Színháztörténeti pillanatot ünnepelt a Budapesti Operettszínház: mintegy száz év után nyitotta újra össze főépületével az 1922-ben leválasztott, később Moulin Rouge néven ismert épületrészt. A Kálmán Imre zeneszerző nevét viselő teátrum kamarajátszóhelyként várja a közönséget: tegnap este a Csárdáskirálynő Broadway-változatával, a Riviera Girl című
Hogy az említett emigránsok visszatérése előtt álló akadályt végleg el lehessen hárítani, elengedhetetlen valamennyi szövetségessel az erre vonatkozó egyezményt kötni
„Sok szinten mozgó, fluktuáló világban élünk”, így fel fog értékelődni az együttműködés és a közösen végzett dolgok szerepe – ez már nem a magányos harcosok világa – állapítja meg Horváth Éva Mónika képzőművész, aki az individualista korszakával szakítva öt éve a tömegmechanizmusokat, a nagyvárosi közösséghez való viszonyulást helyezte érdeklődése
Először kap önálló standot a költészet a Könyvfesztiválon: remek programok közül választhatunk, amelyekből az is kiderül szükség van-e manapság még a versre.
"A regényírás során igyekszem megérteni azokat az embereket, akik különböznek tőlem, ezzel közelebb juthatok hozzájuk, és másoknak is segíthetek ebben" - mondta Orhan Pamuk. A Nobel-díjas török író a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként beszélt írásról, Isztambulhoz fűződő viszonyáról, és a Nobel-díjat bejelentő telefonhívásról.
Ranke őrnagy Kocsis István Megszámláltatott fák című drámájának főhőse. Talán nem sokan hallottunk róla, pedig a XX. századi magyar drámairodalom egyik legfurcsább karaktere. Viczián Ottó alakításában és Csiszár Imre rendezésében az Újszínház stúdiószínpadán mindenképpen az.