Digitális formában tették közzé az interneten a Rákosi Mátyás és felesége száműzetésbeli levelezését tartalmazó másolatgyűjteményt. Nagy nevek is szerepelnek a címzettek, feladók között. Az eredeti iratok kalandos úton kerültek Ungváry Krisztián birtokába.
Közvetlenül a második világháború után játszódik az Apró mesék című film, egy olyan pillanatban, amikor a harcok vége még korántsem jelentette a békét, a félelmek elmúlását.
Bálint Tamás Hibalista című, negyedik verseskötetéről a könyvespolcon tompa színekkel és absztrakt formákkal rejtőzködő borító alapján senki nem gondolná, hogy villoni vehemenciát rejt.
Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői végső búcsút vettek Tandori Dezső Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői végső búcsút vettek Tandori Dezső Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Megerősítette a Nobel Alapítvány, hogy idén nem marad el az irodalmi Nobel-díj odaítélése, az ideivel egy időben ősszel megnevezik a múlt évi díjazottat is, és a zsűri feladatát továbbra is a Svéd Akadémia látja el.
Koós János nagyon sok időt töltött az Express együttessel. Solymos Antallal baráti viszonyban is volt, az énekes-gitáros most egy interjúban emlékezik Koós Jánosra.
Húszévesen a Halloween sikító királynőjeként kezdte a pályafutását Jamie Lee Curtis. Tavaly töltötte be a hatvanat, és a 2018-as Halloweenben is látható. Lehet, hogy akkor kellett volna abbahagyni?
Vajon kit választ a fiatal bohém: a gazdag, tapasztalt, az életet nagy kanállal faló nőt, vagy az érte feltétel nélkül rajongó, tiszta lelkű vidéki lányt? A pénz mindent megold? Még a viszonzatlan lángolást is? Egy ártatlan lány szerelme porrá zúzhatja a gonosz intrikákat? Kérdések özöne, amelyekkel nap mint nap szembesülhetünk a való életben éppúg
Vajon kit választ a fiatal bohém: a gazdag, tapasztalt, az életet nagy kanállal faló nőt, avagy az érte feltétel nélkül rajongó, tiszta lelkű vidéki lányt? A pénz mindent megold? Még a viszonzatlan lángolást is? Egy ártatlan lány szerelme porrá zúzhatja a gonosz intrikákat? Kérdések özöne, amelyekkel nap mint nap szembesülhetünk a való életben éppe
Áll a család, a tekintetek a messzeségbe vesznek. A szem a lélek tükre, kíváncsiság, közömbösség, félelem vagy rettenet érhető tetten az apró szempárokban.
Kevésen múlt, hogy nem vízügyi szakember lett inkább. Nem szeretné meghatározni, milyen zenét játszik, és azt is elmesélte, mi a különbség a szárnykürt és a trombita között, illetve hangszerelés és hangszerelés között.
Szlava Polunyin előadásával, a Slava’s Snowshow-val kezdődik április 11-én a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM) a Fővárosi Nagycirkuszban.
Sorozatot készít a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből a Netflix. A streamingszolgáltató szerdán jelentette be, hogy megszerezte a mű megfilmesítésének jogát.
Életének 64. évében, kedden elhunyt Hüttl Kálmán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi tanára – közölte a Semmelweis Egyetem (SE) csütörtökön az MTI-vel. Közölték: Hüttl Kálmánt az egyetem saját halottjának tekinti.
Évek óta húsz százalék körül alakul a női zenei alkotók – szövegírók, zeneszerzők – aránya Magyarországon, jelentős többségük szövegírással foglalkozik. A tavaly regisztrált női dalszerzők mintegy 60 százaléka 30 évesnél fiatalabb – derült ki az Artisjus nőnap alkalmából közzétett statisztikáiból.
A tárlat a múzeum legfontosabb műtárgyaiból mutat be reprezentatív válogatást – mondta el Kovács Vilmos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.
Az Utolsó Előtti Huszár főszereplőit hazai színészlegendák ihlették, cselekményében a magyar népmesék, legendák és mitológia világa keveredik a Nagy Háború valós eseményeivel.
Péntek este nyílik meg és március végéig látható Rosta Marian - ahogyan ő hívja magát - fest'ész tárlata az Aranytíz Átrium Galériájában. Rosta Mariant az InfoRádió hallgatói is jól ismerhetik, hiszen 14 évig az Útinform és a Fővinform munkatársaként tájékoztatott.
Pénteken jelenik meg a Mathias Corvinus Collegium Tihanyi Alapítványa gondozásában, a Barankovics Alapítvány, illetve a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával a Magyar Politikai Enciklopédia. A kötet több mint 80 szerzője arra vállalkozott, hogy történelmi tapasztalataik segítségével, tágabb eszmetörténeti és mai érvénnyel határozzák meg