2024. augusztus 7. szerda

aug. 7
15:57
Liza Minnellinek annyira nem tetszettek a róla szóló dokumentumfilmek, hogy inkább saját memoárt ad ki (Telex)
A színésznő szerint az eddigi adaptációkat olyanok készítették, akik őt és családját sem ismerték.
aug. 7
17:45
Már le is mondta fellépését a Sziget Fesztivál egyik előadója (Infostart)
Aggódni azonban nem kell, a szervezők már be is töltötték a hirtelen támadt űrt a programban.
aug. 7
19:09
"Apa, nem" – Fájdalmasan ciki: a Trónok harca világsztárja nem meri megmutatni a gyermekeinek a sorozatot (Blikk)
Kit Harington kimondta: biztos benne, hogy gyerekei nem nézi meg a Trónok harcát. A színész és szerelme a forgatások alatt szerettek egymásba, hiszen Rose Leslie szintén a sorozat szereplője volt. Ám Harington szerint a gyerekeik nem akarják majd visszanézni a szüleiket a Trónok harcában.
aug. 7
19:21
260 kilométert utaztak a sárkányok, nehogy már olyan nyerjen, aki nem tud sárkányon lovagolni! (Telex)
A Sárkányok háza második évada sok helyen döcögött, és az utolsó rész is kicsit összecsapottnak tűnt, mégis voltak benne élvezetes részek. Az After+ legújabb adásában kibeszéljük az évadot.
aug. 7
20:33
A munka jelenti a gyógyírt a megözvegyült orvos számára: Doktor Ballouz (Blikk)
Az orvosi hivatás és a megözvegyült Doktor Ballouz mindennapjaiba nyújt bepillantást a német sorozat.

2024. augusztus 8. csütörtök

aug. 8
0:15
Emlékszik Az istenek a fejükre estek főszereplőjére? Így nézett ki a világhír után Xi, a busman (Blikk)
Több mint négy évtizede jelent meg Az istenek a fejükre estek című film, amelynek egyik legikonikusabb és legkedveltebb szereplője volt Nǃxau ǂToma, aki Xit, a busmant alakította. A namíbiai férfi a !Kung nép tagja volt, de világhírre tett szert a filmmel és annak folytatásával. Több mint 20 évvel ezelőtt, 2003-ban hunyt el.
aug. 8
0:15
A nagyváros szövetébe láthatatlanul simultak a lányok (Könyves Magazin)
A kiegyezést követő években példátlan népességbumm következett be a fővárosban, amely mágnesként vonzotta a boldogulni vágyókat. Köztük rengeteg fiatal, jellemzően alsóosztálybeli nőt, akiknek munkája elengedhetetlen volt a város zavartalan működéséhez, a polgári szem mégis legtöbbször átsiklott felettük. Bár testben jelen voltak, valójában mégis l
aug. 8
0:15
Terrorveszély miatt elmaradnak Taylor Swift bécsi koncertjei (Telex)
Előzőleg két gyanúsítottat vettek őrizetbe, egyikük hűségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezetnek.
aug. 8
0:19
Hogy mi van? Egy pofátlan stábtag leszólta a gyönyörű Kate Winslet testét (Blikk)
Emberek milliói rajonganak a pályafutása kezdete óta Kate Winsletért. A színésznőt azonban sértő kritikával illette egy kollégája az új filmje, a Lee forgatásán. A stábtag Winslet alakjára tett csúnya megjegyzést, miközben a színésznő a szerep kedvéért nem követett szigorú diétát, mert a karaktere megkívánta a "puhább" testet.
aug. 8
0:23
Hihetetlen, újabb ünnepelt világsztár lazul Budapesten! Nem hiszi el, milyen üzletbe ment be a belvárosban (Blikk)
Hazánkban forgatják a nagy sikerű Szemfényvesztők filmsorozat harmadik részét. A fővárosban tartózkodnak a produkció színészei, köztük a Közösségi hálóban mutatott alakításáért Oscar-díjra jelölt Jesse Eisenberg, aki Mark Zuckerberget formálta meg a filmben. A színész, aki a Szemfényvesztők-filmek jelentőségteljes karaktere, most egy budapesti bűvé
aug. 8
6:51
Brooke Shields az öregedésről írt őszinte és vicces könyvet (Könyves Magazin)
A kötetben Brooke Shields a középkorú nőkkel kapcsolatos előítéleteket is igyekszik lebontani.
aug. 8
7:15
9 könyv meghatározó zenészekről, akik felléptek már a Szigeten (Könyves Magazin)
Idén harmincadik alkalommal rendezik meg Sziget Fesztivált. A bohém zenészélet irigylésre méltónak tűnik, de a művészek valódi arca sokszor rejtve marad. Kivéve, ha valaki megírja az élettörténetét. A fesztivál legendás fellépőiről készült könyvek közül válogattunk.
aug. 8
7:21
Kádárék ideológiai szócsőként használták a krimit (Könyves Magazin)
A Kádár-korban megjelent krimik főként a szocialista világ- és értékrend közvetítésére vállalkoztak. Tényleg bűnügyi riportokból nőttek ki a regények? Melyik Ávó-s tisztből lett bestsellerszerző? Hogyan segítette a kémelhárítók munkáját a keleti blokkban fogant bűnregény? Olvass bele Török Lajos Detektívtörténet és szocializmus című könyvébe!
aug. 8
8:21
Kylie Minogue még mindig a popzene ikonja, csak már kicsit megkopott (Telex)
Slágerparádével tért vissza Budapestre az ausztrál popikon, akinél csak a közönség tűnt fáradtabbnak. A show működött, a dalok már kevésbé.
aug. 8
10:15
Kurier: Bombát épített és a tömegbe hajtott volna a merénylő, aki miatt lemondták a Taylor Swift-koncerteket (Telex)
A terroristák állítólag a stadionon kívüli tömeget célozták volna meg.
aug. 8
11:03
Az orosz vámhatóság cenzúra híján is elkobzott egy Zelenszkij-életrajzot (Könyves Magazin)
Az orosz hatóságok szerint a kötet veszélyt jelent a nemzetbiztonságra és az állampolgárok erkölcseire.
aug. 8
11:33
Csak erős idegzetűeknek! Emberi bőrrel bevont bútorokat és egy lenyúzott arcot is találtak az elmebeteg gyilkos otthonában (Blikk)
Cikksorozatunk a világ legrettegettebb sorozatgyilkosainak történetét tárja fel, bemutatva szörnyű tetteiket, a mögöttük húzódó motivációkat és a hozzájuk kapcsolódó nyomozásokat. Ezúttal Ed Geinról, A texasi láncfűrészes mészárlást ihlető bűnözőről mesélünk, akinek rémtettei mára számos másik regény és film alapjául szolgáltak. Csak erős idegzetűe
aug. 8
12:03
"Megtarthattam a tündefüleket...nagyjából ennyi" – Cate Blanchett egy árva fillért sem kapott a Gyűrűk Urában való szereplésért (Blikk)
Megdöbbentő vallomást tett a kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas ausztrál színésznő, Cate Blanchett a Gyűrűk Ura-sorozattal kapcsolatban. Állítása szerint közel sem kerestek a színészek annyi pénzt az ikonikus filmsorozattal, mint, ahogy arra számítani lehet. De ő valójában nem is a fizetésért vállalta be.
aug. 8
12:15
Hazafias nevelés: a hongkongi középiskolások torkán is letolják Hszi Csin-ping gondolatait (Könyves Magazin)
A kínai elnök, Hszi Csin-ping politikai ideológiáját hamarosan már Hongkongban is tanítani kezdik az Állampolgárság, gazdaságtan és társadalom elnevezésű új tantárgy keretein belül.
aug. 8
12:27
Több a magyar, kisebb a tömeg, és egyelőre tisztaság jellemzi az idei Szigetet (Telex)
A ki- és bejutás zökkenőmentes volt első nap, a budget foodoknál van azért fejetlenség, a por egyelőre elviselhető. Összeszedtünk minden fontos tudnivalót az idei Szigetről.
aug. 8
13:27
Veretés, nem öregszagú popikonok, illetve a holland rave-Azahriah vitte a sziget első napját (SzMo)
A 30. Sziget első napja döcögve indult, de szépen felhozta magát a végére. A napot egyértelműen a hollandok (most már tényleg) világsztárja, Joost vitte el.
aug. 8
14:39
Szeptemberben már tényleg szigorít a jelszómegosztáson a Disney (Telex)
Azt még nem tudni, hogy mennyibe kerül majd egy új profil hozzáadása a meglévő fiókhoz.
aug. 8
14:51
A bográcsban és a tűzön készített ételek lesznek a főszereplői a Magyar Ízek Utcájának (Demokrata)
A gasztronómiai különlegességeket augusztus 18. és 20. között lehet megkóstolni.
aug. 8
14:57
Forradalom a Tv2-n: augusztus 20-án leadják Rákay Philip Petőfi-filmjét (Blikk)
Az államalapítás ünnepén a tévében is levetítik a Most vagy soha! című Petőfi-filmet. Bár Rákay Philip korábban azt mondta, egyelőre biztosan nem sugározzák majd a mozikon kívül a filmet, úgy tűnik, az ünnepnap kapcsán kivételt tettek. A hagyományos tűzijáték idején vetítik majd.
aug. 8
15:45
"Ne higgyétek, hogy büntetlenül megúszhatjátok" – Tóth Gabi feljelentené a kommentelőit (Telex)
Az énekesnő TikTok-videójában azt mondta, 3 éve kapja a negatív kommenteket, most már szeretné, ha következménye is lenne.
aug. 8
16:27
Diszlexiás gyerekeknek szóló mesekönyv jelent meg speciális betűtípussal (Könyves Magazin)
A Léna és a táncoló betűk című mesekönyv kifejezetten az olvasási nehézségekkel küzdő, diszlexiás gyerekeknek készült, speciális betűkészlettel a könnyebb olvashatóságért.
aug. 8
16:29
Bob Woodward megfejti, hogyan hat a két zajló háború az amerikai elnökválasztásra (Könyves Magazin)
A Pulitzer-díjas újságíró szerint az orosz-ukrán és az izraeli-palesztin háború kezelése nagyban befolyásolja az amerikai elnöki posztért folyó versengést is.
aug. 8
17:39
8,5 milliárd forintból építenek emlékhelyet a Himnusznak Szatmárcsekén (Telex)
Tizenöt ingatlant és harmincezer négyzetmétert újítanak fel a faluban.
aug. 8
18:45
Meghalt Boros Lajos rádiós műsorvezető (Telex)
A gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője 77 éves volt.
aug. 8
19:15
A gyerekek egy sötét, erőszakos világban válnak felnőtté a Balkánon – Olvasd el Lana Bastašić novelláját! (Könyves Magazin)
A szerb Lana Bastašić Tejfogak című novelláskötetével folytatódik a Margó Könyvek sorozat. Most elolvashatod az egyik elbeszélést, melyben egy kislány drasztikus megoldást talál a családja problémáira.
aug. 8
21:15
Gulyás Gergely: Balatonhenye megújulásának fontos része a kultúrház felújítása (Demokrata)
Mintegy negyedmilliárd forintból megújult az 1950-es években épült balatonhenyei kultúrház.

2024. augusztus 9. péntek

aug. 9
0:15
Fájdalmas, de életeket mentő döntés volt a Taylor Swift-koncertek lemondása (Telex)
A merényletet tervezők a stadionon kívül gyülekező tömeget célozták volna, így a koncertek törlésével nem csak a jeggyel rendelkezőket védték. A rajongókat sokkolta a döntés, de hálásak a hatóságoknak.
aug. 9
6:39
Havas Jon besokallt a sárkányoktól, ezért képtelen megnézni a Trónok harca előzménytörténetét (Könyves Magazin)
Kit Harington azt nyilatkozta, hogy a Trónok harca után képtelen megnézni a Sárkányok házát.
aug. 9
6:57
Kabaré, szerelem és kábítószer: Liza Minnelli végül megírja önéletrajzát (Könyves Magazin)
Liza Minnelli megírja az emlékiratait, mert a róla szóló készült dokumentumfilmeket olyanok készítették, akik valójában nem ismerik.
aug. 9
7:21
5 szakácskönyv, melyből mesteri francia fogásokat készíthetsz (Könyves Magazin)
Hagymalaves, ratatouille, borjúragu, halleves, tarte tatin, croissant, citromtorta vagy az irodalomtörténetben is híressé vált madeleine-sütemény. Ismerősek ezek a nevezetes francia ételek? Ha esetleg magad is elkészítenéd őket, 5 szakácskönyvet ajánlunk a figyelmedbe!
aug. 9
8:00
A Lali király című dallal indult a Retro Rádió reggeli adása, Boros Lajosra emlékezve (Telex)
Lovász László azzal kezdte a műsort, hogy "piszok nehéz megszólalni", Bochkor Gábor nem volt a stúdióban.
aug. 9
8:51
Havas Jon besokallt a sárkányoktól, ezért képtelen megnézni a Trónok harca előzménytörténetét (Könyves Magazin)
Kit Harington azt nyilatkozta, hogy a Trónok harca után képtelen megnézni a Sárkányok házát.
aug. 9
10:03
Karácsony Gergely ezeket a nonfiction könyveket olvassa nyáron (Könyves Magazin)
A Karácsony Gergely által választott kötetek között építészeti, politikai, történelmi témájú könyv és színészéletrajz is van.
aug. 9
10:12
Ingyen hamburgerrel, ingyen belépőkkel és Swarovskival kárpótolja Bécs a csalódott Taylor Swift-rajongókat (Telex)
Akik akár Taylor Swift-tematikájú bulikba is elmehetnek.
aug. 9
11:42
Igazi sztáralkat, de Halsey személyisége izgalmasabb a zenéjénél (Telex)
A Sziget csütörtöki headlinerének koncertje nehezen indult, de amikor rockosabb dalokra váltott, felélénkült a közönség. A vetéléséről, betegségéről is nyíltan beszélő Halsey sztorijai érdekesebbek, mint a dalai.
aug. 9
11:54
A Red Hot Chili Peppers és Billie Eilish is fellép majd vasárnap az olimpia záróeseményén (Telex)
Az egész olimpiát lenyomó Snoop Dog fellépésére is lehet számítani Párizsban.
aug. 9
12:03
A Léon, a profi tönkretette a gyerekkorát, és nem volt hajlandó gyerekként szexet imitálni egy 50 éves férfival – A Natalie Portman-portré (SzMo)
A színésznő, akinek fontosabb volt a tanulás, mint a csillogás, aki már 8 évesen vegetáriánus lett, és akit egy egész világ sajnált a férje félrelépése miatt.
aug. 9
12:57
Az új trend: parfüm, csípős szósz, melegítő a könyv mellé (Könyves Magazin)
Amerikai könyvkiadók és írók mostanában ezzel a módszerrel népszerűsítik az új megjelenéseket.
aug. 9
13:09
A Léon, a profi tönkretette a gyerekkorát, és nem volt hajlandó gyerekként szexet imitálni egy 50 éves férfival – A Natalie Portman-portré (SzMo)
A színésznő, akinek fontosabb volt a tanulás, mint a csillogás, aki már 8 évesen vegetáriánus lett, és akit egy egész világ sajnált a férje félrelépése miatt.
aug. 9
14:30
Házibulis ökörködésként indult, Párizsban már olimpiai sportág a breaktánc (Telex)
A breakelők közösségén belül sem örül mindenki annak, hogy az olimpián bemutatkozik ez az önkifejezési módszer. Mi alapján fogják pontozni a versenyzőket és hogyan néz ki egy breakverseny az olimpián?
aug. 9
15:36
Csak akkor lakhatsz jól a Sziget budget foodjaival, ha szerencsésen választasz (Telex)
Megemelték a pénztárcabarát ételek árát a Szigeten, cserébe nagyobbak lettek az adagok. A biztos választás a rántott hús vagy a töltött paprika. A megkérdezett vendéglátósok szerint azért nem problémamentes a koncepció.
aug. 9
15:54
Az Országházban nyílt meg az idei Kurultáj (Demokrata)
27 nemzet képviselőinek jelenlétében, a Parlamentben nyílt meg a Kurultáj hagyományőrző rendezvény, amelyet péntektől vasárnapig tartanak.
aug. 9
16:39
Túlélési kalauz: 5 tipp, hogy talpon tudj maradni a Sziget Fesztiválon (SzMo)
Talán sokan már tapasztaltnak érzik magukat a fesztiválok tekintetében, mégis érdemes odafigyelni néhány apróságra a túléléshez. Ebben szeretnénk most egy kis segítséget adni öt apró tippel, amivel biztonságosan végigbulizhatod a Szigetet!
aug. 9
17:09
Nézd meg Hemingway klasszikusát: 29 ezer üvegre festett képkocka, varázslatos hangulat! (Könyves Magazin)
Az amerikai szerző egyszerre volt életművész, kalandor, túlélő, de elsősorban író, aki számos fontos művet írt, mégis mind közül kiemelkedik Az öreg halász és a tenger, amivel kiérdemelte a Pulitzer-, majd a rákövetkező évben az irodalmi Nobel-díjat is. Nézd meg ezt a fantasztikus animációt, ami Oscar-díjat érdemelt!
aug. 9
17:15
Sziget 2. nap: tökös húzás lett volna a Sziget részéről megcserélni Azahriah és Halsey fellépését (SzMo)
Azahriah teljesen belenőtt a nagyszínpadba, grandson volt biztosan a nap meglepetése, Halsey-nél pedig a kötelező körökön túl hiányzott az az extra.

Keresés