Varsó – Hat egyházi személy esetében kezdeményezett ügyészségi eljárást a napokban a pedofília eseteit vizsgáló lengyel állami különbizottság. A gyanú szerint az ügyben érintettek korábbi években elkövetett pedofil eseteket próbáltak eltussolni.
Joe Biden amerikai elnök rendeletet írt alá a hétvégén a szavazati jog gyakorlásának megkönnyítéséről. Jelenleg ugyanis számos bürokratikus akadály nehezíti a voksolást, nem szavazhat például automatikusan minden nagykorú amerikai. Kaló Máté külpolitikai elemző szerint azonban a szenátusban elbukik a reform, a republikánusoknak ugyanis nem érdekük
A spanyol labdarúgó-válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok Iker Casillas és Sara Carbonero 2010-ben házasodott össze, de egy ideje már külön élnek.
Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta a Johnson & Johnson oltóanyagát. Az Európai Unióban így ez a negyedik vakcina, amit elfogadtak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca vakcinái mellett. Közben az amerikai kongresszus alsóháza jóváhagyta Joe Biden elnök 1900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagját. Az összegből jut az államok
A Szamos és a Tisza áradása miatt hatalmas mennyiségű hulladék és törmelék érkezett Ukrajna és Románia felől az országba. Ebből 7 tonnát már újrahasznosítottak, azonban a Folyómentők munkája nem állhat le, mert a kéretlen hulladék továbbra is érkezik a folyókon.
Újabb kísérletet tesznek az európai uniós országok belügyminiszterei, hogy pénteki informális online tanácskozásukon közelebb jussanak egy közös menekültügyi politika kialakításához. Főleg a tengeri menekültek esetében nem lesz könnyű dolguk.
Az AP amerikai hírügynökség a NORCCenter kutatóintézettel közös elemzése alapján állapított meg: minden ötödik amerikai elvesztette legalább egy rokonát vagy közeli barátját a koronavírus-járvány miatt.
A járvány egy éve alatt minden rekordot megdöntött az ázsiai származású amerikaiak ellen elkövetett gyűlöletbűncselekmények száma. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a tettesek jelentős része fiatal, fekete férfi.
Kuba és Irán összefogott: nagyjából százezera adag, a koronavírus elleni, kubai–iráni fejlesztésű vakcina érkezett Teheránba csütörtökön. A kubai–iráni vakcina neve: Soberana 02.
A zárlat a vendéglátás és a kereskedelem leállítását jelenti, kivéve az élelmiszerboltokat és más alapvető cikkeket áruló üzleteket, az iskolák ismét átállnak távoktatásra.
A huszonhét brazil államból huszonötben 80 százalékos telítettséggel működnek az intenzív osztályok: a brazil vírustörzs nemcsak az ország, hanem az egész világ számára is komoly veszélyt jelent.
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 229 827 a beoltottak száma, ebből 351 694-en már a második oltást is megkapták. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról.
Távozik hivatalából Marek Krajčí szlovák egészségügyi miniszter – ez volt az ára annak, hogy egyben maradjon a szlovák kormánykoalíció, amely Igor Matovič miniszterelnök szerint rendkívül közel állt a bukáshoz. Peter Pellegrini exkormányfő szerint ugyanakkor az, hogy az egészségügyi tárca vezetője bejelentette a lemondását, csak a koalíció színjáté
Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és exportálja – jelentette be Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli szerb miniszter.
Pozsony Megye Önkormányzata (BSK) nagy kapacitású oltóközpontot nyit a pozsonyi Nemzeti Futballstadionban, az eddigi legnagyobb központot Szlovákiában.
Bár az Európai Gyógyszer Ügynökség (EMA), majd rögtön azt követően az Európai Bizottság is jóváhagyta a Janssen nevű vakcina uniós forgalmazását, a Johnson&Johnson még mindig nem közölt az uniós testülettel várható szállítási menetrendet.