A Bp. Honvéd május 30-án a malajziai olimpiai labdarúgó-válogatott ellen játszik felkészülési mérkőzést. Az ázsiai nemzeti csapat a következő hónapban Szlovákiában edzőtáborozik, onnan ruccan át a Bozsik-stadionba, ahol jövő hónap utolsó előtti napján 17 órától összecsap Supka Attila együttesével.
A 41 éves szakember pénteken jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a szezon végén lejáró szerződését. A játékosokat az edzés előtt tájékoztatta döntéséről, a Marca szerint ezekkel a szavakkal: "Fiúk, elhagyom a Barcát".
Hatos Gábor londoni kvótát szerzett a szabadfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután pénteken bejutott a döntőbe a kínai Tajjüanban zajló olimpiai selejtezőn.
Hatos Gábor egy győzelemre került az olimpiai indulástól, miután a kínai Tajjüanban zajló kvalifikációs birkózótorna nyitónapján két diadallal bejutott a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájának elődöntőjébe. A negyeddöntőből Wöller Gergőnek és Veréb Istvánnak nem sikerült továbblépnie.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Nemzetközi Raftingszövetség támogatásában a világon először vadvízi túravezetői és vízimentőversenyt rendeznek a hétvégén a Salza folyón, az osztrák Wildalpenben.
Hatos Gábor londoni kvótát szerzett a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos kategóriájában, miután pénteken bejutott a döntőbe a kínai Tajjüanban zajló olimpiai selejtezőn.
Pep Guardiola hivatalosan is bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését a Barcelonával. Sandro Rosell elnök közös sajtótájékoztatójukon megköszönte a menedzsernek eddigi munkáját.
Az idei nyári játékoknak otthont adó London állt a középpontban az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) Budapesten zajló 33. konferenciájának pénteki, második napján.
Fazekas Róbert diszkoszvető csütörtöki 65.14 méteres eredményével, illetve Hatos Gábornak a kínai olimpiai kvalifikációs birkózótornán elért sikereivel 127-re nőtt a londoni olimpiára nevezhető magyar sportolók létszáma.
Az NSO Tv kamerája előtt a Sport Tv két riportere, Lipcsei Betta és Molnár Mátyás mondta el a várakozásait a labdarúgó NB I 26. fordulójával kapcsolatban. Szó esik a Fradi vendégjátékáról a Videotonnál, arról, hogy miért lehet parázs meccs az Újpest és a Vasas összecsapása, és hogy mire megy a Győri ETO a Kecskemét ellen.
Május második felében hirdet ítéletet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Győri ETO FC ügyében: az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) két évre kizárta az európai kupákból a zöld-fehér klubot, amely a CAS-hoz fordult.
A már „tét nélküli" fináléban Hatos Gábor két szoros menetben kikapott (0:1, 2:2) a mongol Unurbat Purevjavtól, és ezzel a második helyen zárt a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos kategóriájában a kínai Tajjüanban zajló olimpiai selejtezőn.
A Magyar Jégkorongszövetség hagyományteremtő céllal idén először rendezi meg a „Most mutasd meg” napot az U14-es és U16-os korú játékosok részére. A nap során nemcsak találkozni lehet majd a Ljubljanában bronzérmet szerző felnőttválogatott tagjaival, hanem a jég helyett ezúttal a padon foglalnak majd helyet Tokaji Viktorék – ők lesznek ugyanis a csapatok edzői.
A múlt heti sajtóhírekkel ellentétben Huszti Szabolcs átigazolási ügyében a Monaco nem folytatja a tárgyalásokat az orosz Zenittel, a legfrissebb beszámolók szerint a hercegségbeliek lemondtak a magyar szélső szerződtetéséről.
A német labdarúgó-bajnokságban a címét megvédő Borussia Dortmund hétfőig adott haladékot Kagava Sindzsinek, hogy aláírja a neki tett szerződéshosszabbítási ajánlatot. A 23 éves japán támadót – aki 29 mérkőzésen 13 gólt szerzett ebben a szezonban – jelenleg 2013-ig szóló megállapodás köti a klubhoz.
Mint ismeretes, Josep Guardiola vezetőedző pénteken hivatalosan is bejelentette, a szezon végén távozik a Barcelonától. A csapat argentin klasszisát, Lionel Messit annyira megviselte az edző döntése, hogy a hivatalos sajtótájékoztatón nem is tudott részt venni – a facebookon írt érzéseiről.
Parázs hangulatú mérkőzésen az Atlético Madrid idegenben is legyőzte a Valenciát a labdarúgó Európa-liga elődöntőjének visszavágóján, így bejutotta bukaresti fináléba, ahol az Athletic Bilbao lesz az ellenfele. A valenciai visszavágó 77. percében azonban hosszú percekre megállta a játék, ugyanis a játékvezető kikérte a gólbíró véleményét, hogy a madridiak játékosa, Tiago, vagy a hazaiak…