Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
A szlovák miniszterelnök bejelentette, hogy a Samsung a tévépiac visszaesése miatt leállíthatja a termelést a galántai gyárában. Az intézkedés után csak a cég logisztikai központja maradna az országban.
Radoslaw Sikorski azt is egyértelművé tette, hogy Lengyelország – amely Oroszországgal és Ukrajnával is határos – egy esetleges újabb orosz agresszió esetén az első vonalban lenne.
A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélések témája a Barátság kőolajvezetéken keresztüli tranzitszállítás volt, ami Szlovákiát és Magyarországot is érinti – közölte Robert Fico az X-en.
Zaluzsnij volt vezérkari főnök minden eszközt meg akart ragadni 2022-ben, hogy Ukrajna felkészüljön az orosz támadásra, de Zelenszkij elnök nem értett vele egyet.
A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizot
A brüsszeli és kijevi zsarolási potenciál visszaszorítása érdekében nemcsak új kőolajvezeték, hanem egy új dízelvezeték is épül Magyarország és Szerbia között, a NIS szerb kőolajvállalat pedig márciusban kész mintegy 25 ezer tonna dízelüzemanyag szállítására hazánkba – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádba
A volt külügyminiszter magabiztosnak tűnve jelent meg utána, és a republikánusok sem számoltak be semmilyen nagy leleplezésről. Pénteken a volt elnökön a sor, ez a meghallgatás pedig már precedenst teremthet.
A figyelmeztetés azután érkezett, hogy az Egyesült Államok és Irán között Teherán nukleáris programjának jövőjéről folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak. Felmerült viszont, hogy a jövő héten további egyeztetésekre kerülhet sor.
A Svéd Nemzetvédelmi Egyetem kutatója volt a Téma legújabb adásának vendége, akivel az orosz–ukrán háborúról beszéltünk. Összeszedtünk hármat az interjú legfontosabb állításaiból.
A Téma legújabb adásában Jójárt Krisztián biztonságpolitikai szakértővel, a Svéd Nemzetvédelmi Egyetem kutatójával az orosz-ukrán háború legnagyobb fordulatairól és tanulságairól beszélünk. Miért számolta el magát a háborúval Putyin, de miért tudja mégis folytatni. Az EU tényleg beléphet-e a háborúba, és lehet-e valaha valódi béke Ukrajnában.
Immár nincs akadálya annak, hogy a uniós előirányzat szerint június 12-én Németországban is életbe lépjen a közös európai menekültpolitika 2024-ben elhatározott reformja. Ennek nyomán arra volt szükség, hogy ezt a német jogba is átültessék, amihez a Bundestag pénteken áldását adta.
A hét elején vált ismertté a konzervatívokból és a szociáldemokratákból álló kormánykoalíció tervezete a fűtési rendszer reformjáról. Ennek lényege, hogy jelentős mértékben enyhítenének a szóban forgó rendszerek cseréjekor a lakástulajdonosokkal szemben korábban támasztott követelményeken.
A kaliforniai rendőrök parancsnokuk szerint is nagyszerű munkát végeztek, amikor a helyszínen improvizáltak. A családnak nagy szerencséje volt, hogy az egyik járőr korábban elkapót játszott egy amerikaifutball-csapatban.
Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződn
Az ingyenes ellátások, valamint a több mint százmilliárd forintot meghaladó segítség mind azt bizonyítja, hogy Magyarország szolidaritása a diplomáciai viták ellenére is töretlen maradt.
A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
A volt elnök vallomást tett a zárt ajtók mögött zajló parlamenti bizottsági meghallgatáson. A demokraták szerint ez a meghallgatás precedenst teremtett, ezért Trumpot is meg kell hallgatni.
Lindsey Graham lekezelően bánt a dán kormányfővel, többször is "kis hölgyként" utalt rá a müncheni biztonsági konferencián. Viselkedése sokakat felháborított.