Nézettségi csúcsot hozott 570 ezer nézővel a csütörtöki spanyol-olasz találkozó, a Konföderációs Kupa második elődöntője az M1-en - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pénteken az MTI-vel.
Kevés elvetemültebb dolgot lehetne kitalálni a buborékfocinál, amit először a norvégok próbáltak tökélyre fejleszteni. Most felkerült az internetre egy videó, amelyen az olaszok is bemutatják tudásukat, ráadásul teremben.
A 2009-es Vuelta a Espana-győztes spanyol Alejandro Valverde szerint ha minden rendben megy, akkor dobogóra áll a szombaton rajtoló 100. Tour de France kerékpáros körversenyen.
Ismét összetörte Ferrariját Felipe Massa. A maranellóiak brazil pilótája ezúttal a Brit Nagydíj második szabadedzésén vágta a gumifalnak a tűzpiros versenygépet.
Az aradi Török Zsolt hegymászó vezetésével próbálja egy öttagú romániai expedíció meghódítani a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsát, a Pakisztán és Kasmír határán található, 8125 méteres Nanga Parbatot.
Egy magyar férfi kosárlabdacsapat nevezett a nemzetközi második vonalnak számító Európa Kupába, és további négy kíván részt venni a harmadik számú kontinentális sorozatban, az Eurochallenge Kupában.
Fortaleza – A kolumbiai popcsillag, Shakira (36) a helyszínen, Brazíliában szorított szerelmének, a Barcelonában focizó spanyol Gerard Piquének (26) a Konföderációs Kupa Olaszország elleni elődöntőjében.
Július 1-től a Győri ETO FC-t erősíti Rafe Wolfe. A 27 éves jamaicai válogatott labdarúgó már átesett az orvosi vizsgálatokon, és miután itt is mindent rendben találtak, 1+2 éves szerződést kötött a magyar bajnokkal.
Az El Confidencial című spanyol lap legfrissebb híre szerint Carlo Ancelotti rábólintott, hogy Florentino Pérez megszerezze Gareth Bale-t a Tottenhamtől, Gonzalo Higuaínra pedig nincs szüksége a trénernek.
A következő szezonban büntetőpontokat kapnak azok a Forma-1-es pilóták, akik szabálytalanságot követnek el egy versenyhétvégén, 12 pont után pedig egy futamot ki kell hagyniuk.
Bemutatták a Diósgyőr együttesének jövő évi mezeit. A hazai dressz a miskolciak 1977-es, KEK-szerepléssel megspékelt szezonját idézi, de az idegenbeli garnitúra is igen mutatósra sikerült.