Még nem biztos, de úgy tűnik, hogy a tervezett időpontban, vagyis 20.30-kor Szerbia és Skócia labdarúgó-válogatottja pályára lép az újvidéki Karadjordje Stadionban – adta hírül a Vajdaság Ma.
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott a Paks múlt heti legyőzése után ezúttal Finnországot verte meg felkészülési mérkőzésen. Gyirmóton nem könnyítette meg a csapatok dolgát a folyamatos hóesés, sok volt a hibás átadás és a pontatlan lövés, de a mieink így is sok helyzetet dolgoztak ki, és Radó András két góljával magabiztosan győzték le a finn korosztályos válogatottat.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots négy évvel meghosszabbította támadófalembere, Sebastian Vollmer szerződését.
Győzelemmel kezdte az U17-es Eb-selejtező elitkörét a magyar válogatott: a Pisont István irányította együttes 3–2-re megverte Finnországot Telkiben. A vendégek kétszer is előnybe kerültek, ám a házigazda magyar csapat mindkétszer egyenlített, majd Takács Krisztofer góljával a rendes játékidő ráadásában meg is nyerte a mérkőzést.
Az orosz Alekszandr Szjomin öt évig, összesen 35 millió dollárért marad az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Carolina Hurricanes csapatánál.
Olimpiai bajnok kajakosunk, Kökény Roland hazatért a sevillai edzőtáborból. A meleg vizes tábort pedig mi mással is zárhatta volna, minthogy végre valahára vízre tették a páros hajót olimpiai bajnok társával, Dombi Rudolffal. Az első csapások igazán viccesre sikeredtek, aztán a további 12 kilométeren a helyére került minden.
Isztambul jelenleg 55 229 hotelszobával várja a turistákat, de a 2020-as olimpiai játékok idejére 100 ezerre növelné ezt a számot – legalábbis az ötkarikás játékok török pályázati bizottságának tervei szerint.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem tartja ártatlannak a kétszeres olimpiai bajnok sífutót, Andrus Veerpalut, mégis elfogadta fellebbezését doppingolás miatt kapott hároméves eltiltása ellen.
A magyar labdarúgó-válogatott kedd este Törökországgal játszik világbajnoki selejtezőt. Az NSO Tv-nek Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondta, mindenben javulnia kell csapatának, hiszen a jól felkészített török együttessel csapnak össze idegenben.
Nem sikerült már kedden kiharcolnia Japánnak a világbajnoki részvételt, Ammanban ugyanis mezőnyfölénye ellenére 2–1-es vereséget szenvedett Jordániától. Pedig a japánok 2–1-nél tizenegyeshez is jutottak. Így hat pont előnnyel állnak a második helyre feljövő Jordánia előtt az ázsiai zóna B-csoportjában.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elutasította a Costa Rica-i szövetség panaszát, és a pályán elért eredményt hagyta jóvá, ennek értelmében az Amerikai Egyesült Államok 1–0-ra megnyerte a két válogatott vb-selejtezőjét.
Isztambul történelmi belvárosában nem sok minden utalt a kora délutáni órákban arra, hogy este - közép-európai idő szerint - 19.30-tól rendkívül fontos világbajnoki selejtezőmérkőzést vív egymással a török és a magyar labdarúgó-válogatott. Ezzel együtt mindkét ország szurkolói győzelmet várnak kedvenceiktől.
Marcos Ambrose, a DeWalt Ford versenyzője Kevin Harvick előtt haladt, amikor szétrobbant autójának bal hátsó kereke. A versenyző nem ment ki azonnal, és így is jól tartotta magát, ugyanis a 19. helyen fejezte be a futamot.
A pénteki, majd hétvégi vb-selejtezők után kedden folytatódtak a küzdelmek a kontinentális zónákon belül: a magyar válogatott ikszelt Isztambulban, a hollandok kiütötték odahaza is Romániát, a címvédő Spanyolország Franciaországban győzött. Tekintse át a mérkőzések jegyzőkönyveit cikkünk segítségével!
Egybehangzó francia és spanyol sajtóhírek szerint az Európai Labdarúgó-szövetség egy meccsre mérsékelte Zlatan Ibrahimovic eltiltását. A Paris Saint-Germain svéd válogatott támadója így ott lehet az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő keddi, párizsi összecsapásán.
Isztambul történelmi belvárosában nem sok minden utalt a kora délutáni órákban arra, hogy este – közép-európai idő szerint – 19.30-tól rendkívül fontos világbajnoki selejtezőmérkőzést vív egymással a török és a magyar labdarúgó-válogatott. Ezzel együtt mindkét ország szurkolói győzelmet várnak kedvenceiktől.
Radek Stepánek felépült nyakműtétje után, és párosban várhatóan pályára lép a címvédő cseh tenisz Davis-kupa-csapatban a jövő hétvégi, kazahok elleni negyeddöntőben.
Novak Djokovics a héten Miamiban szerepel ATP-tenisztornán, de a szabadidejében sem unatkozik. A Miami Heat NBA-mérkőzésére látogatott ki, és ha már ott járt, teniszütőt ragadott egy ütés erejéig.
Helmut Marko, a Red Bull-istálló Sebastian Vettel-párti tanácsadója szerint nem volt olyan nagy dolog a Malajzai Nagydíjon történt „félreértés". Az osztrák sportvezető pozitívumként emelte ki, hogy a Red Bull vezetői a csata kezdete után már nem szóltak bele Vettel és Mark Webber küzdelmébe, mint ahogy a Mercedesnél tették.
Még kérdéses, hogy kinek a szakmai felügyelete mellett készül fel a szezonra a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa, aki korábbi terveivel ellentétben mégsem a szerb, hanem változatlanul a magyar színek képviseletében folytatja a pályafutását. A versenyző indirekt úton már tudtára adta országnak-világnak, hogy férje, Andrian benne lesz az edzői stábban – bár szakirányú…
Két volt ferencvárosi játékos is nyilatkozott az NSO tv-nek az isztambuli válogatott mérkőzéssel kapcsolatban. Lisztes Krisztián nagyon sajnálja a románok ellen kapott második gólt, míg Rósa Dénes természetesen győzelmet vár a csapattól a ma esti találkozón.
Nuri Sahin, a Borussia Dortmund játékosa szerint egyértelműen az ő hibájuk volt, hogy Andorrát „csak" 2–0-ra sikerült legyőzniük a pénteki világbajnoki selejtezőn. A középpályás szerint ennek ellenére nincs klikkesedés a csapatban.
A válogatott délelőtti edzésén a Dzsudzsák, Szalai páros a Hajnal, Szabics kettőssel csapott össze egy lábteniszmeccs erejéig. A mérkőzés nagy küzdelmet hozott, olyannyira, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitány megkérdőjelezte, marad-e elég erejük a fiúknak az esti selejtezőre.
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos Twitter-oldalán számolt be a mieink kezdőcsapatáról a Törökország elleni ma esti vb-selejtezőn. A románok elleni együtteshez képest annyi változás történt, hogy Szabics Imre helyett Varga József került be a kezdőcsapatba.
Balázs Attila, Fucsovics Márton, Filipenko Viktor és Gödry Levente alkotja majd a magyar férfi teniszválogatottat, amely április 5-7. között a Davis-kupa euro-afrikai zóna II. csoportjában a bennmaradásért küzd Luxemburg ellen Budapesten.