2013. július 5. péntek

júl. 5
5:18
Orbánék újra rárontanak Brüsszelre (Alternatív Energia)
Megsértette az uniós jogot az Európai Parlament (EP) a Tavares-jelentés elfogadásával, a "hatalmi visszaélés" mögött pedig üzleti érdekek húzódnak meg - így foglalható össze az a csúsztatásoktól és helyesírási hibáktól hemzsegő országgyűlési határozati javaslat, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be a parlamentnek azután, hogy Orbán Viktor erre utasítást adott. A Ház - a Fidesz-KDNP…
júl. 5
5:20
Kókler vagy pártkatona lehet csak elnök? (Alternatív Energia)
Az államfő által visszaküldött három jogszabályról is tárgyalt tegnap az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága, a módosított változatokat várhatóan ma fogadja el a parlament. Látszólag figyelembe vette Áder János indoklását az a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelyet Navracsis Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a médiatörvény-módosításhoz terjesztett be.
júl. 5
5:22
Közös emlékezésre szólít fel az MSZP (Alternatív Energia)
Emlékezzenek együtt a szocialista párt vezetőivel, tagjaival, aktivistáival Horn Gyulára - erre kéri a néhai miniszterelnök tisztelőit Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője kéri azokat, akik szeretnék leróni kegyeletüket Horn Gyula előtt, hogy legyenek ott július 8-án, hétfőn 10 órakor a Fiumei úti sírkert 15-ös parcellájánál, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által szervezett…
júl. 5
5:24
"Senkit nem érdekelt, mi a valóság" (Alternatív Energia)
A rácsok mögött töltött több, mint 1500 nap minden estéjén feltette magának a kérdést a Hunvald-per fővádlottja: mit keresek itt? Az első fokon nyolc és fél évre ítélt Gál György volt önkormányzati képviselő szerint nem volt ingatlanpanama Erzsébetvárosban, olyasmiért vettek el éveket az ő és családja életéből, amit meg sem tett. Most házi őrizetben van, de amíg előzetesben tartották, úgy érezte,…
júl. 5
5:26
Az MTA előtt a Tormay köz ügye (Alternatív Energia)
Már dolgozik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontja azon az állásfoglaláson, amely eldönti, hogy a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló törvény alapján ajánlott-e vagy sem közterületet elnevezni Tormay Cécile-ről. Erről érdeklődésünkre az MTA kommunikációs főosztálya adott tájékoztatást, megerősítve, hogy a főváros…
júl. 5
5:28
Napirenden az egyéni körzetek felosztása (Alternatív Energia)
Július 16-án, a szocialisták Jókai utcai székházában találkoznak legközelebb az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetői. Ez előtt, várhatóan már a hét végén, illetve a jövő héten közjogi kérdésekről, gazdaság- és társadalompolitikáról, illetve a külkapcsolatokról egyeztetnek a szakértők - értesült lapunk. A tervek szerint ezek az egyeztetések július 16-ig be is fejeződnek.
júl. 5
5:36
Trafikosokat szolgál az ország (Alternatív Energia)
Kiszolgálják a munkaügyi hivatalok is a július elsejével trafikossá avanzsálókat, ugyanis olyan iránymutatást kaptak a központtól, miszerint segíteni kell az újdonsült vállalkozókat, hogy sikerüljön nekik a jogszabályoknak megfelelő, tehát tartósan munkanélküli beosztottat találni. Ugyanakkor a terítéken felkínált és interjún megjelent munkanélkülieket arra sem méltatják, hogy közöljék velük,…
júl. 5
5:38
Halálba zuhant egy férfi a fővárosi Alagút tetejéről (Alternatív Energia)
Lezuhant egy férfi a budapesti Alagút tetejéről, és azonnal szörnyet halt. A tragédia tegnap hajnalban három óra előtt az alagút Clark Ádám tér felőli oldalán történt.
júl. 5
5:40
Kártérítést kér az izsáki áldozat családja (Alternatív Energia)
Kártérítési igényt terjesztett elő az izsáki rendőrőrsön meghalt Bara József hozzátartozóinak jogi képviselője, Magyar György a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra.
júl. 5
6:03
A Tavares-jelentésre és az államfő kifogásaira válaszol a parlament (Infostart)
Az Országgyűlés mai ülésén határozati javaslatban válaszolhat az Európai Parlamentben szerdán elfogadott Tavares-jelentésre. A képviselők emellett az államfő által visszaküldött törvényeken is változtathatnak.
júl. 5
7:06
Két órán belül elfogták a szolnoki késelőt (Metropol)
Két órán belül elfogták azt a hajléktalan férfit, aki szóváltást követően mellkason szúrta egy társát Szolnokon, majd elmenekült a helyszínről.
júl. 5
7:08
Holnap akár hóseprő is kipróbálható Angyalföldön (Metropol)
Nosztalgia-villamosozás és járműkiállítás lesz szombaton, 10 és 16 óra között az angyalföldi villamos-kocsiszínben.
júl. 5
7:10
Kiszagolja a telefonokat a mobilkereső kutya (Metropol)
A kontinensen nálunk elsőként képeztek ki kutyát arra, hogy mobiltelefont keressen büntetés-végrehajtási intézetekben.
júl. 5
7:24
A Tavares-jelentésre és az államfő kifogásaira válaszol a parlament (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés mai ülésén határozati javaslatban válaszolhat az Európai Parlamentben szerdán elfogadott Tavares-jelentésre. A képviselők emellett az államfő által visszaküldött törvényeken is változtathatnak.
júl. 5
7:24
Vendéglők égtek le Fertőrákoson (Metropol)
Kigyulladt egy 60-70 négyzetméteres, nádfedeles épület, a lángok átterjedtek a tőle tíz méterre álló szomszédos vendéglátóhelyre.
júl. 5
7:26
Van, ahol kilenc éve betöltetlen a praxis (Metropol)
Még a fővárosban is van egy 2010 óta betöltetlen háziorvosi körzet.
júl. 5
7:33
Így próbálja megérteni az amerikai kormány Magyarországot - lapszemle (Infostart)
Az amerikai kormány élénk párbeszédre törekszik a magyar kormánnyal és parlamenttel, hogy megpróbálja megérteni, hogy az elmúlt években történt rengeteg reformnak milyen hatása lesz a magyar demokráciára - mondta az amerikai nagykövet a Népszabadságnak. A Napi Gazdaság szerint nem tartja az önmaga által szabott határidőt a Nemzetgazdasági Minisztérium a 2014-es költségvetés tervezése során.
júl. 5
8:00
DK: Beteges Orbán parlamenti javaslata a Tavares-jelentésről (Alternatív Energia)
Az elmúlt három év legszánalmasabb dokumentumát tárgyalja ma aparlament. A pamfletből a kormányfő sértett hangja szól, aki betegesönhittségében azonosítja magát Magyarországgal: aki őt bírálja, azországot sérti. Szerinte hazánk ellen rezsieljárás folyik; az Unió apórul járt nagy közműcégek érdekeit képviseli. Ez nevetséges; amikor azEP döntött a jelentés előkészítéséről, még szó sem…
júl. 5
8:18
Több ezer bordélylakás működik Budapesten (Metropol)
Csak a prostitúció közterületi formáját szabályozzák, a bordélyházakat nemzetközi egyezmény tiltja.
júl. 5
8:27
Orbán Viktor: most csak a tanárok béremelése biztos (Infostart)
Európai baloldali akciónak tartja a miniszterelnök a Tavares-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadását. A pedagógusbérek növelésével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: "a gyermekeinkben van a jövő", ők a legfontosabbak, márpedig velük a tanárok foglalkoznak a legtöbbet, így alapvető fontosságú, hogy milyen emberek, milyen tudásúak a pedagógusok, mennyit keresnek, nyugodt és kiegyensúlyozott…
júl. 5
8:36
Baloldali akciót sejt a Tavares-jelentés mögött Orbán (Metropol)
A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a szovjet birodalom fennállása óta egyetlen más külső hatalom sem vette a bátorságot, korlátozni akarja a magyarok függetlenségét.
júl. 5
8:36
Tavares-jelentés - Orbán: ez egy európai baloldali akció (Alternatív Energia)
Európai baloldali akciónak tartja a miniszterelnök a Tavares-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadását, aminek az egyik ideológiai alapja szerinte az, hogy a magyar alkotmány nem egy liberális alaptörvény. Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelezte azt is, hogy a jelentésre reagáló magyar memorandumot elküldte minden európai kormányfőnek és házelnöknek.
júl. 5
9:48
MSZP: Orbán Viktornak fáj az igazság (Alternatív Energia)
Még mindig nem tudhatjuk mik az egy főre jutó létminimumadatok Magyarországon. A KSH-nak információink szerint már májusban rendelkezésére álltak a számok, ám még július elején sem adták ki azokat - eltérően az előző években megszokottól. Ahogy telik az idő, úgy válik egyre kínosabbá a Fidesz-kormány számára a titkolózás - olvasható az MSZP közleményében.
júl. 5
9:57
NAV: csalók trükköznek a gépjárműátírásoknál (Infostart)
Több száz gépjármű átírását hamis illetékbefizetési csekk alapján végezték el az okmányirodák - tájékoztatta közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t. Az adóhatóság feljelentést tett költségvetési csalás, illetve magánokirat-hamisítás miatt.
júl. 5
10:15
Készül az újabb rezsicsökkentés (Infostart)
Az e-útdíjról, a törvényalkotásról, a rehabilitációs felülvizsgálatokról és a rezsicsökkentésről volt szó pénteken az Országgyűlésben napirend előtt.
júl. 5
10:24
Tavares-jelentés - Határozatot fogadott el a parlament az EP-döntésre válaszul (Alternatív Energia)
Határozatot fogadott el pénteken az Országgyűlés, amiben a Tavares-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadására válaszul kimondta: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.
júl. 5
10:33
Tavares-jelentés - Határozatot fogadott el a parlament az EP-döntésre válaszul (Infostart)
Határozatot fogadott el pénteken az Országgyűlés, amiben a Tavares-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadására válaszul kimondta: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.
júl. 5
10:35
Változtattak a médiahatóság elnökével szemben támasztott feltételeken (Infostart)
Módosította a parlament a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnökével szemben támasztott követelményeket.
júl. 5
10:42
Elfogadta a parlament az EP-döntésre adott választ (Metropol)
Az Országgyűlés 269 igen szavazattal és 6 nem ellenében úgy döntött: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót. A pártok reakciói a cikk végén.
júl. 5
10:44
Árokba borult egy kamion az M5-ösön (Metropol)
A Dabas közelében péntek délelőtt, a történt balesetben senki sem sérült meg.
júl. 5
10:51
Hét országgyűlési választókerület határát módosította a parlament (Infostart)
Hét fővárosi országgyűlési egyéni választókerület beosztásán változtatott a parlament pénteken.
júl. 5
10:53
Galambos és Szilvásy letöltendő, Laborc felfüggesztett börtönbüntetést kapott első fokon (Infostart)
A "kémkedési perként" ismert büntetőügyben hirdetett elsőfokú ítéletet pénteken a Debreceni Törvényszék: Galambos Lajos és Szilvásy György letöltendő, Laborc Sándor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
júl. 5
11:00
Elítélték a volt titkosszolgálati vezetőket (Metropol)
Galambos Lajos és Szilvásy György letöltendő, Laborc Sándor felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az MSZP hisz Szilvásy ártatlanságában, Gyurcsányt az ötvenes évekre emlékezteti ez az eljárás.
júl. 5
11:00
Letöltendő börtönbüntetés a volt titokminiszternek (Alternatív Energia)
A "kémkedési perként" ismert büntetőügyben hirdetett elsőfokú ítéletet pénteken a Debreceni Törvényszék: Galambos Lajos és Szilvásy György letöltendő, Laborc Sándor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
júl. 5
11:18
Nem kell szakembernek lennie a médiahatóság új elnökének (Alternatív Energia)
Módosította a parlament a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnökével szemben támasztott követelményeket.
júl. 5
11:36
MSZP: a kormány egy szemérmetlen államosítást valósít meg (Alternatív Energia)
Az MSZP véleménye szerint a takarékszövetkezetek integrációjával a kormány "gátlástalan, szemérmetlen államosítást valósít meg" - jelentette ki Burány Sándor.
júl. 5
11:54
Lerakták a Kossuth tér rekonstrukciójának alapkövét (Metropol)
Az időkapszulát a látogatóközpont és mélygarázs alaplemezébe, a felszín alatt mintegy húsz méterre helyezték el.
júl. 5
11:54
Tavares-jelentés - MSZP: A Fidesz útja kivezeti Magyarországot Európából (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt közleménye.
júl. 5
12:12
Tavares-jelentés - DK: az elfogadott határozat a sértett Orbán Viktorról szól (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Tavares-jelentésre válaszul elfogadott országgyűlési határozat nem az országról, az emberekről vagy az Európai Unióról, hanem a "saját magát mélységesen imádó és (...) saját magát megsértettnek érző Orbán Viktor miniszterelnökről" szól - jelentette ki pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Molnár Csaba DK-alelnök.
júl. 5
12:14
Tavares-jelentés - Rogán: az Országgyűlés méltó választ adott az EP-nek (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek (EP) a Tavares-jelentésre a Magyarországot megillető egyenlő elbánásról szóló, pénteken elfogadott határozattal.
júl. 5
12:30
Hatvanmillió forintos bírságot kapott a UPC (Metropol)
A cég tavaly novemberben levélben kereste meg előfizetőit, és a meglévő szerződésük helyett egy másik, "ráutaló magatartással" történő megkötését kezdeményezte.
júl. 5
12:39
Így alakul át a felsőoktatás (Infostart)
A 2015-16-os tanévre tudna beindulni az új, különböző szintekre bontott felsőoktatási rendszer - mondta a felsőoktatási államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Klinghammer István hangsúlyozta, hogy az átalakítás célja a felsőoktatás minőségének javítása.
júl. 5
12:48
MSZP: Sikerült! (Alternatív Energia)
Magyarország győzött? A Panasonic 500 dolgozóját bocsátja el a közeljövőben, a posta ugyanennyi embert tett utcára néhány hét alatt. Ez sikerült. Valamint az, hogy az ipari termelés 2,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - olvasható az MSZP közleményében.
júl. 5
13:06
Budapest Pride - A rendőrség a megfelelő erőkkel biztosítja a rendezvényt (Alternatív Energia)
A rendőrség a Budapest Pride rendezvényt a megfelelő erőkkel és eszközökkel biztosítja - közölte az MTI érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője pénteken.
júl. 5
13:24
Tavares-jelentés - Swoboda: az OGY-határozat sérti az EP-t (Alternatív Energia)
A Fidesz-többség által megszavazott magyar országgyűlési határozat sértés az Európai Parlamenttel (EP) szemben - hangsúlyozta Brüsszelben közzétett nyilatkozatában Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának osztrák elnöke.
júl. 5
14:00
Holtan találtak egy egri férfit (Metropol)
Az eddigi adatok alapján a férfit feltételezhetően megölték.
júl. 5
14:27
Bakondi: Szervezett volt a helyreállítás is (Infostart)
Az árvíz utáni helyreállítás ugyanolyan szervezett volt, mint korábban az ár elleni védekezés - hangoztatta Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott a szigetközi Dunaszentpál határában tartott pénteki sajtótájékoztatón.
júl. 5
14:36
Újabb devizahiteles veszett pert egy bank ellen (Metropol)
Ezzel a bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék idei ítéletét.
júl. 5
14:54
Újra kinyit a győri uszoda (Metropol)
A Magyar Vilmos uszodát korábban az árvíz miatt zárták be.
júl. 5
15:03
Esztergomban megint kikapcsolják a közvilágítást (Infostart)
Kikapcsolják a közvilágítást hétfőn Esztergomban, mert a város idén még nem fizetett.

Keresés