2013. március 26. kedd

márc. 26
0:06
U20-as vb: itt is összehozták a spanyolokat a franciákkal (She)
Hétfő este Isztambulban elkészítették az idei törökországi U20-as labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását. A sorsolás érdekessége, hogy egy csoportba került a hagyományosan erős utánpótlással felvértezett, a jelenlegi felnőtt vb-selejtezőben is egy divízióban küzdő Spanyolország és Franciaország.
márc. 26
0:42
Tenisz: Murray és Tsonga is továbbjutott Miamiban (She)
Andy Murray és Jo-Wilfried Tsonga két játszmában győzött hétfőn, és bejutott a Miamiban zajló nemzetközi teniszverseny nyolcaddöntőjébe. Sam Querrey az ellenfele betegsége miatt játék nélkül jutott tovább.
márc. 26
6:42
NBA: a Miami 27-re ugrott, a Lakers simán kikapott (She)
A Miami Heat győzelmi sorozata immár 27 mérkőzést számlál: az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddre virradóra megrendezett játéknapján a floridai gárda 108–94-re nyert regionális riválisa, az Orlando Magic vendégeként.
márc. 26
7:00
Tenisz: Babosék kikaptak a nagy munkában lévő olaszoktól (She)
A Babos Tímea és a luxemburgi Mandy Minella alkotta páros az első játszmát megnyerte az első helyen kiemelt olasz Sara Errani, Roberta Vinci duó ellen a Miamiban zajló kemény pályás tenisztorna hétfői játéknapján, és bár a folytatásban is jól tartotta magát, végül szuper tie-breakben vereséget szenvedett, így nem jutott be a harmadik fordulóba.
márc. 26
7:00
Távolodóban a vb-álmok (Behaviour)
Noha letaglózóan zárult péntek este a magyar labdarúgó-válogatott románok elleni, budapesti vb-selejtezője - a vendégek az utolsó pillanatban talált góllal mentettek pontot (2-2) -, azt nem szabad elfelejteni: Egervári Sándor együttese a kvalifikáció féltávjánál a hollandok mögött a második helyet foglalja el. És ez még akkor is váratlanul jó eredmény, ha tudvalevő: a folytatás lényegesen nehezebb…
márc. 26
7:02
Szeged: jöhet újra a Zvezda (Behaviour)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az A-HÍD Szeged az egrieket búcsúztató szerb Crvena zvezdát, a női Bajnokok Kupája elődöntőjében pedig a házigazda ZF-Eger az orosz Kinef Kirisit kapta ellenfélnek a tegnapi római sorsoláson.
márc. 26
7:04
A Szkopjére vágynak a Veszprém játékosai (Behaviour)
Ma sorsolnak Bécsben a férfi kézilabda bajnokok Ligájában, hogy a legjobb nyolc közül, melyik négy csapat lesz, aki bejut a Final Fourba.
márc. 26
7:06
Webber visszavonulhat (Behaviour)
Nem csitulnak a kedélyek a hétvégi Maláj Nagydíjon történtek miatt, és még a német lapok is elítélően nyilatkoznak Sebastian Vettel tettéről. A háromszoros világbajnok által a Red Bull vezetőinek utasítása ellenére leelőzött csapattársnál, Mark Webbernél betelt a pohár, és az ausztrál azt sem tartja immár elképzelhetetlennek, hogy befejezi F1-es pályafutását.
márc. 26
7:09
Megbosszulta a szezonnyitót a címvédő (Agroinform)
A Los Angeles Kings visszavágott a Chicago Blackhawksnak a szezon első meccséért, és 5-4-re nyert idegenben.
márc. 26
7:11
Csak a Miami tudta továbbnyújtani a szériáját (Agroinform)
A Heat simán nyert Orlandóban, miközben a Denver 15 meccses győzelmi sorozata New Orleansben megszakadt.
márc. 26
7:18
F1: Egy pohár vizet találtunk a sivatagban - Ross Brawn (She)
Ross Brawn, a Formula–1-es Mercedes-istálló csapatfőnöke reagált Niki Lauda tanácsadó és Toto Wolff ügyvezető Malajziai Nagydíj utáni nyilatkozatára, amely szerint nem lett volna szabad Nico Rosberget Lewis Hamilton mögött tartani a futam hajrájában. Az angol szakember nem bánta meg a döntését.
márc. 26
7:36
FTC: utcát neveznek el a Fradi aranylabdásáról (She)
Tarlós István főpolgármester javaslatára utcát neveznek el Budapesten Albert Flóriánról, a Ferencváros néhai labdarúgójáról.
márc. 26
7:54
NHL: a bajnok leverte a ligaelsőt, irány a Fehér Ház! (She)
A Minnesota (6) és a Nashville (3) is folytatta nyerő sorozatát az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), s a keddre virradóra megrendezett játéknapon hozzájuk hasonlóan győzött többek között a Boston és a címvédő Los Angeles is.
márc. 26
8:03
Abramovicsot nem csukták le, csak kihallgatták (Agroinform)
Abramovicsot az orosz labdarúgó világbajnokság miatt hallgatták ki az FBI-nál.
márc. 26
8:12
Nem bírt egymással Carlsen és Kramynik (Metropol)
A rekordnak számító 2872 Élő-ponttal világranglista-vezető, nagy esélyes Carlsen ezzel a döntetlennel már egyedül vezet.
márc. 26
8:14
Újra Pest-Buda non-stop Sportfesztivál (Metropol)
Tíz év szünet után április 26. és 28. között ismét megrendezik a Sportfesztivált, amelyen a főváros két fele verseng egymással.
márc. 26
8:30
NB II: Hiszem, hogy NB I-es edző lehetek a ZTE-vel - Simon (She)
A hétfőn a Zalaegerszegi TE vezetőedzőjének kinevezett Simon Antal hisz abban, hogy előbb-utóbb az élvonalba vezeti a zalaiakat, akik pillanatnyilag a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának hatodik helyén állnak.
márc. 26
8:30
Idén 110 éves a Harley-Davidson (Metropol)
Ausztriában szeptember 4–9. között lesz találkozó Karintiában
márc. 26
8:39
Nem bírt egymással Carlsen és Kramynik (Agroinform)
Nem bírt egymással a norvég Magnus Carlsen és az exvilágbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik.
márc. 26
8:41
Babosék kikaptak a világelsőtől (Agroinform)
Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minellával az oldalán döntő rövidítésben vereséget szenvedett Miamiban.
márc. 26
8:48
Videó: Vakmerőbbnek kell lennie a válogatottnak! - Király Gábor (She)
Hétfő reggel a magyar labdarúgó-válogatott elutazott Isztambulba, ahol kedd este Törökországgal játszik világbajnoki selejtezőmérkőzést. Vajon mivel tud az Egervári-csapat felülkerekedni a törökökön? A kérdésre Király Gábor és Vanczák Vilmos adta meg a választ az NSO Tv-nek.
márc. 26
8:48
Novák Mariann – A nők számítanak (Metropol)
Az idei Oxford–Cambridge evezősversenyen győztes női hajónak magyar tagja. Oxfordban tanul természettudományos régészetet.
márc. 26
9:06
Profi ökölvívás: Haye foga két meccs után Klicskóékra fáj (She)
A The Telegraph értesülései szerint a korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok profi ökölvívó, David Haye hamarosan bejelenti az  idei, két meccsre szóló tervét: az első csatára júniusban, a másodikra októberben kerülne sor.
márc. 26
9:06
Babosék nagy csatában kaptak ki (Metropol)
Babos Tímea Mandy Minellával vereséget szenvedett a világranglista-vezető Sara Errani, Roberta Vinci olasz kettőstől Miamiban.
márc. 26
9:15
Scolarit lenyűgözte Marcelo, bővült a brazil keret (Agroinform)
Úgy tűnik, a Real Madrid védője helyet követelhet magának a brazilok világbajnoki keretében.
márc. 26
9:24
Videó: David Luiz fejbe bombázta orosz ellenfelét (She)
Felkészülési mérkőzésen Brazília 1–1-es döntetlent játszott Oroszországgal. A találkozó 59. percében David Luiz, a Chelsea bekkje szabadrúgásból fejbe bombázta Alekszej Berezuckijt, s nem túl sportszerű módon oda sem ment a földön fekvő orosz játékoshoz. Tekintse meg a jelenetet!
márc. 26
9:24
A Miami folytatta fantasztikus sorozatát (Metropol)
A floridai gárda a „szomszéd” Orlando Magic vendégeként diadalmaskodott.
márc. 26
9:26
MTK: lehet, hogy műteni kell a válogatottnál megsérülő fiatalt (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján adta hírül, hogy Kelemen Dávid, a csapat védője bokasérülést szenvedett az U21-es válogatott edzőtáborában. A játékos több vizsgálaton is átesett, de még nem tudni, szüksége lesz-e műtétre.
márc. 26
9:26
A ligaelső otthonában nyert a Los Angeles (Metropol)
A címvédő Los Angeles Kings 5-4-re nyert a ligaelső Chicago Blackhawks otthonában az NHL legutóbbi játéknapján.
márc. 26
9:33
Már most gondolnak a hóhiányra az oroszok (Agroinform)
Biztosra mennek az orosz szervezők, akik hóbiztossá akarják tenni a 2014-es Szocsi olimpiát.
márc. 26
9:35
A téli olimpia miatt csúszik az Oscar-díjak átadása is (Agroinform)
A Szocsiban sorra kerülő téli olimpia miatt egy héttel később rendezik meg 2014-ben az Oscar-gálát Hollywoodban.
márc. 26
10:00
Videó: pazar alley-oop, elsöprő a James-vonat - NBA Top10 (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában a Miami Heat 108-94-re nyert az Orlando Magic ellen. A Heat most is picit lassan kezdett, ám a Magic végül nem tudta megállítani a James-vonatot (24 pont, 9 lepattanó, 11 gólpassz), így sorozatban a 27. mérkőzését is megnyerte a bajnok. Tekintse meg az NBA legutóbbi játéknapjának tíz legszebb jelenetét!
márc. 26
10:09
Vágyálom - mese nélkül (Agroinform)
Isztambulban kellene feledtetni a pénteki véghajrát. Nem lesz könnyű, a törökök is ezt akarják a tavalyi vereség miatt.
márc. 26
10:11
Elvitte a balhét a Ferrari Alonso kiesése kapcsán (Agroinform)
Fernando Alonso már az első kört követően kiesett a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjon.
márc. 26
10:18
Vb 2014: hatból hat, Új-Zéland a döntő kapujában (She)
Tim Payne duplájával Új-Zéland kedden idegenben, Honiarában 2–0-ra legyőzte a Salamon-szigetek válogatottját, ami azt jelenti, hogy százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek harmadik körét az óceániai zónában.
márc. 26
10:27
Védő poszton is erősített a Pittsburgh (Agroinform)
Egy nappal Brenden Morrow megszerzése után a Sharksból elhalászták Douglay Murray-t két draftjogért cserébe.
márc. 26
10:45
Puskás-emlékív a szoboravatás alkalmával (Agroinform)
Az aranyfóliás felülnyomás a szoborcsoport sziluettjét, az avatás dátumát és helyét ábrázolja.
márc. 26
10:47
Öt évvel hosszabbított Carolinában Alex Szjomin (Agroinform)
A gólérzékenységéről és inkonzisztenciájáról híres orosz szélső évi 7 millió dollárért marad a Hurricanesnél.
márc. 26
10:54
Milan: Ambrosini aligha követi Gattusót Vanczákékhoz (She)
Bár a napokban felröppent Massimo Ambrosini neve a svájci Sionnal kapcsolatban, ügynöke, Moreno Roggi szerint ennek a pletykának nincs alapja.
márc. 26
10:56
Videó: az első helyen kiemelt S. Williams, és Murray is menetel (She)
Andy Murray és Jo-Wilfried Tsonga egyaránt két játszmában nyert hétfőn, így bejutottak a Miamiban zajló nemzetközi teniszverseny nyolcaddöntőjébe, míg a nőknél az első helyen kiemelt Serena Williams három szettben győzött a szlovák Dominika Cibulková ellen. Tekintse meg a mérkőzések összefoglalóját!
márc. 26
10:58
Reading: volt Southampton-menedzser ül le a kispadra (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Reading sajtótájékoztató keretében mutatta be új menedzserét, Nigel Adkinst, aki 2016-ig írt alá a kiesőhelyen álló csapathoz.
márc. 26
11:03
Két szakág elég volt Hirschernek a címvédéshez - szezonösszefoglaló (Agroinform)
Idén is csak szlalomban és óriás-műlesiklásban jeleskedett Marcel Hirscher, de ez elég volt neki a kristálygömbhöz.
márc. 26
11:05
Sarapova könnyedén jutott a nyolc közé (Agroinform)
A harmadik helyen kiemelt orosz Marija Sarapova könnyedén, két sima szettben nyert a cseh Klara Zakopalova ellen.
márc. 26
11:12
F1: Ecclestone szerint Webber mostantól nem segít Vettelnek (She)
A Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája a továbbiakban nem számíthat majd csapattársa, Mark Webber segítségére a vasárnapi Malajziai Nagydíjon történtek miatt.
márc. 26
11:21
Fortuna elengedte a veszprémiek kezét (Agroinform)
A magyar bajnok idén is peches volt a húzásnál, hiszen a legjobb négybe kerülésért a Kiel csapatával kell megmérkőznie.
márc. 26
11:23
A farmcsapatból lett kinevezve a Lightning új vezetőedzője (Agroinform)
Az AHL-es csúcsokat felállító Jon Cooper követte Guy Boucher megüresedett posztját a Tampa Bay élén.
márc. 26
11:30
Férfi kézi BL: a Kiel az MKB Veszprém negyeddöntős ellenfele (She)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája keddi bécsi sorsolásán az MKB Veszprém a címvédő THW Kielt kapta ellenfélül a negyeddöntőben. A párharc első mérkőzését Németországban, a visszavágót Magyarországon rendezik.
márc. 26
11:39
Nigel Adkins lett a Reading menedzsere (Agroinform)
Nigel Adkinst nevezték ki az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Reading menedzserének.
márc. 26
11:48
Kézi BL: a címvédőt kapta a Veszprém (Infostart)
A legerősebb csapatot, a címvédő német Kielt kapta ellenfélnek az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
márc. 26
11:48
Videó: Neymar megúszta a könyöklést sárga lap nélkül (She)
Az orosz labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Brazíliával felkészülési mérkőzésén. A találkozón Neymar, a brazil Santos csillaga jól láthatóan lekönyökölte ellenfelét, azonban a játékvezető csupán szabadrúgást ítélt a támadó ellen. Íme!

Keresés