Az orosz Nagyja Petrova és a címvédő lengyel Agnieszka Radwanska jutott be a 2.1 millió dollár összdíjazású tokiói kemény pályás női tenisztorna szombati döntőjébe.
A Liverpool nem kezdte jól a szezont az angol labdarúgó-bajnokságban. Brendan Rodgers, a csapat menedzsere a Manchester United elleni hazai vereség után alaposan berágott a játékvezetőkre.
Tomiszlav Szivics, a Paks NB I-es csapatának vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, a Videoton ellen is a támadófutballt részesíti előnyben.
A Connecticut Sunt erősítő Tina Charlest választották meg a tengerentúli profi női kosárlabdaliga (WNBA) 2012-es alapszakaszának legértékesebb játékosává (MVP).
Az NB II Nyugati csoportjában szereplő SZTK-Erima labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette: megbízott edzőként Szamosi Tamás irányítja a szakmai munkát.
A Pécsi MFC labdarúgócsapata ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott az Újpest elleni, vasárnapi bajnoki mérkőzés kapcsán. Az újságírók Bodnár Lászlótól, a csapat védőjétől is kérdezhettek, aki a válogatottról is beszélt.
Carlos Tévez (Manchester City) és Javier Pastore (PSG) sem kapott meghívót az Uruguay és a Chile elleni vb-selejtezőre készülő argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányától, Alejandro Sabellától, ugyanakkor ott van a keretben Hernán Barcos, a Palmeiras csatára.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) két mérkőzésről eltiltotta az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli szlovák támadó középpályását, Marek Hamsíkot.
Az MTK labdarúgócsapatának múlt heti összecsapásán Kanta József, Könyves Norbert és Vadnai Dániel is kisebb rúgást kapott, közülük Kanta játékára van a legnagyobb esély a Siófok ellen ma este, míg Rafa Wolfe ismét rendelkezésre áll.
José Mourinho szerint elképzelhető, hogy John Terry a tavaly októberi QPR–Chelsea mérkőzésen az ellenfél védőjének, Anton Ferdinandnak a bőrszínére tett megjegyzést – ezért csütörtökön négy mérkőzésről eltiltották a Chelsea futballistáját, valamint 220 ezer fontra megbüntették –, ám ez nem jelenti azt, hogy korábbi játékosa rasszista.
Könnyen lehet, hogy Wesley Sneijder combsérülése súlyosabb a vártnál. Az Internazionale holland válogatott középpályása mindössze húsz percet töltött a pályán a Chievo ellen 2–0-ra megnyert bajnokin, és az előzetes hírekkel szemben lehet, hogy nem húzódás, hanem szakadás van a combjában.
Nagyot ütközött a Cleveland Browns játékosa, Joshua Cribbs a Baltimore Ravenst erősítő Dannell Ellerbével az NFL csütörtök esti mérkőzésén. Cribbs sisakja lerepült, az elkapó hosszú ideig lent maradt a földön, de végül a saját lábán hagyta el a játékteret. A játékos még szeretett volna visszamenni a pályára, de a csapat orvosi stábja jobbnak látta, ha Cribbs nem folytatja a játékot. A mérkőzés…
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma szombati, Juventus elleni utazó keretében helyet kapott Pablo Osvaldo, aki a Sampdoria elleni hétközi mérkőzésen sérülés miatt nem jutott szóhoz.
A KTE-Phoenix Mecano labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette: hároméves szerződést kötött Horváth Ferenccel, a Szigetszentmiklós volt trénerével.
Könnyen lehet, hogy Wesley Sneijder combsérülése súlyosabb a vártnál. Az Internazionale holland válogatott középpályása mindössze húsz percet töltött a pályán a Chievo ellen 2–0-ra megnyert bajnokin, és az előzetes hírekkel szemben lehet, hogy nem húzódás, hanem szakadás van a combjában.
Mint ismert, november 24-én visszatér a szorítóba a britek korábbi ökölvívó csillaga, Ricky Hatton. Az egykori kisváltó-, és váltósúlyú világbajnok a mai napon bejelentette leendő ellenfelét is, aki a váltósúly WBA exvilágbajnoka, Vjacseszlav Szencsenko lesz.
Nagyszerű gólt szerzett kapásból Sadi al-Humami, az al-Kuvait játékosa az al-Vihdat elleni meccsen az Ázsia-kupában. A tunéziai labdarúgó találata hasonlít a francia Zinedine Zidane-nak a 2002-es Bl-döntőben szerzett góljához.
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) elnöke, René Fasel azt szeretné, ha az észak-amerikai profiliga (NHL) sztárjai ott lennének a 2014-es szocsi téli olimpián.
A kiemelt mérkőzéseket a Puskás Ferenc Stadionban játszhatja majd az FTC – mondta a Digi Sport reggeli adásában Kocsis Máté. Az FTC alelnöke szerint a többi mérkőzést a X. kerületben található népligeti sporttelepen rendezik meg, amely azonban nem kapná meg Albert Flórián nevét.
Kitadzsima Koszuke, a japánok négyszeres olimpiai bajnok mellúszója bejelentette, hogy folytatja pályafutását, és a 2016-os riói játékokon érmet akar szerezni.