Alighanem az egyik legjobban várt csoportmérkőzés következik az Európa-bajnokságon: vajon Roy Hodgson mire volt képes ilyen rövid idő alatt az angol válogatottal? És vajon a kiválóan védekező franciák hátsó sora ezúttal is jól fog zárni?
A riói Megváltó-szoborhoz hasonlító tákolmányt eszkábáltak a lelkes angolok, a Roy Hodgsont mintázó szobrot a doveri sziklák felett állították készültségbe, ahogy reménykedő tekintetét éppen Franciaországra szegezi.
Szeged mellett, a Gróf Széchenyi István Evezős és Kajak-kenu pályán készül Londonra a Hirling Zsolt, Varga Tamás páros; az evezőssport hazai történetében ez a duó az egyetlen olyan csapat, amely három egymást követő olimpián azonos összeállításban vesz részt.
A labdabirtoklást tekintve toronymagasan a spanyolok vezetnek az első hat mérkőzés lejátszását követően a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
A magyar válogatott Király Gábor csapatával, a német másodosztályú TSV 1860 Münchennel játszik felkészülési mérkőzést a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Haladás július 22-én Szombathelyen.
A nemzetközi sajtó főként Lewis Hamiltont, a McLaren pilótáját dicsérte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj másnapján, aki az autós gyorsasági-világbajnokság idei hetedik versenyén a hetedik győztes lett.
Oldalunkon igyekszünk a leghamarabb friss kezdőcsapatokkal szolgálni az Eb-meccsek előtt. Az angolok érdekes csapattal érkeztek az Eb-re, az biztos, hogy az egyik legjobban várt csoportmeccs következik.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága minden, élvonalbeli tagságra jogosult sportszervezet nevezését elfogadta az OTP Bank Liga 2012/13-as szezonjára.
A rasszizmus visszaszorítása érdekében az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) levelet írt a kontinensviadalnak otthont adó lengyel és ukrán települések polgármestereinek.
A lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokság keddi orosz-lengyel csoportmérkőzésére készül a lengyel rendőrség - mondta egy hétfői sajtótájékoztatón Jacek Cichocki belügyminiszter.
Lemberg (Lviv) polgármestere felháborodásának adott hangot amiatt, hogy orosz nyelven közvetítették a nyugat-ukrajnai városban lévő szurkolói zónában a lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokságon vasárnap rendezett Írország-Horvátország mérkőzést.
Lukas Podolski után újabb támadóval erősítheti meg keretét az Arsenal. A londoni "ágyúsok" 13 millió fontot fizetnének a Montpellier válogatott támadójáért, Olivier Giroud-ért.
Shyam Das bíró a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) javára döntött, így a New Orleans Saints jelenlegi és korábbi játékosainak az eltiltása életben maradt. Roger Goodell számára ez egy hatalmas siker volt.
A jó első félidőt követően a második játékrész tökéletes unalomba fulladt a D-csoport rangadóján, a Franciaország-Anglia mérkőzésen. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult.
Oldalunkon igyekszünk a leghamarabb friss kezdőcsapatokkal szolgálni az Eb-meccsek előtt. Az angolok érdekes csapattal érkeztek az Eb-re, az biztos, hogy az egyik legjobban várt csoportmeccs következik.
Június 12-én veszi kezdetét a tizenegyedik vízilabda Világliga nagydöntője. A kazahsztáni fináléban mindenképpen új bajnokot avatnak, ugyanis a tornát eddig négy válogatott nyerte meg, de az idei eseményre egyik csapat sem kvalifikálta magát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága minden, élvonalbeli tagságra jogosult sportszervezet nevezését elfogadta az OTP Bank Liga 2012/13-as szezonjára.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kiss Dániel 110 m gáton arany-, Fazekas Róbert diszkoszvetésben ezüstérmet nyert a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) által szervezett moszkvai viadalon.
A hazai pályán szereplő, nyolcadikként kiemelt német Philipp Kohlschreiber két szettben verte honfitársát, Dustin Brownt a 750 ezer euró összdíjazású füvespályás hallei férfi tenisztorna hétfői első fordulójában.
Az eső miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy hétfőn már nem kezdik el a játékot a 200 ezer dollár összdíjazású birminghami füvespályás női tenisztornán, amelynek első fordulójában Czink Melinda és Babos Tímea is pályára lépett volna.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...