A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megtartotta idei első közgyűlését, amelyen megválasztották a rendes és levelező tagokat, valamint odaítélték az MMA köztestületi díjait is.
Csütörtökön ismertette az Újszínház következő évadát Dörner György igazgató. A sajtótájékoztatón három produkciót emeltek ki a jelen lévő művészek – izgalmas évadnak nézünk elébe, komoly szakmai kihívásokkal, bátor vállalásokkal.
Az Alien Vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen című moziban a filmtörténet két talán legismertebb földönkívüli lénye, két mitikus szörnyetege csap össze. Az eredmény nem lehet kétséges. Akármelyik győz, mi emberek csak veszíthetünk.
Fontos leszögezni, hogy Ridley Scott az utóbbi évtizedben sok időt és energiát fordított arra, hogy újragondolja első igazán nagy hatású filmjét (A nyolcadik utas: a Halál, 1979), és az elmúlt évtizedek emberi és alkotói tapasztalatait újra összerendezze egy mozgóképes esszében. Esetében nem is annyira a film remake-jéről volt szó (ahogy például G
Ugron Zsolna Hollóasszony című kisregényének főszerepét Hámori Gabriella játssza, az író pedig a narrátor lesz a Várkert Bazár május 30-ai felolvasószínházában.
"Most azt gondolom, ennél tisztább helyzet nem lehet" - mondta Jordán Tamás arról, hogy egyedüliként pályázott a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására. Az előző pályázatot érvénytelenítette az önkormányzat.
Sok parasztköltő van a magyar irodalomban, de pásztorköltő csak egy: Sinka István (1897–1969), ismertebb nevén a fekete bojtár. A Himnuszok Kelet kapujában című verseskötet szerzője szó szerint a magyar ugarról robbant be az irodalomba, de nem minden irányzat emelte pajzsra. A népiek között találta meg a táborát, ám tőlük is különbözött. Szélsősége
Ki ne szeretné, ha egy olyan bulin halmoznák el mindennel, mi szem-szájnak ingere, ahol ráadásul a címlapokról ismert sztárok mellett kortyolhatja a koktélokat? Legyen a i Operettszínház kiemelt vendége egy fejedelmi VIP party-n!
Magyarországon nap mint nap sétálunk el keresztény templomok előtt és teljesen természetes, hogy szabadon dönthetünk vallásunk gyakorlásáról, korlátozások nélkül megélhetjük azt. Ám a keresztényüldözés jelensége a Közel-Keleten nem pusztán mendemonda, hanem az elképzeltnél is megrázóbb. A köztelevízió stábja a helyszínen forgatott.
Péntek este kiderül, ki lesz korcsoportjának győztese a Virtuózok 2017-es évadában: Virtuózok-döntő, 19.30-tól a Duna Televízió műsorán. De a Virtuózok mellett friss dokumentumfilmekkel, filmklasszikusokkal és színielőadásokkal is készülnek a közmédia csatornái ezen a hétvégén.
A Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatával tüntették ki Csaba Pétert. A MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője Budapesten vette át a kitüntetést – közölte a zenekar pénteken az MTI-vel.
A kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira, a tiniknél Kis Radu, míg a nagyok között Kristóf Réka győzött a közmédia Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutatójában pénteki élő döntőjében.
Bár a Csillagok háborúja az amerikai mozikban 40 évvel ezelőtt, 1977. május 25-én kezdte szenzációs történetét, a magyar mozikba az akkor megszokott néhány éves késéssel érkezett meg. 1979. augusztus 16-án még feliratosan kezdték vetíteni a filmet.
Gyereknap alkalmából számos program várja hétvégén a kicsiket: a Vasúttörténeti parkban, a Millenárison és a Várkert Bazárban is egész napos játékkal, koncertekkel készülnek.
Én akkora Cormac McCarthy-rajongó vagyok, amekkorából kevés olvasgat a Kárpát-medencében. Angolul és magyarul is olvastam tőle mindent, amihez hozzáfértem, megnéztem a könyveiből készült Nem vénnek való vidék és Az út című filmeket többször is, hódolattal adózom a stílusának, kezdve az elképesztő pontossággal és szikáran megválogatott szóhasználatá
Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége fogadta szombaton a Virtuózok című televíziós tehetségkutató műsor versenyzőit a Sándor-palotában.
Természeti értékeinket legalább abban az állapotukban kell megőriznünk, amelyben azokat megkaptuk - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton a Pest megyei Gödöllőn zajló 3. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon.
Van életünknek néhány közhelyszerű határállapota, amikor elválik az ocsú a búzától (ezt asztal mellett, pláne kocsmában, valamivel érzékletesebben szoktuk volt mondani) a baráti, ismeretségi, rokoni körben. Az ember, teszem azt, arra a fölismerésre jut, hogy hátralévő életében lazacot akar fogni hideg vízben, és akkor minden emberi nexusa valamifél
A lovas hagyományőrző programok nélkülözhetetlen elemei a magyar kultúrának – jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton, a Hagyományok Hétvégéje elnevezésű rendezvény keretében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fogathajtó Bajnokság második fordulójának díjátadó ünnepségén, Jászboldogházán.
Lerner Balázs kapta a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját. Különdíjat adományozott a közmédia a fesztiválon. Olma Frigyes Gemenc - Az árterek világa című dokumentumfilmje nyerte a közmédia M5 kulturális csatornája különdíját.
A Falk Miksa utcai Virág Judit Galériában egy rendszerváltás előtti Galaktika-különszámba csöppenek. Ősi jelek, ismeretlen rendeltetésű tárgyak idegen tájakon, sejtszerű, vagy rovarként bábozódó, sírkamráikból elő-előugró lények, csigaházakból kitekintő, féregszerű alakok.
Huszonhét éves, nem iszik alkoholt, még nem nyúlt droghoz, és éppen facér. Már ez is elég lenne, hogy a hölgyek és a lányok felfigyeljenek Alex Pettyferre.
A Kultúrbrigád csapata veszi át az ötéves Átrium Filmszínház működtetését. Alföldi Róbert, Bodó Viktor és Horgas Ádám is rendez majd a következő évadban a Margit körúti színházban, az emeleti térben nyíló galériát Alföldi Róbert vezeti majd.
A svéd Ruben Östlund The Square (A négyzet) című alkotása nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 70. cannes-i fesztiválon. Diane Kruger kapta a legjobb női alakítás díját, a legjobb férfi alakítás díját pedig Joaquin Phoenix érdemelte ki.
Ruben Östlund svéd rendező The Square (A négyzet) című filmje nyerte el az Arany Pálmát a 70. cannes-i filmfesztiválon. Az abszurd, fekete humorral teli film a kortárs művészet körüli képmutató világot és a burokban élő individualista elitet bírálja.
Harmadik alkalommal rendezik meg idén nyáron a Klassz a pARTon komolyzenei koncertsorozatot. Az ingyenes koncerteknek Balaton- és a Duna-parti települések, valamint Esztergom és Budapest ad otthont július 15. és augusztus 6. között.
Egészen különleges opera-előadást ajánlok. Kezdjük azzal, hogy – főképpen a laikus, amilyen magam is vagyok – felejtsen el mindent, amit az operáról tud vagy tudni vél. Olyat, mint ez, úgysem tud elképzelni. A Budapesti Operettszínház Kreatív kapcsolatok című kamaraoperáját a Miskolci Operafesztiválon mutatták be, a fővárosi közönség pedig nemrég