Az elektromos áram fogyasztási díjának megduplázását, a fűtési támogatások megszüntetésével együtt egyébként még az IMF követelte Ukrajnától a januári davosi Világgazdasági Fórumon.
Egy európai és egy tengerentúli bázis irányítását tervezi átruházni az eddig döntően amerikai vezetésű Észak-atlanti Szövetség, összhangban az USA kormányának azon törekvésével, miszerint Európa vállaljon nagyobb részt saját védelméből.
Donald Trump amerikai elnök azt írta, hogy megakadályozza az Egyesült Államokat és Kanadát összekötő új nemzetközi híd megnyitását a két ország közötti kereskedelmi vitákra hivatkozva.
Lebénult egy influenza elleni védőoltást követően egy fiatal brit kismama. A Guillain-Barré-szindróma egy ritka idegi alapú betegség, amely gyakran néhány héten belül jelentkezik egy fertőzés, például influenza vagy gyomorfertőzés után. A betegek többnyire először bizsergést, zsibbadást vagy tűszúrásszerű érzést éreznek a lábukban és a kezükben, ma
Értetlenséget váltott ki Ukrajnában Volodimir Zelenszki legutóbbi bejelentése, miszerint a háború kezdete óta mindössze 55 ezer ukrán katona vesztette életét.
A karibi szigetország egyre mélyülő energiaválságba süllyed, ugyanis az amerikai fenyegetőzés miatt nem kap olajutánpótlást. Korlátozásokat kellett bevezetni a légi- és földi közlekedésben is, de bezárásokat és rövidített munkaidőt is elrendeltek.
Takaicsi Szanae miniszterelnök, aki októberben lett kormányfő, jó ütemérzékkel írta ki mostanra az előrehozott voksolást. Azért volt rá szükség, hogy többséget kapjon az alsóházban, mert fontos fiskális, gazdaságpolitikai döntéseket akar keresztülvinni, és fontos biztonságpolitikai döntések előtt áll – mondta az InfoRádióban Hidasi Judit japanológu
Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere február 15–16-án Budapestre és Pozsonyba látogat – közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium szóvivő-helyettese. Tommy Piggott tájékoztatása szerint a látogatásra azt követően kerül sor, hogy Rubio részt vesz a Müncheni Biztonsági Konferencián.
Hakan Fidan külügyminiszter szerint nem akarják felborítani a térség erőegyensúlyát, de bizonyos körülmények között kénytelenek lehetnek lépéseket tenni.
Az EU védelmi biztosa szerint a NATO marad a közös védelem alapja, de fel kell készülni az Egyesült Államok lecserélésére például a hírszerzési műholdaknál.
Bár Starmer nem levelezett Epsteinnel, az általa kinevezett amerikai nagykövet közeli barátságban állt vele, és kormányzati információkat szivárogtathatott neki. A népszerűtlen Starmer a kabinetfőnöke és a kommunikációs igazgatója leváltásával hozott vezéráldozatokat, de még nem látszik az elégedetlenség vége. Közvetve András exherceg botránya is á
Több egyházból is papok és püspökök lépnek fel az ICE-ügynökök és a trumpi bevándorláspolitika ellen, de maga XIV. Leó pápa is többször felszólalt az idegenrendészet embertelen bánásmódja miatt. Trump 2024-ben nagyban épített a katolikus szavazókra, most egy mélyülő árokkal néz szembe.
Bár Kína kezdetben tárgyalásos úton próbálta rendezni az amerikai védővámok kérdését, mostanra beleállt a problémába, és megmutatta: az Egyesült Államoknak nagyobb szüksége van a kínai termékekre – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Beszélt a
Eurókötvények kibocsátása céljából új, közös hitelfelvételre hívta fel az EU 27 tagállamát Emmanuel Macron az unió állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozója előtt.
A biztonságos származási országok listáját és a biztonságos harmadik országok szabályait a Fidesz–KDNP, a Tisza és a Mi Hazánk is támogatta, előbbinél szétszavazott a két DK-s.
A fiú 2022 óta Ciszjordániában van, ahol olyan orvosi ellátást kapott, ami a Gázai övezetben nem volt elérhető. A kezelőorvosai megállapították, hogy sürgősen antitestes immunterápiára van szüksége.
Harcot hirdettek az olimpiai játékok és egyben az olasz jobbközép kormány ellen a magukat anarchistának valló csoportok, amelyek internetes közleményben jelentkeztek az olaszországi vasútvonalakon a téli olimpia nyitónapján történt pokolgépes szabotázsakciók elkövetőiként.
Varjúriasztók, horgászdrótok, sokkolók, házilag eszkábált lángszóró: az egész környéket evakuálták, amíg átnézték a tisztességben megőszült drogkereskedő otthonát.
Rendkívüli helyzetet hirdettek a kelet-szlovákiai Eperjesen, miután földcsuszamlás történt kedden az Eperjesi Iparművészeti Iskola területén. A szakemberek szerint továbbra is fennáll az újabb omlások veszélye.
Berlin pár órával a francia elnök interjúja után határozottan elutasította a közös hitelfelvételt, így ez a legújabb epizód az Emmanuel Macron és Friedrich Merz közötti, a kereskedelemtől kezdve a Donald Trumphoz fűződő viszonyig terjedő viták sorában.
A Tisza azzal indokolta az ellenszavazatát az eredeti javaslatnál szigorúbb, nagy többséget kapott biztosítékra, hogy azt gyenge kompromisszumnak tartja.
Rengetegen több időt töltenek a munkahelyükön, mint a lakásukban, így egyfajta második otthonná váltak az irodát. Kiderült, hogy manapság egyre több start-up irodájában kérik a dolgozókat, hogy vegyék le a cipőjüket a bejáratnál. A cipőmentes hozzáállás nemcsak a tisztaságot szolgálja, hanem otthonosabbá teszi a munkahelyet. A fiatal start-upoknál
Az ukrán jogszabályok értelmében vissza kell fizetnie a családnak a korábban felvett kártérítést, amennyiben az elesettnek hitt ukrán katona életben van és hazatér.