Szívroham következtében csütörtökön Cannes-ban elhunyt a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztivál (BIFF) alapítója és programigazgató-helyettese, aki a filmfesztiválra érkezett Franciaországba.
Szívroham következtében elhunyt a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztivál (BIFF) alapítója és programigazgató-helyettese, aki a filmfesztiválra érkezett Franciaországba.
Az alkotás elsősorban nem a magyar kormánynak üzen, hanem minden európainak, mert a menekültválság európai probléma - mondta Mundruczó Kornél filmrendező a magyar versenyfilm díszbemutatója előtt a 70. cannes-i fesztiválon.
Mivel a zenész végrendelet nélkül hunyt el, vagyonát nővére, Tyka Nelson, és öt féltestvére örökli. Mások is szeretnének azonban részesedni a sztár hagyatékából, és még az is lehet, hogy sikerrel járnak.
Hatvanegy évvel a cannes-i világpremier után pénteken újra bemutatták Fábri Zoltán Körhinta című alkotását a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programban, a Cannes Classics-ban.
Szombaton tizedik alkalommal rendezik meg a Múzeumok és galériák éjszakáját a szlovákiai Füleken; különleges ásványokat és középkori kínzóeszközöket egyaránt bemutatnak a kiállításokon, de zene és tánc is lesz a programban, a füleki várat pedig éjjeli kivilágításban láthatják a látogatók - erről közleményben tájékoztatta az MTI-t a Füleki Vármúzeum
Hitvallás, sorscsapások, tragédia tragédia hátán, egyszerre lelki és világi sanyargatás, majd mindenáron lázadás. Mi ellen? Minden ellen. Csak egy átlagos XVIII. századi magyar nő sorsa, vagy több annál? – Árva Bethlen Katát játssza Meister Éva színésznő, aki Az újrakezdő című Kocsis István-monodrámával turnézik az országban és a határon túl is. A
Jubileumi év az idei a csodálatos Julia Roberts életében. A negyvenkilenc éves amerikai színésznőt a People bulvármagazin idén ötödször választotta a világ legszebb asszonyának.
„Boros Misi olyan hatást tud elérni a játékával, amire azt mondom, hogy hoppá, ez több, mint jó zongorálás, jó zenélés. Ez művészet, igazi művészet.” A nyolcvannégy éves Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar zongoraművész és karmester megállapítása a Virtuózok felfedezettje, Boros Misi önálló koncertjéről kiadott C
A Facebookon már most igen népszerű a kép a százéves platánt ölelő színes körpadról, amely része annak a játékegyüttesnek, amelyet Kő Boldizsár grafikus épített a Benczúr kertben. A hatodik kerületi eldugott, barátságos játszótér közösségi szervezésben született, és kedden nyílik meg a látogatók előtt. Idén a művész első mesekertje, a Zöld Péter is
A nagysikerű díszbemutató után megosztotta szombaton a külföldi kritikusokat Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotása a 70. cannes-i filmfesztiválon. Az újságírók méltatják a magyar versenyfilm nagyszabású és látványos képi világát és rendezői virtuozitását, a politikai és misztikus mondanivalót illetően ugyanakkor megoszlanak a vélemények.
Terjednek a fénymentes zenés szórakozóhelyek és koncertek Nyugat-Európában, és várhatóan New York-ban is több sötét klub fog nyílni. A cél a fölösleges ingerek kizárása, hogy a közönség minden érzékével a zenére koncentrálhasson.
Több mint harminc év után visszatérnek a rocklegendák az egykori Ifiparkba. A Várkert Bazár színpadán június 15-től augusztus 26-ig a Piramis évek, a Beatrice, a Mini, a P. Mobil, a Skorpió és a Karthago ad koncertet.
Vasárnap és kedden 19 órakor fiatal szerzők operáit, vizsgaműveket mutatnak be a Zeneakadémia Solti termében. Bella Máté, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE ) volt hallgatója, jelenleg oktatója már több alkalommal megmutatta tehetségét a hazai zenei életben.
A zombifilmek az elmúlt évtizedekben önálló műfajjá nőtték ki magukat, és manapság a reneszánszukat élik. A különleges téma mindig is izgatta az embereket. A Z világháború alkotói azonban a megszokottól eltérő módon közelítették meg. Filmjük vasárnap este a Super Tv2-n látható!
A versenyt megnyitó Andrej Zvjagincev orosz rendező Loveless és egy francia alkotás,120 battements par minute nyerte el eddig leginkább a kritikusok tetszését.
Az Oscar-díjas filmrendező részt vett a cannes-i filmfesztiválon, ahol a Nincs bocsánat című, 25 éve készült westernjének felújított kópiáját vetítették.
Hogyan újulhat meg az Arany Jánosról alkotott, talán már kissé poros portré látványközpontú századunkban? Meg kell nézni a PIM-ben! A Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn megnyílt, Önarckép álarcokban című Arany János-emlékkiállítása a maga nemében egyedi és vakmerő vállalkozás.
Demény Balázs nyerte meg az egyik legrangosabb franciaországi zongoraversenyt, a Concours International de Piano Ile-de France-ot, amelyet 19. alkalommal rendeztek meg a Párizshoz közeli Maisons-Lafitte királyi kastélyában - közölte Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója.
Elindult a szavazás a Petőfi Zenei Díj jelöltjeire, a hazai könnyűzenei színtér legjobbjaira nyolc kategóriában lehet leadni a voksokat június 20-ig - mondta a VOLT fesztivál főszervezője az M1 csatornán.
Vasárnap reggel indult az egész napos műsorfolyam és egészen este negyed 10-ig tartott a Dunán és a Duna World csatornán, de az M1, az M5 és a Kossuth Rádión is kiemelten foglalkozott a tematikus nappal.
Az Oscar-díjas filmrendező erről a hétvégén beszélt a cannes-i filmfesztiválon Nincs bocsánat című, 25 éve készült westernje felújított kópiájának vetítésén.
A József Attila Színház a vidéki teátrumok legjobb előadásaiból válogatva az utóbbi évek egyik legnagyobb Broadway-sikerét hívta meg. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Tracy Letts családi drámáját, az Augusztus Oklahomában című darabot kimagasló színészi alakításokkal mutatta be pénteken az angyalföldi teátrum színpadán.
Senki ne ítéljen a borítóról, ebben a történetben semmi sem rózsaszín és cukormázas, a happy end is elmarad. Drámai ébresztő a duci és a karcsú nőknek is.
A versenyt megnyitó Andrej Zvjagincev orosz rendező Loveless (Szeretethiány) című filmje és egy francia alkotás, Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című alkotása nyerte el eddig leginkább a kritikusok tetszését a 70.
Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára szerint a horvát–magyar kulturális kapcsolatok mérföldkövének számít, hogy Magyarország lesz a díszvendége szeptember 22. és október 3. között a 47.
Bali szigete az Exek az édenben című párkereső reality színhelye. Bódi Sylvi műsorvezető számára nem idegen ez a földi paradicsom. Sokszor megfordul itt, hogy meglovagolja a hullámokat.
A tánc nem múzeumba zárható hagyomány. Talán a testünk az egyetlen, amelybe a táncot zárni lehet, bár aki táncolt valaha is, pontosan tudja, hogy a bezárásnak ennél tökéletesebb ellentéte nem is létezik.
Nem nyerték el egyöntetűen a sajtó elismerését a 70. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában hétvégén bemutatott könnyedebb hangvételű filmek.
Az Out című játékfilmjet hétfőn mutatták be a 70. cannes-i fesztivál második legfontosabb versenyszekciójában, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű válogatásában.
- Öt perce már basszusdobtól remegett a Groupama Aréna fémváza, amikor Dave Gahan 55) megjelent a D-szektor előtt felépített gigaszínpadon és kezdetét vette a Sasfészek első, nagy rockbulija.
Réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban… 1977. május 25-én, negyven évvel ezelőtt került mozikba a Csillagok háborúja – Új remény, amely örökre megváltoztatta Hollywoodot.
Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat (SZIT) fővédnöke nyitotta meg tegnap a XXV. Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legnagyobb hazai seregszemléjét. A könyvhét újdonságait Sarbak Gábor, a SZIT elnöke ismertette és megfogalmazta a kiadói alapelveket is.
Tragikusan fiatalon, 38 esztendősen elhunyt Selmeczi Borbála, aki évekig vezette a Duna Televízión a Dunáról fúj a szél című műsort, amelyben népdalokat tanított a nézőknek a képernyőn keresztül.