Veiszer Alinda eheti műsorában Nyáry Krisztián, író, irodalomtörténész beszél arról, hogy a melegellenes rendelettel a művészet lényegét akarják elvenni, de szóba került az algériai bokszoló ügye is.
Amikor 157 évvel ezelőtt elültették, nem gondolhatták, hogy még 2024-ben is mekkora jelentőséggel bír majd a fővárosi Kodály köröndön lévő platánfa. Pedig az 1867-es "születésű" matuzsálem mára a budapesti tér igazi ékévé vált.
A nyár egyik legjobban várt alkotása, a legújabb Alien film, az Alien: Romulus. A franchise legújabb részét ezúttal Fede Álvarez rendezte, akihez köthető a főgonosz szörnyeteg kitalálása is. A produkciós csapat nem csak speciális effektekkel akarta megformálni az "Offspring" névre keresztelt lényt, ezért egy több mint kétméteres színészt választott
Augusztus 20-án debütált a televíziók képernyőjén a 'Most vagy soha!'. A Petőfi Sándorról és a Márciusi Ifjakról szóló filmet a TV2 adta le, ám a legújabb nézettségi adatok szerint a nézők körében nem aratott nagy sikert. Még a Duna TV-n 'István, a király' is megelőzte.
Egyszerre személyes és politikus a még csak 31 éves francia író vékony regénye, ami az apa halálához kapcsolódva a fiú emlékezetét, dühét és monológját viszi színre. Édouard Louis Akik megölték az apámat című regénye volt a hét könyve, abból válogattunk meghatározó idézeteket.
Jennifer Lopez és Ben Affleck válásáról új részletek láttak napvilágot. Az énekesnő barátai most fontos titkokat árultak el azzal kapcsolatban, hogy mi vezetett a sztárpár szakításához. J.Lo próbálta megmenteni a házasságát.
Az István, a király legendás Koppánya, Vikidál Gyula a múlt nagy pillanatairól és jelenlegi projektjeiről mesélt az M2 Petőfi TV vendégeként. Az énekes azt is elárulta: szeptembertől újra színházi darabban szerepel.
Rivaldafényben eltöltött élete után szűk családi körben, vallási szertartás keretében vettek végső búcsút Alain Delontól családtagjai és barátai szombaton a filmsztár közép-franciaországi Douchy-ban található birtokán.
A budai vár Vagányai olyan ifjúsági könyv, amely közelebb hozza, érthetőbbé, átélhetővé teszi a mostani kiskamaszok számára az 1956-os forradalmat, amelyről a legtöbben csak tankönyvekből, megemlékezéseken hallanak.
Heti streamingajánlónkban visszatér A hatalom gyűrűi és az Apple 2022-es sikersorozata, anime készült a Rick és Mortyból, és 2002 után folytatják minden idők legsikeresebb brazil filmjének történetét is.
Genevieve Kingston remekül megírt memoárja megindító történet egy nem mindennapi édesanya utolsó ajándékairól, bölcsességéről és szeretetéről, amivel a síron túlról is vigyázza lánya lépteit. Olvass bele a könyvbe!
Sándor Pétert kifogásolható viselkedése miatt márciusban elbocsátották, de a színház vezetése – a közönség nyomásának is engedve – most visszavette a fiatal színészt.
Denzel Washington a Gladiátor folytatásában tér vissza a vászonra, ahol Macrinus uralkodó szerepében láthatjuk majd. A 69 éves színész a közelgő megjelenés kapcsán elárulta, hogy egyre kevesebb film érdekli őt, de Ridley Scott rendező miatt inspirálva érezte magát arra, hogy elvállalja a szerepet. Washington szavai arra utalnak, hogy a Gladiátor 2.
Jenna Ortega nemrég a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos negatív tapasztalatairól mesélt, amelyek mélyen megrázták őt. A Netflix Wednesday sorozatának sztárja tinédzserként AI által generált, szexuális tartalmú képeket kapott a közösségi médiában, ami arra késztette őt, hogy törölje a Twitter-fiókját. A fiatal színésznő nyíltan beszélt a
A német techno DJ koncertjére rengetegen voltak kíváncsiak, de a jelek szerint a legtöbben inkább a kialakult áldatlan állapotok miatt fognak rá emlékezni.
Margaret Cavendish The Blazing World című műve több, mint szimpla sci-fi. Olvasható disztópiaként is, abban az értelemben pedig, hogy női hősei képzelt valóságokba menekülnek a mindennapjaik elől, a nőtörténet és a feminizmus felől is izgalmas olvasatot kínál.
Szétrobbanó mellkasokat, patkánypréseket, földönkívüliek által átalakított folyosót is készítettek magyar szakemberek az új Alien-filmhez. Melyik filmeket tekintette mérvadónak a rendező? Melyik kelléket kellett két hétig tesztelni? Milyen instrukciók járnak egy teremnyi hullához? A filmen dolgozó magyarokkal beszélgettünk.
Jennifer Lopez még csak augusztus 20-án adta be a válókeresetet, de Ben Affleck a pletykák szerint már egy másik nővel tölti az idejét. A sztárpár április vége óta nincs együtt, és hiába a próbálkozások, a házasságukat nem tudták megmenteni. A színész azonban nem szomorkodik.
Szeptember másodikán elkezdődik egy újabb tanév, az iskolák megtelnek élettel, diákokkal és persze tanárokkal is. Ennek apropóján most nyolc olyan könyvet mutatunk, melyben fontos szerep jut a pedagógusoknak.
Jennifer Lopez még csak augusztus 20-án adta be a válókeresetet, de Ben Affleck a pletykák szerint már egy másik nővel tölti az idejét. A sztárpár április vége óta nincs együtt, és hiába a próbálkozások, a házasságukat nem tudták megmenteni. A színész azonban nem szomorkodik.
A boldogság tudománya című kötet hét egyszerű, de létfontosságú leckét kínál, hogy megtörjük a negatív gondolati mintákat, és újra kapcsolódjunk mindahhoz, ami valóban számít.
A szeptemberi pécsi fesztiválok sorában ismét ott lesz a PécsLit Irodalmi Fesztivál, amely már a negyedik alkalommal várja a városba a hazai irodalom krémjét. Az eseményt szervező Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat most is hatnapos eseménysorozatot szervez, idén szeptember 9-14. között.
2024-ben tizedik alkalommal adja át a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. A Könyves Magazin szakmai partnerségében a nyáron elindult az előzsűrizés, új tagokkal, akiket a napokban bemutatunk nektek. Az előzsűrit bemutató sorozatunk: Bakó Sára, Codău Annamária.
A Borzalmak városa című Stephen King-regény adaptációjának rendezője ijesztő élőhalottakat ígér a popkultúrát az utóbbi években elárasztó jó külsejű, érzékeny vámpírok után.
A SkyShowtime lerántotta a leplet a Klitschko: More Than a Fight (Klicsko: Harcok ringen innen és túl) című film megjelenési dátumáról, és bemutatta a hivatalos előzetesét is. A dokumentumfilm október 6-tól kizárólag a SkyShowtime kínálatában lesz elérhető. Az inspiráló és mozgalmas előzetes betekintést nyújt a nézőknek az egykori nehézsúlyú bokszv
Egy nyolcepizódos, utazós, lakóautós beszélgetős műsorral érkezik hamarosan a VIASAT3-ra Sváby András, akit az ATV-től engedtek át ideiglenesen. Kiderült, milyen hazai sztárokat lát majd vendégül. De nem csak ő tűnik fel új arcként a csatornán, Osváth Zsolti is műsort kap.
Elképesztő videóklip robbantotta fel a YouTube felületét. Az ünnepelt színésznő, Jenna Ortega és Sabrina Carpenter közös alkotása nem várt fordulatokat tartogatott a rajongók számára. Hiszen a bombázó sztárok között elcsattanó csók nem az első Ortega pályafutása során, amikor leszbikus jelenetben kap helyet - Mit titkol a színésznő?
Az örök székely dekollázzsal operáló, számos nyelvi réteg megidézésével próbálkozó, távoli asszociációkból és vendégszövegekből építkező fejezetei a nagyepika klasszikus szabályai ellen intéznek támadást. De vajon sikerül-e utat találni az időtlenséghez az ördögi ármánykodás összekuszálta történetszálak között?
Idén tizedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A Margó-díj célja a kortárs irodalom és az olvasás népszerűsítése, és természetesen az, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket. Cikksorozatban mutatjuk meg a pályázatra benyújtott könyveket.