Az Európai Bizottság fontolóra veszi a koronavírus elleni lehetséges vakcinák esetében az eddig alkalmazott szigorú forgalomba hozatali engedély megadásánál gyorsabb, rendkívüli jóváhagyási eljárás kidolgozásának lehetőségét - közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden.
A koronavírusnak az északnyugat-brazíliai Amazonas államból származó variánsa képes arra, hogy "kikerülje" a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó cég CoronaVac nevű vakcinája által termelt antitesteket a szervezetben - derült ki két brazil egyetem előzetes tanulmányából.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) belföldi terrorcselekménynek minősítette a Capitolium elleni, január 6-iki támadást - közölte kedden Christopher Wray, az FBI igazgatója, az amerikai törvényhozás felsőházának igazságügyi bizottsága előtt.
Március 28-ig meghosszabbíthatják Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások többségét a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdai tanácskozására készülő javaslat kiszivárogtatott vázlata szerint.
Afganisztánban a helyi Enikassz kereskedelmi televízió három női munkatársát gyilkolták meg egy támadásban - közölte kedden Szalmai Latifi, a műsorszolgáltató vezetője.
Ugyanakkor minimális újabb lazításokat is bevezethetnek, például azt, hogy negatív teszteredmény birtokában előre egyeztetett időpontban fel lehet keresni családostul üzleteket, egy múzeumot vagy állatkertet.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 11-én hoz döntést arról, hogy feltételes forgalmazásra ajánlja-e a Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár koronavírus-elleni egykomponensű védőoltását - közölte Twitteren az amszterdami székhelyű uniós szervezet.
Az Európai Bizottság fontolóra veszi a koronavírus elleni lehetséges vakcinák esetében az eddig alkalmazott szigorú forgalomba hozatali engedély megadásánál gyorsabb, rendkívüli jóváhagyási eljárás kidolgozásának lehetőségét – közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden.
Mohammed bin Szalmant a Riporterek Határok nélkül jelentette fel a német főügyésznél Dzsamal Hasogdzsi megölése és 34 másik szaúdi újságíró fogva tartása miatt.
Négy hónappal egy gyors tisztogatásnak szánt katonai akció után szabályos polgárháború tombol Tigré tartományban. Etnikai tisztogatás, szétlőtt mise, gyilkos milíciák és két komplett hadsereg. Békére esély sincs, viszont fenyeget az éhínség.
Kötelező lesz a rendszeres koronavírus-tesztelés a több mint 250 embert foglalkoztató vállalatoknál Csehországban. A táppénzt pedig a bérek 100 százalékára emelik, hogy otthonmaradásra ösztönözzék a betegeket. Csehországban a világon a legmagasabb arányú a lakosság fertőzöttsége. Az Egyesült Királyság, Dánia és Magyarország után Lengyelországban ju
Három év börtönre ítélte egy párizsi bíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfőt. Az egykori köztársasági elnököt befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval vádolták meg. A volt elnök továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy márciusban konkrét javaslatot tesz olyan digitális oltási igazolvány bevezetésére, amely megnyithatja az utat a korlátozásmentes utazások előtt. Távolról sem mindenki örült az ötletnek.
A brit kormány szeptember végéig meghosszabbította azt a bértámogatási rendszert, amelynek alapján a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt munka nélkül maradt, de el nem bocsátott alkalmazottak bérének nyolcvan százalékát a költségvetés folyósítja.
Moszkva "ellenséges oroszellenes kirohanásnak" nevezte kedden a Washington által a Navalnij-ügyben bejelentett szankciókat, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy "ne játsszon a tűzzel".