Tom Homan határvédelemért felelős megbízott szerint az akció, aminek során két amerikai állampolgárt is agyonlőttek a szövetségi ügynökök, nagyon sikeres volt.
A német kormány által ismertetett adatok szerint megnőtt a politikai indíttatású bűncselekmények száma a különböző médiaorgánumok, illetve az őket képviselő újságírók ellen. A hatóságok ennek kapcsán leggyakrabban jobboldali szélsőséges támadásokat említettek, de nem csekély a baloldali indíttatású bűncselekmények száma sem.
Az Oroszország jelentette hosszú távú fenyegetés továbbra is fennáll, ugyanakkor az Északi-sarkvidék biztonságát illetően nem szabad figyelmen kívül hagyni Kína érdeklődését sem – közölte a NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben, a Sarkvidéki Őrszem (Arctic Sentry) program indításával kapcsolatban.
Svédország Gripen vadászrepülőgépeket küld járőrözni Grönland és Izland térségébe a NATO Sarkvidéki Őrszem (Arctic Sentry) nevű programjának részeként - közölte csütörtökön a svéd kormány.
Elbocsátották az IRIB iráni állami műsorszolgáltató egyik regionális vezetőjét, miután a televízió egyik riportere szerdán élő adásban véletlenül Ali Hamenei ajatollahra, az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjére kívánt halált.
Pizza, pasta, tiramisu – és napi több ezer adag étel. A téli olimpián nemcsak az érmekért, hanem az energiáért is komoly küzdelem zajlik. Az olimpiai falvakban éjjel-nappal főznek, a legnépszerűbb fogások előtt pedig hosszú sorok kígyóznak. De vajon melyik sportág versenyzői eszik a legtöbbet? És tényleg egy 60 kilométer magas tornyot lehetne építe
Egyre több országban szigorítják a közösségi média használatát, különösen a fiatalok védelmére hivatkozva. Az Európai Unió most a TikTok működését vizsgálja, és komoly változtatásokat vár el a platformtól az addiktív elemek visszaszorítására. De vajon meddig mehetnek el a döntéshozók a szabályozásban anélkül, hogy alapjaiban változna meg az online
Az Egyesült Államok az energetikai és gazdasági kapcsolatok újjáépítésére törekszik Venezuelával, miközben célja Kína, Oroszország és Irán befolyásának visszaszorítása az ország energiaszektorában.
Dmitrij Peszkov emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij megnyilvánulásában nincs semmi újdonság, mert az elutasítást már korábban is többször megtette.
Az Egyesült Államok katonai beavatkozását sürgette a jelenlegi iráni vezetés megdöntésére Reza Pahlavi trónörökös, az 1979-ben elűzött uralkodói család évtizedek óta Egyesült Államokban élő feje a Der Spiegel című német hetilapban csütörtökön megjelent interjújában.
A miniszterelnök nem ragozta túl a válaszát arra, mit fog mondani, ha jönnek kopogtatni a pénzért, miután az EU bíróságának főtanácsnoka szerint szabálytalanul döntöttek források felszabadításáról.
A nevelőtanár ötven éven keresztül erőszakolta és zaklatta a rábízott gyerekeket a világ minden táján, a vád szerint közel kilencven áldozata is lehet.
A 2009-es hatósági döntés nélkül többet szennyezhetnek majd, így olcsóbbak lehetnek az autók, de több tízezer ember belehalhat a szennyezésbe, és a klímaváltozás is gyorsulhat majd.
Biztonsági kamera rögzítette a pillanatot, amikor egy útszakasz omlott be a kínai metropoliszban. Személyi sérülés nem történt, de több közeli épület megrongálódott, a hatóságok lezárták a környéket.
A NATO célja, hogy a brutális ukrajnai háború igazságos és tartós béke megteremtésével záruljon le. Ezt a katonai szövetség főtitkára közölte Brüsszelben. Mark Rutte a tagállamok védelmi minisztereinek csütörtöki tanácskozásán vett részt, ahol a szövetséges országok támogatásáról biztosította Ukrajnát.
Véget érhet az amerikai szövetségi idegenrendészet (ICE) nagy port kavaró, halálos áldozatokkal is járó bevándorlásellenes akciója Minnesotában. Donald Trump határvédelemért felelős megbízottja, Tom Homan bejelentette: hamarosan kivonják az államból a 3000 szövetségi ügynök nagy részét. Homan nagyon sikeresnek nevezte az akciót, amelynek során a ha
Ismét Albin Kurtit, az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt vezetőjét választotta meg az ország miniszterelnökévé a koszovói parlament szerda este, és ezzel feloldották a közel egy évig tartó politikai patthelyzetet.
A Trump-kormány csak annyit közölt, hogy mexikói kartellekhez köthető drónok berepülését akadályozták meg. Források szerint viszont egy új drónellenes fegyvert vetettek be, és könnyen lehet, hogy valójában egy léggömb ellen.
Az Európai Parlament többsége megszavazta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós közös uniós hitel felvételét és folyósítását Kijev számára. Ukrajnában ezzel elhárult az államcsőd veszélye. Ez egy utolsó utáni mentőöv Ukrajnának, amely már nehezen finanszírozható az eladósodottsága miatt – mondta Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Al
Ha a tárgyalóasztalnál erőszak nélkül sikerül megszerezni további területeket, akkor egyértelmű lesz, hogy ki nyerte a háborút és diktálta a feltételeket.
Ukrajna folytatja durva beavatkozását a közelgő magyar választásba, ugyanis Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kőolajszállítás újraindításának megakadályozásával is a kormányt akarja nehéz helyzetbe hozni, de ez nem fog sikerülni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Európa és az Egyesült Államok feszült viszonya a Müncheni Biztonsági Konferencia meghatározó témája. A rendkívüli hagyományokat jelzi, hogy a mostani immár a 62., egyben a világ egyik legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumának számít.
Az Európai Unió tagállamainak egyre több vezetője támogatja a párbeszédet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár a belgiumi Bilzenben – az Alden Biesen-kastélyban – tartott rendkívüli uniós csúcstalálkozót követően.
Ketten életüket vesztették, egy személy pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely a Dél-Karolinai Egyetem lakókörzetében történt – közölte az egyetem helyi idő szerint csütörtökön.
Aktuális külpolitikai témákról, eseményekről, folyamatokról Robert C. Castel, a Magyar Nemzet főmunkatársa, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója mondott szakkommentárt a Napindítóban.
Donald Trump hatályon kívül helyezte a 2009-es "endangerment finding" nevű szabályozást, amelyen az összes klímavédelmi intézkedés alapult az Egyesült Államokban. A döntés azonnali változásokhoz vezet, és 2055-ig 18 milliárd tonna többlet-kibocsátást okozhat.
Trump korábban azt ígérte, ha az Iránnal folytatott tárgyalások nem járnak sikerrel, akkor fontolóra veszi egy második repülőgép-hordozó Közel-Keletre küldését.