Több német városban több száz ember vonult az utcára, hogy tiltakozzon a Fővárosi Törvényszék Maja T. perében első fokon hozott ítélet ellen. A német portálok által ismertetett vád szerint a nembináris Maja T. több szélsőbaloldali antifa társával együtt 2023-ban Budapesten feltételezett jobboldali szélsőségesekre támadt rá, kilencet megsebesített,
De senki ne aggódjon, Oroszország saját bevallása szerint továbbra is felelősségteljes atomhatalom lesz. A viccet félretéve, az Új Start megújítás nélküli megszűnése nem olyan jó hír a világnak.
A világ több tengerparti városa is – köztük Miami, Hamburg és Hongkong – súlyos veszélybe kerülhet, ha tovább gyorsul a világvége- vagy végítélet-gleccserként emlegetett Thwaites olvadása. A tudósok szerint az óceánban zajló, egyre erősebb örvények jelentősen felgyorsítják a jégtömeg pusztulását, ami drasztikus tengerszint-emelkedést indíthat el. R
Czarzasty házelnök Trump elleni felháborító és alaptalan rágalmai komoly akadályt gördítenek a kiváló kapcsolatok elé – mondta a varsói amerikai nagykövet.
Az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország megállapodott 314 hadifogoly cseréjéről a csütörtökön Abu-Dzabiban tartott tárgyalásaikon - jelentette be Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja az X-en.
Másodfokon négy év börtönt és öt év közügyektől eltiltást kért az ügyészség Marine Le Penre, a francia Nemzeti Tömörülés politikusára. A per kimenetele a párt irányvonalát, és elnökjelöltjének személyét is meghatározza majd. Az InfoRádió Szűcs Anitát, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének docensét kérdezte.
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és ismételten bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszter
"Bizonyítottan fenomenális eredményeket ért el" az "igazi barát, harcos és győztes" Viktor. Vajon ez a poszt a budapesti Trump-látogatás helyett vagy elé született?
Feloldotta az albán kormány a TikTok használatára vonatkozó, tavaly márciusban bevezetett ideiglenes tilalmat – erősítette meg a kormány csütörtökön Tiranában az erről szóló sajtóhíreket.
Minden, a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban Oroszországgal kötendő egyezménybe Kínát is bele kell venni - szögezte le helyi idő szerint szerdán Marco Rubio amerikai külügyminiszter, az atomfegyverek szabályozását biztosító amerikai-orosz Új START egyezmény lejárta előestéjén.
Hat év börtönbüntetésre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát. A szentpétervári illetőségű 59 éves Vlagyimir Motyint a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – esküdtszéke a csütörtökön kihirdetett végzés előzményeként súlyos gondatlanságból elkövete
A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte csütörtökön Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán.
Eric Richins 2022 márciusában váratlanul meghalt. Felesége, Kouri Richins gyerekkönyvet is írt a gyászfeldolgozásról fiaiknak. Csakhogy nem sokkal később a hatóságok megvádolták, hogy valójában ő mérgezte meg a férjét. Az ügyészség által vázolt indíték elég meggyőző, de kérdés, hogy lesz-e elég bizonyíték.
Új fejlemények láttak napvilágot a 84 éves Nancy Guthrie eltűnésének ügyében, miközben a hatóságok minden lehetséges nyomot követnek az idős nő felkutatására.
A középkelet-franciaországi Rhone megye esküdtszéke 18 év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön azt a férfit, aki 2022-ben lehajította 89 éves zsidó szomszédját a 17. emeletről Lyonban.
Donald Trump amerikai elnök csütörtök este nevét viselő weboldalt indított, amelynek célja, hogy az amerikaiak kedvezményes áron jussanak hozzá gyógyszerekhez.
A középkelet-franciaországi Rhone megye esküdtszéke 18 év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön azt a férfit, aki 2022-ben lehajította 89 éves zsidó szomszédját a 17. emeletről Lyonban. Az esküdtek úgy vélték, hogy a gyilkosságnak nem volt antiszemita indítéka.