2021. március 21. vasárnap

márc. 21
11:06
Az Indiai Szérum Intézet késlelteti az AstraZeneca-vakcinák szállítását Brazíliának, Szaúd-Arábiának és Marokkónak (444.hu)
India eddig 8 millió adag védőoltást adományozott, és közel 52 millió adagot adott el 75 országnak, a vakcinák többsége az SII által gyártott AstraZeneca volt.
márc. 21
11:12
Lassítja a vakcinaexportot a világ legnagyobb gyártója, India (HírTV)
India a világ legnagyobb vakcinagyártó-kapacitásával rendelkezik, ahol saját fejlesztésű és nyugati vakcinákat egyaránt gyártanak.
márc. 21
11:24
Ukrajnában csökkent az új fertőzöttek száma (HírTV)
Ukrajnában 11 145 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek az elmúlt 24 órában, ami 27 százalékkal kevesebb, mint az előző napi új fertőzöttek száma.
márc. 21
11:30
Megint elmondta az Európai Bizottság, mi a helyzet a vakcinarendelésekkel (Infostart)
Az Európai Bizottság csak előzetes beszerzési megállapodásokat kötött a koronavírus elleni oltóanyagokat gyártó vállalatokkal, a konkrét, mennyiségi, szállítási szerződéseket a tagállamok írták alá – közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
márc. 21
12:06
Koronavírus következtében elhunyt a világ egyik legnagyobb operaénekese (Infostart)
Az orosz Jevgenyij Nyesztyerenko 83 éves volt. Első külföldi fellépése 1970-ben Magyarországon volt, és később is sokat járt hozzánk.
márc. 21
12:12
A BioNTech-alapítók szerint a nyár végéig tarthatnak a korlátozások (Demokrata)
Egyelőre azt sem lehet pontosan látni, hogy mekkora átoltottság kell a járvány megállításához.
márc. 21
12:18
Japán a járvány újbóli fellángolása ellen küzd (Demokrata)
Az intézkedések feloldása néhány nappal előzi meg az olimpiai láng elindulását.
márc. 21
12:24
BioNTech-alapítók: a nyár végéig tarthat a korlátozások időszaka (ATV)
Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de legalább egy évig tart még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett - mondták a vírus által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltások sorában az Európai Unióban elsőként enge
márc. 21
12:36
A járványügyi korlátozások ellen tüntettek a délkelet-európai országokban (HírTV)
Bulgáriában, Horvátországba, Romániában és Szerbiában is utcára vonultak a demonstrálók, a járványügyi szabályok mellett sokan a lakosság beoltása ellen is tiltakoztak.
márc. 21
12:38
Amerika a legfertőzöttebb kontinens a világon (HírTV)
A legfertőzöttebb ország az Egyesült Államok 35 millió fertőzöttel, a második pedig Brazília, 12 millióval.
márc. 21
13:00
Kiemelt oltóközpont lesz Franciaország nemzeti futballstadionja (ATV)
A koronavírus elleni védőoltások beadásának kiemelt központjává alakul át a Stade de France, a franciák nemzeti futballstadionja.
márc. 21
13:30
A Szputnyik V ausztriai gyártásának lehetőségét vizsgálják (Demokrata)
Sebastian Kurz több alkalommal utalt az orosz-osztrák közös vakcinagyártás lehetőségére.
márc. 21
14:00
Elözönlöttek a kecskék egy walesi települést (Infostart)
Nyugodtan grasszálhatnak, szaporodhatnak, senki sem zavarja őket, karantén van.
márc. 21
14:18
A nyár végéig maradnak a korlátozások a BioNTech alapítói szerint (Infostart)
Kiderült, hogy már tavaly februárban megvolt a végül forgalomba hozott oltóanyaguk.
márc. 21
16:00
Hat megmérgezett oroszlán tetemére bukkantak egy ugandai nemzeti parkban (ATV)
Hat megmérgezett oroszlán tetemére bukkantak vadőrök az ugandai Erzsébet Királynő Nemzeti Parkban péntek éjjel.
márc. 21
16:12
Krisztus előtti gyümölcsbor maradványaira bukkantak Kínában (ATV)
Kínai régészek a Csou-dinasztia (i.e.1046-256) idején készült gyümölcsbor maradványokra bukkantak egy ősi sírban az észak-kínai Sanhszi tartomnáyban lévő Jüncseng városban.
márc. 21
16:30
A BioNTech alapítója szerint Németország nagy részét nyár végére beoltják (444.hu)
Ugur Sahin optimista, úgy véli, az ellátási problémák átmenetiek.
márc. 21
16:32
Európai Bizottság: a tagállamok egyénileg kötik meg a gyártócégekkel a konkrét megrendelési szerződéseket (444.hu)
A Bizottság csak az előzetes beszerzési megállapodásokat kötötte, de azokat is a tagállamok megbízásából és egyetértésével.
márc. 21
17:36
Felemásra sikeredett a lezárás Franciaországban (ATV)
Visszavonta a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget a francia kormány a koronavírus-járvány miatt lezárt 16 megyében, miután annak szabályai érthetetlennek bizonyultak, a kiskereskedők többségének pedig végül nem kellett bezárnia.
márc. 21
17:54
Valótlanságot állított az Európai Bizottság a megkötött vakcinaszerződésekről (HírTV)
Elismerte az Európai Bizottság, hogy nem a tagállamok, hanem a brüsszeli testület kötött szerződést a koronavírus elleni oltóanyagok gyártóival.
márc. 21
18:00
Meredeken csökkent a londoniak várható élettartama a koronavírus-járvány miatt (ATV)
Meredeken csökkent 2020-ban a londoniak születéskor várható átlagos élettartama a koronavírus-járvány következtében, a férfiak esetében 2,5 évvel, a nőknél 1,6 évvel, ami a legnagyobb visszaesés a második világháború óta.
márc. 21
18:00
Sokan gondozónak adják ki magukat, hogy oltáshoz jussanak Angliában (SzMo)
A rendőrséget is többször kellett riasztani a követelőző jelentkezők miatt.
márc. 21
18:12
Joe Biden csalódott (Demokrata)
Az amerikai elnök vasárnapi közleményében mélységes csalódásnak nevezte, hogy Törökország kilépett az Isztambuli Egyezményből.
márc. 21
18:18
Joe Biden nem rejtette véka alá a véleményét a törökök lépését illetően (Infostart)
Mélységes csalódásnak nevezte közleményében Joe Biden amerikai elnök, hogy Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Isztambuli Egyezményből.
márc. 21
18:18
Felemásra sikeredett a lezárás Franciaországban (HírTV)
Visszavonta a lakhely elhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget a francia kormány.
márc. 21
18:20
Meredeken csökkent a londoniak várható élettartama a koronavírus-járvány miatt (HírTV)
Meredeken csökkent 2020-ban a londoniak születéskor várható átlagos élettartama a koronavírus-járvány következtében.
márc. 21
18:24
Biden mélységes csalódásnak nevezte, hogy Törökország kilépett az Isztambuli Egyezményből (HírTV)
Biden: csalódásnak, hogy Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó Isztambuli Egyezményből.
márc. 21
18:30
Káoszba torkollott a harmadik utas francia védekezés (Infostart)
Visszavonta a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget a francia kormány a koronavírus-járvány miatt lezárt 16 megyében, miután annak szabályai érthetetlennek bizonyultak, a kiskereskedők többségének pedig végül nem kellett bezárnia.
márc. 21
18:36
Biden mélységes csalódásnak nevezte, hogy Törökország kilépett az Isztambuli Egyezményből (ATV)
Mélységes csalódásnak nevezte vasárnapi közleményében Joe Biden amerikai elnök, hogy Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Isztambuli Egyezményből.
márc. 21
18:48
Durván visszaesett a londoniak várható élettartama a járvány miatt (Infostart)
A II. világháborúban csökkent legutóbb ilyen mértékben. A férfiak és a szegények kilátása romlott erősebben.
márc. 21
18:48
Franciaországban különösebb lezárás nélkül sikerült elindítani a lezárást (444.hu)
Az érthetetlen szabályok miatt visszavonták a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget, a kiskereskedők többségének pedig végül mégsem kellett bezárnia.
márc. 21
19:00
Lánctalpast vezetett és csupa macsó dolgot művelt Vlagyimir Putyin a tajgán (Infostart)
Az orosz elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter hétvégi tajgai sétájáról és lánctalpas terepjáró járművel tett kirándulásáról tett közzé videofelvételeket és fotókat a Kreml sajtószolgálata.
márc. 21
19:00
Róma Oroszországban és a Távol-Keleten keres vakcinát (Demokrata)
Több, száz év feletti fordult az újságokhoz arra panaszkodva, hogy nem oltották még be őket.
márc. 21
19:06
Felemásra sikeredett a lezárás Franciaországban (Demokrata)
A lezárás inkább zavart okozott a franciák számára, mintsem növelte a bizalmat a kormányban.
márc. 21
19:18
Újra megdőlt a napi oltásrekord Nagy-Britanniában (Demokrata)
A brit oltási kampány december 8-i kezdete óta ez messze a legmagasabb napi oltási szám.
márc. 21
19:24
Salvini és Meloni egyaránt a Fidesz európai képviselőcsoportjával akar közös európai parlamenti frakciót (HírTV)
Az olasz jobboldal pártjai, a Matteo Salvini vezette Liga és a Giorgia Meloni által vezetett Olasz Testvérek is szívesen venné a Fidesz képviselőcsoportjával közös európai parlamenti formáció létrehozását.
márc. 21
19:24
Sajtóértesülések szerint nem kérdés, az olasz jobboldal hová húz az EP-ben (Demokrata)
Salvini és Meloni egyaránt a Fidesz európai képviselőcsoportjával akar közös európai parlamenti frakciót.
márc. 21
19:30
A Kreml beszámolt Putyin és Sojgu szibériai hétvégéjéről (HírTV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter hétvégi tajgai sétájáról és lánctalpas terepjáró járművel tett kirándulásáról tett közzé videofelvételeket és fotókat a Kreml sajtószolgálata.
márc. 21
19:42
Putyin a hétvégén kiruccant Szibériába, hogy pózoljon a lánctalpas terepjárójával (444.hu)
Meg a védelmi miniszterével. Irhanadrágban.
márc. 21
19:44
Rozmárt láttak Walesben (444.hu)
Pár napja még Írországban volt. Normál esetben az északi-sarkköri vizekben él.
márc. 21
20:24
Ismét meghosszabbíthatják a korlátozásokat Németországban (HírTV)
Az új típusú koronavírus járványának lassítását szolgáló korlátozások újabb meghosszabbításáról állapodhatnak meg Németországban.
márc. 21
20:30
Ismét meghosszabbíthatják a korlátozásokat, romlanak az adatok Németországban (SzMo)
A 83 milliós országban egy nap alatt 99 Covid-halálesetet regisztráltak. Ez jelentős emelkedés az egy héttel korábbi 70-hez képest.
márc. 21
20:48
A szlovák kormányfő bejelentette, hogy hajlandó lemondani, ha koalíciós partnerei teljesítik feltételeit (HírTV)
Igor Matovic hajlandó más tisztséget betölteni a kormányban, ha koalíciós partnerei távoznak az általuk betöltött posztokról.
márc. 21
21:18
Több ezren karneváloztak a dél-franciaországi Marseille-ben (HírTV)
A helyi prefektúra jelezte, hogy a karneválozók nem kértek előzetes engedélyt a felvonulásra.
márc. 21
21:24
Mégsem oldják fel a karantént Temesváron és a környező településeken (HírTV)
Vasárnap újra megdőlt Romániában a koronavírussal kezelt súlyos esetek csúcsa.
márc. 21
21:36
Lánctalpas terepjáróval kirándult Putyin az orosz tajgában, videót és képeket is közöltek róla (SzMo)
A felvételeken Putyin és védelmi minisztere, Sojgu irhából varrott vadászanorákot és -nadrágot viselt, sapka nélkül. A ruha olyan 300 ezer forintba került.

2021. március 22. hétfő

márc. 22
0:06
Európai célpontok veszélyben, támad a terrorvezér: újabb embervadászat indulhat (Blikk)
Csaknem tíz évvel Oszama bin Laden 2011. május 2-i likvidálása után újabb, az egész világra kiterjedő embervadászat veheti kezdetét, miután brit lapok megszellőztették a hét végén, két merényletet is meghiúsítottak a közelmúltban, valamint egyre nagyobb a valószínűsége, hogy terrorista csoportok újabb merényletekre készülnek az Egyesült Királyságba
márc. 22
0:10
Putyin ment a szokásos hétvégi hobbijainak hódolni: elemekkel dacolás, nagy dolgok vezetése és a többi (Blikk)
Szibériában járt Putyin. Az orosz elnök a hétvégén látogatott el a hideg területre a védelmi miniszterével, Szergej Sojguval, annak birtokán
márc. 22
0:14
Pofátlan kecskéktől retteg Wales (Blikk)
Veszélyes kecskecsoport tart rettegésben egy walesi várost. A kasmírkecskék Viktória királynő kora óta élnek a Llandudno melletti Great Orme-hegyfokon, és bár eddig népszerűek voltak, ma már inkább bajt okoznak, mint örömöt szereznek.
márc. 22
0:18
Trumpot nem akarták látni a legnagyobb közösségi oldalakon, így saját közösségi platformot indít (Blikk)
Donald Trump nyárra tervez visszatérni a közösségi oldalakra, de ezúttal saját platformján - mondta korábbi szóvivője, Jason Miller.

Keresés