2024. augusztus 3. szombat

aug. 3
12:09
Elhunyt Gyugyi László (Infostart)
Életének 92. évében elhunyt Gyugyi László Amerikában élő magyar műgyűjtő, a világ legnagyobb Zsolnay-magángyűjteményeként számon tartott, Pécsen kiállított kollekció létrehozója, a baranyai vármegyeszékhely díszpolgára.
aug. 3
12:15
Vége: befejezi az Aerosmith, az utolsónak tervezett turné is félbeszakad – Itt a váratlan bejelentés (Blikk)
A közösségi oldalán jelentette be az Aerosmith, az 1970-ben alakult, legendás amerikai hard rock zenekar a visszavonulását. Az utolsónak szánt, 2025-ig tartó búcsúturnéját sem folytatják. Az ok: a világ színpadait évtizedek óta feldúló énekes, Steven Tyler hangja már nem bírja tovább.
aug. 3
12:33
5 idézet a hét könyvéből: Mohamed Mbougar Sarr és az Ugyanolyan emberek (Könyves Magazin)
A szenegáli Mohamed Mbougar Sarr 2018-as, magyarul a közelmúltban megjelent Ugyanolyan emberek című regénye lett a hét könyve. A melegek elleni utálatot és a gyűlölet természetrajzát bemutató kötetből választottunk ki most öt idézetet.  Nyitókép: Valuska Gábor
aug. 3
13:15
Meghalt Gyugyi László – Olyasmit adott Pécsnek, aminek nincs párja a világon (Blikk)
Életének 92. évében elhunyt Gyugyi László Amerikában élő magyar műgyűjtő, a világ legnagyobb Zsolnay-magángyűjteményeként számontartott, Pécsen kiállított kollekció létrehozója, a baranyai vármegyeszékhely díszpolgára.
aug. 3
15:45
Demi Moore egy fingról szóló könyvből olvas fel (Könyves Magazin)
A könyv alkotói szeretnék normalizálni a bélműködés természetes velejáróját, ebben segít nekik Demi Moore.
aug. 3
15:51
Steven Tyler hangja elhallgat: az Aerosmith több, mint 50 év után befejezi a turnézást (SzMo)
A döntés váratlan, de végleges. Az énekes hangszálsérülését nem tudják teljesen meggyógyítani.
aug. 3
16:15
A GameStop kivégezte az Egyesült Államok leghosszabb ideje futó videójátékos magazinját (Telex)
Nemcsak a nyomtatott magazint szüntetik meg, hanem a Game Informer oldalát és teljes archívumát is elérhetetlenné tették.
aug. 3
18:51
A parfümtől illatos találkozás, ami megpecsételi egy fiú és egy lány életét – Olvass bele! (Könyves Magazin)
Aanchal Malhotra lírai szépségű, az érzékekre ható regényében a történelem vihara zilálja szét két fiatal szerelmét és álmait. Most elolvashatod a fejezetet, melyben először pillantják meg egymást egy parfümüzletben. Fotó: Aashna Malhotra

2024. augusztus 4. vasárnap

aug. 4
0:15
A Duna csak folyt, és mi vidáman fürdőztünk és pecáztunk benne (Telex)
Milyen volt az élet Budapesten, amikor még fauszodák ringatóztak a Dunán, és egy hidroplánállomás is működött a folyón? A Fortepan és a Valyo egyesület közös kiadványa egy pezsgő nagyváros elmúlt évszázadát mutatja meg a Duna tükrében.
aug. 4
6:51
Leonora Carrington novellahőse egy nőstény hiénával társalog (Könyves Magazin)
Legyen szó franciául beszélő hiánáról vagy egy ovális hölgyről, az angol-mexikói Leonora Carrington zabolátlan fantáziával megírt, morbid humorú novelláiban minden teketóriázás nélkül rántja be a gyanútlan olvasót a szürrealizmus legmélyére.
aug. 4
7:27
Megfejtették az egyiptomi sikító múmia titkát (Könyves Magazin)
Úgy tűnik, a múmia rettenetes arckifejezését nem a rosszul végzett balzsamozás, hanem kínhalál okozta. A hír mellé három könyvet ajánlunk az ókori Egyiptomról.
aug. 4
7:27
Lóversenyekkel bukott le a legfélelmetesebb mexikói drogkartell (Telex)
Új sorozat hozza vissza kilencvenes évek animációs Batmanjének hangulatát, a Netflix a fiatal felnőtteket célozza egy bestseller-adaptációval, a Maxre pedig felkerült az Adult Swim kultikus sorozatának több évada.
aug. 4
9:27
Dívák & Ikonok: látványos és tanulságos kiállítás a Zene Házában (SzMo)
Régmúlt idők operacsillagaitól napjaink popsztárjaiig vezet végig a Londonból érkezett tárlat, amely magyar előadók történeteivel és relikviáival is kiegészült. A szeptember közepéig látható kiállításon számos híresség ruháival, tárgyaival ismerkedhetünk meg.
aug. 4
9:45
Meghalt egy néző a révkomáromi Azahriah-koncerten (Telex)
Az 55 éves férfi szívrohamot kapott.
aug. 4
10:45
Hét Trónok Harca-spinoff áll fejlesztés alatt a könyvek szerzője szerint (Telex)
Animációs műsor is jöhet – ha nem kaszálják el.
aug. 4
10:57
Az influenszer háziasszonyok élete közel sem annyira mesés, mint ahogy az a TikTokon látszik (Telex)
A Ballerina Farm látszólag egy tökéletes, tradicionális amerikai család mindennapjait mutatja be. Azonban egy friss interjú után sokan gyanakodni kezdtek, hogy az idillinek tűnő vidéki élet közel sem annyira őszinte, mint amilyennek látszik.
aug. 4
12:39
A világ legjobb ügyvédje a világ legrosszabb vádlottja (Telex)
Az Apple számos nagy nevet leigazolt ahhoz, hogy egy korábban Harrison Forddal már leforgatott filmet sorozatként gondoljanak újra. Az új Ártatlanságra ítélve azonban csak a mellékszereplők és nem Jake Gyllenhaal miatt emlékezetes.
aug. 4
12:51
Szécsi Noémi: Vajon kit szúrnak hátba a testvérek között dúló háborúban? (Könyves Magazin)
Olvasd el Szécsi Noémi Asko Sahlberg Ők című könyvéhez írt előszavát, amelyből kiderül, kell-e ismernünk Finnország 19. századi történelmét, hogy értsük a kisregényt, és hogy melyik klasszikus mű kínál támpontokat a háború és oroszok témát is körüljáró kötethez.
aug. 4
12:53
4 mesés zenei ismeretterjesztő gyerekkönyv (Könyves Magazin)
Hamiska és az acsarkodó rézfúvósok kalandjai. Egészkotta és Melódia királykisasszonyok bolyongása Folkia és Klasszika tartomány területén. Összegyűjtöttünk nektek négy a hangok, a hangszerek és a zene világában játszódó mesés gyerekkönyvet.
aug. 4
14:33
Egy nappal azután, hogy beadta válókeresetét, Cardi B bejelentette harmadik terhességét (Telex)
"Minden befejezés egy új kezdettel jár!" – írta a bejelentésben.
aug. 4
23:03
Nem az olimpia a sátánista, hanem ez (Telex)
Az év egyik amerikai horrorszenzációjában Nicolas Cage egy ördögimádó sorozatgyilkos, aki évtizedekig terrorizálja egy amerikai kisváros lakóit. A Longlegs után egészen biztosan rosszabb kedvvel távozunk a moziból, mint ahogy bementünk.

2024. augusztus 5. hétfő

aug. 5
6:33
Mérgező titokra bukkantak Rembrandt leghíresebb festményében elrejtve (Blikk)
A Rijksmuseum és az Amszterdami Egyetem vegyészei rájöttek, hogy a holland festészet aranykorának legnagyobb alakja, Rembrandt van Rijn hogyan varázsolt ragyogó fényt leghíresebb festménye, az Éjjeli őrjárat közismert jelenetébe. Kiderült, hogy meglehetősen veszélyesen.
aug. 5
6:39
10 könyv, ha nehezen boldogulsz a kamasz(ok) nevelésével (Könyves Magazin)
Kamaszt nevelni kihívás, páratlan kaland, érzelmi hullámvasút. De sok olyan időszaka van, amikor teljesen tehetetlennek, tanácstalannak érezzük magunkat. Tíz könyvet ajánlunk, melyek ilyenkor segíthetnek ötleteket adni és kijönni a hullámvölgyből.
aug. 5
7:21
Számodra melyik a tökéletes hely az olvasáshoz? (Könyves Magazin)
Az olvasáshoz mindenekelőtt egy jó könyv kell és egy kíváncsi olvasó. De egy csendes, nyugodt és hangulatos zugot sem árt találni, ahol elmélyülhetünk a választott könyvben.
aug. 5
7:33
Hugh Jackman lesz az új Robin Hood! Rozsomák a múlté? (Blikk)
Michael Sarnoski rendező végre friss információkat osztott meg a Hugh Jackman főszereplésével készlő The Death of Robin Hood című film forgatási idejéről. A produkciót a brit folklór legendás alakját övező történet "sötét újragondolásaként" jellemezte. A film hivatalos leírása szerint Hugh Jackman Robin Hoodja "egy harcedzett magányos ember", aki a
aug. 5
8:09
Szexi páncélok, vérengző fenevadak: 6 tévhit a gladiátorokról (Könyves Magazin)
A Gladiátor Ii és a Those About to Die történelmi tanácsadója meglepő tényekkel szolgál.
aug. 5
8:33
"Az a rohadék nem mondott semmit!" – Még a Bosszúállók sem tudtak Robert Downey Jr. visszatéréséről (Blikk)
Jeremy Renner, a Bosszúállók-filmek Sólyomszeme elárulta: Ronert Downey Jr. még előlük is eltitkolta, hogy visszatér a Marvelhez. "Az a rohadék nem mondott semmit!" – nyilatkozta a színész.
aug. 5
9:03
Ezt nem láttuk jönni! Ben Affleck játssza majd Hulk Hogant (Blikk)
Már évek óta tervezik Hollywoodban, hogy filmet készítenek Hulk Hogan pankrátor életéből. A amerikai ikon életútjából bőven lehet mozit csinálni, ám úgy tűnik, most egy nagyon fontos peréből forgatnak filmet. Mindezt ráadásul Ben Affleck főszereplésével.
aug. 5
10:27
Ők nem esznek, hanem zabálnak (Telex)
Szép summa jár nekik azért, mert eljátsszák, hogy kapkodva, állatok módjára zabálnak. Hogy ez jót tesz-e az afrikaiak vagy a muszlimok megítélésének, az fontos, de más kérdés.
aug. 5
10:57
Miért bukik el annyi Stephen King-adaptáció? Az írónak van egy elmélete (Könyves Magazin)
Stephen King könyveit évtizedek óta előszeretettel dolgozza fel Hollywood. De mindegyik kitűnő adaptációra jut legalább két félresikerült. Az író elmondta, mi a baj szerinte a megfilmesítésekkel.
aug. 5
12:39
Kedvcsináló videón a nagysikerű szegedi Munkácsy, a festőzseni című kiállítás (SzMo)
Még november 17-ig látogatható a tárlat, ahol bemutatják például a legendás Ásító inast, de megismerhetitek a festőzseni életének, munkásságának minden szakaszát.
aug. 5
13:09
Puskás Panni: Az Utas és holdvilág olyan, mintha mostanában íródott volna (Könyves Magazin)
Puskás Panni a Mutasd a könyvespolcod! sorozatban beszélt írásról, könyvekről, és három meghatározó olvasmányáról.
aug. 5
14:09
A Vörös Sárkányra a Párt, a Cia és egy történész is vadászik – Olvass bele a krimibe! (Könyves Magazin)
José Rodrigues dos Santos népszerű történész-nyomozója ezúttal a Vörös Sárkány nevű nő nyomába ered a Cia segítségével, hogy megtalálja eltűnt feleségét. Csakhogy ehhez a kínai vezetésnek is van egy-két szava. Most elolvashatsz belőle egy fejezetet.
aug. 5
14:33
5 könyvadaptáció, amit augusztusban nézhetünk (Könyves Magazin)
Érkezik A Gyűrűk Ura-sorozat 2. évada, egy bestseller Ya-krimi vagy Batman legújabb kalandjai. Mutatunk 5 friss streamelhető adaptációt.
aug. 5
17:09
30 éven át készült Freud összes művének 8100 oldalas újrakiadása, 50 új angol szöveggel (Könyves Magazin)
Előkerültek Sigmund Freud olyan, eddig ismeretlen szövegei, amelyekből kiderül, hogy mit gondolt a homoszexualitásról és a nők jogairól.
aug. 5
17:39
Ilyen messzire lehet jutni egy tengeri szivacs munkaetikájával (Telex)
Ice Spice egy cuki zenei termék, de túlzás a rap királynőjének nevezni. Júliusban hozta ki első nagylemezét, de már két éve ő a szórakoztatóipar legvirálisabb jelensége. Taylor Swift a legjobb barátnője, Spike Leevel forgat filmet, és 4 Grammy-díjra jelölték.
aug. 5
18:09
Ha hiába voltál rendes francia gyerek, egy kalapács még kisegíthet (Könyves Magazin)
Le lehet írni cigarettamárkákkal egy életet? És mit keres a kalapács a hátizsákban? A francia Arnaud Dudek Légy észnél című kötetét a legjobb elsőkönyvesek Goncourt-díjára jelölték 2012-ben, magyarul a Margó Könyvek-sorozatban jelent meg. Hősét egy héten belül elhagyja a barátnője és kirúgják az állásából, Dudek pedig frappáns iróniával vizsgálja a
aug. 5
20:45
Pápai Joci drámai bejelentést tett: visszalépett a Sztárboxtól – "A legfontosabb az egészség" (Blikk)
Pápai Joci – bevallása szerint – már régóta gondokkal küzdött a vállát illetően, ám ennek ellenére a felkészülés kezdetén úgy gondolta, bírja majd az edzéseket és a mérkőzéseket. De idővel rájött, hogy mégsem vállalhatja a terhelést. Ezért meg kellett hoznia a nehéz döntést, és le kellett mondania arról, hogy ringbe lép a Sztárboxban.
aug. 5
20:45
Mit szólnál egy feszült kis egyhelyszínes thriller-sorozathoz? Red Eye – Halálos repülés kritika (SzMo)
Milyen lenne egy több mint 9 órás repülést végignyomozni egy gyilkos után az utasok között? Miközben szedi áldozatait, egyre világosabb lesz a célja és végső célpontja. Majd az egész egy még nagyobb összeesküvés része lesz! Izgalmasan hat? Igen. Izgalmas is lett? Meglátjuk.
aug. 5
21:21
Drámai fordulat: Pápai Joci visszalépett a Sztárboxtól! (SzMo)
Az énekes-műsorvezető egyébként sem teljesen egészséges válla nem bírta a folyamatos edzések által jelentett terhelést.
aug. 5
21:51
Forog a Ványa bácsi – Buborékkeringő című tévéfilm (Demokrata)
Tévéfilm készül Csehov klasszikus darabjából a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában.
aug. 5
22:15
El se hagyhatja a lakását a világhírű filmrendező: David Lynch annyit cigizett, hogy tönkrement a tüdeje (Blikk)
David Lynch világhírű filmrendezőt emfizémával diagnosztizálták. Ezt egy interjúban vallotta be a 78 éves amerikai filmes. Ez annyit jelent, hogy tüdőtágulattal küzd, ami miatt a lakását sem hagyhatja el, nehogy egy kisebb megfázás után megbetegedjen, vagy akár elkapja a koronavírust elkapja. Emellett már a séta is megerőltető a filmrendező számára

2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
0:15
David Lynchnek tüdőtágulata van, a házát sem hagyhatja el (Telex)
A rendező évtizedek óta dohányzik, de le kellett szoknia. Már személyesen nem is tudna filmet rendezni.
aug. 6
0:19
Jordán Tamás három hónap kihagyás után, ősztől visszatér a színpadra (Telex)
A színészt kórházban ápolták, már jól van.
aug. 6
0:23
Pápai Joci kiszállt a Sztárboxból (Telex)
A válla miatt nem vállalta a szereplést.
aug. 6
0:27
Még két évad jön a Sárkányok házából, a harmadik évadot jövőre kezdik forgatni (Telex)
A rajongóknak még sokáig kell várniuk az újabb évadra.
aug. 6
0:31
Fájdalmasan őszinte vallomás lett Benedek Miklós posztumusz megjelent memoárja (Telex)
A januárban elhunyt Benedek Miklós posztumusz könyve nemcsak önreflexív vallomás, hanem egy igazi meglepetésmonológ is, amelyből a színész egy teljesen más arcát ismerhetjük meg.
aug. 6
5:15
Pápai Joci feladta az idei Sztárboxot: "Teljes szakadás van a vállamban" (Blikk)
Nehéz döntést hozott.
aug. 6
7:03
Tippelj, mennyi időbe telne elolvasni a világirodalom legfontosabb könyveit! (Könyves Magazin)
Az Economistban jelent meg cikk egy programozó által összeállított olvasmánylistáról.
aug. 6
7:21
10 könyv, amiből megismerheted az olimpikonok titkait (Könyves Magazin)
Az élsportolók élete, különösen azoké, akik a legmagasabb szintig jutnak, nem csak a sikerről szól. Erről tanúskodik azoknak a legendás olimpikonoknak az élete is, akikről a listánkon szereplő könyvek szólnak.

Keresés