Allan Sorensen, aki negyedik éve a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál programigazgatója, megpróbál a közönség fejével gondolkodni, amikor filmeket válogat a mustrára. Mint az MTI-nek adott interjúban elmondta, olyan alkotásokat keres, amelyek őt és a nézőket is meg tudják szólítani.
Iszonyatosan durvának és látványosnak ígérkezik az új Múmia film, melyhez nemrég jelent meg egy eddig nem látott előzetes, melyet most megmutatunk magyarul.
Méhes Csaba, a Fővárosi Nagycirkusz előadóművésze kapta Die Forelle (A pisztrángötös) című etűdjével a 7. Komediada nemzetközi bohóc- és pantomimfesztivál nagydíját az ukrajnai Odesszában április 1-jén.
Persze csak az ifjúsági filmsorozat, melynek kezdő epizódját a Magyar Televízió 1967. április 3-án, azaz napra pontosan fél évszázada sugározta először; a mára már kultikussá vált kultúrkincs alapját Fekete István éppen tíz évvel korábban kiadott, azonos című könyve kölcsönözte – az „aranylakodalmat” a történet főhősét, Ladó Gyulát, alias Tutajost
Tizenhárom magyar kiadó képviselteti magát a Külgazdasági és Külügyminisztérium - Balassi Intézet standján április 3. és 6. között a Bolognai Gyermekkönyv- és Illusztrációs Vásáron - közölte az intézet az MTI-vel hétfőn.
Másfél évtizedbe szorított, korszakokra aligha osztható, egységesen elementáris életmű kapott két szintet, egyben legnagyobb tárlata nyílt Kondor Bélának, a II. világháború utáni magyar képzőművészet stílusteremtő alkotójának a Várkert Bazár testőrpalotájában. A kiállítás átfogó képet ad az ellentmondások mesteréről, aki egyszerre volt hívő és kétk
Jason, Kimberly, Bill, Trini és Zack alig ismeri egymást, ám sorsuk mégis összefonódik. Az öt tini olyan természetfeletti képességekre tesz szert, amiről álmodni sem mertek: egyik pillanatról a másikra szuperhősökké válnak. Kalandjaik április 6-tól láthatók a mozikban.
Engelmann Péter 2013-ban végzett a BKF SZKI televízióműsor-gyártó képzésén, aztán a Hódi Jenő vezette Budapest Film Academyn folytatta tanulmányait, ahol 2015-ig filmrendezést, forgatókönyvírást és vágást tanult.
Lemezlejátszó címmel egyedülálló programsorozat indul en, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A havonta két alkalommal megvalósuló eseményen kultikus albumokat hallgathat meg bakeliten a közönség, majd Horváth Gergely, a Petőfi Rádió egykori főszerkesztője, a Kultúrfitnesz műsorvezetője egy-egy ismert zenésszel beszélget a lejátszott korong kapcsán.
Öt év alatt legalább tíz országban jelenjen a Virtuózokhoz hasonló tehetségkutató - ez a célja annak a cégnek, amelyik a műsor nemzetközi értékesítésével foglalkozik.
Radu Tuculescu román író nem volt egyetlen irodalmi csoportosulás tagja sem, zenekonzervatóriumba járt, hegedű szakon végzett, párhuzamosan színészkedett, saját darabjait és pantomim-előadásokat rendezett, televíziós és rádiós szerkesztőként, illetve a Kolozsvári Filharmónia hegedűseként tevékenykedett. Saját állítása szerint mindig körön kívüli vo
Tanai Bella halálhírét olvasva egyszerre két kép ugrott be az emlékezetembe. Egy réges-régi, mondhatni egy előző életből való. A sugárzó és minden porcikájában nő Éva, Madách Az ember tragédiájában és egy sokkal későbbi, Mamóka A padlásban.
A fővároson kívüli operajátszás népszerűsítése a célja az immár negyedik éve megrendezett Primavera fesztiválnak. Az egy héten át, április 4–9-ig tartó eseménysorozaton vidéki és határon túli teátrumok vendégeskednek legfrissebb opera-előadásaikkal.
Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány nemrég mutatta be a Székelyvarság életét ábrázoló, az Ember és föld című fényképalbumot és a fotókból készült kiállítást a Budapesti Unitárius Egyházközség dísztermében.
A nyolcvanas évek közepén valóságos nindzsa-őrület tört ki a világban. Ebben nem kis szerepet játszottak a filmesek. Hollywood szinte az első pillanattól kezdve igyekezett a maga képére formálni a középkori japán „Superman” figuráját. Az Amerikai nindzsa-filmeket április 4-étől, kedd esténként vetíti a Paramount csatorna.
Ronádó egy kicsit olyan, mint Regős Bendegúz, csak épp 2017-ben Acsán kezd bele a történetébe. De talán nem is inkább Acsán, hanem majdnem Kusturica földjén, ahol a Macskajaj kezdődik. A történet viszont teljességgel egy futballcsapatról szól, és nem is.
Napok alatt százezren látták a Kincsemet, amelynek nyitójelenetéhez kísértetiesen hasonlítanak Bicskei Zoltán múlt héten bemutatott, Álom hava című mozifilmjének első képkockái: akasztott embert himbál a szél a magyar tájban. Traumából nincs hiány a magyar történelemben. Kérdés azonban, hogy mi következik a megrázkódtatás után. Hogyan lehet történe
A szörnyű baleset után úgy mentették meg az Őrnagy életét, hogy kiborggá fejlesztették. Feladata, hogy a közeli jövőben kiberbűnözőkre vadásszon. Amikor a terroristák behatolnak az emberek tudatába, és ezáltal irányíthatóvá teszik őket, egyedül a kiberzsaru képes szembeszállni a fenyegetéssel. A Páncélba zárt szellem című film a mozikban látható.
A Jancsó Alapítvány tevékenysége Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyvének bemutatóján keltette fel az érdeklődésemet. Az alapítvány által kiadott könyvben a szerző a kiegyezés utáni és a XX.
A lovasíjász című filmből az egész ország megismerhette Kassai Lajost. A világszerte elismert íjkészítő és a modern lovasíjászsport létrehozója kaposmérői otthonában fogadott, ahol a legújabb íj bemutatása mellett a lovasíjász-diploma és az antik Görögország is szóba került.
Mintegy 1,1 milliárd forint állami támogatást nyertek a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, táncegyüttesek, valamint szabadtéri és nemzetiségi színházak működésük és szakmai programjaik megvalósítására.
A kulturális örökségvédelem terén legrangosabbnak számító uniós elismeréssel, Európa Nostra-díjjal tüntetik ki Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajzkutatót, népzenegyűjtőt.
Az MTVA és a Megafilm Service közös, ifjúsági témájú sorozata, az Egynyári kaland 2017. május 13-tól szombat esténként 19:30-tól lesz látható a Duna televízión.
Nem teljesen zökkenőmentes házibulira kerül sor a Tóth János 5. részében április 6-án, csütörtökön 20.30-tól a Duna műsorán. Minden egy helyen az új epizódról és az összes korábbiról – az alábbiakban.
„Fel a fejjel Budapest!” - címmel indult egy rendkívül kreatív kezdeményezés a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, így tartva görbe tükröt a lehajtott fejjel, telefont nyomkodva közlekedő társadalom számára.
A hazai alkotások a dallasi Heritage Auctions árverésén keltek el, tizenöt műből tizenhármat értékesítettek, két tétel is elérte a 3000 dolláros (870 ezer forintos) árat - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Középidejénél jár a Marius von Mayenburg kamaradrámájából készülő film, a Paraziták a Paradicsomban forgatása. Az első filmes Kasvinszki Attila munkájának egyik főszerepét az Amerikában élő Marozsán Erika vállalta el. A film alacsony költségvetésből és állami támogatás nélkül, hetvenmillió forintból készül.
Jay Crownover, a The New York Times és az USA Today bestsellerlista-vezető írójának robbanásra kész új trilógiája, a Welcome to the Point második kötete szexisebb, rejtélyesebb és izgalmasabb, mint valaha.
A Kossuth-nagydíj után újabb rangos elismerésben részesül Kallós Zoltán: a híres erdélyi néprajzkutató, a válaszúti „lélekmentő” az Európai Unió kulturális örökség díja, az Europa Nostra-díj egyik idei kitüntetettje.
A belföldi és külföldi koncertek számát is emelni szeretné Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzeti Filharmonikusok márciusban kinevezett zeneigazgatója - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.