2013. július 8. hétfő

júl. 8
5:18
Végső búcsú Horn Gyulától (Alternatív Energia)
Katona Béla mellett Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter is beszédet mond ma délelőtt Horn Gyula ravatalánál, és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is megemlékezik a temetésen a volt miniszterelnökről. Az életének 81. évében júniusban elhunyt szocialista politikustól katonai tiszteletadás mellett vesznek búcsút a Fiumei úti sírkertben. A szertartáson lerója kegyeletét…
júl. 8
5:20
Atrocitás a Pride után (Alternatív Energia)
Csak a Pride-ról távozó, megvert áldozatokat igazoltatták a rendőrök, a fekete egyenruhába öltözött elkövetőket viszont nem - állította lapunknak az egyik sértett. Derdák Tibor cáfolta a BRFK állítását, hogy nem tudtak személyleírást adni támadóikról. A Jobbik rendezvénye után mintegy 50-60 gárdista öltözött át fekete egyenruhába és vonult a melegfelvonulást biztosító kordonokhoz.
júl. 8
5:36
Gondnokság: a törvény szava és szelleme (Alternatív Energia)
Lehetne szomorú, depressziós özvegyasszony is, de nem az. Bártfai-Simkó Erika szép, mosolygós, okos, háromgyerekes anya, akinek párja van. Egy empatikus, jóképű, művelt ember vállalta és sajátjaként szereti a három, más apától született gyereket, köztük a Down-szindrómás Sárát, akit az egész család kitüntetett szeretettel vesz körül. Mesébe illő történet lenne, de mégsem az, mert a hivatal, a…
júl. 8
5:38
Strasbourgba mennek Kövér bírsága ellen (Alternatív Energia)
A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul három LMP-hez tartozó független képviselő, mivel az Országgyűlés Kövér László házelnök javaslatára egyharmadával csökkentette tiszteletdíjukat. Osztolykán Ágnes, Szél Bernadett valamint Lengyel Szilvia egy molinóval és megafonba beszélve tiltakoztak az ülésteremben a földtörvény elfogadásakor.
júl. 8
5:40
A nyerőgépstopnak is van nyertese (Alternatív Energia)
Ugyan a nyerőgéppiac szereplői közül a legtöbben csődbe mentek, és alkalmazottak ezreit voltak kénytelenek elbocsátani, miután egy tavaly őszi törvénymódosítás - a piac átszervezésének korábbi ígéretével szemben - teljesen betiltotta a nyerőgépeket, egy céget biztosan nem érintett negatívan a jogszabály-változás.
júl. 8
5:42
Az utcajogászok és a galambok (Alternatív Energia)
A "Blaha" a pesti embernek fogalom, jóllehet már a Nemzetit, az Emkét, és annak legendás cigányát is csak egy régi nóta őrzi. A napjainkban elhanyagolt, kultúráját vesztett tér ez időtájt az ilyen-olyan okból összeverődő emberek, ám jobbára hajléktalanok találkahelye lett. Az összecsukhatós asztalkával, fához támasztott transzparenssel péntek délutánonként megjelenő "Utcajogászok" nem véletlenül…
júl. 8
6:21
Ma vesznek végső búcsút Horn Gyulától (Infostart)
Ma délelőtt vesznek végső búcsút Horn Gyulától, Magyarország volt miniszterelnökétől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az állami, katonai tiszteletadás mellett tartandó temetésen a családtagok, hozzátartozók mellett politikustársak és külföldi vendégek is leróják kegyeletüket.
júl. 8
6:23
Mivel járhat a felsőoktatási profiltisztítás? (Infostart)
A 2015-16-os tanévre indulhatna be az új, különböző szintekre bontott felsőoktatási rendszer - mondta korábban a felsőoktatási államtitkár az Arénában. A pécsi tudományegyetem rektora szerint a felsőoktatásnak szüksége van profiltisztításra, de nem a beszűkült támogatási összeghez kellene új struktúrát találni.
júl. 8
7:33
Itt az új választási évad - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság az "ígéret városáról", a Magyar Nemzet pedig a francia és a máltai távközlési különadóról ír.
júl. 8
8:36
Mérjük a mérhetetlent (Metropol)
A művészi teljesítményeket nem lehet tudományos pontossággal mérni.A művészeti hegycsúcsok esetében értelmüket vesztik a „méterek”.
júl. 8
8:54
Egy év alatt 600 ezer utas a hajójáratokon (Metropol)
Egy évvel ezelőtt indultak el Budapesten a menetrend szerinti hajójáratok.
júl. 8
9:12
Folytatódik a nyárias idő (Alternatív Energia)
Hétfőn a több órás napsütés mellett már csak délen, délkeleten alakulhat ki egy-egy zápor, esetleg gyenge zivatar. Még több helyen élénk lesz a szél, az enyhe hajnalt követően délutánra több helyen kevéssel 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
júl. 8
11:18
Uzsorásokat fogtak el Ózdon (Metropol)
A két férfi, apa és fia 300 százalékos kamatra adott élelmiszert és italt rászorulóknak.
júl. 8
11:20
Veszélyes anyagokat szállító teherautó hajtott árokba (Metropol)
Szigetvár és Kaposvár között a 67-es úton történt a baleset.
júl. 8
11:36
Eltemették Horn Gyulát (Metropol)
Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt miniszterelnököt hétfő délelőtt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Horn Gyulát a sírkert 15. számú parcellájában temették el.
júl. 8
11:45
Örök nyugalomra helyezték Horn Gyulát (Infostart)
Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt miniszterelnököt hétfő délelőtt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
júl. 8
11:54
Füvet csempészett a gyerekülésben (Metropol)
Az osztrák nőt Röszkénél fogták el. Két gyerekével utazott, őket gyermekvédelmi otthonban helyezték el.
júl. 8
11:54
Kémügy - Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség (Alternatív Energia)
Súlyosbításáért fellebbezett a "kémkedési perként" ismert büntetőügyben az elsőfokú ítélet ellen a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya - közölte Balogh Zoltán főügyészségi szóvivő hétfőn közleményben az MTI-vel.
júl. 8
12:39
A fuvarozók az e-útdíj leállítását kérik (Infostart)
A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az, tapasztalataik szerint rosszul számláz és ezzel megkárosítja a vállalkozókat - jelentette be Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára, sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
júl. 8
12:48
Súlyosításért fellebbezett az ügyészség (Metropol)
A „kémkedési perként” ismert büntetőügyben az elsőfokú ítélet ellen a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezett.
júl. 8
13:51
Handó Tünde: Példaértékű a tízéves a Szegedi Ítélőtábla munkája (Infostart)
A Szegedi Ítélőtábla számos olyan kezdeményezés elindítója, amely illetékességi területén kívül is, az egész országban példaértékű - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Szegeden, a Szegedi Táblabíróság fennállásának 10. és a vidéki táblabíráskodás kezdetének 145. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.
júl. 8
14:18
Lakástűz Budapesten (Metropol)
Két fiatalt kellett füstmérgezés miatt kórházba szállítani.
júl. 8
14:54
Három mentőállomás épül Baranyában (Alternatív Energia)
Baranyában három új mentőállomás épül, négyet pedig korszerűsítenek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fejlesztési programjának keretében.
júl. 8
15:12
Universiade - Csoknyai László bronzérmes (Alternatív Energia)
Csoknyai László bronzérmet szerzett a férfi cselgáncsozók 81 kg-os súlycsoportjában a 27. Nyári Universiade hétfői versenynapján Kazanyban.
júl. 8
15:39
Kiegészítő szúnyogirtás kezdődött (Infostart)
Kiegészítő szúnyogirtást tartanak azokon a területeken, amelyeket júniusban elöntött a Duna áradása.
júl. 8
15:48
Szívtapaszokat ragasztott gyerekeire - előzetesben a kecskeméti nő (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság azt a nőt, aki június 23-án szívtapaszokat ragasztott gyermekei testére, majd nagyobb mennyiségű vérnyomáscsökkentőt vett be. Az ügyben emberölési kísérlet miatt nyomoznak - értesült a HavariaPress.
júl. 8
15:57
Ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás stratégia keretében (Infostart)
Ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás stratégia keretében a felsőoktatás hallgatóinak - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
júl. 8
16:06
Emléktáblát avattak Erőss Zsolt emlékére (Metropol)
Az erdélyi Békás-szorosban lévő Oltár-kő tetején lévő táblát több mint ötven hegymászó és tisztelő jelenlétében szombaton avatták fel.
júl. 8
16:24
Roma gyerekek nyári tábora Velencén (Metropol)
Velencén a következő hetekben ötszáz hátrányos helyzetű és roma gyerek nyaral.
júl. 8
16:42
Jövőre öt hosszú hétvége lehet (Alternatív Energia)
Jövőre több ünnepnap is úgy esik, hogy öt hosszú hétvége lehet - a többi között május elsejéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan -, az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.
júl. 8
16:51
PSZÁF: biztonságosabb és versenyképesebb szövetkezeti rendszer jön létre (Infostart)
Az Országgyűlés által elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény mind a szövetkezeti hitelintézetek betétesei, mind azok tulajdonosai számára a jelenleginél biztonságosabb és versenyképesebb szövetkezeti integrációs rendszer létrejöttét szolgálja - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
júl. 8
17:00
Kiadatási letartóztatásban az ukrán politikus (Metropol)
A magyar rendőrség az Interpol német munkatársaival együttműködve fogta el az ukrán politikust.
júl. 8
17:18
Kigyulladt az állampusztai börtön szaunájának teteje (Alternatív Energia)
Kigyulladt az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó, a személyzet részére fenntartott sportlétesítmény szaunájának tetőszerkezete hétfőn - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
júl. 8
18:12
Felfüggesztett büntetőeljárás a Csatáry-ügyben (Metropol)
A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a vádiratban szereplő cselekményekért Csatáryt egyszer már elítélték.
júl. 8
18:12
Csatáry-ügy - Felfüggesztette a büntetőeljárást a bíróság (Alternatív Energia)
Felfüggesztette a háborús bűntettel vádolt Csatáry László elleni büntetőeljárást a Fővárosi Törvényszék - értesült az MTI Hírcentrum.
júl. 8
18:21
Öt hosszú hétvége lehet jövőre (Infostart)
Jövőre több ünnepnap is úgy esik, hogy öt hosszú hétvége lehet - a többi között május elsejéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan -, az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.
júl. 8
18:30
Orbán Viktor Japánba látogat (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök pedig Abe Sindzó japán kormányfő meghívását elfogadva novemberben látogat a szigetországba.
júl. 8
18:30
Kikapcsolják a közvilágítást Esztergomban (Alternatív Energia)
Esztergomban a felszámolás alatt álló közvilágítási szolgáltató, a TIVI Kft. hétfőn néhány utcában már kikapcsolta a közvilágítást. A polgármester vitatja a díj összegét és jogszerűtlennek tartja az intézkedést, a felszámoló szerint viszont a városnak attól függetlenül fizetnie kell, hogy elismeri az összeget vagy sem.
júl. 8
18:32
Esztergomban kikapcsolják a közvilágítást (Metropol)
A TIVI Kft. megkezdte a világítás kikapcsolását, s azt addig folytatják, míg a város nem fizet a szolgáltatásért.
júl. 8
18:39
Felfüggesztette a büntetőeljárást a bíróság a Csatáry-ügyben (Infostart)
Felfüggesztette a háborús bűntettel vádolt Csatáry László elleni büntetőeljárást a Fővárosi Törvényszék - értesült az MTI Hírcentrum.
júl. 8
18:48
Gyermekei megmérgezésével gyanúsítják (Metropol)
Négy gyermekét akarta megmérgezni egy 30 éves kecskeméti nő szívkoszorúér-betegség kezelésére szolgáló tapaszokkal.
júl. 8
18:57
A PSZÁF támogatja, Demján továbbra is ellenzi a takarékszövetkezeti integrációt (Infostart)
A takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvény céljaival egyetért az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség, de annak szerinte alkotmányellenes rendelkezéseit elutasítják. Ez olvasható a szervezet elnökének a kormányfőhöz küldött válaszlevelében.
júl. 8
19:06
Árokba hajtott egy autós Szentgálnál, hárman megsérültek (Alternatív Energia)
Súlyosan megsérült egy autóvezető, amikor járművével árokba hajtott hétfő délután a Veszprém megyei Szentgálnál, a gépkocsiban utazó két gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett - erősítette meg az MTI értesülését a mentőszolgálat és a rendőrség.
júl. 8
19:33
Megkezdődhet az arénafejlesztés Sopronban (Infostart)
Nagy többséggel hagyta jóvá Sopron közgyűlése hétfőn azt a megállapodás-tervezetet, amely alapján megkezdődhet az MKB-Aréna félmilliárd forintos fejlesztése.
júl. 8
19:42
Demján válaszlevele Orbánnak - "Nem volt érdemi egyeztetés" (Alternatív Energia)
A takarékszövetkezetekről szóló törvény céljával igen, de a cél megvalósításának módjával, a törvény Alaptörvénnyel ellentétes rendelkezéseivel, s az ennek nyomán a későbbiekben bekövetkező lehetséges változásokkal nem ért egyet, nem tudja azokat elfogadni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) - írta Demján Sándor, az OTSZ elnöke a hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett…
júl. 8
20:36
Nagyon Balaton (Metropol)
A Balaton egészen fantasztikus: amint kiérek a partjára, mindig tátva marad a szám, olyan gyönyörű.
júl. 8
21:03
Megállapodott a MÁV a szakszervezettel (Infostart)
A vasutasok 2013-as egyszeri bérkifizetéséről állapodott meg a MÁV Zrt. és a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége.
júl. 8
21:21
Örök nyugalomra helyezték Horn Gyulát - a nap hírei (Infostart)
Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt miniszterelnököt. A kis- és közepes vállalatok exportjának fejlesztését nevezte az év kiemelt feladatának a nemzetgazdasági miniszter. Bruttó négy forinttal emeli az üzemanyagok árát szerdán a Mol. A nap legfontosabb hírei július 8-án.

Keresés