Magyarország nemcsak beszél a szolidaritásról, de a cselekvés pártján állva, közvetlen segítséget nyújt az üldözött keresztényeknek - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a vallásüldözés áldozatainak nemzetközi emléknapján az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsoráb
A minnesotai kormányzó hivatalosan is elfogadta a Demokrata Párt chicagói elnökjelölő konvencióján, hogy pártja őt indítja alelnökjelöltként Kamala Harris elnökjelölt mellett a novemberi amerikai elnökválasztáson.
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a jövő héten Oroszországba, az Ukrajnával határos Kurszki területen működő atomerőműbe látogat - jelentette be csütörtökön a NAÜ szóvivője.
Oroszország szerint újabb ukrán szabotázs- és felderítőcsapatok törtek be a régió Ukrajnával határos Klimovszkij körzetbe, de az orosz erőknek sikerült visszaverniük a támadást.
Ukrajna mintegy 50 drónt vetett be a közelmúltban Moszkva és más orosz régiók elleni támadásban, amelyet Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester az eddigi egyik legnagyobb támadásnak nevezett a város ellen - írta augusztus 21-én a War Zone médiaorgánum az ukrán katonai hírszerzés vezetőjének, Kijlo Budanovnak a nyilatkozataira hivatkozva.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) büntetőeljárást kezdeményezett a CNN amerikai hírtévé újságírója ellen, aki a hatóság szerint illegálisan lépte át az orosz határt, hogy riportot forgasson a kurszki régióban.
Egy francia romboló kimentette a jemeni húszi lázadók által a Vörös-tengeren megtámadott Sounion görög olajszállító hajó legénységét, és Dzsibutiba szállították őket – közölték csütörtökön az Európai Unió vörös-tengeri védelmi missziójának illetékesei.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (Fszb) büntetőeljárást kezdeményezett a CNN amerikai hírtévé újságírója ellen, aki a hatóság szerint illegálisan lépte át az orosz határt, hogy riportot forgasson a kurszki régióban.
A kétoldalú tárgyaláson a két kormányfő tisztázta "a világszerte izgalmat keltő ügyekre" vonatkozó álláspontját – jelentette ki a sajtókonferencián Donald Tusk.
Janez Lenarcic, az Európai Unió válságkezelésért felelős biztosa a közlemény szerint elmondta, hogy az összegből igyekeznek támogatni a lakhelyeiket elhagyni kényszerülőket, a menekülteket és az őket befogadó közösségeket is.
Az előrejelzés szerint a következő napokban napos, száraz, meleg idő lesz, a hét végéig csapadékra egyáltalán nincs esély, a talajok tovább száradnak, az aszály területi kiterjedése és mértéke pedig nőni fog.
Az elképesztő történet Georgia állambéli Emory University Hospital Midtown kórházban történt. Az egyik páciensen, egy sürgős műtétet végeztek, amely során eltávolították a koponyájának egy darabját. Hetekkel később azonban, amikor lement a duzzanat, és vissza kellett volna helyezni a részt, már nem találta a csontdarabot a kórház.
A cseh szenátus külügyi, védelmi és biztonsági bizottsága felszólította a Petr Fiala kormányát, hogy bízza meg a titkosszolgálatokat a csehországi ortodox egyházak vizsgálatával. Attól tartanak, hogy azokat orosz befolyásszerző műveletekre használhatják Csehországban, ahol a moszkvai és egész oroszországi patriarchátushoz tartozó orosz ortodox egyh
Több orosz pontonhidat is leromboltak az ukrán erők amerikai fegyverekkel a Kurszki területen. Maria Zakharova az orosz külügyminisztérium szóvivője gyalázatosnak nevezte Kijev kurszki támadását és kijelentette, ez a lépés lehetetlenné teszi a béketárgyalást.
Az Egyesült Államok korábbi elnöke remegő kézzel, érdes hangon szólt az összegyűltekhez. A 78 éves politikus néhány hónappal fiatalabb csak Donald Trumpnál.
Moszkva nem hajlandó béketárgyalásokat folytatni Ukrajnával, miután Kijev támadást intézett a Kurszki régió ellen, egészen addig, amíg az ellenség teljes vereséget nem szenved – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke.
Egy amerikai lapot idézve írja cikke címében a Mandiner: Nagyon megbánja még ezt Magyarország. A lap kifejti: a The Geopolitics folyóirat hazánk fejére olvasta "bűneit", és azt is leírta, hogyan kell móresre tanítani Magyarországot; a cikkben Trianont is említik.
Festői táj, pazar belső terek, pompás lakosztályok – ezek jellemezték az Olaszországban elsüllyedt luxusjacht kialakítását, mielőtt bekövetkezett volna a tragédia. A Porticellóban viharba kerülő jachtot tervező cég videót tett közzé arról, milyen dizájnt álmodtak meg a 12 vendég elszállásolására alkalmas fedélzeten.
David Ignatius, a Washington Post újságírója arról írt a lap véleményrovatában, hogy a Hamász vezetője, Jahja Szinvár azért kötne alkut Izraellel, mert csapdába esett a föld alatt és kifogyóban vannak a készletei.