- Idén lesz 16 éves a Punnany Massif, az egyik legnépszerűbb hazai formáció. Dalaikat rajongók ezrei fújják kívülről, és koncertjeikkel a legnagyobb szórakozóhelyeket is gond nélkül megtöltik, de nekik is nehezen indult be a szekér. Máté elárulta mit kellett volna sokkal korábban elkezdenie már gyerekkorában, és mi az ami kiskamaszként beleégett a
A Magyar Természettudományi Múzeum ad otthont a lengyel szervezésben megvalósult Óriások inváziója című utazó kockakiállításnak, mely ebbéli minőségében Európa legnagyobbja.
Elkészült Puskás Peti zenekara, a The Biebers - Minden este című slágerének videója, amelyben sokak örömére a Stolen Beat frontembere, Búzás Bence is közreműködik.
Még sosem történt ilyen a Budapesti Nyári Fesztivál történetében: rendkívül rövid idő alatt, már januárban elkelt minden jegy a Pink Martini július 25-ei koncertjére. Pánikra azonban semmi ok, a közönség ugyanis megszavazott magának még egy fellépést.
Újabb neveket, valamint három színpad részletes programját jelentették be a STRAND Fesztivál szervezői. Augusztus 20-24. között még több világsztár érkezik a zamárdi Szabadstrandra: fellép Steve Aoki, a Modestep, Sigma és az Ofenbach is. Emellett mostanra biztossá vált, hogy ismét a STRANDon, augusztus 20-án kerül sor a 4. Petőfi Zenei Díj gálájára
A nézők unják már a képregényből készült mozikat? Semmi gond, Hollywood előveszi a másik adu ászt, a számítógépes játékból készült adaptációt. A kártyát ezúttal az álomváros pápája, Jerry Bruckheimer keveri, így garantált a hajtás. Ráadásul meg ott van Jake Gyllenhaal, Perzsia hercege. Kalandjai szombat este 20.50-től a Film+ csatornán láthatók (is
Árverésre bocsátják júniusban azt a nagyméretű, a szakértők szerint Caravaggio által festett képet, amelyet öt évvel ezelőtt egy toulouse-i padláson találtak meg.
A 90 évvel ezelőtt feltárt pécsbányai mamutleletek fellelhető preparátumaiból és a jégkorszak állatainak ősmaradványaiból nyílt kiállítás március elsején a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) természettörténeti osztályán.
Liszt Ferencet Budapest és Magyarország arcává kellene tenni, úgy, ahogyan Ausztria a magáénak tudja Mozartot – mondta Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora.
A Két kicsi hód, Csilavi és Csikani megindítóan szép történetét Szürke Bagoly írta. Könyve több egyszerű állatregénynél. Nemcsak bevezeti az olvasót az ügyes, értelmes és szorgalmas kis állatok világába, de az érdeklődő megismerheti az indián őslakosoknak, ennek a büszke, természetszerető népnek az életét is. A Szürke Bagoly életéről szóló film szo
Wales - Peru (38) vadonatúj mixét szombaton mutatja be az Egyesült Királyság egyik legnagyobb zenei csatornája, a walesi Radio Cardiff 98.7 FM, ami a fiatalok elsőszámú kedvence, ugyanis a legfrissebb zenei top kínálatával.
'Az Aba-Novák-örökség még mindig felfedezésre vár, hiszen a festői kvalitáson túl ennek az örökségnek nagyon sok rétege és üzenete van a magyar társadalom számára.'
Egy Franciaországban született afrikai színész hazalátogat ősei földjére, Szenegálba és egy kis helyi rajongójának köszönhetően megtalálja önmagát. Erről szól a Yao című film, amit a budapesti Frankofón Filmnapok keretében mutattak be.
Hivatalosan alig egy hetes, de azoknak, akik rendszeresen űzik ezt a hagyományt, egész évben tart a „busóláz”. Elmeséljük, milyen a busójárás a főszereplők szemszögéből.
Képzőművészek számára írt ki nyílt pályázati felhívást a MANK Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. KÉP—VERS címmel, kortárs versek inspirációjára született művészeti pályaművek elkészítésére.
Teljesen új szimfonikus felállásban, a Heuréka Pop Orchestrával ad közös nagykoncertet a 15. születésnapját ünneplő Anna and the Barbies a Margitszigeten, június 13-án a Budapesti Nyári Fesztivál felkérésére. Pásztor Anna, a többszörös Fonogram-díjas előadóművész és zenekara szabadtéri koncertjén csak a felfokozottság és a totális jelenlét lesz meg
Csoóri Sándor összegyűjtött naplóinak első kötetéről már beszámoltunk lapunk hasábjain, ezúttal az 1990—2011 közötti időszakra vonatkozó kötetet mutatjuk be.
A világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye között van az előadóművészeti képzési kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a brit Quacquarelli Symonds (QS) 2019-es rangsora szerint.
Egy hivatalosan ma sem létező szenvedéstörténet vág mellbe minket: 1944-ben 68 kiskorú magyar fiatalt hurcoltak el túszként a román hatóságok a besszarábiai frontra.
Keith Flint énekes halála révén ismét a média figyelmének középpontjába került a 90-es évek egyik legnagyobb hatású pop-jelensége, a Prodigy, amely 1995-os Petőfi Csarnok-beli fellépése óta Magyarországon is jelentős táborral rendelkezett.
Hétfőn, magyar idő szerint reggel 9 óra után néhány perccel holtan találták a Prodigy ikonikus frontemberét, Keith Flintet essexi otthonában. (Kultúra)
A soproni fesztivál szervezői sok mindent köszönhetnek az ikonikus bandának, most szívszorító bejegyzéssel köszönnek el a 49 éves korában elhunyt frontembertől.
A pampák királya című sorozatot 1996-ban forgatták, népszerűsége azóta is töretlen. Az egyik legsikeresebb brazil telenovella most visszatér a képernyőre. A széria az RTL Goldon látható minden hétköznap 18.35-től. (Ismétlés szombat-vasárnap 10.00-tól.)