2013. július 19. péntek

júl. 19
5:00
Öngyilkos lett a James Bond-film sztárja (ATV)
Paul Bhattacharjee holttestét egy héttel eltűnése után találták meg egy sziklaszírt tövében, Seaford közelében.
júl. 19
5:18
Szilvásyra mutogatnak Kövérék (Alternatív Energia)
Cserben hagyta az emlékezete az UD Zrt. megfigyelési botránya kapcsán Demeter Ervint és Kövér Lászlót. Ma a Fővárosi Törvényszéken folytatódott a 2008-as UD Zrt. ügyben megvádolt Szilvásy György pere, ahol az egykori fideszes titokminiszterek tanúként előadták, régóta jól ismerték a cég akkori vezetőjét, Horváth Józsefet, de a cégről nem is hallottak. A kérdéseket nehezen értő Demeter azt hitte,…
júl. 19
5:18
Listázták a trafikpályázatok nyerteseit Fodorék (ATV)
A Liberálisok párt szerint a trafikkoncesszió nyertesei közül sokan közvetlenül köthetők a Fideszhez. A neveket is tartalmazó huszonöt oldalas listát a párt egyik alapítója mutatta meg az újságíróknak. Bősz Anett arról is beszélt egy belvárosi nemzeti dohánybolt előtt, hogy a trafikrendszer várhatóan több ezer kis- és középvállalkozást juttat a csőd szélére.
júl. 19
5:20
Törvénysértésre buzdít egy államtitkár (Alternatív Energia)
Körlevelet küldött a kormánymegbízottaknak Szabó Erika közigazgatási államtitkár. Ebben azt a megoldást vázolja fel, hogyan lehetne a katasztrófavédelmi törvényt megszegve kijátszani a nyugdíjszabályokat. Jelenleg a tovább foglalkoztatott nyugdíjas köztisztviselőnek választania kell az ellátás és a fizetés között. Az önkormányzati közbiztonsági referensek jó része viszont nyugdíjas rendvédelmis.
júl. 19
5:22
Kémügy: kérdéses a titkosítás feloldása (Alternatív Energia)
Egyetlen emberen múlik, hogy 2041 előtt bármit is megtud-e a közvélemény az úgynevezett "kémügyről", melyben a közelmúltban nem jogerősen 2 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját és Szilvásy György korábbi titokminisztert. Az NBH élén Galambost váltó Laborc Sándor felfüggesztettet kapott, a negyedik vádlottat pedig…
júl. 19
5:24
Tanácsadóként fizetett érdekvédők a BKV-nál (Alternatív Energia)
A tucatnyi szakszervezeti vezető közül "papíron" öten még mindig tanácsadóként dolgoznak a BKV-nál, így jóval többet keresnek, mint a szerződésmódosításba korábban belement érdekvédő kollégáik - írta az index.hu. A szakszervezeti vezetőket még 2007-08-ban, Antal Attila volt BKV-vezér idején tették meg "tanácsadónak", ám azóta az új menedzsment elérte az ilyen foglalkoztatási formák átalakítását -…
júl. 19
5:26
Akad a Tavares-lemez (Alternatív Energia)
Tényeket kért számon a Magyarországról szóló tudósításokon Martonyi János, ám a külügyminiszter - a maga udvarias stílusában - csak ugyanazokat a tényszerűtlen állításokat ismételte el, amelyek már a nemzetközi intézményeket sem győzték meg. A kormányoldal diplomáciai baklövések sorát követte el a Tavares-jelentés ügyében.
júl. 19
5:36
Energiaszegénység ellen biobrikett Toldon (Alternatív Energia)
Told, egy elszegényedett magyar falu, 360 lakosának 80 százaléka roma származású, a községben 10 alatt van azok száma, akiknek van munkája. A tűzifa nehezen beszerezhető és drága, ezért jobb híján a falu lakosai télen gyakran olyan tüzelőanyagot használnak, mely rengeteg káros anyagot enged a levegőbe. Ennek megelőzésére az Igazgyöngy Alapítvány egy zseniális ötlettel állt elő.
júl. 19
5:38
Vizoviczkivel nem egyezkedett a sziget új ura (Alternatív Energia)
Nem kellett tárgyalnia a hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Horváth Sándor Péternek a hajógyári szórakozóhelyeket korábban üzemeltető, jelenleg házi őrizetben lévő Vizoviczki Lászlóval, helyette a sziget izraeli tulajdonosaival egyezkedett, akikkel megállapodott a szórakozóhelyek bérléséről és az ottani eszközök nyomott áron történő átvételéről - nyilatkozta Horváth még halála előtt a…
júl. 19
5:40
A hatóságok kérései milliókba kerülnek (Alternatív Energia)
Évi 70 millió forintjába kerül a Telenornak, hogy a különböző hatóságok által igényelt 40 ezer mobiltávközlési adatot kiadja - mondta tegnapi tájékoztatóján Erdélyi Márk, a távközlési szolgáltató társaság jogi igazgatója.
júl. 19
5:42
Az almát a körtével vetik össze (Alternatív Energia)
Minden ötödik trafikban kaphatnak cigarettát a kiskorúak - derült ki egy háromnapos országos ellenőrzésből, amelynek eredményeit "jelentős javulásként" értelmezte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). Közleményükben a korábbi évek 50 százalékos arányára hivatkoznak, ám az összevetést több tényező is torzítja.
júl. 19
6:48
Még tovább emelték a benzin árát (ATV)
A szerdai 4 forint után pénteken bruttó 2 forinttal emelte a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
júl. 19
6:50
Orbán: a magamfajta emberek szeretnek valami rendkívülit véghezvinni (ATV)
Válságban a sztenderd gazdaságpolitika nem működik, ilyenkor célzott akciókra van szükség - mondta a miniszterelnök a The Wall Street Journal európai kiadásában pénteken megjelent interjúban.
júl. 19
7:06
Az amerikai gazdaság már kint van a válságból (ATV)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "Aaa" államkötvény-besorolásának kilátását a Moody's Investors Service, az amerikai államadósság-dinamika javulásával indokolva a döntést.
júl. 19
7:08
Európa Liga: a Honvéd 2-0-ra kikapott Újvidéken (ATV)
A Budapest Honvéd 2-0-ra kikapott a szerb Vojvodina vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának csütörtöki, első mérkőzésén.
júl. 19
7:10
Szabadon engedték a Breivik-szimpatizáns metálzenészt (ATV)
Szabadon engedte csütörtök este a francia rendőrség Kristian Vikernest, a szélsőséges nézeteiről ismert norvég metálzenészt, a 77 ember meggyilkolásáért elítélt norvég Anders Behring Breivik egyik szimpatizánsát, miután a több mint két napig tartó kihallgatásán nem bizonyosodott be, hogy terrorcselekményre készült - közölték rendőrségi források.
júl. 19
7:24
Így újulhat majd meg a Városliget (Metropol)
Július elején írtak ki építészeti ötletpályázatot a Múzeumi Negyed épületeinek elhelyezésére, illetve a Városliget megújítására.
júl. 19
7:24
Feljelentést tettek: nyomozás indulhat Erőssék halála miatt (ATV)
Nyomozás indulhat Erőss Zsolt és Kiss Péter Kancsendzöngán történt halála miatt, miután Neidenbach Ákos hegymászó feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen – tudta meg a Blikk.
júl. 19
7:26
Csődbe ment Detroit városa (ATV)
Hivatalosan csődöt jelentett csütörtökön Detroit városa. Ez az eddigi legnagyobb méretű önkormányzati csődeset az Egyesült Államokban.
júl. 19
7:28
Ferdinandy György is kilép a Magyar Művészeti Akadémiából (ATV)
Ferdinandy György kilép a Magyar Művészeti Akadémiából - írta a Népszabadság.
júl. 19
7:30
Így segített megtalálni a mobilcég Bándy Kata és Király Tamás gyilkosát (ATV)
Évente 70 millió forintjába kerül az egyik magyarországi mobilszolgáltatónak az, hogy bűnüldözési célra ügyfelek adatait adja át a rendőrségnek vagy a titkosszolgálatoknak. Míg ezek más államokban pénzért vásárolhatók meg, a magyar törvények alapján a szolgáltató az adatokat ingyen adja át. Erre a célra például a Telenor egy külön 8 fős csoportot alkalmaz. Az adatigénylések törvényesek –…
júl. 19
7:42
Jövőre az egészségügyben és az oktatásban lesz béremelés (Metropol)
A közszféra többi részében várhatóan nem nő a személyi juttatások előirányzata.
júl. 19
8:00
Négy évig élt áram nélkül a budapesti tanárnő (ATV)
Sebestyén Anna 80 éves nyugdíjas, elmondása szerint „évek óta szélmalomharcot vív” az Elmű-Émász Ügyfélszolgálati Kft-vel. Néhai eltartottja ugyanis komoly tartozást halmozott fel, ezért 4 évvel ezelőtt kikapcsolták az áramot az önkormányzati lakásban.
júl. 19
8:12
Budapest legdrágább eladó ingatlana egy 2 milliárd forintos villa - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet az egyszerűsített adóbefizetés részletszabályairól ír. Az Index a legdrágább fővárosi ingatlanok piacán nézett körül.
júl. 19
8:18
MSZP: Alacsony nézettség, magas jutalmak (Alternatív Energia)
A fideszes pofátlanság netovábbja, hogy még ott is sokmilliós jutalmakkal tömik magukat, ahol az elmúlt három évben követ kövön nem hagyva gyakorlatilag mást se csináltak, mint leépítettek, lezüllesztettek és elbocsátottak. A közmédiában ma sokkal több adóforintból sokkal kevesebb dolgozót fizetnek, mint korábban bármikor, de hol a pénz, és főleg: hol a színvonal - kérdezi közleményében az MSZP…
júl. 19
8:54
Korrupció: ezrek követelték a spanyol kormányfő lemondását (ATV)
Összetűztek a rendőrökkel csütörtök éjjel a kormányfő ellen tüntetők Madridban, a csetepatéban 12-en megsebesültek.
júl. 19
9:06
Folytatódik a szúnyoggyérítés (Infostart)
Tizenhárom térségben összesen több mint 110 ezer hektáron irtják a szúnyogokat péntektől jövő csütörtökig - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
júl. 19
9:12
Tizenhárom térségben folytatódik a szúnyoggyérítés (Metropol)
A részletes ütemtervet a neten tették közzé. A meghatározott időpontok az időjárás függvényében változhatnak.
júl. 19
9:30
„Fésülték, mosdatták”: hat éve éltek egy holttesttel Kazincbarcikán (ATV)
Még a sokat próbált nyomozók is megdöbbentek, amikor egy házkutatás során rábukkantak egy rég óta keresett férfi holttestére szerdán délelőtt Kazincbarcikán- számolt be a Borsod Online.
júl. 19
9:32
Májusban is emelkedtek a bérek: nettó 152 ezer az átlagkereset (ATV)
Májusban a bruttó átlagkeresetek 3,0, a nettó 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 19
9:48
Snowden-ügy: Obama lemondja találkozóját Putyinnal? (ATV)
Washingtoni sajtóértesülések szerint az amerikai kormányzat azt fontolgatja, hogy lemondja Barack Obama elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő őszre tervezett moszkvai találkozóját, válaszul arra, hogy Oroszország fontolóra vette a titkos amerikai adatgyűjtést kiszivárogtató Edward Snowden ideiglenes menedék iránti kérelmének teljesítését.
júl. 19
9:50
Fidesz: nincs az a szuperrendőr, aki megállíthatta volna Bajnait (ATV)
A trafikmutyi egy mondvacsinált ügy, aminek voltak szerencsétlen momentumai, mint a szekszárdi eset, de emiatt össznépi trafikmutyit kiáltani az ellenzék részéről alávaló húzás – mondta Kocsis Máté az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 19
10:06
Rémálom a Normafánál (ATV)
Az atv.hu listázza és értékeli a különféle sajtótájékoztatókra szóló meghívókat, hogy kedves olvasóink időben kiválaszthassák a legizgalmasabbakat, és akár személyesen is részt vegyenek azokon.
júl. 19
10:42
Józsa: a Közgép egy disznó (ATV)
A közvélekedésre alapoztam a kijelentésemet, mely szerint tömegével vannak olyan alvállalkozók, akiket nem fizetett ki a Közgép – mondta Józsa István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 19
10:44
Egyelőre szabadlábon Navalnij (ATV)
A jogerős ítélet megszületéséig szabadlábra helyezte Alekszej Navalnij neves orosz ellenzékit Kirov város bírósága pénteken, de korlátozta mozgásszabadságát.
júl. 19
11:00
Karácsony: ellentüntetők ritkán szoktak 6-8 milliós autókkal jönni (ATV)
Ami Felcsúton zajlik, az kicsiben lemodellezi azt, ami az egész országban történik – mondta Karácsoony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 19
11:12
Így szabályozzák a közalkalmazottak magánéletét (Infostart)
A kormánytisztviselők magánéleti viselkedését is szabályozza az a Zöld könyv, amely - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára szerint - az eddigi íratlan etikai szabályokat foglalta össze. A szeptember elsejétől hatályos iránymutatásról Bíró Marcell az InfoRádiónak azt mondta: a kódex rendelkezései elsősorban a kormánytisztviselők munkavégzésére vonatkozik. Árva…
júl. 19
11:18
Kajak-kenu válogató: Janicsék kikaptak (ATV)
Az ebben a számban kétszeres olimpiai bajnok, tavaly, Londonban ezüstérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó nagy csatában kikapott pénteken délelőtt a Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina kettőstől a kajakpárosok 500 méteres küzdelmében a Szegeden zajló második válogatóversenyen, így e két egység között úgynevezett szétlövésre kerül majd sor a duisburgi világbajnokságon való részvétel…
júl. 19
11:20
Törölték a kuruc.info új Facebook-oldalát is (ATV)
Hiába hozott létre szerdán új accountot a kuruc.info a Facebookon, azt is törölte a cég, köszönhetően a Tett és Védelem Alapítvány és a Rágalmazásellenes Liga fellépésének.
júl. 19
11:36
Pusztai: a kormányzat kifelé harcol, befelé pedig sarcol (ATV)
Az egészségügy az egyik legnagyobb kárvallottja annak, hogy a kormányzat kifelé harcol, befelé pedig sarcol – mondta Pusztai Erzsébet az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 19
11:54
"A parlamentben is megy a homofób, rasszista, antiszemita viselkedés" (ATV)
Legalább egy fél napra elérte egy civil szervezet, hogy a rasszista, antiszemita, homofób Kuruc.info eltűnt a Facebookról – mondta Vadai Ágnes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 19
12:30
Csehország: szabadlábra helyezik Necas kabinetfőnökét (ATV)
Szabadlábra helyezik Jana Nagyovát, Petr Necas volt miniszterelnök kabinetfőnökét, Ondrej Páleníket, a cseh katonai hírszerzés egykori igazgatóját, valamint Roman Bocek volt miniszter-helyettest, akiket június közepén azért helyeztek vizsgálati fogságba, hogy ne befolyásolhassák ügyük kivizsgálását.
júl. 19
12:42
Szeptembertől Moszkvába is utazik a Wizz Air (Infostart)
Moszkvába indít járatot Budapestről a Wizz Air, szeptember 23-tól.
júl. 19
12:48
„Orbán nem hazudik, csak féligazságokat mond” (ATV)
Orbán Viktor szerint az ország jobban teljesít, csökkent az államadósság, nőtt a foglalkoztatottság és a reáljövedelem, megerősödött a középosztály. Minderről a The Wall Street Journal európai kiadásában pénteken megjelent interjúban beszélt a miniszterelnök. Szakértők szerint „van igazság abban, amit mondott”, „nem hazudott”, de a dolgok másik oldalát is érdemes megnézni.
júl. 19
13:06
Budapest rendezi a 2021-es vizes vb-t (ATV)
A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) pénteki döntése értelmében Budapest rendezheti az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát.
júl. 19
13:24
DK: Az önkényúr a nem létező sikerben fürdik (Alternatív Energia)
Orbán miniszterelnöknek a Wall Street Journalban megjelent interjúja veszedelmes küldetéstudatot tükröz. Azt hiszi magáról, hogy ő a hivatott vezető, aki nemzete segítségére siet, ha baj van - olvasható a DK közleményében.
júl. 19
13:24
Bajnai Felcsúton – az atv.hu riportfilmje (ATV)
Az Együtt-PM-es politikusok Felcsút és környéke körútra vitték az újságírókat csütörtökön.
júl. 19
13:26
MSZP: a kormány "kómában tartja" az egészségügyet (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kormány a pénzkivonásokkal, valamint szervezetlen irányításával és hatalmi arroganciájával "kómában tartja" az egészségügyet.
júl. 19
14:00
Megtalálták Dávid király egyik palotáját (ATV)
Megtalálták izraeli régészek Dávid király egyik palotáját és egy hozzá tartozó raktárt Jeruzsálem közelében - közölte a hírt az Izraeli Régiségügyi Hivatal (IAA).
júl. 19
14:18
Újabb öt óbudai közintézményben alakítottak ki életmentő pontot (Alternatív Energia)
Újabb öt óbudai közintézményben alakított ki életmentő pontot a kerületi önkormányzat, és a városrész közterület-felügyeletének egyik járőrautóját is hordozható defibrillátorral látták el.

Keresés