2013. július 4. csütörtök

júl. 4
6:48
Az együttélés művészete (Spa Trend Online)
Ugye szeretsz? címmel cirkusziskolák növendékeinek produkcióit láthattuk a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsor gerincét a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola programja adta, de képviseltették magukat külföldi hallgatók is.
júl. 4
6:50
Pintér Béla darabja kínai folyóiratban (Spa Trend Online)
Shen Lin, a The Drama Journal, Kína vezető színházi folyóiratának főszerkesztője, az idei színházi showcase-en, Budapesten látta Pintér Béla és Társulata Szutyok című előadását,amely után a következőket nyilatkozta:"A Szutyok egy nagyszerű élmény volt számomra! Nagyon nehéz a benyomásaimat szavakba önteni, de az biztos, hogy az egyik legfontosabb előadás, amit az utóbbi években láttam."
júl. 4
6:52
A Szentivánéji álom ősszel Győrben (Spa Trend Online)
A Győri Balett őszi premierjén a Szentivánéji álom című táncjátékot viszi színre Mendelssohn zenéjére. A világhírű magyar származású koreográfus, Vámos (Youri) György kompozíciójának próbái már megkezdődtek, a darabot október 19-én mutatja be az együttes.
júl. 4
6:54
Kérdéses Vidnyánszky újabb pozíciója (Spa Trend Online)
Lesz művészeti rektorhelyettes a Kaposvári Egyetemen, de csak erről döntöttek, a poszt betöltőjének a személyéről nem - közölte az egyetem arra reagálva, hogy a Színház.hu értesülései szerint Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját művészeti rektorhelyettessé nevezte ki az intézmény vezetése.
júl. 4
7:42
Omara Portuondo csodálja a cigányzenét (Metropol)
A közelmúltban Szombathelyen lépett fel, július 21-én pedig a Margitszigeten zenél a Buena Vista Social Club.
júl. 4
8:18
Sandra Bullock újra ügynököt játszik (Metropol)
Sandra Bullock újra egy FBI-ügynök bőrébe bújik a Női szervek című filmben.
júl. 4
10:42
Több mint 3 milliárd forint el egy El Greco-festményért (Metropol)
Az 1585-ben Toledóban készült olajkép ezzel a legdrágább El Greco-mű lett. Az összeg új rekordot jelent a régi spanyol mesterek körében is.
júl. 4
11:18
Nyit a szabadtéri Szegeden (Spa Trend Online)
Jacobi Viktor Leányvásár című nagyoperettjével pénteken kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsora, amely augusztus 20-ig tart.
júl. 4
11:18
70 millió dolláros vagyont hagyott hátra Gandolfini (Metropol)
Az HBO csatorna Maffiózók (The Sopranos) című televíziós sorozatának egykori főszereplője vagyonának nagy részét gyermekei öröklik.
júl. 4
11:36
10 éve halt meg Barry White (Metropol)
A mackótermetű, mély hangú White a rhythm and blues és a soul hagyományain nőtt fel, mégis a diszkózene tette világsztárrá.
júl. 4
13:42
Titokban férjhez ment a Django elszabadul sztárja (Metropol)
Kerry Washington és Nnamdi Asomugha profi futballista június 24-én mondták ki a boldogító igent Idaho államban.
júl. 4
14:00
Kétnyelvű album jelent meg drMáriás festményeiből (Metropol)
A 280 oldalas vaskos kiadvány több mint 350 színes reprodukciót tartalmaz.
júl. 4
14:36
Rendkívüli támogatást kap a BMC (Metropol)
A Budapest Music Center működésének támogatásához 290 millió forintot csoportosítanak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.
júl. 4
14:54
Rendkívüli működési támogatást kap a Budapest Music Center (Spa Trend Online)
A Budapesti Music Center (BMC) működésének támogatásához 290 millió forintot csoportosítanak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból - olvasható a legutóbbi Magyar Közlönyben.
júl. 4
17:18
Megújul az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park (Infostart)
Egy 1500 fős koncertteremmel és a szociális-kulturális programoknak helyet adó Erzsébet Műhellyel bővül 2014 tavaszáig az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park (EKKP); a nettó 1,7 milliárd forintos beruházás keretében megújul az EKKP fölötti tér és bővül a Design Terminál épülete is.
júl. 4
17:36
Bezár és átalakul Akvárium (Metropol)
Egy 1500 fős koncertteremmel és a szociális-kulturális programoknak helyet adó Erzsébet Műhellyel bővül 2014 tavaszáig az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park (EKKP); a nettó 1,7 milliárd forintos beruházás keretében megújul az EKKP fölötti tér és bővül a Design Terminál épülete is.
júl. 4
17:54
Saját bemutatók és vendégelőadások a Játékszínben (Metropol)
A színház társulatához tizenegy új tag is csatlakozik.
júl. 4
20:00
Hallgatás és elhallgattatás a Tokaji Írótáborban (Infostart)
A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban alcímmel az 1960-as és 80-as évek eseményeit dolgozzák fel és értékelik a 2013-as Tokaji Írótábor résztvevői.

Keresés