2021. március 9. kedd

márc. 9
15:39
Az ENSZ bírálta a svájci népszavazás eredményét (Demokrata)
Az ENSZ bírálta az arcot eltakaró ruhadarab viselésének tilalmáról szóló svájci népszavazás eredményét.
márc. 9
15:42
Sajtóhír: külföldi nézők nélkül rendezik az olimpiát (HírTV)
A várható indoklás szerint minderre a koronavírus, különös tekintettel annak mutációinak egyre gyorsuló terjedése miatt van szükség.
márc. 9
15:42
Az angol tisztifőorvos szerint a túl gyors nyitás a járvány újbóli gyorsulásához vezethet (ATV)
Az angol tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások túl gyors ütemű feloldása a fertőzöttek számának újbóli megugrásához vezethet, és ez óhatatlanul növelné a halálozások számát is.
márc. 9
16:06
A horvát egészségügyi dolgozók között még mindig nagy az oltást elutasítók aránya (ATV)
A horvát egészségügyi dolgozók körében még mindig nagy az oltást elutasítók aránya, ezért az egészségügyi kamarák, köztük az orvosi kamara kedden azt sürgette, hogy az emberek minél nagyobb számban kérjék a vakcinát - írta a Jutarnji List című horvát napilap.
márc. 9
16:09
A szlovák kormányfő az új vakcinák gyorsabb európai jóváhagyását sürgette (Demokrata)
Az Európai Gyógyszerügynökség gyorsabb jóváhagyását szeretné Igor Matovic.
márc. 9
16:18
Betegségeket "kiszagoló", mesterségesintelligencia-alapú orrot fejlesztettek ki Izraelben (ATV)
Mesterségesintelligencia-alapú orrot fejlesztettek ki izraeli kutatók a betegségek "kiszagolására".
márc. 9
16:24
Egyre több ország olt az indiai vakcinával (HírTV)
India a világ legnagyobb vakcinagyártója. A dél-ázsiai országban március 1-jén kezdődött a tömeges oltás.
márc. 9
16:26
Kövér László házelnök is megkapta az oltást (HírTV)
A Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltották be az Országgyűlés elnökét.
márc. 9
16:36
Konténerbe zárt migránsokat szabadítottak ki (HírTV)
Az iraki állampolgárok csaknem hat napig voltak bezárva a konténerbe a nyugat-törökországi Izmir kikötőjében.
márc. 9
17:21
Megváltoznak az Ausztriába történő beutazás, illetve az átutazás szabályai (SzMo)
Ausztria - több más európai országgal együtt - Magyarországot is a magas fertőzöttségű országok kategóriájába sorolta.
márc. 9
17:24
Salvini elárulta, mit terveznek Orbán Viktorral és a lengyelekkel (ATV)
“Valami újra van szükség” - Salvini elárulta, hogy új európai parlamenti frakcióról egyeztet a lengyelekkel és a magyarokkal.
márc. 9
17:36
Magyarokkal is dolgozik Salvini az új EP-frakción (Infostart)
Az olasz politikus szerint valami újra van szükség.
márc. 9
18:00
Elfogadná az EU a kínai és az orosz oltást a védettségi igazolványnál (ATV)
A Bloomberg hírügynökség birtokába jutott Európai Bizottsági javaslat szerint az EU elfogadná a kínai és az orosz oltást a védettségi igazolványnál – számolt be a Euronews.
márc. 9
18:12
Nemzetközi holdbázis létrehozásáról született orosz-kínai memorandum (HírTV)
Oroszországnak saját, idén induló holdkutatási programja van, és 2028-tól emberes Hold-program beindítását tervezi.
márc. 9
18:36
Már teszteli a légitársaságok digitális vírusigazolását a Singapore Airlines (Infostart)
Az úti okmány kísérleti jelleggel működik egyelőre, március harmadik hetében veszik majd használatba.
márc. 9
18:36
Légicsapásokkal végeztek több terroristával Irakban (HírTV)
Az amerikai vezetésű katonai koalíció a szélsőségesek egyik rejtekhelyét bombázta az Adajah hegységben.
márc. 9
18:36
A norvég kormány felszólította a lakosságot, hogy ne utazzanak el húsvétkor (ATV)
A norvég kormány kedden azt kérte az emberektől, hogy tartózkodjanak az utazástól a húsvéti ünnepek idején.
márc. 9
19:54
Európai vakcinaútlevél: igazán jó hír jött a magyaroknak (Infostart)
Háromféle papír lehet érvényes az EU-ban, az egyik viszont fontos lehetőség az orosz vagy a kínai vakcinával oltottaknak.
márc. 9
20:00
Az amerikaiak 40 százaléka szerint hamarosan visszatérhet az élet a régi kerékvágásba (ATV)
Folyamatosan nő azoknak az amerikaiaknak a száma, akik szerint a koronavírus-járvány lecsengésével hamarosan visszatérhet az életük a normális kerékvágásba - derült ki az Axios nevű amerikai hírportál és az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutató vállalat kedden közzétett felméréséből.
márc. 9
20:30
Újabb tinédzsert öltek meg társai Franciaországban (HírTV)
Az elmúlt hetekben kamaszok közötti több bandaháború is erőszakba torkollott a fővárosi régióban.
márc. 9
20:36
Megszólalt a brit királyi család Harry herceg és Meghan Markle friss interjújával kapcsolatban (ATV)
A brit királyi család aggasztónak tartja azokat a problémákat, különösen a rasszizmussal kapcsolatos felvetéseket, amelyekről a sussexi hercegi házaspár, Harry és Meghan beszélt a velük készített televíziós interjúban - áll a Buckingham-palota kedd este ismertetett rövid közleményében.
márc. 9
21:00
Az uniós védettségi igazolás a kínai és az orosz vakcinára is vonatkozhat (HírTV)
Azt javasolja az Európai Bizottság hogy az Unió fogadja el a kínai és orosz vakcinát a védettségi igazolások kiállításakor.
márc. 9
21:00
Uniós vezető: Nem biztos, hogy a Johnson and Johnson tudja teljesíteni a második negyedéves vakcinarendelést (ATV)
A Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár közölte az Európai Unióval, hogy bizonyos tények megnehezíthetik az Európai Uniónak a második negyedévben szállítani tervezett 55 millió adag, koronavírus elleni védőoltásra vonatkozó ütemtervet - közölte a Reuters brit hírügynökséggel egy uniós vezető.
márc. 9
21:06
Különböző forrásokból vesznek vakcinát az uniós tagországok (HírTV)
Olaszország az orosz Szputnyik V oltóanyag gyártására készül. A termelés júniustól indulhat be.
márc. 9
21:12
A húsvéti utazások felfüggesztését kérte a norvég kormány az emberektől (HírTV)
A skandináv államban az elmúlt hetekben ismét jelentősen nőtt a betegek száma.
márc. 9
21:12
14 millió forintért kelt el Winston Churchill bársonypapucsa (ATV)
A becsült ár több mint kétszereséért, 32 ezer fontért (14 millió forint) kelt el Winston Churchill egy pár, bársonyból készült papucsa, amelyet kedden árvereztek el Nagy-Britanniában.
márc. 9
21:24
Már 4 millió embert beoltottak Marokkóban (ATV)
Az oltási kampány január végi kezdete óta több mint 4 millió ember kapta meg Marokkóban a koronavírus elleni védőoltást - közölte kedden az egészségügy-minisztérium.
márc. 9
21:48
Elfajult a rendőri erőszak elleni tüntetés Athénban (HírTV)
Egy rendőr súlyos fejsérülést szenvedett, miután a tüntetők megtámadták. A demonstrációt a baloldali pártok szervezték.
márc. 9
21:48
Horvátország hajlandó koronavírusos betegeket fogadni Szlovákiából és Csehországból (ATV)
Horvátország kész nagyjából tíz-tíz Covid-beteget fogadni Csehországból és Szlovákiából - közölte Twitter-oldalán Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, miután telefonon beszélt Andrej Babis cseh és Igor Matovic szlovák kormányfővel.
márc. 9
22:00
Merkely: A budapesti koronavírusos esetek 80-90 százalékát a brit mutáns okozza (ATV)
A Semmelweis Egyetem rektora szerint 3-4 hét múlva lassulhat a járvány terjedése.

2021. március 10. szerda

márc. 10
0:00
Kína már elindította a maga oltási útlevelét, amely nyomkövetést is végezhet (Infostart)
Utazásnál is felmutatható digitális oltási igazolást vezettek be hétfőn Kínában, amit az elképzelések szerint utóbb nemzetközi viszonylatban is használhatnának.
márc. 10
0:00
Ukrajnában most jóval kevesebb az új beteg, a miniszter mégsem bizakodó (Blikk)
Ukrajnában keddre közel 3300 új koronavírusos beteget jegyeztek fel, ami két hete a legalacsonyabb napi növekmény, az egészségügyi miniszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az országot már elérte a járvány harmadik hulláma. Kedden Ukrajna hivatalosan jóváhagyta a kínai Sinovac gyógyszergyártó vállalat által gyártott vakcinát is.
márc. 10
0:00
Bocsánatkérést követelnek az Európai Gyógyszerügynökségtől a Szputnyik V fejlesztői (444.hu)
Ha az EMA jóváhagyja, nyártól az Európai Unióban, Olaszországban is elkezdhetik gyártani a Szputnyik V-t.
márc. 10
0:03
Moszkvát aggasztja a sajtóban megszellőztetett amerikai kibertámadás terve (Demokrata)
A The New York Times arról számolt be, hogy az Államok három héten belül kibertámadások sorozatát készül végrehajtani.
márc. 10
0:04
Nem akar 27 féle nyitást látni Ursula von der Leyen (Infostart)
Egyedül az egységes európai megközelítés a tartósan működőképes az EU-tagok számára, legyen szó vakcinabeszerzésről, vakcinagyártásról, vagy utazási igazolásról – érvelt Ursula von der Leyen.
márc. 10
0:04
Nem mindennapi elismerést kapott ez a magyar műkörmös – Ezért vehetett át rangos díjat (Blikk)
Nem mindennapi elismerésben részesült Tamás Melinda (33), aki csapatával első helyezést ért el egy nemzetközi műkörömépítő-versenyen.
márc. 10
0:04
Salvini lengyelekkel és magyarokkal új európai parlamenti frakció létrehozásán dolgozik (444.hu)
Az olasz szélsőjobboldali politikus közölte, hogy a Liga nem tervez belépni az Európai Néppártba, inkább valami újat hoznának létre.
márc. 10
0:07
Az Egyesült Államok új lendületet kíván adni (Demokrata)
Washington új lendületet kíván adni a klímavédelemről Európával folytatott tárgyalásoknak.
márc. 10
0:08
Elfogadta az EU az "eső után köpönyeg" programot (Infostart)
Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén elsöprő többséggel elfogadta az Európai Unió egészségügyi cselekvési programját, amely konkrét intézkedésekkel segítené elő, hogy a tagállamok egészségügyi rendszerei jobban felkészüljenek a jövőbeli válsághelyzetekre és világjárványokra.
márc. 10
0:08
Covidos betegeket fogadnak: Horvátország segít a bajba jutott cseheken és szlovákokon (Blikk)
Horvátország kész nagyjából tíz-tíz Covid-beteget fogadni Csehországból és Szlovákiából – közölte Twitter-oldalán Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, miután telefonon beszélt Andrej Babis cseh és Igor Matovic szlovák kormányfővel.
márc. 10
0:08
Peking nekimegy a Boeing és az Airbus uralmának (444.hu)
Idén debütálhat polgári forgalomban az állami gyártású C919-es, ami fontos lépés lehet afelé, hogy Kína repülőgépgyártásban is önellátó legyen.
márc. 10
0:11
Reuters: a Johnson and Johnson rossz hírt közölt az EU-val (Demokrata)
Kérdéses, hogy a Johnson and Johnson tudja-e teljesíteni második negyedéves uniós vállalásait.
márc. 10
0:12
Erőszakba torkollott az erőszakellenes görög tüntetés (Infostart)
A rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrőrsöt megostromolni készülő tiltakozókkal szemben.
márc. 10
0:12
Mégis lehetne utazni kínai oltással? (Blikk)
Mégis lehetne utazni kínai vagy orosz vakcinával az Európai Unió országaiba.
márc. 10
0:12
A fukusimai sugárzás nem növeli számottevően a rákos megbetegedések kockázatát (444.hu)
- állítja az ENSZ szakértői bizottsága.
márc. 10
0:16
Boris Johnson úgy érzi, egy kicsit még feljebb lehet engedni a számokat (Infostart)
Az angliai iskolák újranyitásával egy időre megugrik a koronavírus-fertőzések száma – ismerte el Boris Johnson. A brit miniszterelnök ezért elutasította, hogy felgyorsítsa a karantén-intézkedések tervezett feloldását. Az elmúlt héten parlamenti képviselők mellett már egyes szakértők is gyorsabb nyitásra sürgették.
márc. 10
0:16
Németország az orosz dezinformáció fő célpontja az EU-n belül (444.hu)
Állítja az EU orosz dezinformáció felderítésére szakosodott szerve.
márc. 10
0:20
Nőnap alkalmából két épületét is nőről nevezi el az Európai Parlament (444.hu)
Clara Campoamor spanyol nőjogi aktivista és Sophie Scholl náciellenes szabadságharcos a névadók.
márc. 10
0:24
„Engem lőjetek inkább” – kérte térdelve a mianmari apáca a tüntetőkre támadó rohamrendőröket (444.hu)
Ann Rose Nu Tawn nővér a tömegben lévő fiatalokat féltette.
márc. 10
0:28
A Buckingham Palota „nagyon komolyan” veszi a Meghan Markle által elmondottakat (444.hu)
Másfél napnyi hallgatás után adott ki közleményt a királyi család.

Keresés