2013. július 4. csütörtök

júl. 4
5:18
Átláthatatlan maradt a jogalkotás (Alternatív Energia)
Továbbra is átláthatatlan a kormányzati jogalkotási munka - állapította meg legfrissebb összeállításában a Policy Agenda. Az elemző központ szerint féléves tervezésre sem képes a kabinet, ami a ciklus elején még tolerálható lenne, de a ciklus utolsó teljes évében egészen meglepő.
júl. 4
5:20
"Atomrobbanást jelentene a szakítás" (Alternatív Energia)
Orbán Viktor kormányfő Európa-ellenességének nyilvánvalóan egyetlen oka van, hogy saját és társai hatalmában nem ismer el semmiféle határt és kontrollt - mondta lapunknak Harangozó Gábor. Az MSZP képviselője, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja szerint nyilvánvaló, hogy a Fidesz hazugságokkal igyekszik befolyásolni a közvéleményt Európa ellen, de ez nem fog sikerülni, ráadásul meg is…
júl. 4
5:22
Orbán álmodta meg a pedagóguskart (Alternatív Energia)
Orbán Viktor személyes akaratából jön létre szeptembertől a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK), amelyet a miniszterelnök "ludovikás hangulatú, 30-as éveket idéző" szervezetként képzelt el, amelyben "az állami pedagógus vezényelhető, kézben tartható, a szakszervezeti jogai kézben tarthatók, nem szerveződik, nem szövegel, nem nyilatkozik" - értesült az origo.hu fideszes és kormányzati forrásokra…
júl. 4
5:24
Per lehet a fideszes érdemrendbotrányból (Alternatív Energia)
Állnak a per elé - jelentette ki lapunknak Török Zsolt, az MSZP szóvivője azután, hogy kiderült: Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármestere jogi úton akar elégtételt venni az ellenzéki párttól. A szocialisták szerint Pócs a trafikmutyi és a telkéről 36 millió forint uniós támogatással együtt eltűnő cég után most francia érdemrendet hazudott magának és ennek diplomáciai…
júl. 4
5:26
Kommunistázni lehet, de fideszezni tilos? (Alternatív Energia)
Míg a kormánypárt több meghatározó politikusa burkoltan vagy nyíltan gyakran "kommunistázza" politikai ellenfeleit, illetve általában az MSZP-t, a jobboldali "ingerküszöb" jóval alacsonyabban van. Az Orbán-kormány idején az egyes fontos tisztségekre kinevezett személyek sokszor zokon veszik, ha "fideszesként" esetleg "kormánypártiként" említik őket.
júl. 4
5:28
Középkor a közmunkában (Alternatív Energia)
Nem ördögtől való a kétkezi munka, a kőzúzást is "meg lehet csináltatni az emberekkel". Ezt vallja Érpatak polgármestere, aki "jó gyümölcsöket termő módszerüket és elveiket közkincsnek tekinti". A kormány egyelőre nem reagált a programra, igaz, a kabinet Gyöngyöspatán, egy jobbikos vezetésű településen indította el saját mintaprogramját. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a közmunkában, illetve közérdekű…
júl. 4
5:36
Miért sok a szúnyog? (Alternatív Energia)
Bár Bakondi György már vasárnap befejezné a szúnyogirtást ártereken, a gyérítést egészen biztosan folytatni kell, miután sok helyen még mindig nem lehet hatékonyan fellépni a vérszívókkal szemben. Az árvíz által érintett területek nagyjából fele földről megközelíthetetlen, levegőből pedig nem minden esetben érik el a kívánt hatást az irtószerek.
júl. 4
5:38
Megnehezítik a pelenka házhoz szállítását (Alternatív Energia)
A jövőben kizárólag személyesen vihetik ki a betegeknek a pelenkákat, kötszereket és sztómazsákokat a gyógyeszközboltosok - írta a vg.hu. Ezzel több tízezer olyan beteg ellátását lehetetlenítik el, akik vidéken vagy szociális intézményben laknak.
júl. 4
5:40
Rá sem lehet majd ismerni a Városligetre (Alternatív Energia)
A Városligetbe tervezett Múzeumegyed mellett 2020-ig megújul többek között az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Petőfi Csarnok, és új épületet kap a Fővárosi Nagycirkusz is - derül ki a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
júl. 4
5:42
Kevesebbet kell várni az átültetésre (Alternatív Energia)
Magyarországon van kórház, amelyik soha nem jelent szervátültetésre potenciálisan alkalmas donort, és van olyan intézmény, ahonnan 15-20-at is jeleznek évente. A magyarországi donorok elosztásáról ezentúl nem hazánk dönt, hanem az Eurotransplant, ugyanis július 1-jétől teljes jogú tagok lettünk. Így a betegeknek nagyobb az esélyük a sikeres szervátültetésre.
júl. 4
6:21
A körzethatárok módosításáról dönthet a parlament (Infostart)
Négy budapesti választási körzet határait módosíthatja ma és holnap az Országgyűlés. Várhatóan elfogadják a kormánypártok Tavares-jelentésre adott parlamenti válaszát és napirendre kerülnek az államfő által visszaküldött jogszabályok is.
júl. 4
7:15
Még egyeztetnek a reformmenzáról - lapszemle (Infostart)
Nyár végéig lezárulhat az egyeztetés a közétkeztetésről - írja a Magyar Nemzet. Furcsaság a benzin- és gázolajforgalom növekedése körül - olvasható a Napi Gazdaságban.
júl. 4
7:24
A család fontosságát hangsúlyozta Tarlós (Metropol)
Az Európai Egyházak Konferenciája 14. nagygyűlésén mondott beszédet a főpolgármester.
júl. 4
7:26
A traffipaxban van most is kamera, de nem használják (Metropol)
65 új fix pontból álló ellenőrző rendszert tervez a rendőrség: akár átlagsebességet is mérhetnének vele.
júl. 4
9:48
Az EP döntéséről beszél Orbán napirend előtt (Metropol)
Az Európai Parlament szerdán fogadta el az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentést.
júl. 4
9:48
Faajtókban próbáltak marihuánát átcsempészni a határon (Alternatív Energia)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 400 millió forint értékű, 161 kilogramm marihuánát találtak egy bolgár kamionban a röszkei határátkelőhelyen.
júl. 4
10:15
Kovács Levente: Sikeresek a bankok mentőcsomagjai (Infostart)
A nem fizető devizahitelesek esetében is meg kell találni az úgynevezett potyautasok kiszűrésének módját - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a tranzakciós illeték emeléséről is.
júl. 4
10:17
Módosítana a médiahatóság elnökével szemben támasztott feltételeken a kormány (Infostart)
Változtatna és pontosítana a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács elnökével szemben támasztott követelményeken az a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelyet a közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett be a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött egyik törvénymódosításhoz.
júl. 4
10:24
Nincs megfelelő képzettségű "megbízható" ember a médiahatóság élére (Alternatív Energia)
Változtatna és pontosítana a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács elnökével szemben támasztott követelményeken az a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelyet a közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett be a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött egyik törvénymódosításhoz.
júl. 4
10:42
Lezuhant egy férfi az I. kerületi alagút tetejéről (Metropol)
Meghalt az a férfi, aki lezuhant Budapesten az I. kerületi alagút tetejéről, a Clark Ádám tér felőli oldalon csütörtökre virradóra - írta az Index.
júl. 4
10:42
Árvíz - Öten még nem tudtak hazatérni (Alternatív Energia)
Még öt mohácsi lakos vár arra, hogy az árvíz után visszatérhessen otthonába, miközben szerdára az árvíz miatt szüneteltetett villamosenergia-ellátás lényegében mindenütt helyreállt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön honlapján.
júl. 4
11:45
Miért készít listát az ELMŰ? (Infostart)
Politikai és vallási meggyőződésről nem, de mellék és másodfoglalkozásairól készít listákat dolgozóiról az ELMŰ-ÉMÁSZ - derül ki a társaság szóvivőjének szavaiból. Boros Norbert szerint a valóban társadalmi szempontból hasznos közéleti szerepvállalást a cég esetenként jutalomszabadsággal támogatja
júl. 4
12:12
Kulka János szaval Horn Gyula temetésén (Metropol)
A néhai kormányfőtől, aki 1994 és 1998 között volt az ország miniszterelnöke, július 8-án, 10 órától, a Fiumei úti sírkert 15-ös számú parcellájában vesznek végső búcsút.
júl. 4
12:12
Péterfalvi: bírósághoz fordulhatnak, akiket a szélsőségesek listáznak (Alternatív Energia)
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint bíróságon kérhetnek jogorvoslatot azok a személyek, akiknek a nevét és fényképét egy internetes oldalon - a hozzájárulásuk nélkül - ismeretlenek közzétették azért, mert várhatóan részt vesznek a Budapest Pride szombati budapesti felvonulásán.
júl. 4
12:14
MSZP: a Varga-csomag rontja a gazdaság esélyeit (Alternatív Energia)
A magyar gazdaság rózsaszínűre festett díszlete mögött csak romok vannak. A díszletet a kormánypropaganda, a romokat a kormánypolitika állítja elő. A magyar kormány rosszabbul teljesít. Bizonyítja ezt, hogy ma a magyar gazdaság növekedési üteme mindössze 0,5%, az államadósság GDP-hez viszonyított aránya pedig nem csökken, hanem 80% körül stagnál - olvasható az MSZP közleményében.
júl. 4
12:30
Külföldi politikusok is leróják kegyeletüket Horn Gyula sírjánál (Alternatív Energia)
Orbán Viktor kormányfő és volt miniszterelnökök, illetve Mesterházy Attila, az MSZP elnöke mellett külföldi vendégek is lejórák kegyeletüket Horn Gyula néhai kormányfő jövő hétfői temetésén - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
júl. 4
12:39
A nagy gazdasági átalakítás szinte befejeződött - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelőnek Cséfalvay Zoltán, a Nemterhazdasági Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a nagy gazdasági átalakítás nagy részben befejeződött. A Heti Válasznak Fábry Sándor úgy nyilatkozott: ha a Fidesz győz 2014-ben, köszöntetet kell mondania szárszói találkozónak.
júl. 4
12:48
Fodor Gábor: Magyarország történetének legnagyobb bankrablása (Alternatív Energia)
A Szabad Nép 1947. május 28-án számolt be arról, hogy a kormány Gazdasági Főtanácsa kommunista javaslatra döntött négy bank állami ellenőrzés alá helyezéséről; és miniszteri biztosokat küld ki ezekbe a bankokba. Ez a rendszabály az államosítás előkészítését szolgálja, - írja a lap. A Magyar Kommunista Párt és a szociáldemokraták üdvözölték a döntést, és szót emelték az egész hitelszervezet…
júl. 4
13:06
Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M5-ösön (Metropol)
A szikvizet szállító kamion Budapest felé haladt.
júl. 4
14:36
A Ház előtt a Fidesz határozati javaslata az EP-döntésre válaszul (Metropol)
A javaslat fő mondanivalója, hogy az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.
júl. 4
14:36
Az Országgyűléssel ítélteti el Orbán az EU-t (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament (EP) igazságtalan döntéséről címmel szólal fel napirend előtt Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén.
júl. 4
14:45
Tavares-jelentés - Az EP döntéséről beszél a miniszterelnök napirend előtt (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) igazságtalan döntéséről címmel szólal fel napirend előtt Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés csütörtök délután kezdődő plenáris ülésén - közölte a kormány.hu.
júl. 4
14:54
Rendőrkézen az autópályán könyörgő késes rabló (Alternatív Energia)
Elfogták szerdán a rendőrök azt a román-kanadai férfit, aki június 30-án az M1-M7-es autópálya Pest megyei szakaszán késsel kirabolt egy svájci párt - értesült a HavariaPress.
júl. 4
15:12
MSZP: Újabb milliárd a Fidesznek? (Alternatív Energia)
1,2 milliárd forintért kapott megbízást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől két, az MSZP szerint a Fideszhez köthető ügyvédi iroda a MÁV-ingatlanok tulajdoni helyzetének jogi rendezésére.
júl. 4
15:14
Kúria: érvényes a devizahitelszerződés (Alternatív Energia)
A Kúria döntése szerint a vitatott devizahitel-szerződés érvényes, de az árfolyamrés egy százalék plusz-mínusz fél százalék lehet. A Kúria csütörtökön hirdetett ítéletet abban a felülvizsgálati eljárásban, amelyben egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyét tárgyalta.
júl. 4
15:21
Orbán Viktor: három fontos uniós intézményben támadnak a rezsicsökkentés miatt (Infostart)
Igazságtalannak nevezte a miniszterelnök az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, az Európai Parlamentben (EP) szerdán elfogadott jelentést.
júl. 4
15:23
MSZP: nem az országot támadták, hanem a kormányt (Infostart)
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem az országot vagy a magyar embereket, hanem a kormányt bírálta az Európai Parlament a Tavares-jelentés elfogadásával.
júl. 4
15:30
A hétvégén is meleg lesz, de záporok, zivatarok is várhatók (Alternatív Energia)
A hétvégén is meleg lesz, 30 Celsius-fokos maximumok várhatók, de többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
júl. 4
15:48
Elfogták a Budaörsnél történt rablás gyanúsítottját (Alternatív Energia)
A győri rendőrök elfogták azt a körözött férfit, aki a gyanú szerint múlt vasárnap este az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszán, Budaörsnél a kocsijával megállított egy svájci állampolgárt, késsel a pénze átadására kényszerítette őt, majd elmenekült - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
júl. 4
15:57
Devizahitel - A kormányfő háza elé indultak a tüntetők (Infostart)
A Kúria épülete előtt tüntetők Orbán Viktor házához indultak csütörtök délután, miután a Kúria érvényesnek ítélte a felperes devizahiteles szerződését - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
júl. 4
16:06
Orbán háza elé mennek tüntetni (Alternatív Energia)
A Kúria épülete előtt tüntetők Orbán Viktor házához indultak csütörtök délután, miután a Kúria érvényesnek ítélte a felperes devizahiteles szerződését - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A TEK lezárta a kormányfő otthonának környékét.
júl. 4
16:08
Megkezdődött a várpalotai gyilkosság vádlottjának pere (Alternatív Energia)
Megkezdődött a Veszprémi Törvényszéken csütörtökön annak a férfinak a büntetőpere, aki a vád szerint különös kegyetlenséggel megölt egy 73 éves asszonyt tavaly húsvétkor Várpalotán.
júl. 4
16:10
Internetes csaló ellen javasolt vádemelést a rendőrség (Alternatív Energia)
Vádemelést javasolt a rendőrség egy internetes csaló ellen, aki több mint ötven embernek adott el elektronikai eszközöket, amelyeket azután nem kézbesített. A budapesti férfit egy biharkeresztesi sértett jelentette fel - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
júl. 4
16:12
Alaposan kiosztotta Orbánt Mesterházy - VIDEÓ (Alternatív Energia)
"Maga nem egyenlő e magyar néppel, nem egyenlő Magyarországgal. Amit kritika alá vontak elé, az az Ön maga kormányzása, az Ön hatalomgyakorlása, és annak a pártnak a hatalomgyakorlása, ami visszaél a kétharmados többséggel." - mondta parlamenti felszólalásában Mesterházy Attila az MSZP elnöke.
júl. 4
16:14
Helyreigazítás (Alternatív Energia)
A Népszava 2013. június 27-i számában "Újabb megbízás az I.M.G.-nek" című hírünk azon állítása, miszerint "az I.M.G. Inter Média Group Kft. legutóbb a múlt héten - verseny nélküli, tárgyalásos eljárásban - kapott megbízást az MVM-től" nem felel meg a valóságnak.
júl. 4
16:15
A "kémkedési perben" hirdet ítéletet a Debreceni Törvényszék (Infostart)
A "kémkedési perként" ismert büntetőügyben hirdet ítéletet pénteken a Debreceni Törvényszék. A volt titkosszolgálati vezetőket - Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját (2004-2007), Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját (2007-2009) -, valamint P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkant orosz hátterű…
júl. 4
16:24
Szolidaritás: legyen valódi egyeztetés a fogyatékossággal élők helyzetéről! (Alternatív Energia)
A Magyar Szolidaritás Mozgalom szerint a kormány pénzügyi megfontolásból olyan helyzetbe hozta a fogyatékossággal élőket, amely nélkülözi a szolidaritást - mondta Kónya Péter, a szervezet elnöke, az Együtt-PM szövetség társelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatójukon, hozzátéve: a témában valódi társadalmi párbeszédre van szükség.
júl. 4
16:24
Ötvenszer csalt internetes vásárláskor (Metropol)
Vádemelést javasolt a rendőrség egy internetes csaló ellen, aki több mint ötven embernek adott el elektronikai eszközöket, amelyeket azután nem kézbesített.
júl. 4
16:26
Habitat for Humanity: a hazai romák csaknem harmada él romos lakásokban (Alternatív Energia)
A roma lakosság lakhatási helyzete lényegesen rosszabb Magyarországon, mint az átlag népességé - derül ki a Habitat for Humanity Magyarország jelentéséből. A kormányzati romapolitikáról készített jelentés lakhatással foglalkozó része szerint a roma népesség közel 30 százaléka lakik rossz minőségű, vagyis romos lakásokban, szemben az átlagos népesség 8 százalékával.
júl. 4
16:26
A hétvégén is meleg lesz, de záporok, zivatarok is várhatók (Metropol)
Péntekre több megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Keresés