólelkű nőként jellemezték. Meghan és Harry leleplező interjúja március 7-én kerül adásba.
márc. 6
18:30
Szaúd-Arábiában feloldják a koronavírus-járvány miatti korlátozások zömét (ATV)
Szaúd-Arábiában vasárnaptól feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások zömét - írja az SPA hírügynökség belügyi forrásokra hivatkozva.

Keresés