Elmarasztaló ítélethez kellett vezetnie a Maja T. német állampolgár elleni magyarországi eljárásnak, mert a perben súlyos bántalmazások ügyében kellett dönteni – jelentette ki Alexander Dobrindt német belügyminiszter.
Az amerikaiak valójában nem közvetlenül a weboldalon vásárolhatják meg a kívánt gyógyszert, de a weboldalon keresztül kaphatnak egy gyógyszertárban beváltható utalványt, amely a megígért kedvezményt biztosítja.
A miniszterelnök szerint egyedül az őt támogatásáról biztosító amerikai elnökön múlik, mikor látogat hazánkba. Péntek reggeli rádióinterjújában hosszan beszélt a TISZA Pártról is, azzal vádolta Magyar Péteréket, hogy hazudnak a választóiknak.
Elmarasztaló ítélethez kellett vezetnie a Maja T. német állampolgár elleni magyarországi eljárásnak, mert a perben súlyos bántalmazások ügyében kellett dönteni - jelentette ki Alexander Dobrindt német belügyminiszter pénteken megjelent nyilatkozatában, amelyet a dpa német hírügynökség is ismertetett.
Gil Dezer Trump régi üzlettársa. Az ICE két alkalommal is az ő gépén szállított palesztin bevándorlókat az Egyesült Államokból Tel-Avivba, ahonnan Ciszjordániába vitték őket.
Szeptember eleje óta az amerikai erők hírszerzési értékelésekre hivatkozva többször is támadtak olyan hajókra a Karib-tengeren és a Csendes-óceán keleti részén, amelyekről azt állították, hogy kábítószert szállítanak.
Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy "Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására" – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt i
TOLEDO – A tudósokat is meglepte egy 82 éves spanyol férfi esete, akinek a szervezete olyan állóképességet mutat, amely inkább egy fiatal felnőttre jellemző. A Toledóban élő Juan López García ultramaratonokon indul, pedig élete nagy részében sem sportoló nem volt, sem rendszeresen nem edzett.
Rebán Zsolt tragikus esetéről, a szívszaggató temetéséről, és a kárpátaljai "terror" körülményeiről most a gyászoló család egyik közeli ismerőse beszélt.
Vlagyimir Alekszejev akkor vált az orosz hadsereg fontos vezetőjévé, amikor a Wagner zsoldoscsoport Vlagyimir Putyin ellen fordult. A vezetőt kórházban ápolják.
A VSquare szerint Orbán Viktor azzal is megelégedne, ha Trump helyett az Amerikai Egyesült államok alelnöke, J. D. Vance érkezne hazánkba. Most úgy néz ki, hogy Marco Rubio, az amerikai külügyminiszter, február 15-én és 16-án Budapestre látogat.
A szélsőséges nacionalista telepesek azért akartak belépni a katonai ellenőrzés alatt álló zónába, hogy újraalapítsák az ott felszámolt településeket, ez azonban veszélyes és megzavarhatja a hadsereg tevékenységét, így a katonák feltartóztatták őket.
Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz korm
A belpolitikai botrányokhoz szokott Libanonban is szintlépést jelent a legújabb botrány: a gyanú szerint egy befolyásos sejk megbízásából eljáró férfi még a miniszterelnök-választásba is bele tudott szólni.